2011. január 30., vasárnap

rohanós hétvége, január 29-30.

Sziasztok!

A cím nem véletlen, majdnem hogy szó szerint kell érteni :)
Szombaton tényleg nagyon sokáig aludtam, aztán gyors kaja, majd kitakarítottam a fürdőszobám (a "sajátom" mindig nekem kell csinálni, egy héten egyszer, de ez nem vesz több időt igénybe, mint fél óra). Délután már mentem is Starnbergbe, az Avanti-ba. Betanítottak, a harmadik telefonhívás után tulajdonképpen már én intéztem mindent. Nem volt sok rendelés, azt mondták, hogy a vasárnap este szokott lenni a csúcs. Mondjuk voltak érdekes hívások...néha így elkacarászok magamban, hogy kik vannak :) 6órakor végeztem, rohantam a vonatra, irány haza. Rohamléptekben fürdés, hajmosás (ennyire gyorsan még az életben nem készültem el)...közben Orsi hívott, hogy a magyar banzáj, ahova menni akartunk betegség miatt egy héttel későbbre tolódik. Nembaj, ez nekünk nem szegheti kedvünk. Orsival találkoztam Marienplatz-on, majd elmentünk egy magyar étterembe...

Ez annyira jó volt, hogy szinte szavakba foglalni sem tudom. Magyar ételek, italok, desszertek, mulatós zene, szalvéták piros-fehér-zöld színben...szóval megvan a helynek az a bizonyos varázsa! ;) 
Megjött Orsi egyik barátnője, Ági, akit én eddig nem ismertem, valamint az ő barátja, aki német.
Ők csirkepaprikást, jókai bablevest és rántott gombafejeket ettek én pedig hortobágyi húsos palacsintát. De talán még azt is kijelenthetem, hogy annál finomabbat még nem ettem! :) Közben söröztünk, aztán jött a kis magyaros pálinka is - egy a ház ajándéka volt. Mellettünk lévő asztalnál is magyarok voltak, de a tulaj azt mondta, hogy általában több a német. Oda még biztosan vissza fogunk menni, nagyon jól éreztük magunkat. El akartunk menni még egy dél-amerikai klubba vagy egy bizonyos Paradiso nevű helyre, de nekem ma "korán" kellett kelnem, munka is volt és nem akartam totál fáradtan kezdeni. Így mindenki haza indult. Megbeszéltük, hogy ezt legközelebb mindenképpen bepótoljuk majd, bár nem győzöm hangsúlyozni, hogy így is mennyei volt minden :)
Nos, 1 órakor el is indultam (volna!) haza...Hauptbahnhof-on 3/4 órát kellett várnom, mire bemondták, hogy szálljon fel mindenki az S8-as vonatra (nekem mindig az S6-ossal kell jönnöm), mert pályamunkálatok miatt gáz van.. :S Oké, csak nyugi, felszálltam. Boldog boldogtalan megkérdeztem, hogy most akkor hogy jutok haza. Végül találtam egy normálisabb párt, tőlük próbáltam érdeklődni. Első kérdésük: Hova valósi vagy, melyik ország? Hihetetlen, hogy leszűrik, hogy nem vagyok "közéjük való" :D Elmeséltem nekik mondhatni az egész életem, ki vagyok, miért vagyok, hol vagyok, amúgy nagyon aranyosak voltak. Jött a már már megszokott kijelentés, hogy nekem milyen szép nevem van. Ezt sem értem amúgy, itt is van Vivien nevezetű lény, Robin osztályában is, de mégis akinek mondom, úgy tesznek mintha most hallanák először :) Aztán a fazonnak volt egy kijelentése, hogy ha neki egyszer lánya lesz, akkor biztosan Viviennek fogják hívni, barátnője csak kacagott... :) 
Elköszöntem tőlük, kis túrám eleje ugye véget ért Pasing megállónál. Ott tovább sodródtam a tömeggel, majd egy buszhoz kellett mennünk. Mindenki ordított, kiabált, káromkodott (kaptam egy kis betekintést a valódi német kultúrába:P), én is kivoltam már, majdnem megfagytam, egyedül voltam és mindenki csak annyit tudott mondani, hogy várni kell! Hát 1 órát kellett várni a buszra, felpattantam, fejem leesett már - annyira álmos voltam. Planegg városáig vitt minket el a busz, ott mindenkinek le kellett szállnia. Ismét vonat, irány Pöcking. Kb. 3/4 4 volt, mire ágyba kerültem. Pokol volt az egész, nem kívánom senkinek sem.

Vasárnap kelés, ráncba szedtem magam, majd indultam Münchenbe. Szokásos rituálét megint végigcsináltam ezzel a vonatos-buszos üggyel...plusz egy óra késés. Tündinél viszont kárpótolt az ebéd, az életben nem ettem még olyan finom rakott krumplit, mint ott - akkor... :) hmm, mesés volt! Aztán beszélgettünk még kicsit, de szintén előbb el kellett jönnöm, mivel a vonatok-buszok késése miatt elkéstem volna az első munka napomról is...
4-re értem haza, 5kor viszont már Starnbergben voltam, az Avanti Pizza-ban. Hát, amit szombaton mondtak, hogy vasárnap sokkal nagyobb lesz a forgalom, az valahogy beigazolódni látszott. Úgy higgyétek el, van olyan, mikor kettő telefon csörög + közben hallom, hogy jön a fax is az online rendelés miatt. Igen, a német néha még arra is lusta, hogy a telefonkagylót felemelje, inkább megrendeli a vacsit neten :)
Nagy a pörgés, szinte nincs megállás, de tetszik. Én szeretem, ha van mit csinálni, az idő is sokkal gyorsabban megy. Most mondjam azt, hogy meglepő volt, hogy mennyi mindenkinek nincs kedve vasárnap este főzni? :D
Mondhatom, hogy bele is jöttem már. Sokfelé kell figyelnem, telefonban ugye mindenki hadar - nem tudhatják, hogy nem német vagyok - és el sem várnám, hogy erre tekintettel legyenek. Megpróbálok nagyon hatékony lenni, ha kell visszakérdezek többször is, lényeg, hogy minden simán menjen.
Fél 9kor végeztem, hazajöttem. Kati azzal fogadott, hogy Robint valami baleset érte ma napközben, elesett vagy leesett valahonnan. Bevallom őszintén, annyira nem figyeltem, mert nagyon fáradt voltam. Annyi a lényeg, hogy ha reggel nem lesz jól, akkor nem megy suliba. Ergo, én sem tudok menni dolgozni, mert anyukának megkezdődik a három napos "üzlet", nekem pedig Robinnal itt kell maradnom. Nos, majd reggel okosabbak leszünk! :) 

Ennyi lenne így mára ez a tömör gyönyör, nem unatkoztam egy percig sem, ez biztos. Holnaptól megint a dolgos hétköznapok...majd jövök... ;)

Hatalmas puszi Mindenkinek! :*

2011. január 28., péntek

Boldogság, boldogság

Halihóóó!

Először is Csillinek szeretném nagyon megköszönni ezt az új "design-t", tényleg örök hála! Őt egyébként még csak így e-maileken keresztül "ismerem" (talán egyszer majd találkozhatok vele), ő segít nekem intézni a jövő évem és már eddig is nagyon sok mindent köszönhetek neki! :) Végtelenül kedves, aranyos és segítőkész! Köszönöm Csilli, puszi mindenért :)

Ha jól emlékszem, szerda óta nem írtam. Nem volt miről, a szerda és a csütörtök szinte ugyanúgy telt, minden zajlott a megszokott rendjében. Sok játék, de másrészről sok szabadidő is, Felixnek "sikerült" végre eljutni az utca végébe, Rafael-hez, így mindkét délután náluk volt, ott játszottak, Robin 6 óra után jött haza, ezalatt az idő alatt szabad voltam. Hó sem esett több - nagy örömömre -, munkákat kerestem tovább ezerrel, sőt tízezerrel :D...
Aztán így csütörtök este ért egy kisebb meglepetés, az indiai srác írt chaten, beszélgettünk, megkértem, hogy ha lehet akkor nekem mindig angolul írjon, így kicsit tudok gyakorolni. Egyébként én nagyon meglepődtem, mikor első nap a suliban elmondta, hogy Indiában az emberek kettő, azaz 2 éves kortól tanulnak angolul. Olyan, mintha ez lenne a második anyanyelvük. Meg ne kérdezzétek mi az első, nem hindi meg ilyesmi, de lehetetlen volt megjegyezni azt tudom :) No de nem is ez a lényeg, elcsevegtünk meg minden, kedves volt, mert mondta, hogy mindent ért és nincsenek hibáim sem, ennek örültem nagyon. :$ Aztán másik pillanatban hideg zuhanyként ért, hogy elmondta, hogy szerelmes belém és mennyire hiányzom neki mióta nincs suli. (hétfő óta nincs) Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak neki, elvicceltem az egészet, de nem hagy békén, szóval napjában 5x felhív és mindenképpen találkozni akar velem, valamint olyan tervet emleget - járt áprilisban Magyarországon -, és annyira megtetszett neki, hogy feleségül venne, így nem kell neki vízum meg semmi, gond nélkül odaköltözhet...hááát mondom ilyen nincs, megnevettetett na :D:D

Pénteken (ma) Starnbergben voltam állást keresni. Megfogadtam pár jó tanácsot és nyitott szemmel jártam az utcákat, néztem a hirdetéseket. Az egyik volt au pair - aki már Magyarországon van - említette nekem a héten, hogy nézzek be a Pizza Avantiba. Így is tettem és hatalmas szerencsém van. Olyannyira, hogy holnap megyek megnézni délután, hogy mi hogy működik, vasárnap délután 5-től pedig már "élesben" megy minden...
Ezúton is nagyon szeretném megköszönni Zsuzsának (ha olvassa a blogom, de mondta, hogy néha szokta:P), hogy ajánlotta ezt a pizzériát, nélküle szerintem még mindig keresgélnék. Nem tudom, hogy fog menni, kíváncsian várom az egészet. Telefonálós munka lesz, a rendeléseket kell felvennem. A bajor nyelvvel lehet lesznek kezdeti nehézségeim a telefonos beszélgetés miatt, de igyekszem nagyon odatenni magam! :)
Egy héten háromszor fogok menni, hétfőn délelőtt 11 - délután 2-ig, szerdán szintén, vasárnap pedig délután 5-től...de legalább van valami, most nagyon boldog vagyok! :)

Délután nem volt semmi extra, gyerkőcök hazajöttek, Robinhoz jött Adriano. Húúú...megszoktam már, hogy a péntek mindig olyan, hogy egyszerűen nem bírnak magukkal. De hiába volt ma itthon anyuka és apuka is már kora délután, a 3 fiú egyszerűen katasztrófa volt. Egymásra ugráltak, káromkódós szavakon kívül mást nem igazán beszéltek, kiabáltak, visítottak, üvöltöttek, kergetőztek, bújócskáztak, ugráltak, dobálóztak sárkánnyal, kígyóval - éppen amit értek...anyuka ki is akadt már, mert nagyon sokat kellene dolgoznia. Ezért kiküldte őket az udvarra, majd 10 perc után elindultam velük ping-pongra :D Szerintem a szülőknek akkor hatalmas terhet vettem le a vállukról.
Kati nagyon sokat dolgozik, mondta, hogy tegnap is éjjel 1 órakor feküdt le, de úgy, hogy egész nap az irodában volt, Münchenben. Hétfőtől szerdáig egy nemzetközi konferenciát kell tartania egy hotelben a müncheni repülőtér mellett. Jönnek Oroszországból, Angliából, Dubaiból...50-en lesznek azt hiszem és most ezerrel arra készül fel, mivel a 3 napot angolul kell "leprezentálnia".

Ami engem illet, holnap valószínű délig fel sem kelek, mert ma reggel már hulla voltam. Aztán átvonatozok Starnbergbe, megnézem mi mennyi hány méter lesz az új munkahelyen :), este pedig egy magyar összejövetelre/estre/buliba megyünk Münchenbe. Vasárnap délben Tündinél ebéd, majd délután 5 órakor ténylegesen is megkezdem "pizzás pályafutásom"... ;)

Valószínű, hogy a hét végén jövök egy beszámolóval!
Gyönyörű hétvégét mindenkinek, legalább olyat, mint amilyen az enyém (remélhetőleg) lesz! :P:D

Puszillak Titeket

2011. január 25., kedd

01.24 - 25., kis "összegzés"

Sziasztok!

Hmm, elhatároztam, hogy picit szorgalmasabban írogatok, többet, mert az elején kicsit lazára vettem a figurát és szeretnék mindent pótolni :)

Nos, a hétfő: változatlan volt minden, anyuka megkezdte a munkát megint, délelőtt Starnbergben voltam suliban. Kiderült, hogy elszámítottam magam, azt hittem, hogy az lesz az utolsó előtti óra, de nem; az volt az utolsó. Furcsa volt, mert sokan már nem jöttek, tulajdonképpen 4 orosszal voltam...na akkor kicsit rosszul érzem magam, amikor elkezdenek oroszul beszélni csak így maguk között én pedig csak lesek, mint az a bizonyos "Jani a moziban". Mert hát nem tudhatom, hogy éppen mit beszélnek rólam, nevetgélnek, stb...de mosolyogtam csak :)
Szóltam Helgának, a tanárnőnek, hogy ragassza ki a kis hirdetésem a suliban (álláskeresős) és nagyon készséges volt. Mondta, hogy tud egy családot, akiket meg tud kérdezni nem kell e nekik au pair, persze csak alkalmanként, szombat esti babysitting-elés vagy ilyesmi. Nincs az az Isten, hogy itt hagyjam ezt a családot! :)
Aztán esett sok sok hó, elhoztam oviból Felixet, Robin is hazaért, kint voltunk majdnem addig amíg sötét nem lett és havat lapátoltunk (imádom egyébként).
Beszélgettem a szomszéddal is kicsit (ő magyar), nagyon jó fej és tényleg bírom, de mindig a kocsikkal jön, melyik autó mennyivel megy, mi mit tud...és hát ez annyira nem az "én asztalom", csak bólogattam rá (nem értem miért hiszi azt, hogy mindenhez értek?!) :P
6 óra körül bejöttünk, Robin leckét írt én pedig Felix-szel játszottam, jobban mondva rajzoltunk...ők pedig mindig el vannak ájulva, hogy milyen jól rajzolok - oké, annyira tényleg nem lettek rettenetesen rosszak - majd beültünk a tv elé Star Wars-ot nézni, 7kor vacsiztunk és elvonultam.

kedd: megint csak nem történt semmi lényeges - holnap már megint szerda, onnan már csak karnyújtásnyira a péntek - Kati itthon maradt, mivel vissza kellett mennie a dokihoz, azt hiszem, hogy jobban van már. Én angoloztam, nagyon sokat, rengeteget...aztán megnéztem egy filmet. Elrepült az idő, elmentem Felixért, megint szakadt a hó egész nap (már annyira nagyon nem szeretem, és egyre jobban nem...), így hát haza értünk, mit csináljunk?! Hát lapátoljunk havat! :D Itt van mit, ugyanis hatalmas az udvar, a kapuig vezető út, a két garázs előtt lévő rész, de tényleg szeretem csinálni. Felix közben mindig takarítgatja a másik kocsit, amivel nem járnak dolgozni, szóval elvagyunk. Időközben megjött Robin, de ő annyira nem szeret kint lenni, bejött és Katival leckét írtak, gyakoroltak. Ezt amúgy csak azért szeretem, ha anyuka itthon van, mert így azt a "hatalmas terhet" leveszi a vállamról, hogy Robinnak mindig NEM-et kelljen mondanom arra, ha tv-t akar nézni.
Mi kint tevékenykedtünk még, jött autóval Rafel (Felix barátja az oviból) és az anyukája, ők az utca végén laknak. Nah Felix meglátta őket, jött a kérdés (amire már számítottam): "Kann ich zum Rafael?"  -gondoltam - mondtam neki, hogy kérdezze meg anyukát...megengedte, de Rafael és anyuja azt veszem észre, hogy nem szívesen látják Felixet, mindig jönnek a leghülyébb kifogásokkal és szegény srác meg hoppon marad, mint ma is...mondanom sem kell, hogy utána agyba-főbe szidta Rafaelt (volt "fette Kuh" meg minden...) így hát hazajöttünk, játszogattunk, megjött Adriano (őt egyébként nagyon szeretem) Robinhoz, aztán 4-en együtt elmentünk ping-pongozni. Most nem játszottam, mert voltak elegen nélkülem is :D, hazajöttünk, vacsi...

És most jöjjön egy kis összegzés :) Előre mondom, nem akarok úgy tűnni, hogy olyan nagyon mindent tudó és hűűű de okos vagyok, meg hogy mekkora élettapasztalatom van már, mert nem erről van szó. Egyszerűen csak az van, hogy most így mintha dőlnének belőlem a szavak, gondolatok... :) Biztos veletek is nagyon sokszor előfordul ilyen.

Nem szeretném szaporítani a szót sem, sokszor leírtam/elmondtam már, hogy hihetetlen, mennyire gyorsan megy az idő. Lassan (március elején) leszek itt fél éve...húúú...kimondani is furcsa... :)
Rengeteg, millió pozitív dolgot tudnék felsorolni, ami itt jó vagy tetszik, amiket szeretek. De ezt majd tényleg a "fél éves" bejegyzésre tartogatom, addig még gyűjtögetem ezeket. Még mindig nincs honvágyam sem, bevallom, amikor január elején vissza kellett jönnöm, akkor így megindult bennem valami, hogy mennyire jó volt otthon picit (azért nem minden pillanat, de a rosszakat inkább hagyom), mennyi emberre számíthatok még mindig, sok élmény ért abban a két hétben. És akkor megint itt találtam magam, jött az, hogy Adri hazamegy és Kriszti sem biztos, hogy vissza tud jönni...ezek a dolgok egyébként nagyon lehúzólag tudnak hatni az emberre, rám legalábbis. De ilyenkor mindig arra gondolok, hogy miért vagyok itt, mik a céljaim, miért jöttem és végül, de nem utolsó sorban arra, hogy mindennek ellenére sem maradok egyedül. 600 km-re tőlem van sok barátom, de ami még fontos, hogy itt is akadnak...és nem maradok teljesen egyedül. Igen, sokan elmentek vagy haza. Celia, Annamari, Kriszti, Adri...NAGYON HIÁNYOZNAK! De tudom, hogy minden okkal történik. Ők azt hiszem így boldogok :) Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok múlik azon pl., hogy ki milyen családoz kerül. Mert az "én családomnál" is vannak jobbak és rosszabbak is. De tökéletes nincs. 
Az volt az érdekes, hogy a többség azt mondta, hogy soha többet nem lesznek au pair-ek sehol sem. Rosszak voltak a tapasztalatok. Persze, ez a "munka" egy úgynevezett ugródeszkának jó. Nekünk, akik itt vagyunk még, szerencsénk volt. Ennyit jelent, hogy milyen családot "fogunk ki" (vagy ők minket)... :)
Lehet, hogy ha olyan családhoz kerültem volna, ahol valami nem klappol akkor én is idő előtt besokallok. De ebben a "munkában" nem csak arról van szó, hogy hozzád alkalmazkodik 3-4-5 ember, hanem neked kell mindenhez és mindenkihez! Ez is egyfajta próba. És minden nehézség ellenére is biztos vagyok benne, hogy végig csinálnám, ez minden téren egy nagyon jó tapasztalat.
Mióta itt vagyok, nagyon sok mindenre rájöttem, átértékelődtek bennem a dolgok, ki a fontos és ki nem, mik számítanak és mik nem. Mert itt akármilyen furcsán is hangzik, de "egyedül" vagy úgymond. Távol a családtól, a barátoktól, a megszokott dolgoktól. Hiába vannak itt is barátok, "család", de ez már majdnem a nagybetűs élet. Sok időd van gondolkodni, rájössz, hogy milyen is vagy valójában.
Aki esetleg nem tudja, hogy mit kezdjen magával otthon, annak bátran merem ajánlani ezt a munkát. Tudom, hogy nem biztosítja semmi, hogy jó helyre kerülj, de aki nem kockáztat, az nem nyer! 
És igen, tisztában vagyok azzal is, hogy "nem keressük halálra magunkat" :), de szerintem akkor is hihetetlen, aki ezt az egészet átéli! :) Én tavaly ilyenkor nem gondoltam volna, hogy majd itt leszek, közöttük és boldogulok is, ez a legfontosabb. Alapjában véve ez nem nagy dolog, mert valaki a világ másik végére utazik és ott boldogul, de nekem akkor is hatalmas! Nincs az sem, hogy elkényeztetnének itt, mese nincs, a saját lábadra kell állnod. Segítenek, de ha azt nézem, mindent én intézek, egyedül. Ha németül akkor németül, ha kézzel-lábbal, akkor úgy :)
Otthon is szerettem mondjuk az önállóságot, sosem vártam, hogy mindent mások intézzenek helyettem. Amit a legjobban nem szeretek, az az, hogy megmondják, mit csináljak - persze csak bizonyos határokon kívül. A szabadság lételemem és én szeretek a magam ura lenni! :) 
Szeretem a kihívásokat és az új dolgokat, de azt nem, amikor mindenki azt hiszi, hogy ez a munka mennyire könnyű, hiszen nem csinálok semmit sem. Lehet, hogy ez így van, nem is a munka része a nehéz, hanem az alkalmazkodás, a beilleszkedés, a totál más szokásaik elfogadása, az állandóan megfelelni akarás...de azt hiszem elmondhatom; hogy sikerült.
Amikor azt mondják, hogy úristen milyen bátor vagyok, hogy ki mertem jönni úgymond az "ismeretlenbe", akkor csak rávágom, hogy dehogyis, ez nem bátorság kérdése. Mindenkinek ott a lehetőség, élni kell vele. Viszont ha jobban belegondolok, akkor tényleg az... 

Most lehet, hogy többen is furcsán bámuljátok otthon a monitort, mit hordok itt össze-vissza, feleslegesen, de ezt le kellett írnom! :) Mindig 10-szer átgondolom, hogy mit írjak le, mivel nagyjából tisztában vagyok vele, hogy kik olvassák/olvashatják a bejegyzéseimet...majd folytatom ám még, de valószínű, hogy márciusig csemegézek csak és majd tényleg a fél éves bejegyzésemben egy hatalmas eszmefuttatást végzek! Hehe :)

Bis späteeeeeer... csóközön! :*

2011. január 23., vasárnap

Újratöltve! :)

Sziasztok!

Lehet, hogy múlt héten volt egy pár negatívabb hangvételű bejegyzésem is, de azt kell hogy mondjam; ez a hétvégén teljesen elillant. (húú micsoda szavak) :D... Jó, anyuka beteg volt, itthon volt, kötözködött néha (nem velem), gyerekek néha furák voltak, Adri hazament, nem találtam még munkát (mert azért nem olyan könnyű ez)...DE! Így a vasárnap estéken azért elfog mindig az, hogy mennyire imádok itt élni! Imádok itt mindent, az embereket, a családot, akiket megismertem (még a szomszédot is), Münchent, amikor süt a nap (és egész hétvégén ragyogott)...MINDENT! És ezt tényleg nem tudom máshogy leírni vagy kifejezni, de megint pörgök, ennyi biztos :)

Naa...de kezdem a csütörtökkel, amikor is capoiera-ra kellett volna menni. Én annyira vártam. Felixet 3kor el kellett már hoznom oviból, hogy majd megyünk együtt vonattal Starnbergbe. Hazaértünk és a kissrác konkrétan benyögte, hogy neki az égvilágon semmi kedve menni... :S Ahh neee (ezt így magamban). Kati pedig engedett is neki, "jó, akkor maradj csak itthon kisfiam"...könyörgöm, miért nem lehet annak a gyereknek parancsolni, hogy már pedig most elmész?! Felix egész reggel azt hangoztatta, hogy milyen jó, délután megyünk...erre nincs kedve. Ezt mondjuk már megszoktam, hogy általában semmihez sincs kedve, na jó, a tv-hez, a Wii-hez és a PS-hez van, de mindig :D...szóval az volt, hogy Robin megjött és átmentem vele Starnbergbe fogorvoshoz, mert időpontja volt. Egy óra volt kb az egész, itthon már nem csináltunk semmi egyebet, játszogattunk aztán vacsi.
Péntek szinte olyan volt, hogy semmit sem dolgoztam. Délelőtt elmentem suliba, délután minden a megszokott rendben zajlott, Felix az egyik barátjához akart menni, elvittem majd fél 7kor mentem érte. Robinnál pedig Adriano volt itt, játszottak, 6kor pedig elmentek ping-pongozni. Tengtem-lengtem... :D Néha van ilyen is.

Szombat: Délben kelés, kitakarítottam a szobám kicsit, ebédeltünk aztán én Münchenbe vettem az irányt. Nagyon szép idő volt, bár hideg, de inkább süssön a nap, én úgy vagyok vele :P Zsuzsival találkoztam, sétáltunk, egyébként moziba akartunk menni, de este negyed 9es adásra (Love and other drugs)...odaértünk, és úgy kell elképzelni, hogy 10 sor volt és mindegyikben 100-an álltak :S Miért megy mindenki szombat este moziba és miért nem bulizni?! Végül persze nem jutottunk be, jegyet sem vettünk. Szerintem mindkettőnk azt gondolta, hogy ez csak úgy megy, hogy negyed órával a film előtt eldöntjük, hogy menni akarunk...de nem, majd legközelebb okosabbak leszünk :D Leültünk, ittunk, ettünk. Aztán Zsuzsi mondta, hogy jöjjünk vissza Pöckingbe. Itt lakik Alex (Zsuzsi barátja). Ő egy olyan családnál au pair, akik panziót vezetnek és Alexnek még dolgoznia kellett kicsit éjjel, mert a családja nem volt otthon. Így amíg ő dolgozott, mi elfoglaltuk a szobáját két sörrel, kis rágcsával, laptop előttünk és megnéztük (németül) a Vicky Cristina Barcelona című filmet. Buggyant egy film, én nem is tudtam, hogy létezik ilyen, de így összességében tetszett. Persze nagyon kellett sasolni, hogy mindent értsek, de tettünk rá feliratot is, így valamivel könnyebb volt. 1 óra körül értem haza, nagyon fájt a fejem, így be is dőltem az ágyba.

Vasárnap délben kelés, majd megnéztem a való világ heti részeit (néha csak így magamban röhögök, ami ott folyik) :D, fürdés, gyors kaja, család nem volt itthon. De mielőtt Münchenbe indultam, hazaértek, korcsolyázni voltak. Megbeszéltem velük gyorsan az eseményeket, aztán rohantam a vonatra. (egyébként mindig elszámítom magam és majdnem mindig rohannom kell, pedig aki ismer, az tudja, hogy időzavarban vagyok)  :D Marienplatzon tali Andival, sétálgattunk a bevásárló utcán, Karlsplatzon, aztán Mekiben ettünk. Mellettünk lévő asztalnál egy bácsi előszeretettel fütyörészte az egyik O-Zone számot ááááá azt látni kellett volna, jah és nem evett-ivott semmit sem... :D a zene pedig bömbölt :D
Andival vettünk egy Käsekuchen-t (túrótorta, legfinomabb, mindenkinek ajánlom, imádjuk!), aztán elmentünk hozzájuk. Teáztunk, kajáltunk és mutatott nekem képeket a tavalyi és a tavaly előtti nyaralásukról (Krétán és Törökországban voltak). Majd elkezdtük nézni Az árva című filmet (ezt a héten néztem meg először, itthon, éjjel 1kor, orrom előtt a laptoppal és 4 villannyal):$ de mindenkinek ajánlom! És, fél 9körül értem haza...most pedig itt vagyok a géppel az ölemben és holnap munka. De esküszöm most még azt is várom! Juhúúúú :):)

Hamarosan jövök megint...ezermillió puszi Mindenkinek! :*

2011. január 19., szerda

A "dolgos" hétköznapok

Újra itt! :) és még mindig azt mondom, hogy hihetetlen, de mindjárt hétvége...annyira nagyon gyorsan megy az idő...
Kedden elvittem reggel Felixet az oviba, hazaértem, reggeli, óvónő hívja Katit, hogy a kissrác nem érzi jól magát, menjek érte. Elmentem érte, hazahoztam. Katival le is feküdtek aludni, addig én elvoltam. Aztán olyan dél körül hallottam, hogy Felix sír...fájt a füle, de nagyon. (Katinak amúgy ugyanez a baja)
Aztán elmentek a dokihoz, kb. 2 órát lehettek távol. Én addig felhívtam pár telefonszámot a melókkal kapcsolatban, de rájöttem, hogy nem is lesz ez annyira egyszerű. Egyik helyre saját kocsim kellene hogy legyen, másik helyre már találtak valakit, a maradékkal pedig annyi a szitu, hogy hagynom kellett rövid kis reklámot magamról üzenetrögzítőn és majd hívnak, ha kellenék. Aznap jött levelem is egy újságkihordós munkával kapcsolatban. Megmutattam Katinak és azt mondta, hogy ne vállaljam el, mert nem éri meg. Márciustól lenne csak, minden szombaton (nekem éppen az lenne a lényeg, hogy hét közben lekössem magam), 140 újságot kellene kihordanom, küldtek már térképet is, de ezért összesen 8 eurót fizetnek 1 órára...ergo, egy héten 8 euróval lenne több pénzem. Hát, most lehet sokan furcsán néztek otthon, mert persze az 2300 Ft/óra...de itt ugye az majdnem a semmivel egyenlő. És becsülöm a kicsit is, mielőtt valaki "megkövezne" :P...de akkor is. Megállapítottuk, hogy ezt a munkát valószínű általános sulisoknak találták ki. Szóval, nem marad más hátra, keresgélek tovább. Uwe viszont adott egy jó tippet. Mégpedig azt, hogy csináljak magamnak kisebb reklámot, ki vagyok, hol vagyok, miért vagyok, mit szeretnék...és ragasszam ki ide-oda Pöckingben és Starnbergben. Nos, holnapi programom szerintem ez lesz. Meg végül is igaza van, arra ráírhatok mindent, mikor érek rá, stb. és majd keresnek. Kati is mondta, hogy ez így egyszerűbb, mert pl. sokan keresnek olyan embert is, aki kutyát sétáltatna vagy mondjuk így egy szombat estére bevállalna bébiszitterkedést...meglátjuk majd :) Én optimista vagyok. Olyan még nem volt, hogy ne lett volna sehogy! :)
Aztán kedden nagyjából más dolgom nem is igen volt, mivel miután anyuka és Felix hazaértek, mindketten beverték a szunyát és 5 körül keltek csak fel. Aztán Felix és én elvonultunk játszani, gyorsan elment az idő és már semmi baja sem volt. Hatott az alvás és a gyógyszerek, de a doki kiírta mára is.
Szóval, ma is itthon maradt. Én délelőtt elmentem suliba, Kati mondta, hogy nyugodtan menjek mivel ő úgyis itthon lesz Felix-szel. Okééé! Suli megvolt, jöttem haza. Közben írtam Adrinak és Andinak, hogy találkozzunk megint hétvégén. Nos, Adri visszahívott, hogy pénteken HAZA MEGY! :O:O:O MIII???!!! NA NEEE!!!
Kb. ez lehetett így az első reakcióm. Úgy volt, hogy február végéig marad, de anyukával megbeszélték, hogy ez így nem megy tovább...kicsit így elfogott megint az, hogy "nem hiszem el, hogy mindenkinek el kell mennie"...nem egy kellemes érzés. Amikor az elején itt volt Celia, Annamari, Kriszti...és mind olyan távol vannak már tőlem. Hiányoznak! Nem az, hogy egyedül érzem magam, mert azért itt vannak még Zsuzsiék, Andi is marad, remélem Kriszti is vissza tud majd jönni, valamint - nem akarom elkiabálni - de barátnőmnek, Klaunak lenne lehetősége Adri helyére jönni, mondanom sem kell, hogy még a gondolatába is beleszédülök ha egyik barátnőm itt tudna dolgozni tőlem 30 km-re...szóval még akármi is lehet, én bízom ismét a legjobbakban, szó sincs elkeseredésről. Azért nem olyan fából faragtak, aki ne találná fel magát! :)
Délután Felix-szel játszottam, Kati aludt ismét, mi vonatoztunk, a mellettem lévő vendégszobát berendezte/rendeztük diszkónak :D, rajzolgattunk...jah, ma megint esett a hó, de szerencsére el is olvadt. Tavaszt akarok!!! :) Azonnal!
Más "érdekesség" nem volt ma, holnap Felix már megy oviba, minden a megszokott kerékvágásban zajlik. Ééééés...capoiera! Ezaz! Várom már nagyon, kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz! ;) Majd jövök a beszámolóval...

Vigyázzatok magatokra nagyon!
Puszilok Mindenkit :*

2011. január 17., hétfő

2011. január 17.

Most nem tudom, mi jött rám, de úgy döntöttem, hogy írok egy bejegyzést ma is (pedig általában hetente szoktam, vagy egy héten kétszer). :)
Ahhoz képest, hogy hétfő volt/van, elég jól alakult minden. Megin mintha 110 fokon "pörögnék", de komolyan. :D Hétfőnként általában alig élek, minden bajom van, nem "látom" még a pénteket...de ma olyan fitten keltem, mint még soha. Kati jobban van már, kedves volt, mint mindig. Viszont megint átaludta szinte az egész napot. Elvittem Felixet az oviba, tettem egy kitérőt a postára, feladtam Uwe szüleinek az üdvözlőlapot. Reggeliztem, majd elmentem suliba. Annyira jó volt ma a hangulat, mindenki vidám volt, de szerintem ez a nagyon szép időnek is köszönhető. Ma megint hét ágra sütött a nap és valósággal meleg volt...szereteeem! :)
Hazaértem 1 óra körül, megírtam egy angol levelet, majd állásokat nézegettem ismét. Találtam is három, elég jónak ígérkezőt, holnap mindenképpen érdeklődni fogok (remélem összejön valami!). Aztán elcammogtam Felixért az oviba. Természetesen nem akart egyből hazajönni, jó nagy kerülővel jöttünk, majd útközben kitalálta, hogy biciklizni szeretne. Hazaértünk, bicikliket felkaptuk és irány a suli melletti sportpálya. Robin éppen akkor ért haza, amikor mi elindultunk, Katival leckét írtak, amíg mi nem voltunk otthon. 5 körül hazaértünk, a kérdés; mit csináljunk?! Tv-zni nem lehet (pedig én mindig engedek nekik napi fél órát), könyörögtek szegények, de semmi. Kicsit örültem, hogy Kati látta, hogy mivel kell szembenéznem minden nap... :D Felmentünk a szobájukba, felsoroltam vagy 150 játékot, az összes lehetőséget, hogy mit játszhatunk, de ők csak azt hajtogatták, hogy tv, Wii vagy Nintendo... :| Az eszem megáll rajtuk komolyan, abba is bele lehet unni...szerintem :D Végülis kikönyörögték, addig én elvoltam, aztán vacsiztunk. Jah, Robin mesélte, hogy valahol itt, Pöcking mellett lakik Philipp Lahm...haha, mik vannak?! :D Anyuka felvetette, hogy csütörtökönként lenne Starnbergben capoeira edzés, amire elmehetnénk. Mármint Felix és én. Az a helyzet, hogy keddenként tornára jár, de az nem fekszik a kissrácnak, így valamit ahelyett ki kell találni. Bevallom, ez nekem is nagyon tetszik, S-bahn-oznunk kell mondjuk, de nem probléma! :) Azt hiszem, hogy csütörtökön megyünk is az első edzésre és én sem csak néző leszek. Direkt kicsiknek és kezdőknek tanítják, kíváncsian várom, hogy milyen lesz! :P

Töltöttem fel sok-sok képet, jobb oldali oszlopban (Képek) láthatjátok. Többsége nincs fent iwiwen, facebokon...akit érdekel esetleg... ;):$

Nah, mára ennyi azt hiszem. Lehet, hogy lassan elteszem magam aludni!? :)

Millió puszi Mindenkinek...

2011. január 16., vasárnap

Első januári hétvégém

Pénteken Kati itthon maradt, eléggé betegeskedett. Én délelőtt elvasaltam vagy 20 inget/blúzt (nem kamuzok), még az a szerencse, hogy szeretek vasalni :) Kitakarítottam a fürdőszobám (mivel este jöttek Kati szülei és ilyenkor az enyémet használják), tettem-vettem...elment a délelőtt. Kati egész nap aludt, kb. olyan volt mintha itthon sem lett volna. Robin fél 2körül jött haza a suliból, megírtuk a leckéjét, aztán elmentem Felixért az oviba. Hazaértünk, ők játszottak, felkelt anyuka és megkért, hogy Robinnal menjek el bevásárolni hétvégére, mert nagyon rosszul érzi magát. A4-es oldalat teleírt, hogy mit hol kell vennünk, kb. másfél órába telt az egész, de Robin sokat segített. Majd miután hazaértünk, leszedték a karácsonyfát, Kati megint aludt, én pedig angoloztam kicsit. 8 körül megjöttek a nagyszülők, még mindig nagyon kedvesek, megterítettem, majd pizzát sütöttünk. Már az sem nézett ki jól, ahogy Kati készítette, de az íze sem fogott meg annyira. Darált húst tett rá, meg megszórta minden olívabogyóval és valami olasz cuccot, ricotta-t kent a tetejére...nah mind1, az a
lényeg, hogy nekem nem ízlett (és csak mellékesen megjegyzem, szerintem a többieknek sem, mert majdnem mindenki csak az 1 szeletet ette meg, amit először elvett). Volt még saláta is (furcsa is lett volna ha nincs), de az csak azért lett finom, mert én csináltam és a 15 féle olaj helyett csak 5 félét tettem rá :P...aztán 9körül elvonultam, filmeztem, neteztem.
Szombaton fél 12kor keltem, nem volt itthon senki sem. Fürödtem, hajmosás, gyors kaja, írtam egy cetlit a többieknek és Münchenbe mentem. Marienplatzon találkoztam Adrival, mondta, hogy Andi kicsit beteg ezért nekünk kellene menni hozzá. Nem gond :) Oda értünk Andihoz (olyan jó volt amúgy újra látni őket), sokat, nagyon sokat beszélgettünk, adott nekünk nagyon finom teát (Pickwick aus Ungarn), amit anyuja küldött neki karácsonyra. Tényleg nagyon finom volt, szilvás-fahéjas-vaníliás ízű, háromszor ittunk belőle... :) Megnéztünk két filmet, jól éreztük magunkat. Annyira elszaladt az idő, hogy fél 12 lett mire hazaértem! :) Mindenki aludt már, én 2körül feküdtem le, filmeztem még egyet. :)
Vasárnap is fél 12kor keltem, fürödtem, Kati lejött, hogy nagyon rosszul érzi magát, kért időpontot a dokihoz és megkért, hogy csináljak ebédet a fiúknak, játszak velük 1-2 órát. Csináltam nekik krumplipürét ilyen kis virslikkel (mi lenne más a vasárnapi kaja:P), aztán játszottunk kicsit. Hazaértek Katiék...a gyerekek tv-zni akartak (mi mást?!)...Uwe felsorolta nekik az összes lehetséges variácót, hogy kimehetnek, mert 20 fok van, vagy vonatozzanak, legozzanak, vagy akármi más...de nem! Ők egyfolytában csak azt kiabálták, hogy Tv vagy Playstation... :S (bevallom ilyenkor én is olyan szinten ideges leszek, hogy nem bírnak nekik parancsolni) no mind1...én elvonultam a szobámba, Kati elment aludni, Uwe a gyerekekkel barkácsolgatott valamit azt hiszem. Tettem-vettem megint, neteztem, állásokat nézegettem, zenét hallgattam, angoloztam kicsit...vacsira mentem fel...
Jött a kérdés Katitól (amit nagyon nem szeretek); mit csináltam lent délután?!
Lehet, hogy csak én akadok ki ezen és én nagyítom fel, de elmondtam neki amit csináltam...nem szeretem ha ezt kérdezi, szerintem azt hiszi, hogy nem merek felmenni közéjük vagy valami. Mindig mondja, hogy nem kell bújkálnom stb...de én nem bújkálok, egyszerűen csak egész héten "dolgozom", teszem a dolgom, gyerekekkel vagyok amennyit csak kell és úgy érzem, hogy vasárnap délután elvonulhatok pár órára...mondjuk ez szerintem neki sem gond, mert végülis mindig megkér, ha valamit csinálnom kell, de szerintem azt hiszi, hogy így nekem rossz és bújkálok... :D Érdekes mindenesetre. Otthon ugyanezt csináltam egyébként, ha nem voltam valahol, vagy nem találkoztam valakivel, akkor magától értetődő, hogy otthon voltam, a szobámban...mind1...
Az az igazság, hogy tényleg nagyon beteg, középfül-gyulladása van és azt hiszem, hogy egész héten itthon lesz. Mindenbe és mindenkibe beleköt, a gyerekekkel felváltva kiabál valamit, alig szól valakihez és minden idegesíti. Remélem, hogy nagyon hamar meggyógyul! :)
Holnap suli, még jobban utána lesek pár állásnak, teszek-veszek...

Puszillak Titeket! :*

2011. január 13., csütörtök

Új év, újra itt, újabb tervek!

Hát sziasztok!

Először is szeretném mindenkinek megköszönni, akik otthon "közreműködtek" abban, hogy a vakációmat megszépítsék; sikerült! :) Nagyon jó volt egy kicsit otthon lenni, találkozni mindenkivel, pihenni, jókat enni...nem is sorolom tovább, még egyszer köszönök mindent, imádlak Titeket! :)

Bevallom, vágytam már vissza! Hiányzott az, ami itt van, ahogy élek, az itteni emberek, a mindennapi rutin (azért az otthoni semmittevésbe is bele lehet ám unni :P). A Gastcsaládom küldött a szüleimnek karácsonyra drezdai sütit, ami olyan nehéz volt, hogy 5 kiló-t nyomott a bőröndömre a reptéren, nem baj, kedves tőlük. Én vásárlási utalványt kaptam, valamint üdvözlőlapon köszönték meg, hogy náluk vagyok/lehetek és hogy mennyire várnak már vissza. Hát most már itt vagyok!
Vasárnap indultam Győrből, az esti fél 11-es vonattal. És hát, azt kell, hogy mondjam; nem hiszem, hogy valamikor is bevállalok még ilyen kis éjjeli vonatozást...a fülke már akkor tele volt, mikor felszálltam Győrben, rajtam kívül csak egy magyar pasi volt, a két franciának mellettünk egész úton nem állt be a szája, mindenkinek "égig" érő bőröndjei voltak és persze mindenki próbált aludni. Titkon abban reménykedtem, hogy majd Bécsben mindenki leszáll...és így is lett. A magyar pasi jött egészen Münchenig velem. Aludni nem sokat aludtam, egyszer a nyakam, máskor a kezem szakadt le majdnem a zsibbadástól. :D A vonat pontosan negyed 7-kor gurult be a müncheni Hauptbahnhof-ra, ezer lépcsőn kellett a kb. 30 kiló-s bőröndöm felvinnem (reggel még soha nem működnek a mozgólépcsők), majd 10 percet kellett még várnom az S-bahn-ra. Kb. fél 8 körül érhettem Pöckingbe, szakadt a hó. Megérkeztem! :D A család nagyon kedvesen fogadott, apuka már nem volt itthon, gyerekek éppen reggeliztek, Kati készítette őket és mondta, hogy ő viszi Felixet az oviba, én pihenjek csak és pakoljak ki. Így is lett, majd aludtam 3 órát...de egész nap olyan fáradt voltam, hogy hihetetlen. Egy kisebb meglepetés is ért, az íróasztalomon találtam egy karácsonyi üdvözlőlapot és egy vásárlási utalványt, amelyet a Müllerben tudok majd levásárolni. Uwe szüleitől kaptam, nagyon meglepődtem, de kedves tőlük. Írok is nekik egy levelet, amelyben megköszönöm. :)
A nap a megszokott menetben telt, délután megjöttek a fiúk, megnéztem az összes ajándékot, amiket kaptak, élménybeszámolót tartottak. A téli szünetben sí-és snowboard tanfolyamon vettek részt, szilveszterkor valami 20 ember éjszakázott itt és Uwe elmondása szerint január 1-jén mindenkinek az magyar pálinkámtól fájt a feje :), valamint Ausztriában voltak péntektől vasárnapig síelni. Én is elmeséltem mindent, vacsiztunk.
Kedden Robin itthon maradt, "beteg" volt. Mondjuk szerintem nem, mivel fél 9-kor felkelt, láza sem volt és ha engedem neki, akkor egész nap tv-t néz, de így lefoglaltam, az új Lego Technic játékát építettük meg (amiről nem hittem volna, hogy ilyen nehéz), pizzát ettünk, házi feladatot írtunk, elvoltunk végülis.
Este Uwe megemlítette, hogy decemberben 60 eurós telefonszámlát sikerült produkálnom (amit ugye mindig ők fizetnek)... :S Uhhh! Azt sem tudtam mit mondjak és hogy hányszor kérjek még elnézést. De végülis mondta, hogy ők a "hibásak" kicsit, mert az elején elfelejtették mondani, hogy mobilszámot ne nagyon hívjak, mivel az tripla pénz...de elnézőek voltak és nem is haragudtak, ezentúl sűrűn nem fogok telefonálni, az tuti! :)
Vacsinál Kati megkérdezte, hogy nincs e kedvem elmenni velük síelni márciusban. Farsangkor itt egy hetes szünet van és Ausztriába fognak menni a Grosslockner-hez. Biztos vagyok benne, hogy gyönyörű lesz. Nem mondta még biztosra, azt mondta megérdeklődi nekem, hogy esetleg lenne e még hely számomra. Hát, másnap este, szerdán kiderült, hogy nincs hely. Ők is tavaly márciusban lefoglalták már. Kicsit sajnálom azért. Bár sohasem síeltem még, de kíváncsi lettem volna, hogy milyen. Uwe viccesen megjegyezte, hogy mehetek, maximum sátorban alszom majd...haha :)
Tegnap voltam suliban is, sajnos már kevesebben vagyunk, sokan vizsgát is akarnak tenni a kurzus végén, amelynek január 26-án lesz vége. Úgy döntöttem, hogy nem megyek másik kurzusra, egyrészt mert ezt nekem kell fizetnem (250 euró körül van), másrészt nem érzem úgy, hogy sokat tanultam volna. Ezzel most nem az iskola színvonalát akarom "lehúzni" vagy azt mondani, hogy annyira profi vagyok, hogy nekem már iskola sem kell, de ezt én érzem na :)
Szóval január végétől megint rengeteg (még ennél is több) szabadidőm lesz és úgy döntöttem, hogy keresek egy másodállást. Először Kati ajánlotta fel (ami azért is furcsa, mert többségben az au pair-eknek nem nagyon engedik, hogy mást is dolgozzanak), és nagyon sokat segít nekem. Adott tippeket, hogy hol tudnám elkezdeni, böngészem az internetes oldalakat, újságokat, bármit. Elsősorban itt Pöckingben vagy Starnbergben szeretnék valamit, München azt hiszem már túl "messze" lenne, hogy bejárjak. Jó lenne, ha le tudnám még valamivel foglalni magam, még több embert megismernék, a nyelvet is gyakorolhatnám más környezetben is és persze a több kereset sem utolsó szempont. Nagyon rajta vagyok az ügyön, szóval szorítsatok nekem, hogy minél előbb összejöjjön valami! Köszi :)

Ennek a másodállásos ügynek egy másik oka is van. November elején eldöntöttem, hogy az angol nyelvet is legalább annyira meg szeretném tanulni, mint a németet. Itt, Rittbergeréknél szeptemberig van szerződésem, októbertől már Amerikában szeretnék szintén au pair lenni!!! Rengeteg blogot átolvastam, a feltételeket, honnan milyen papírt kell összeszednem és azt mondhatom, hogy sohasem voltam még ennyire elszánt, mint most! :) Imádok itt élni, minden tökéletes, de úgy érzem, hogy ha jövőre 21 éves leszek, megengedhetek még magamnak egy évet, hogy azt csináljam, amihez kedvem van (egyelőre még mindig komolyabb tanulás nélkül). Aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz az élet. Mindenesetre jelentkeztem egy ügynökséghez, valamint felvettem a kapcsolatot egy olyan lánnyal, aki volt már kint New York-ban au pair. A vakációm második hete szinte azzal telt otthon, hogy orvoshoz mentem (kell orvosi igazolás), okmányirodába, referenciákat írattam stb-stb...Tisztában vagyok vele, hogy nem lesz ilyen könnyű, mint ide, Németországba kijutni, de akarom! Mire vége lesz ennek az egésznek, a papírok intézésének, egy személyes interjúnak, a családkeresésnek, már biztosan a hajamat fogom tépni, de remélem, hogy megéri majd :) Egyelőre nem látom még a végét, de belevágtam, egyszerűen úgy vagyok vele, hogy veszíteni nem tudok, mivel megpróbáltam! :)

Nah, azt hiszem mára be is fejezem, így is elég hosszúra sikerült ez a bejegyzés. Holnap jönnek Kati szülei, de csak 2 napot töltenek nálunk, aztán indulnak Olaszországba egy 1 hetes síelésre...hmm, bárcsak vihetnének engem is! :P:D
Szombaton találkozom a magyar csajokkal, Andival és Adrival is, szóval megint nem fogok unatkozni. :)
Hamarosan jövök ismét...
Vigyázzatok magatokra, sok puszi mindenkinek! :*