2018. június 5., kedd

Bangkok, ez a hatalmas káosz - az én szememmel :)

Sziasztok!



Talán nem vagyok még egy hatalmas Bangkok - szakértő, de nem is sorolnám magam a "kezdők" közé így, hogy háromszor jártam már meg a thai fővárost és ebből két alkalommal huzamosabb ideig vagy munkával töltve. Emiatt (és a sok privát üzenetnek is köszönhetően) határoztam el, hogy írok nektek egy bejegyzést csak Bangkokról. Érkezés, tovább utazás, közlekedés, szállások, ételek és italok, látnivalók, valamint személyes élményeim, tapasztalataim. Ezeket szeretném veletek is megosztani, ki tudja közületek éppen hányan terveznek Délkelet-Ázsia utat (Bangkokkal kezdve vagy fejezve be) és kiknek jönnek majd még jól a jövőben az itt olvasottak. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy az alábbiak kizárólag az én személyes tapasztalataim alapján íródnak. Minden ember más, minden utazó más-más dolgokat részesít előnyben és mindenkinek mások az utazási szokásai. Ha mégis akad olyan, aki valamivel nem ért majd egyet.. hát ez ilyen:-) Én is nagyon sokszor előre olvasok és csekkolok nagyon sok véleményt adott helyekről és nagyon jól tudom, hogy mindenki ízlésvilágának úgysem lehet megfelelni, képtelenség.

A dolgok legeslegelejéről kezdeném, azaz a Bangkokba való érkezéstől. Többségünk valószínű a hatalmas nemzetközi repülőtérre, a Suvarnabhumi-ra fog érkezni. Ez Bangkok nagyobbik repülőtere, igazából nem is túl távol a városközponttól. Aki bőröndökkel, csomagokkal érkezik és nem akar cipekedni (és mert amúgy is tudom, hogy nagyon elege van az embernek ha éppen megérkezik valahova és először azt sem tudja merre van arccal:-), azoknak ajánlanám a taxi métert vagy a Grab szolgáltatást. A taxi méternél fontos, hogy nem mondunk igent az első fuvarra - amely számunkra a nyugati országokhoz képest még így is olcsónak tűnhet majd, hanem szépen sorban állunk a taxi standnál és kivárjuk a sorunkat. Persze attól függ hova megy az ember, de 200-400 bahtnál nem szabad többnek lennie, ha eleinte csak a szállásunkra szeretnénk odajutni (és most direkt a belvárossal számoltam).
Aki ismeri a Grab alkalmazást, annak újat talán nem mondok - nagyszerűen működik Bangkokban is. Alkalmazást még otthon ajánlatos letölteni, majd érkezés után azonnal hívni a fuvart. Általában korrektül dolgoznak (bár 30-40 bahttal drágább szokott lenni, mint a taxi méter), az előre látott fix árat fogod fizetni a fuvarod végén is, tudnak gps-t használni és nem próbálnak átverni az utad végén, hogy mondjuk "bocsi, nincs apróm és nem tudok visszaadni" (ezt nagyon szeretik eljátszani a thai taxisofőrök..)
A tömegközlekedés legegyszerűbb módja a skytrain lenne, ami magyarul a bangkoki magasvasút (BTS). Reptérről közvetlenül a City Line-nal kell Phaya Thai megállóig el vonatozni, majd onnan váltani a két BTS line egyikére (ez vagy a Sukhumvit vagy a Silom line lesz - ugye attól függően, hogy mi a végállomásunk). Ez a művelet mindössze 70-80 baht körül lenne.

Bangkok kisebb (belföldi és kisebb ázsiai utakra nagyszerű) repülőtere a Don Mueang. Ez a reptér kissé kiljebb található és sajnos még tömegközlekedést sem igazán építettek ki addig. Ajánlanám ismét a taxi két változatát (Grab vagy taxi méter) vagy a buszt (A2), ami közvetlen a reptérről Mo Chit / Chatuchak Park megállóig elvisz és itt válthatunk tömegközlekedésre (BTS / MRT - ez utóbbi a földalatti, metró).
Mindkettőnél jó ha van nálunk aprópénz, mert a gépek ahol a jegyet kell venni általában csak pénzérméket fogadnak el, valamint a taxizásnál is jól jön, ha pontos összeget adunk. megspórolva ezzel egy kisebb diskurálást, miszerint a taxi sofőr 'nem tud visszaadni' (de legtöbbször inkább nem akar:).




Nekem a reptéren első dolgom szokott lenni, hogy azonnal veszek egy helyi turista SIM kártyát, ugyanis internetre - de leginkább gps-re és térképre - mindenhol szükségünk lesz és ezek a kártyák nagyon olcsók kint, különböző csomagok közül válaszhatunk annak függvényében, hogy meddig tartózkodunk az országban (ajánlanám a True és AIS szolgáltatókat, ők a legjobbak).
Nagy összegeket nem igazán érdemes a repülőtéren átváltani, mivel köztudott, hogy ott váltanak legrosszabbul. Esetleg annyit, hogy a taxizásra és szállás kifizetésére (ha még nem fizettük ki) elég legyen, majd keresnék a belvárosban korrekt pénzváltót, erre ajánlanám a SuperRich kioszkot, ők a város több pontján fellelhetőek és nagyon korrektül váltanak. Én (de ez megint csak személyes vélemény) mellőzném a kártyás fizetéseket és többszöri pénzfelvételt Thaiföldön - na amúgy sem vagyok az a nagy kártya párti:) - ugyanis ezen is sokat veszíthetünk. Pénzfelvételnél 220 bahttal többel terhelik meg a kártyám (akármilyen kártyám külföldről és mindegyik automatnál.. ez szerintem annyira nem kevés).

Boncolgatnám akkor kicsit a szállás témakört. Ekkora metropolisz hallatán gondolom azzal mindenki tisztában van, hogy a szálláslehetőségek tárháza határtalan és végtelen. Nagyon sokféle szállás közül válogathatunk. Én nem sorolnám magam a 'hátizsákosok' közé, mert nem úgy utazom ha utazom, de nem is a Four Seasons-ben szállok meg minden alkalommal. Egyedül utazóknak ajánlanám a hosteleket és vendégházakat, ahol remekül lehet ismerkedni és szinte soha nincs egyedül az ember. Aztán persze vannak a hotelek (drágák és kevésbé drágák) - én megmondom őszintén legtöbbször sajnos nem voltam elégedett a hotellel Bangkokban, ahol megszálltam, mert valamivel mindig akadt valami probléma. Hozzá kell tennem azt is, hogy aki innen a nyugati országokból utazik és ehhez a standardhoz szokott, annak egy thaiföldi 4-5 csillagos szálloda kb. itthoni 2-3 csillagosnak fog megfelelni (és azért is tudom miről beszélek, mert volt alkalmam 3 és 5 csillagosban is dolgozni). Őszinte leszek, én majdnem mindig az Airbnb-t használom és használtam (kivéve amikor huzamosabb időre, munka miatt maradtam Bangkokban). Remek, egész apartmanokat lehet kibérelni, amelyek mindig tiszták, naprakészek, pofonegyszerűen megy a be-és kicsekkolás, mindezért van egy szobád, nappali, a fürdő és konyha - legtöbbször terasszal, tetőtéren közös használatú úszómedencével és fitnesz teremmel. Ja és teljesen egyedül vagy (igen, még törölközőt, kávéfőzőt, vizet, vízforralót is biztosítanak, mint a legtöbb hotelben). Ezek az apartmanok az úgynevezett 'condominium'-okban találhatóak, magyarra körülbelül társasháznak fordítanám, Ázsiában nagyon népszerű. Az, hogy szállásunkat hol foglaljuk, nagyban függ attól, hogy milyen vakációzást terveztünk - pihenés, állandóan menős városnézés, közelebb és élénk legyen az éjszakai élet, esetleg jó lesz az Óváros is. Ez megint csak emberfüggő, az én kedvenc városrészeim szállás szempontjából (3-5 napos városnézéssel) Silom, Sathorn, a Kínai Negyed környéke és Asoke lenne. Mindig azt mondom, hogy ha az ember először jár Bangkokban, akkor állati fontos, hogy gyalogos távolságon belül legyen tömegközlekedés. Itt megint csak jönnék azzal, hogy ez is emberfüggő, mivel nekem a 2 km még simán belefér a gyalogos távolságba, míg más (főleg az ázsiaiak) szinte sosem gyalogolnak és 200 méter megtétele után már nagyon fáradtak, mert nincs egy klímás helyiség és baromi meleg van. Szállásom mindenképpen úgy intézném, hogy BTS (skytrain, magasvasút) vagy MRT (metró, földalatti) megálló közelében legyen.

Chinatown





A tömegközlekedés Bangkokban nagyon jól kiépített, bár el kell mondjam, hogy taxizás vagy buszozás közben (a 40 fokban) pár ősz hajszállal biztosan nekem is több lett. Azt szokták mondani, hogy általában reggel és este munka után lesz nagy forgalom és hatalmas dugók - nekem sajnos úgy tűnt, hogy a napnak minden szakában felért egy minimum 2 órás úttal A pontból eljutni B-be (taxival vagy busszal). A BTS és MRT kiválóan működik, légkondival ellátottak és hogy ha az ember nem is jut el a kívánt desztinációba, még mindig foghatunk egy motoros taxit, aki 30-40 bahtért házig visz minket. Nem árt tudni, hogy a magasvasút és metró sajnos nem közlekednek egész éjjel, éjfél után nem sokkal elmegy az utolsó vonat és a legelső csak reggel 5-fél 6 között indul (én ezt annyira nem szerettem). Forgalom és dugómentes megoldás lenne a vízi taxi, azaz a kisebbfajta csónakkal való közlekedés Bangkok csatornáin. Én ezt nagyszerűen megtanultam hogy kell használni, hol vannak a megállók és hogy megy a fizetés, soha nincsen semmiféle probléma és gyorsan megy az egész (na meg nagyon olcsó). Ehhez persze jó ha van nálunk egy Bangkok térkép, amin a csatorna is fel van tüntetve, vagy még jobb a drága jó gps barátunk.
Aki bátor és nem húzza fel magát másodperceken belül azon, hogy mondjuk a helyi buszok nem menetrend szerint járnak (sőt nincs is semmiféle menetrend), vagy hogy a buszok nyitott ablakokkal közlekednek és nincs légkondi, se ventilátor és ha pontosan tudom hova és hányas számú busszal kell mennem, és persze nem is sietek annyira, akkor én legszívesebben a buszt használtam szinte mindig. Persze úgy már könnyű volt, hogy megvolt a fix lakóhelyem és pontosan tudtam hogy hova, melyik busszal jutok el (ha valakinek konkrét kérdése lenne ezzel kapcsolatban, privát e-mailben nyugodtan felteheti).

Én akárhol járok, szeretem megtanulni és használni minimum a köszönéseket és valaminek a megköszönését - szerintem ez alap, ennyit mindenki megérdemel. A helyiek is teljesen másképp állnak az emberhez, ha a turista azért próbálkozik :-)
Az alkudozás úgy gondolom hozzátartozik a délkelet-ázsiai országok látogatásához és az ott történő utazgatásokhoz - ez sajnos elkerülhetetlen. Mikor először jártam Bangkokban, szinte mindennek "beugrottunk" és kb. a háromszoros árát fizettük ha jól sejtem szinte mindennek. Aztán persze tanul és fejlődik az ember. Nem szabad rábólintani semmire, amit a helyiek szabnak meg, mert az eleve jó már nem lehet. És itt nem is arról van szó, hogy nem adok és nem adnék (mert lehet, hogy nekünk több van), de valamiért az évek során sokakkal elment a ló és pimaszabbak lettek. Valamiért azt hiszik, hogy nálunk nyugaton (vagy a fejlettebb országokban) eső helyett is pénz hullik. Szívesen adok én is, számtalan alkalommal vásároltam meg valamit csak azért, mert megsajnáltam az árust és nem is volt szükségem a portékájára, de azt nem szeretem ha hülyének néznek. Így, hogy jártam már több délkelet-ázsiai országban is, talán azt mondanám, hogy Indonéziában nagyobb méreteket öltött az "átejtés", mint bárhol máshol.
Itt a tuk-tuk jó példának; ki kell próbálni mindenképpen, főleg ha az ember először jár Thaiföldön, de semmiképpen sem ez lenne az a közlekedési eszköz, amivel bejárom a várost vagy hazamegyek egy hosszú éjszaka után. Bevallom őszintén, az én rémálmaim (diskurálás, vitatkozás és lehúzkodások szempontjából) abszolút a taxisofőrök voltak. Legtöbbször már csak hívtam egy Grab-et és kész voltam 30-40 bahttal többet kifizetni, mint sem hogy taxi méteres barátunkkal legyen egy újabb 'harcom'. Na meg persze legtöbbször el sem akartak vinni, mert megkértem őket, hogy kapcsolják be a taxi órát - ami ugye alapjáraton egy normális eljárás, de nekik a fix ár (háromszorosa az eredetinek) jobban tetszett volna...

Sokan kérdezik mindig, hogy Bangkok veszélyes e? Nem. Én soha nem éreztem magam kétes helyeken, kétes alakokkal - persze ehhez tudni kell azt is, hogy hol nem szabad mondjuk éjfél után egyedül járkálni. A higiénia talán nem lesz olyan, mint amit itthon megszoktunk és ahogy élünk - elég valószínű például, hogy a Khao San Road látogatása közben elszalad mellettünk egy macska méretű patkány vagy belebotlunk pár csótányba, de erre mindig csak legyintettünk; ez Bangkok. Egy hatalmas nagyváros, ahol sajnos nem kevés a szemét és nagyon sajnos, de a helyiek valamiért nem is igazán adnak a tisztaságra.

Folytatnám most a látnivalókkal, felsorolás szerűen. Ajánlanék két nagyon hasznos alkalmazást, amely bárhol jártok, segíteni fog; miket érdemes megnézni a környéken, hol vannak a legjobb bárok és éttermek, mikre kell ügyelni az adott helyen. Én előszeretettel használtam mindig és mindenhol a Google-t (mert ez tényleg tud mindent és szeretem a véleményeket is, mindig frissek). Sajnos nem vagyok nagy tripadvisor fan - nekem ez valamiért sehol nem jött be, ellenben a Google Trips és Culture Trip, valamint a népszerű Pinterest blogjai, képei és oldalai is állati sok hasznos dologgal láttak el mindig.
A legfontosabb látnivalók - klisé ide vagy oda:)






- The Grand Palace
- Wat Phra Kaew
- Wat Arun



- Wat Pho
- Chinatown (Yaowarat Road)
- Lumpini Park, Benjakitti Park
- Asiatique on the riverfront




- Jim Thompson House
- Golden Mountain Temple / Wat Saket (számomra a legszebb, mindössze 50 baht belépő fejében, hihetetlen kilátás van a városra, érdemes naplementekor menni)









- Victory Monument
- Erawan Shrine

Aztán vannak a piacok - ez magában megér egy külön részt:-) -, személyes kedvenceim:
- Chatuchak Market (minden nap nyitva, de érdemes előre ki googlezni a nyitva tartást, mert hétvégén korábban zárnak): Bangkok legnagyobb szabadtéri piaca. Amit itt nem találtok meg, az valószínűleg nem is létezik... ;) Kissé zsúfolt, de egy fél napot simán el lehet ott tölteni, még akkor is, ha az ember éppen nem vesz semmit.
- Neon Market
- Ratchada Market: legnagyobb kedvencem. Annyira (még) nem turistás (koreaiak, japánok és kínaiak kedvence leginkább). Remek ételek, olcsó italok, kisebb tetőbárok, amelyek hangulata gondoskodik arról, hogy egy hűsítő sör mellett szuper képeket készíts a piacrengetegről felülnézetből.


                                                          igen, ez egy koktél...



- W District avagy W Market: csak ételek és italok, ezek szempontjából a legnagyobb kedvencem. Minden nap 17 órától van nyitva, egy hatalmas placcot kell elképzelni, melynek közepén rengeteg szék és asztalok, körülöttük pedig éttermek és kifőzdék színes választéka: thai, indiai, görög, török, francia, japán, kínai, pizzéria, burgerek, de még csapolt és nyugati sörök is vannak. Egyszerűen imádom. Általában az összes újonnan érkező barátomat elvittem erre a helyre és mindenki oda-vissza volt. Mi mindig veszünk kisebb adagokat több árustól is, majd ázsiaiak szokásához híven mindenen osztozunk :-)




- Patpong Night Market: minden este 18 órától kezdenek kipakolni, ha vásárlásról van szó, akkor én csak ide megyek. Meglehetősen könnyen lehet alkudni és szégyen nem szégyen, az összes karórám (de még a családom részére is) itt szerzem be, mert bár "hamisak", de még 2-3 év után is nagyszerűen működnek és ugye gyönyörűségesek. Minél többet veszel, annál nagyobb a kedvezmény hehe :)

Vásárolgatás, 'shopping' szempontjából érdemes felkeresni a Pratunam Marketet (minden nap már reggel 8 órától nyitva, viszont este 18 óra körül kezdenek pakolászni). Számomra a legolcsóbb piac Bangkokban (példa: farmer rövidnadrág 80 baht, azaz 700 Ft!!!), külföldiek alig vannak, szintén jól lehet alkudozni és nagyon sok olyan holmijuk van, amelyeket Bangkok egyik piacán sem láttam még. Ezzel szemben van a Platinum Fashion Mall - két részes, mindkét rész 6 emeletes hatalmas shopping center komplexum. Szintén olcsó - viszont nagyon zsúfolt, én szeretem, hogy sok helyen kint van a fix ár, így nem kell alkudozni.
Sokan szeretik az MBK Mall-t is - én az elején szinte mindenért oda mentem, de miután megtaláltam a jobb helyeket, elkezdtem mellőzni. Érdemes egyszer ellátogatni, de sok a tömeg áru, alkudozni pedig szinte lehetetlen.

                               na ez például egy Airbnb lakás közös helyisége, a medence ilyenkor
                                                                 szabadon használható



Ezeken a piac és "olcsóbb" jellegű bevásárlóközpontokon kívül persze vannak az állati drága 'fancy' mall-ok, mint pl. Siam Paragon, Central World (Bangkokban a legnagyobb, többször előfordult már, hogy nem találtam a kijáratot), Central Embassy (annyira nagyon drága és sznob, hogy én ott embert bent még nem igazán láttam), valamint az én kedvencem a Terminal 21 (minden egyes emelete egy világváros sémáját mintázza és az ember tényleg Londonban, Isztambulban, San Franciscoban vagy éppen Párizsban érzi magát - szuper jó).

Ami Bangkokban járva szerintem abszolút kihagyhatatlan, azok a sky (rooftop) bárok, azaz a 'tetőtéri bárok'. Én akárhova megyek, minimum egy magaslati helyet mindig kinézek ahova fel lehet menni és felülről is meg lehet csodálni a várost. Teljesen másfajta élményt nyújt. Bangkokban ezek a bárok nagyon népszerűek, van olyan is amely happy hour-t is kínál, így minden koktél fél áron van pár órán keresztül. Nekem hármat sikerült kipróbálnom, talán ez a három éppen a legnépszerűbbek közé sorolható és többször is megjártam őket.
1. Octave Rooftop Lounge at the Marriott: ez a bár a híres Marriott hotel tetején található és 360 fokos panorámát nyújt - én emiatt is szeretem nagyon (nem az van, hogy a bár az épület egyik felén van és nem látod a város másik részeit fentről), délután 17-19 óráig happy hour (minden koktél fél áron), kedves kiszolgálás, szuper - csúcs a zene is.





2. Sirocco Sky Bar at Lebua: Bangkok talán leghíresebb bárja a felhők között. Nem tagadom, ez volt az első bár, amit már Bangkokba érkezésünk első éjszakáján bevettünk. Az utóbbi években állati híres lett a Másnaposok 2. című film miatt - ha jól sejtem az emberek 80%-a emiatt látogat el ide. Pazar kilátás, már kicsit számomra túlértékelt és nagyon drága (koktélok 700 baht-nál kezdődnek, persze itt inkább azt kell megfizetni, hogy éppen hol fogyasztod el azt a koktélt). Kétszer voltam fent, két év különbséggel és ha valakinek nem annyira életbevágó, hogy a film miatt felmenjen, akkor választanék inkább másik bárt. A szervizzel utóbbi alkalommal már nem igazán voltunk megelégedve és elmentek már abba az irányba, hogy filmes látványosságot csinálnak a helyből. Értsd úgy; a biztonságiak állandóan megmondták hol állhatunk, hol ülhetünk, nem állhattunk meg a lépcsőn és a fényképek készítése sem volt éppen zökkenőmentes. Egyszer jó látni és mivel én imádom a filmet, emiatt is éreztem ekkora presztízsnek, hogy oda nekem fel kell mennem... :) (hatvan valahányadik emelet.. azt hiszem 64.)






3. Baiyoke Sky Tower lenne a harmadik ajánlásom: Bangkok jelenlegi legmagasabb épülete és bárja. Igazából nem kimondottan bár, inkább kilátó. 400 baht fejében felröpít a lift a 83. emeletig, az árban benne van egy 'welcome drink', majd onnan lépcsőkön lehet még felmenni egy nyitott kör teraszra és csodálni a várost. Nálam egyszer megérte felmenni, de az Octave-ból vagy Sirocco-ból ezerszer szebb látvány tárul a szemünk elé.






És jöjjön még 2 bár ahol sajnos nem voltam még, bár nagyon ajánlják: Banyan Tree és Above 11 

Bangkok éjszakai élete pezsgő, a város szinte sohasem alszik. Valójában szerintem hím neműek számára érdekesebb lehet, azért én is mindig megtaláltam a számomra legszórakoztatóbb helyeket vagy bárokat. Azt le kell szögezzem, hogy a legtöbb hely sajnos hajnal 2-3 körül bezár (ezt egy nyugatinak megszokni szerintem azért nem egyszerű..)




A legtöbb külföldi és turista úgyis a híres Khao San Road-ot fogja első körben meglátogatni és felfedezni. Ezt az őrült utcát hívják Bangkokban a 'hátizsákosok utcájának': bárok, éttermek, utcai kifőzdék, szuveníresek, őrült árusok, skorpió és egyéb bogarak megkóstolása, majd éjfél után őrült buli és tánc az utca kellős közepén. Ez vár rád, ha ide ellátogatsz. A legtöbben azt mondják (?), hogy nem szeretik és nem szívesen mennek oda, az utca mégis minden áldott este és éjszaka tömve van - na most akkor hogy is van ez? Nekem semmi bajom nincs vele; igen turistás, igen néha zavaró a sok árus és az, hogy nagyon tolakodóak, de hát Istenem.. Bangkok nagyon sok helyen erről szól. Egy szó mint száz; szerintem kötelező és kihagyhatatlan. 


                                           ... és ezekben a vödrökben árulják az alkoholt...






Ezzel párhuzamos utca a Soi Rambuttri - kicsit csendesebb, bár szintén nagyon élénk utca. Tele remek éttermekkel, bárokkal.



Hím nemű olvasóimhoz szólnék most, ez a rész valószínű számotokra érdekesebb, bár voltak olyan csaj ismerőseim látogatóban, akik szintén látni akarták mi zajlik a Patpong Market-en éjjel (azt leszámítva ugye, hogy ez egy hatalmas piac.. emellett go-go bárok, karaoke bárok és ezt híjvák Bangkok "meleg negyedének" is) - hasonló a Nana Plaza és a Soi Cowboy is (utóbbi talán a leghíresebb Bangkokban, ha arról van szó, hogy hol lehet a legkönnyebben "tűzről pattant thai menyecskéket" nagyon gyorsan, egyszerűen becserkészni:)
Éjszakai klubokkal kettővel volt közelebbi kapcsolatom és tapasztalatom, ezeket pedig bátran ajánlanám mindenkinek: Levels és a Ce La Vi (mindkettő kissé jobban kiöltözős, igényesebb, Ce La Vi-ben sokszor van szerdánként Ladie's Night).
Mégis azt kell mondjam, aki Bangkokban őrült partikra vágyik, azt kicsit el kell szomorítsam: igaz, hogy nagyon élénk az éjszakai élet és sok olyan új dolgot lát az ember, amit sehol máshol, de nálam ott kezdődik a buli, hogy minimum reggel 6-ig nyitva minden és nem csak az alkoholmámorban úszó őrült turistákat kell mindenhol kerülgetnem. Zene ügyileg sem nagyon volt az én terepem, jó volt néha kimozdulni és ilyet is átélni, de így hogy éltem Amerikában és Ázsiában is, számomra a legjobb bulik és éjszakai élet Európában van.

Most pedig jöjjön pár olyan dolog / tanács, ami még hasznos lehet. Ha valaki tovább tervez utazni Bangkokból (akár a szigetekre délre, akár északra Chiang Mai környékére, de akár a szomszédos országokba is), annak bátran ajánlanék egy travel agency-t a Khao San Road mögött, akik megbízhatóak, pontosan dolgoznak és minden egyes ár már az utcán lévő táblán ki van náluk írva, szó sincs arról, hogy átvernének és a környező irodákhoz képest olcsóbbak (pontosabb címről, elérhetőségről emailben nyugodtan érdeklődhettek nálam).
A thai emberek aranyosak, kedvesek és állandóan mosolyognak (vagy csak úgy fog tűnni:-). Véleményem csak azért változott velük kapcsolatban, mert volt alkalmam együtt dolgozni velük és így ugye azért jobban megismeri az ember a másikat. Sajnos az idő múlásával aztán észrevettem, hogy engem is másképp kezeltek, amíg én voltam a turista és tőlem kapták a pénzt (ez némiképpen változik, amint együtt dolgoztok és azt látják, hogy "már megint jönnek a külföldiek és átvesznek mindent" - esetemben a német főnökség, akikhez a hostelek tartoznak ahol dolgoztam). Nem volt mindig egyszerű, na. Tévhit az is, hogy Thaiföld olcsó. Lehet így, hogy már jártam jó sok helyen Délkelet-Ázsiában és van összehasonlítási alapom, azt kell mondjam, hogy már egyáltalán nem olcsó. Ha innen a nyugati országokból megy az ember, akkor úgy tűnhet, hogy az. De kérlek töltsetek el kicsit több időt és rájön az ember, hogy az árak inkább közelítenek az európai standardhoz vagy hogy évről évre magasabbak lesznek (ugye a tömegturizmus miatt is.. tudnék olyan képet mutatni, amelyet 2 éve fotóztam, hogy az egyik legnépszerűbb ételük a pad thai 25 baht egy utcai árusnál, manapság ugyanezt nem kapod meg 50-60 baht alatt).
Sokan kérdeztek már a tetoválásokról is; érdemes e Thaiföldön csináltatni, milyen a higiénia és a többi. Nos, 6 tetoválásom csináltattam Bangkokban és egyiket sem bántam meg, konkrét tetováló szalont is tudok ajánlani, akinek esetleg szüksége van rá. Én jobban szeretem a thai tetoválókat, mert precízen dolgoznak, ez náluk művészet és a higiéniával sem voltak soha gondjaim. (két kedvencem: Khao San Road-on Max Tattoo - akár azonnal meg tudják csinálni a tetoválást, ha éppen nincs kuncsaft, minden tiszta és akárhányszor voltam, mindig jól éreztem magam és jó érzéssel jöttem ki. Másik nagy kedvencem a városközpontban All Day Tattoo Studio BKK - nagyon nemzetközi, vegyes csapat, kiváló angollal. Érződött rajtuk, hogy nem csak a pénzt akarják és gyorsan "rá mázolni" valamit a testemre, hanem tényleg gondos munka és tervezés után kaptam meg az eredményt, amivel nagyon meg vagyok elégedve.)
A kötelező thai masszázsra sem kell szerintem senkinek felhívni a figyelmét - én a teljes test masszázsokat annyira nem szeretem, de egy jó láb masszázsra bármikor kapható vagyok. Vannak persze utcai beülős helyek és vannak igényesebbek is - itt szintén megjegyezném, hogy mindkettőre tudnék konkrét szalont ajánlani, ha valakit érdekel nyugodtan keressen meg :)

Ejtenék pár szót még az étkezésről, mert a thai konyha azért mégiscsak döfi és a kajáik nálam mindig minden mennyiségben jöhetnek. Amit szerintem mindenképpen ki kell próbálni:
- pad thai (na ki hitte volna, hogy ezt írom először?:): bármilyen furcsa is, a thaiok ezt az ételt nem szívesen fogyasztják és ez a legnépszerűbb kajájuk, ez az az étel amit bármelyik turista legelőször kiválaszt és megkóstol Thaiföldön járva. (azért nem fogyasztják szívesen, mert kissé édes az alap szósz amivel készítik és ugye köztudott, hogy a csípősre esküsznek).



- tom yum gai (csirkével) és tom yum gung (rákkal) - levesek
- tom ka gai (kókusztejes, csirkés) - szintén leves



- személyes, legnagyobb kedvencem a clear soup (tiszta leves) tofuval, mindenféle zöldséggel, bébi kukoricával, üveges tésztával, csirkével és mindezt jól meghinteni csilivel a tetején (mehet bele szója szósz is:)




- kesudiós csirke rizzsel, mindenféle zöldségekkel



- massaman curry leves rizzsel (kissé édesebb leves, benne kesudió, főtt krumpli, csirke vagy marhahús és hagyma - isteni!!!)



- som tam, azaz a híres papaya saláta: papaya hallatán gondolom mindenkinek inkább a gyümölcs ugrik be - hát ez a papaya másik fajtája, szintén vegyesen mindenféle zöldséggel, mogyoróval és erős csilivel a tetején - kötelező ha Thaiföldön jársz!
- kedvenc édességem pedig: friss mangó ragacsos rizzsel, azaz a 'mango sticky rice': bár elsőre biztosan furcsán hangzik (de az ázsiaiak amúgy is sok furcsaságot esznek:), de a rizst leöntik kókusztejjel, ettől összeáll és kissé édes lesz, friss, szeletelt mangóval árulják, tetején mogyoródarabkák. Fenséges!

                                kókusz fagyi, igazi kókuszban, csokiöntettel és mogyoróval

                                                         ez pedig egy mangó ízű fánk

                                              mangó ragacsos rizzsel (mango sticky rice)

Ezt már a közösségi oldalamon is sokan kérdezték micsoda: pandan palacsinta.
Dél-Kelet Ázsiában gyakran használják a csavarpálma zöld színű levelét. A hosszúkás levelek édes, virágos illattal és élénk zöld színnel ruházzák fel a desszerteket. A palacsintának kókuszos, kissé édes íze volt és eperlekvárt adtak mellé. Mesés!!!

És akkor még nem említettem a temérdek utcai árustól kapható portékákat, amiket legtöbbször nem tudtam micsoda de jól nézett ki, így megvettem és megkóstoltam. Nem kell félni semmitől, a legtöbb ételt előtted az utcán, friss alapanyagokból készítik és ott biztosan tudod mit kapsz és mit eszel (soha az életben nem lett bajom semmitől, ezzel ellentétben számtalan olyan esetet hallottam, hogy nívósabb éttermek vagy drága büfék után rosszul lettek emberek és ételmérgezést kaptak, mert néha napokig tárolják az ételt, amit olyan melegben és olyan körülmények között nem szabadna). Feltétlenül ki kell próbálnotok a különböző smoothie-kat is, valamint a frissen, szeletekben árult gyümölcsöket (görögdinnye, maracuja, mangó és banán nálam vittek mindent, volt olyan nap, hogy csak ezeken éltem). 


                                                  reggeli; a nap legfontosabb étkezése:)

                                   Matcha capuccino - ezért is mindenhol megőrültem. A matcha
                     a zöld tea levelekből finomra őrölt por, az ázsiaiak előszeretettel használják ízesí-
                                             téshez (édességek, sütik, jégkrém, kávéfajták, keksz, stb.)

                                                         igazi maracuja smoothie




Ha alkohol, akkor sör, sör és sör (Chang, Singha és Leo megy náluk nagyon, külföldi sörök drágááák). Ajánlanám még a thai rumot; a Sang Som-ot vagy a thai whisky-t, a Hong Thongot. Akár magukban is, jéggel. Brutálisan finom ( mennyiségekkel vigyázni, néha vödörben árulják őket.. :D )

7/11 is lesz minden sarkon és annyira rossz, hogy itt Európában nincsen - ott aztán tényleg minden fellelhető és megtalálható, akár "kész ételek" is, gyors megmelegítés után. Viszonylag olcsó.
Amiket én Thaiföldről mindig beszerzek, azok a kozmetikai cuccok és különféle maszkok. Mikor először elhatároztam, hogy na most akkor ott szeretnék kicsit élni, megijedtem hogy mi lesz velem az itthon bevált termékek nélkül, aztán persze hetek múlásával rájön az ember, hogy az ázsiai cuccoknak (legyen az japán, koreai vagy thai) semmi a nyomába se ér... :) (amit mindig hozok: aloe vera zselé, kókuszolaj, különböző 15-20 perces maszkok, sminkek, tigrisbalzsam, púder).


Az egész városra összességében szánnék 5 napot, 4 éjszakát - és akkor azt mondom, hogy nem csak lerohanni kellett a fő nevezetességeket, hanem élvezhető is volt. Bangkok az én szememmel nézve egy hatalmas káosz - a közlekedés, néhány helyen a bűz, a nagyon magas páratartalom és meleg, a tömeg és a kultúrsokk ami néha-néha éri az embert - de így szerethető. Számomra az egyetlen hely a Földön, ahol akkora kontrasztot érzek, hogy azt el sem tudom mondani. Minden téren. A ladyboy-okról eddig direkt nem ejtettem szót - talán nekünk érdekes téma és ügy ez, mert először látunk ilyesmit éltünkben és többször feltesszük magunknak a kérdést, hogy "dehát miért akar mindenki nő lenni?" - az elején én is ezt csináltam. Aztán persze hozzászoktam, ez mindenkinek a saját biznisze és élete, így vagyok a dologgal. Számtalan sztorit és történetet hallottam thai barátaimtól és kicsit jobban mögé látok már a dolgoknak - azzal kapcsolatban is, hogy 60%-ban miért lát az ember gyönyörű, fiatal thai lányokat idősebb úriemberekkel - de ez.. hogy is mondjam; azt hiszem hozzátartozik a kultúrájukhoz. Sok dolgot persze én sem értek, sokszor botránkoztam meg, vagy a vége fele lett már kicsit elegem az állandó látványból, de ez ellen senki semmit nem tehet és nem is akar. Engem az életben soha negatív dolog nem ért a ladyboyok miatt, sőt nem egy alkalommal fordult elő, hogy ladyboy volt a masszőr akihez beültem vagy sokszor ők szolgáltak ki az üzletekben.
Meg kell szokni - én sem azért utazom és megyek külföldre vagy telepszem le pár hónapra más-más országokban, hogy ugyanazokat a dolgokat éljem át mint itthon. Mindig "éhes" vagyok az újra, a másra, a különbözőre. Aki erre nem vevő és mindenen megbotránkozik, annak azt hiszem lesznek nehézségei Délkelet-Ázsiában. 




Szintén sokszor merült fel már a kérdés, hogy mikor a legalkalmasabb Thaiföldre utazni. Én inkább vagyok nyári gyerek, de ha jobban meggondolom még a hideg is rendben van, amit viszont nem bírok elviselni, az az eső. Életemben először is januárban jártuk meg Bangkokot és a déli szigeteket, majd utána kétszer tértem még vissza munka miatt, szintén januártól a fő szezonra. És a főszezon egyébként olyan november körül kezdődik. Az időjárás pedig megbolondult, ugyanis képtelenség kiszámítani és 100%-osan kijelenteni, hogy novembertől áprilisig majd alig fog esni az eső, ugyanis pl. idén és tavaly is sokat esett. Tény, hogy áprilistól nagyon meleg kezd lenni (számomra már olyan meleg, hogy délután 4-ig nem szívesen hagytam el a szobám.. szégyen nem szégyen), valamint a megszokottnál is sokkal magasabb a páratartalom, mindez pedig akkora zuhékkal és esőkkel tarkítva, hogy amit mi itthon esőnek nevezünk, azt nem is értem hogy gondoljuk.. :) Ott kérem szépen égszakadás van, majd 20 perctől 2 óráig terjedő loccs, de olyan szinten, hogy kettőig nem lát az ember. Ami pedig a legrosszabb, hogy az esővizet nem tudják normálisan elvezetni, szóval úszik minden. Ha papucsban vagy elcsúszol, ha cipőben akkor pedig csónakázol abban, ugyanis sok helyen térdig gázolsz a vízben. Nincs az az esernyő és 7/11-ben kapható egyszer használatos esőkabát, ami ilyen esetben sokat segít...
Ami fontos (és engem állandóan kiakasztott): egy sál vagy vékonyabb pulóver mindig legyen nálatok, mert őrülten alacsony hőmérsékleteken nyomatják a klímát és légkondit szinte mindenhol, és több helyen "megfagy" az ember. A gond nem a klímával van, hanem azzal hogy kint van 35 fok és nem értem miért nem lehet 25-26 fokra állítani a klímát, miért kell 18-19-re ( legdurvább az MRT metró és moziban is voltam már sokszor úgy, hogy nem tudtam élvezni a filmet, mert nagyon fáztam - húgom háromszor szokott a nyaka köré tekerni sálat, de akkor már van rajta egy pulóver is:D )




Végére közeledek kis regényemnek, tuti biztos van még olyan dolog amit kihagytam és bár azt írtam számomra 4-5 napos város, az is biztos, hogy órákig tudnék még mesélni. Ízelítőnek, kedvcsinálónak - vagy csak magamnak nosztalgia miatt - szúrtam be pár képet is, hogy ne csak a masszív szöveg legyen és nagyon remélem, hogy sok embernek meghoztam a kedvét számomra a világ egyik legszuperebb városához, ami mindig is örök szerelmem marad!

Puszi Nektek, ha van még kérdés, érdeklődés, ne habozzatok írni ;-)

Vivi

6 megjegyzés:

  1. Szia Vivi!

    Nagyon szuper és hasznos összefoglalót írtál Bangkokról. Ha tervezek oda utazni, mindenképp ötletelni fogok ebből a posztból.

    Öröm volt újra olvasni az írásod, hiszen mindig olyan élményekkel telve tudsz írni mindenről. Engem az érdekelne még, kicsit személyesebb dolog, hogy most mire készülsz? Kicsit úgy tűnt múlt időben írsz Bangkokról. Most a világ melyik szeglete felé veszed az irányt?

    Sok sikert és kalandot, akármerre is mész legközelebb! :)

    Lilla

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lilla,

      Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat és azt, hogy még mindig olvasgatsz.
      Bő egy hete jöttem haza, igazából készül még egy bejegyzés az elmúlt 6 hónapról és a jövőbeli tervekről, mert jövő szombaton ismét tovább állok - maradok viszont a közelben; Ibizára megyek dolgozni októberig :)

      Puszillak,
      Vivi

      Törlés
  2. Szia Vivi,

    nem először megyünk Thaiföldre (hó végén két hétre, Bangkok + vmelyik nyugis tengerpart, még nem eldöntött).

    Láthatóan tapasztaltabb vagy, mint mi, lenne néhány kérdésem, ha lehetne inkább priviben.

    Ha van rám időd, írj egy visszajelzést lécci:
    tataizoltan1@gmail.com.

    Előre is köszönöm,
    Zoli

    VálaszTörlés
  3. Szia.nagyon köszi a sok infót.
    Esetleg megadnád a Khaosan Road mögötti utazási iroda elérhetőségét?.nagyon köszi

    VálaszTörlés
  4. Szia Vivi!
    Április közepén utazunk Thaiföldre. Tudnál-e ajánlani utazási irodát, vagy egy lehetőséget hogyan tudnék egynapos túrát tenni Ayutthayara. Esetleg egy taxissal megalkudva is érdemes lehet? Elöre is köszönöm
    Tomi

    VálaszTörlés
  5. Erre a címre várom véleményedet
    kotabau@gmail.com

    VálaszTörlés