Amikor a múltban élsz...

Rég írtam már, igaz?! Nem ígértem, hogy nem jön majd több bejegyzés, szinte már tényleg csak úgy hat a dolog, hogy a "semmit göngyölítem", de tény hogy néha megnyitom ezt a blogot is és mindig úgy írnék valamit.
Mielőtt regélnék egy picit, itt egy videó. Egy videó, amit még akkor csináltam, amikor augusztusban hazatértem. Egy videó, melynek megtekintése közben egyrészt határtalan boldogság, másrészről kisebbfajta szomorúság lesz rajtam úrrá.

http://vimeo.com/28516439

Látjátok mennyire boldog voltam? Hogy az összes képen mosolygok? Hogy az év 365 napjából 360 nap meseszerűen vidám és boldog volt? - na jó, ezt nem láthatjátok.
Most is boldog vagyok, mert Amerikában lehetek, itt au pairkedhetek és hatalmas álmom teljesült ezzel. Nagyon szeretném majd, ha az amerikai évem végén is hasonló videót tudnék összeállítani (...) Most nem is csak a videó témájáról van szó, hiszen ez csak egy "morzsa".
Rettenetesen, iszonyatosan, elmondhatatlanul, leírhatatlanul és körülírhatatlanul hiányzik Németország. A német au pair-életem, a család, a barátaim, az ismerőseim, az összes szomszéd, a helyek, a hétköznapok, az eseménydús hétvégék, pillanatok, még a takarítós munkám is hiányzik. De ti ezt el sem tudjátok képzelni mennyire. Nincs olyan nap és pillanat, hogy ne jutna eszembe valami vagy valaki. Tudom, hogy ez nem betegség és teljesen normális vagyok (remélem!), de ez egy megmagyarázhatatlan érzés. És néha nem tudok mit kezdeni vele.
Bár itt vagyok és szuperül érzem magam, visszavágyom. Sokszor visszavágyom. Tudom, hogy elmúlt már és soha többet nem kapom vissza azt az egy évet, úgy ahogy volt.
Itt - mondjuk mindenhol és mindig - imádok németül beszélni. Mennyire utáltam néha, húú ha most így visszagondolok... :) Rengeteg dolgot kaptam attól az évtől és életem legeslegjobb döntése volt, hogy az érettségi után egyből felkerekedtem és arrafelé vettem az irányt.
Számtalan dologra megtanított a kint töltött idő. A napokban belegondoltam abba is, hogy szinte ahogy leérettségiztem, azóta költözködök...
Úgy érzem, hogy a tavalyi évem nagy hatással lesz majd a további életemre. Úgy értem arra, ha Amerikából majd haza kell mennem.
Rámjött az, hogy elég sok mindent kipróbálnék még. Még mennék pár helyre, hogy mindenhol lehessek és lakhassak egy kicsit, és űzhessek más "mesterségeket" is, mint az au pairkedés. Kár lenne erről még beszélni, hiszen nagyon az elején vagyok még ennek az évnek, valamint ugye az ember sosem tudhatja, hogy mit tartogat számára a jövő és az élet.
Ahh de miket beszélek itt...látjátok? Vagy mindig a múltban keresgélek még vagy a jövőmet tervezgetem már - közben meg a jelenben kellene élnem. Csak az elmúlt hónap történéseinek és rengeteg szabadidőmnek köszönhetően sok időm volt gondolkodni és agyalgatni mindenfélén. Az is tény, hogy sokszor segítenek át ezek a múlton és jövőn rágódások a nehezebb időszakokon is, mondhatni ezekből táplálkozom.

A Németországban megismert barátaimmal megígértettem, hogy egyszer leülünk még beszélgetni. Együtt. Mindenki. Talán egy mekis jegeskávé vagy egy Käsekuchen mellett. De az is lehet, hogy tequilázunk majd egy szombat estén a Schluckaufban. Vagy éppenséggel bulizunk még egy jót a Klangweltben. Hmm...vagy leheveredünk a dombokra a Westparkban, órási és istenien finom fagyival a kezünkben...És akkor majd felelevenítjük az összes kalandunkat és jót nevetünk a nevetséges sztorikon. No igen, elég sokszor álmodozom ilyenekről. Annyira szeretném ha valahol, valamikor ha csak az egyik dolog is, de valósággá válna...! Megfogadtam továbbá azt is, hogy itt Amerikában tudatosan fogok élni és tényleg csak arra költök majd, amire szükségem van. Ha innen hazamegyek, vissza fogok menni Münchenbe, meglátogatom a barátaimat (lehet, hogy a családot is) és úgy intézem, hogy majd egy brémai és hamburgi út is beleférjen a kiruccanásba. Szóval az első utam hazulról a második otthonomba, Németországba vezet majd.

Bár annyira rengeteg dolgot még nem próbáltam ki, de azt elmondhatom hogy rettenetesen érdekes dolog au pairnek lenni. Ahogy így most hirtelen belegondoltam, érettségim megszerzése óta egyfolytában költözöm. Ezenkívül alkalmazkodok és búcsúzkodom. Igen, talán ez a három legfontosabb dolog. Búcsúzom és búcsúztam minden egyes hazalátogatásom alkalmával a családomtól és a barátaimtól, búcsúztam a német családomtól, a sok kint szerzett baráttól és ismerőstől is. Talán ez a legkeményebb része az egésznek. Ezt választottam. Néha hiányolom az állandóságot - így mindig csak másnál élsz és "vendég" vagy. Néha hiányzik az, hogy saját lakásban éljek amit a saját fizetésemből tartok fenn, függetlenül mindentől és mindenkitől, hogy csak magamhoz kelljen alkalmazkodnom.
Emlékszem mindhárom első reggelemre az eddigi au pairkedéseim során (...) "Borzalmas" volt. Amikor felébredsz egy idegen helyen és jönnek a megválaszolatlan kérdések - hogy miért vagy ott, mit keresel ott, mi lesz?...és Te legszívesebben örökre ott maradnál az új szobádban és feküdnél, aludnál. Legalábbis nekem eddig ez volt. Megmagyarázhatatlan dolog ez. Mit csinálj, mit mondj, mihez nyúlhatsz...jajj nem szeretném ezt még egyszer átélni.

Nemrég megint váltottam pár emailt Katiékkal, a volt családommal. Tényleg szuperül vannak, minden rendben van a fiúkkal is. Megkapták a chicagoi képeslapom és azt írták megint meghoztam a kedvüket Amerikához. Hihetetlen hányszor panaszkodtam rájuk, de rendszeresen végigfut rajtam a hideg és megremegek, amint látok tőlük egy új üzenetet. Igaz a mondás, hogy akkor érzed valaki és valami hiányát amikor már nincs, amikor semmi sem úgy van már ahogy volt. És nem is lesz soha. Csak nézek magam elé és azt képzelem, hogy minden álom volt csak...
Viszont mégis azt mondom, hogy nem hosszabbítottam volna annak ellenére sem, hogy tökéletes volt minden. Azért 1 év abból elég volt, augusztusban már jócskán számoltam vissza a napokat...ez az oka annak, hogy Amerikában sem fogok hosszabbítani. Szerintem a családoknak és az au paireknek is elég ennyi. Persze kivételek vannak. De ugye nekem ez már a második évem. Ha csúcsszuper évem lesz, akkor sem maradok majd. És nem a hellyel, a munkával, vagy a családdal van gondom, mert tényleg minden isteni. De ezt is azt hiszem csak az értheti, aki volt már au pair. A másik dolog az, hogy szeretnék még pár dolgot kipróbálni, még néhány helyen élni, tapasztalni egy kicsit mielőtt végleg döntök majd, hogy mit is akarok kezdeni magammal... :) Nehéz ám. A világ egyik talán legjobb országában vagyok, sok lehetőséggel - ez az amire mindig vágytam...De sok a terv még...

Na jól van, befejezem. Csak tartottam egy kis visszatekintést. Bár a tavalyi évet már sohasem kapom vissza úgy ahogy volt, őszintén remélem és hiszem, hogy majd ha innen jövőre hazamegyek, úgy fogok erre az évre visszagondolni, mint életem második legjobb évére.

Puszi