2013 nyara

Hallo-hallo,

Május végén írtam utoljára és ígértem, hogy ősszel ismét jelentkezem. Hihetetlenül eseménydús három hónapon vagyok túl és még mindig nincs vége az egésznek - persze a nyárnak sajnos már igen. Rengeteg változás állt be az életemben mindenféle fronton, történtek rossz dolgok, de részem volt megszámlálhatatlanul sok életre szóló élményben ismét és szuper emberekkel hozott össze a sors akárhol is jártam. Megint csak nem fogok minden egyes nyári mozzanatról kisregényeket írni, megpróbálom viszont összeszedni a gondolataimat, hogy kisebb képet kapjatok arról, mennyire csúcs szuperre sikerült az idei nyaram - minden rossz és jó dologgal együtt.

A hétköznapjaimmal nem igazán untatnálak titeket, a gyerekeknek június 20-ig volt suli, utána nap egyből elmentek anyukával egy hétre az Ostsee-hez, enyém volt a ház. Azt hiszem el lehet képzelni, hogy mennyire nem unatkoztam. Olyan szerencsénk volt, hogy Ági és Szandi gast családja is éppen vakációzott, így rengeteg időt tudtunk együtt tölteni.
Szerencsétlenségemre szintén június utolsó hetében történt, hogy Ági és Szandi itt aludtak nálam (ez mondjuk baromi nagy szerencse volt), másnap hajnalban pedig éppen Frankfurtba készülődtem, meglátogatni tesóm és drága kis szívem (Amely, akire húgom vigyáz)...nos szóval hajnalban történt egy kis baleset, indulás előtt, ami alaposan megpecsételte a következő pár hetem. Elvágtam ugyanis nagyon csúnyán egy üvegpohárral az ujjam, iszonyú mély seb keletkezett és ha Szandi és Ági nincsenek itt velem, fogalmam sincs mit csinálok. Így voltam 3 napot Frankfurtban, bekötött kézzel és félelemmel, hogy ha visszajövök és elmegyek orvoshoz, össze kell majd varrni. Hát összevarrni nem kellett, de iszonyú nagy bumszli kötést kaptam rá és 3 hétig nem érhette egy csepp víz sem. A doki azt mondta, hogy iszonyú nagy szerencsém, hogy nem idegeket vágtam el, mert akkor mentőre lett volna szükség. Ma persze már össze van forrva, de hatalmas vágás van a jobb ujjamon és a megdagadt rész is látszik még. Ezentúl jobban vigyázok majd magamra, ígérem.

Frankfurtban 2-3 napot töltöttem - pontosan nem is emlékszem már, édes istenem...de rég is volt. Nem kifejezetten a város miatt mentem, hanem spontán meglátogattam Amelyt és tesóm, pöpec volt minden és mindenki, a család még mindig egy kissé furcsa, de amíg húgom elvan velük, addig tökéletes minden.

                                                                                 <3

Még azon a hétvégén vasárnap hazaért a család az egy hetes vakációról, és megjött időközben apuka is. Július 2-án repültünk el Mallorcára és ugyanazon hónap 20-án jöttünk vissza. Így visszagondolva eszméletlen szép, gyönyörű és szavakkal leírhatatlan szinte, amilyen élményekben ott megint részem volt, de a tizennyolc napból kerek 3 napom volt szabad, amikor is tesóm meglátogatott és Palma de Mallorcán múlattuk az időt. Persze Laura (tesóm) odajutása sem volt éppen zökkenőmentes, ugyanis egy szép csütörtöki napon reggel 6-kor sírva és kétségbeesetten hívott fel, hogy lekéste a gépet, majd rá fél órára helyszínen vett egy újat (ne, ne is gondoljatok bele mennyiért) és hip-hop Mallorcán termett. Az ütemtervet természetesen olyan Vivisre alakítottam, megállásunk sem volt szinte, mindent kipróbáltunk amit csak lehetett és iszonyú sok mindent láttunk. Ismét "kanapé szörföltünk", oltári jó fej emberekkel körülvéve, szinte filmbe illő környezetben. Tesóm megérkezésének napján azonban csúnyán leestem egy fal és fa színpad közé fényképkészítés közben (nem néztem az orrom elé) és összevertem a lábam, három helyen nagyon durván. Ha most képet mutatnék elképednétek és nem hinnétek el, hogy azok ütések voltak. Sajnos ennek következményeképp - és mert nálam volt a fényképezőgépem, a Mallorcára érkezésem harmadik napján gép nélkül maradtam, mivel tönkre ment teljesen. Akkor ott azt éreztem nagyon rám jár a rúd.

A három hét keservesen lassan, rengeteg munkával telt. Minden áldott nap délelőtt 10 körül apuka levitt minket a strandra, ott hagyott és délután 17-18 óra között visszajött értünk. A gyerekekkel kórusban üvöltöztem, mivel a harmadik nap után természetesen megunták az egészet és szinte ölték egymást. Hab a tortán az volt, hogy körülöttünk szinte csak németek voltak ugye...fenomenális volt. Olyan is történt, hogy apukának Münchenbe kellett mennie négy napra, akkor teljesen ott hagyott engem a gyerekekkel és az amerikai barátnőjével, aki semmit sem volt képes csinálni egész nap és mindent tőlünk várt. Iszonyú kínban voltam, nagyon-nagyon szerettem volna már visszajönni Németországba. Említenem gondolom nem kell, hogy végig 30-33 fok körül volt a hőmérséklet, miközben nekem a napon kellett aszalódnom a bekötözött ujjammal, amit nem érhetett víz.
Mallorca egy álom, egyszerűen meseszép. Az ember nem is gondolná, hogy annyira messze nem is kell utazni, ha kristálytiszta vizet akarsz mondjuk látni, vagy lélegzetelállító dolgokat. Nagyon tetszett, egyszer mindenképpen visszatérek még, de csak és kizárólag barátokkal. Halom tervem lett volna, sok mindent be akartam járni és megnézni, de ennyi kevés szabadidőből sajnos nem futotta. Az utolsó három napomon már belemehettem a vízbe (leszedhettem a kötést a kezemről), egyszerűen felüdülés volt, ott akkor úgy éreztem, hogy ennél boldogabb soha nem voltam.

A spanyolokkal kapcsolatban viszont nagyon rossz tapasztalatokat gyűjtöttem és ha lehet ilyet mondani, a nyelvet sem zártam a szívembe, egyszerűen továbbra sem vagyok oda érte, mint mondjuk az emberek 90%-a. Szép volt, jó volt, hálás vagyok, hogy elvittek és szinte ingyen nyaralgattam, de elég volt. Július 20-án eljött a megváltás és a világ legboldogabb embereként ültem fel a Hamburgba tartó járatra...

Természetesen Mallorca után sem volt megállás - az augusztusom egy az egyben úgy telt és annyira jól, mint ahogyan elképzeltem és ahogyan az meg van írva. A kis spanyol kitérőm utáni egy hetet (amíg nem mentem Párizsba) Szandival töltöttem, anyuka megengedte, hogy nálunk húzza meg magát, amíg nem költözik be egy új családhoz. Ezerszer jobb volt így dolgozni, gyorsabban ment az idő és természetesen mi sem unatkoztunk egy percet sem.

A párizsi hat napom volt azonban az idei nyár csúcspontja. Annyira de annyira nagyot csalódtam pozitívan ott mindenben - a városban, az életvitelben, az emberekben és az ő hozzáállásukban, hogy körülbelül máig is a hatása alatt vagyok és mindenképpen szeretnék majd visszatérni. Nálam simán Róma előtt jár és simán volt olyan jó az a hat nap, mint mondjuk bármelyik vakációm Amerikában. Elragadó, gyönyörű, mesés, egyszerűen szavakkal kifejezhetetlen, amit mi ott első pillanattól kezdve a város iránt éreztünk. Útitársam ismét húgom volt és az ő két barátnője Frankfurtból (magyarok), szállásunk pedig ismét a "kanapé szörf". Minden láttunk, mindenhol jártunk, hatalmas álmom vált valóra azzal, hogy eltöltöttünk Disneyland-ben egy napot és 5 éves gyerekeket megszégyenítő módon viselkedhettünk, emiatt pedig senki nem nézett hülyének minket. Ismerkedtünk, szájtátva bámultunk, nevetgéltünk és kaptunk sokszor röhögőgörcsöt is. Ismét csak szuper útitársaim voltak és egyszerűen felejthetetlen volt az ott töltött idő! De meséljenek helyettem inkább a képek. És esküszöm ha egyszer valaki arra téved, nagyon pontos és részletes leírást fog kapni tőlem, hogy "mit-mikor-merre-hogyan-kivel-miért" ;-)

                Hamburgban megismert francia jó barát eljött miattam Párizsba és szuper estét töltöttünk együtt

                                                           From Paris with love <3

                                               Imádom ezt a képet és hihetetlen, hogy saját!

                                                               francia "pasikoszorúval" ;-)

                                                       Számunkra szerelem volt első látásra

Párizsi kis kiruccanásom után már csak egy hónap volt hátra a nyárból - az általam olyannyira imádott augusztus, számomra az év legjobb hónapja. Meg ne kérdezzétek miért! :-) Nagy dolgokat mégsem tudnék mesélni, minden a megszokott kis medrében zajlott - újra munkába álltam, a gyerekeknek elkezdődött a suli, újra elkezdtem dolgozni az étteremben, lett még egy takarítós állásom, Tamara barátnőm szinte minden hétvégén meg tudott látogatni, de rajta kívül is szinte hetente más-más barát, ismerős fordult meg és aludt nálam. Felejthetetlen bulik, oltári sok "Fest", Hamburg legszuperebb szabadtéri eseményei amikre mi rendszerint tök véletlenül találtunk rá, az emberek akikkel 'ab und zu' találkoztunk vagy összefutottunk és egyszerűen minden, de minden úgy volt tökéletes, ahogy volt. Rögtön csatolom a képeket is, reggelbe nyúló ódákat nem terveztem regélni. Természetesen azonban velem is történnek néha rossz dolgok, amikor az ember azt érzi, hogy aztán tényleg csőstül jön a baj, de többségében iszonyúan jól érzem magam és hál' istennek csak egyre jobban. Őszintén szólva már elképzelni sem tudnám, hogy délre menjek vissza lakni; északi lány lettem és imádok itt mindent, ami körülvesz. Hálás vagyok, hogy Németország egyik legcsodásabb városa az otthonom és olyan élményekben van részem, amit talán még az ükunokáimnak is mesélni fogok.

Szintén augusztus közepén állapodtunk meg a családdal, hogy a tervezett januári eleji szerződés lejárta helyett október végén/november elején búcsút intünk egymásnak. Nem fogom, nem akarom taglalni itt most hosszasan a dolgokat, de mindenkinek így a legjobb - azt pedig leszögezem, hogy nem velem és nem velük van a hiba, a gond. A dolgok kissé más fordulatokat vesznek náluk, emiatt született ez a döntés, amit én egy cseppet sem bánok. Az én fejemben is régóta érlelődött a gondolat, hogy előbb kellene befejeznem au pair pályafutásom, de ők csak megsegítették döntésem. A csúcson kell abbahagyni. Van két hónapom lakást és munkát találni, mióta ennek tudatában vagyok, egyfolytában csörög a telefonom, kiadó szobákat nézek először neten, majd élesben, állásinterjúra járok és próbanapos megbeszéléseken veszek részt. Azt hittem sokkal nehezebb dolgom lesz, elkiabálni nem akarok semmit sem amíg nem biztosak a dolgok, de eddig egész jól haladok mindennel. Itt akarok maradni és itt is fogok, végre elkezdem a saját kis életem mindentől és mindenkitől függetlenül, azon a helyen ahol boldognak és kiegyensúlyozottnak érzem magam. Már magában a tudat is boldoggá tesz, hogy hamarosan végzek. Addig is igyekszem még az összes létező alkalmat, pillanatot megragadni és remekül érezni magam a barátaimmal, kikapcsolódni, hétvégén feltöltődni és élvezni azt, hogy mondjuk a hétvégéim nagy része szabad. Sokan teszik fel a kérdést, hogy akkor most mi lesz és hazamegyek e Magyarországra!? Azt hiszem aki eléggé ismer, az nagyon jól és pontosan tudja, hogy én nem menekülök és soha nem is menekültem otthonról. Én amiatt élek ott ahol, mert szeretem az életvitelt, szeretem beszélni az idegen nyelveket, szeretem az itteni embereket és egyáltalán az itteni életem. Tudom, hogy nagyon nehéz lesz elkezdeni majd az önálló életem, amikor mindenre nekem kell előkerítenem a pénzt és mondjuk nem az lesz a legnagyobb gondom, hogy hova menjek legközelebb, merre utazzak. Más dolgok lesznek a fontosak, gyökeres változások állnak majd be, de bátran és kíváncsian várom az újabb kihívásokat. Rengeteget kell majd tanulnom. Mindenről és mindennel kapcsolatban.

A szeptemberem és októberem már mondhatni nyugis lesz, nagyobb tervek úgymond nincsenek. Egyet kivéve talán: idén ott leszek az Oktoberfesten! Méghozzá előreláthatólag egy hetet. Ráadásul még apum, anyum és húgom is jönnek, szóval rögtön csapunk is egy kisebb találkozót. Arról meg már nem is beszélve, hogy szinte megszámlálhatatlan ismerőssel, jó baráttal fogok Münchenben találkozni az alatt az egy hét alatt. Szeptember 28-án megyek és október 6-ig szabadságon vagyok. Elmondani sem tudom, mennyire várom már!

Most pedig jöjjenek a képek. Innen-onnan, erről-arról, szívvel és lélekkel, szeretettel, csak Nektek!

Hát ezért imádok én itt élni:

                                                                 "Hamburg, meine Perle"

Tudok én, ha nagyon akarok ;-)

                                                                  Berlin trifft Hamburg

A legközelebbi posztban már remélhetőleg arról fogok beszámolni Nektek, hogy milyen mederben folydogál majd tovább kis életem. Addig is tessék türelmesnek lenni, én is az vagyok.. ;-)

Sok-sok puszi Mindenkinek, aki még itt van

Vivi