Több mint 3 hónapja nem írtam ebbe a blogba, igazából nem is szándékoztam folytatni, de most valamiért mégis...és ez nem csak a temérdek szabadidőmnek köszönhető...
Naponta találok itt-ott, táskákban egy-egy müncheni metróvonalas térképet vagy éppen várostérképet és menetrendet Berlinről. Kinyitom a münchenes Schnellbahnnetz-et és csukott szemmel is meg tudnám mondani melyik utca hol van és mit hol keressen az ember. Még mindig vágom az összes S-Bahn megállót és talán még azt is meg tudnám mondani mikor mennek a vonatok és metrók, hol kellene kiszállni ha mondjuk Andiékhoz, vagy Orsiékhoz mennék (...)
Amikor legutoljára írtam, akkor nagyon meg voltam zuhanva. Nem úgy mentek az amerikai dolgaim, ahogy szerettem volna, nem éreztem jól magam és csapongtam össze-vissza. Már márciust írunk, 5 hónapja élek az Államokban. Alaposan megváltoztak körülöttem a dolgok, végre megtaláltam a számításaimat, van egy szuper családom, élvezem a munkát és barátaim is akadnak. Néha túl sokat tervezek, néha csak sodródok az árral de igyekszem mindig tudatosan cselekedni. Most boldog vagyok itt, végre 4-5 hónap után jelenthetem ki azt, hogy igen, maximálisan erre vágytam.
Viszont az ok, amiért vissza-visszatérek ide és amiért a jó öreg Németország még mindig nem enged, az nem más, mint hogy iszonyatosan hiányzik. De olyan őrült módon. De az egész. Minden. És mindenki.
Szerencsére Amerikában arra is rájöttem, hogy mi az amire nekem majd később szükségem lesz, hol találom meg majd a számításaimat. Nem szeretnék most sok mindent írni, hiszen nincs is miről. Csak el-elkap a nosztalgia. Boldog vagyok, mert a kint szerzett barátságok rettenetesen erősnek bizonyultak és bizonyulnak, hiszen napi és heti szinten tartom a kapcsolatot a "német" lányokkal, hatalmas erőt ad ez is.
És visszatérek, már tervezgetem. Októberben lejár az amerikai évem, hazatérek...de már teszem félre a pénzt, hogy egy-két hétre ki tudjak menni meglátogatni mindenkit, találkozni a legfontosabbakkal és újra átélni a legszebb pillanatokat. Így lesz, mert akarom. A "lehetetlen" szó pedig nem létezik a szótáramban.
Kedves Németországban hagyott barátok, rokonok és ismerősök! Elmondhatatlanul hiányoztok, nem telik el úgy nap hogy ne gondolnék rátok és hálás vagyok azért, hogy fél év után is itt vagytok nekem és mellettem, sohasem hittem volna hogy ezek a barátságok is ekkora kihatással lesznek az életemre. Köszönöm nektek, ősszel találkozunk!
Néhány kép, képeslap és emlék...
.JPG)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.JPG)
Csók mindenkinek!
Vivi, schön daß du schreibst, und die Bilder sind super!! :-) Most is áll az ajánlatom, ha jössz, alhatsz nälam (is - ha akarsz)...persze, hogy ezt olvastam el előbb, mint az amerikásat :-)
VálaszTörlésVielen Dank!! :) Nagyon boldoggá tesz, hogy még ennyi idő után is van olyan, aki ezekre a bejegyzésekre jobban vevő és kíváncsi... ;) Ezek szerint nem tűnt el innen sem mindenki...
VálaszTörlés