November 23.-a van. Pontosan egy hónap múlva ilyenkor már biztosan pakolászok, készülődök és este irány a repülőtér.
Majdnem 3 hónapja vagyok itt, de mégis olyan, mintha minimum fél év lett volna. Rengeteg embert megismertem, tanultam, jártam sok helyen, olyan élményekkel gazdagodtam, amelyeket leírni sem lehet! :)
Egyébként sokszor feltettem már magamnak a kérdést; "Mivel érdemeltem ezt ki?", hogy ilyen helyre kerülhettem, ilyen emberek közé!?...
Egyszer nekem is lehet szerencsém. Bevallom, amikor ezt júniusban eldöntöttem, az is közrejátszott, hogy egyik volt osztálytársam, Kriszti akkor már majdnem 2 hónapja élt itt kint (ő szintén 2 gyerekre vigyáz) és ez nagyon ösztönzőleg hatott rám! Utólag is köszönöm Kriszti! :) Egyáltalán nem bánom, hogy főiskola vagy egyetem helyett mondhatni "visszamentem az oviba" (persze csak átvitt értelemben). És hogy őszinte legyek, szerintem soha az életben nem is fogom ezt megbánni! Jó jó, persze, tanulni kell...mondják sokan, és kell is...de ez nem minden. Ehhez a dologhoz kicsit máshogy, lehet furcsábban állok hozzá, mint mások :)...
Szerintem kicsit komolyabb lettem (na jó, azért még mindig nem viszem túlzásba), mindenképpen önállósodtam, valamint a határozottság. Mondjuk ez az a dolog, ami nélkül itt semmire sem mennék, Felix és Robin mellett meg pláne nem :D
Szívesen itt maradnék karácsonyozni, viszont otthon is jó lesz kicsit lenni. Az egyik szemem sír, a másik nevet majd. Szeretnék már látni mindenkit, a családot, a barátokat, a Picurt, az ismerősöket, a szobám! De érdekes lesz. Néha sajnos mesélnek az otthoni dolgokról és emberekről, hogy akkor azt gondolom, hogy nem, nem hiányzik ez nekem és nem akarok haza menni. Itt minden olyan jó, a 3 hónap alatt talán ha 5 perc volt olyan, amikor éppen "elegem volt". :) Szerencsésnek mondhatom magam, mivel a legtöbb ember, akire számítottam, hogy vár rám és fontos vagyok nekik, kerestek majdnem minden nap, beszélek velük, érdeklem őket. És ez nagyon jól esik! :):$
Sajnos kellett csalódnom is, nem azt mondom, hogy sok emberben, de fontosakban. Erre szokták mondani, hogy ilyen az élet. Valakit/valakiket kaptam itt, az otthoniak pedig szépen lassan elfelejtettek. De már ezt is pozitívan fogom fel. Olyan vagyok, hogy mindig mindenkivel igyekszem úgy viselkedni, ahogyan ők velem. Nos, ehhez tartom majd magam; én is ugyanúgy fogok majd viszonyulni mindenkihez, ahogyan ők hozzám. :)
Egy nagyon jó idézetet találtam interneten, kb. október elején, akkor fogott el nagyon, hogy hiányzik mindenki (persze nem győzöm hangsúlyozni, hogy MINDIG hiányzik...):
"Az otthon felejtett emlékek, család, barát- ismerős, mindig állandó lesz, hisz mindenkinek az maradsz aki voltál, ha ő is akarja. De a múltból nem tudsz várat építeni, építs hát a jelenből, és a perceket éld a mával, a holnapod már lépés a jövő felé. Nem számít kivel élsz, vagy ki nélkül, mindig a célod lebegjen előtted. A szabadság pedig akkor élvezetes, ha repülsz mint egy kismadár, és mindenbe belekóstolsz, ami vágyat kelt benned. Hiszen a szeretetnek is egyetlen törvénye van. Úgy hívják: szabadság."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése