Már megint leléceltem - viszlát Németország, helló Nagyvilág!

Drága Olvasóim!

... ha léteznek még ilyenek!? :-) Jó sok idő eltelt a legutolsó bejegyzésem óta és higgyétek el éppen olyan sok új dolog történt is. Nem akartam lezáratlanul és szó nélkül itt hagyni mindent, valamiért pedig "kötelességemnek" éreztem, hogy beszámoljak a múlt évi / idei fejleményekről. Nem fogok sajnos és nem is tudnék minden egyes mozzanatról írni, ami 2016-ban történt, de nagyobb vonalakban megpróbálkozom vele.
Miután mindenki - többek között én is - visszatért a valóságba csodálatos ázsiai körutunk után, történt egy pár változás kis német életemben is - ugyanis volt egy 'rosszabb fajta' váltásom, két hónapig dolgoztam a hamburgi Mövenpick hotelben. Mindig is ki akartam próbálni egy színvonalasabb hotelt, de megmondom őszintén; nem nekem találták ki. Valószínű inkább egy hostelben lenne a helyem hahaha... visszatértem az előző helyemhez, amit viszont imádtam és idén áprilisban lenne 2 éve, hogy a cégnél vagyok. Igen ám, de ismertek; valamiért sosem bírtam nyugton maradni...

Talán nem utazgattam annyit, amennyit ez előtt. Jó mondjuk ha belegondolok, de! Mivel januárban bejártuk fél Ázsiát, tavalyi év során sikerült rekordszámú négyszer haza látogatnom (március, április, augusztus és karácsony juppi),  életem egyik legszuperebb 2 napját töltöttem kiscsaláddal Lyonban és drukkoltunk őrültek módjára a fantasztikus magyar csapatnak a Portugália elleni meccsen - azok voltak a pillanatok, amiket ha akarnék sem tudnék egy könnyen elfelejteni. Na meg az egész egy hónap, amíg EB lázban égtünk - erről külön bejegyzést tudnék amúgy írni. Augusztusban megtettem a Balaton köröket, majd az immáron harmadszorra menüre kerülő horvátországi pár nap sem maradhatott ki, törzshelyünkön, a Zrce plázson. Hajajj. Szeptemberben egy röpke München - igen-igen; Oktoberfest - még mindig a top háromban lévő kedvenc eseményem a világmindenségben. Majd ősszel pár hónap "meghúzom a nadrágszíjat" időszak következett. Akárhogy is nézem; 2016 mindenképpen egy baromi sikeres és nagyszerű év volt - tele minden földi jóval (persze akadtak rossz dolgok is boóőven, de ez az élet rendje...), a legeslegfontosabb talán mégis az, hogy végre megtaláltam az utam. Illetve mondanám inkább úgy, hogy próbálom megtalálni - olyan fontos döntést és elhatározást sikerült végre hoznom, amire amúgy már a németországi második évem után is titkon vágytam. Felszámoltam mindent, felmondtuk a lakást, felmondtam a munkahelyen és elhatároztam, hogy építek végre egy olyan életet magamnak, amelyből nem kell mindig eltűnnöm nyaralni és fele annyi stressz nem ér. Igen, boldog voltam Hamburgban - volt egy remek munkám, két barátnőmmel éltem együtt, rengeteg fantasztikus embert ismertem meg és csináltunk mindig ezt-azt, valamint a nyaralásokról sem mondtam le soha. Viszont az első két ott töltött évem merőben más volt és a végére valami megváltozott és már nem elégített ki az egész. Nem tudtam megbarátkozni az emberek mentalitásával, sem az időjárással, sem drága jó Merkel mama üzletpolitikájával. Egyre több minden és mindenki kezdett idegesíteni és sokszor kaptam magam azon, hogy basszus ez nem én vagyok, régen teljesen más volt minden és örömmel mentem mindig vissza, akárhonnan. Igazából már 2015-ben is nézegettem a lehetőségeket merre tovább.. akkor jelentettem ki azt hiszem először, hogy még egy ilyen "nyaram" nem lesz, mint amilyen a hamburgi nyár. Már ha azt nyárnak lehet nevezni. Kutatgattam, nézelődtem, konkrét terveim azonban sajnos nem lettek.

Aztán jött az a bűvös január, a rég tervezett ázsiai utunk és utána minden megváltozott. Kezdtem másképp érezni magam...

Amikor ezt a bejegyzést írom, este 22 óra van. A világ másik végén ülök - Thaiföld fővárosában, Bangkokban - egy lakóház 17. emeletén kis apartmanban, amit egyedül bérelek és ha kiállok a teraszra, akkor széles sávban látom a Sirocco bárt, ahol a Másnaposok 2. részéből is forgattak. Ahonnan több, mint egy éve az első ázsiai képem posztoltam, hogy "Európa, mostanában ne várj vissza!" - vagy valami ilyesmi. Két hónapja érkeztem és ha három könyvet írtam volna erről a két hónapról, esküszöm az sem lenne elegendő. Jelenleg 33 fok van, de napközben már ütjük a 36-ot is.
Miután visszatértünk Németországba tavaly, elkezdtem magam kissé jobban beleásni ebbe az Ázsia történetbe - hogy lehetne ide jutni, huzamosabb ideig maradni, mit lehetne csinálni, mikor, kivel és mennyiért? Tudjátok azt hittem, hogy ez csak az utazás utáni zsongás még és majd minden csillapodik idővel úgyis. Hát baromi nagyot tévedtem. Az, hogy nem csillapodott, az egy adat... de én napról napra kezdtem magam jobban beleélni ebbe az egészbe és először persze csak viccből, de utána komolyabban mesélgettem mindenkinek, hogy én biza Bangkokba akarok költözni. Jöttek a lehetőségek, beleástam magam a dolgokba - igen tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de sosem szerettem az egyszerű dolgokat.

December 22-én végleg felszámoltam a német létet és sikerült lezárnom mindent úgy, hogy abszolút nem tervezek visszatérni sem. Sok barátot, ismerőst és kollégát hagytam ott, az egyik legjobb munkahelyet, ahova mindig örömmel mentem be és Hamburg is mindig a szívem csücske marad, de hogy őszinte legyek ez már nem a régi. Akárhol jártam és éltem is eddig a világban, mindig Németországba vágytam vissza. Ezúttal ez is megszűnt. Csodás 4 évet zártam és sok mindent köszönhetek ott sok mindenkinek, de nem tudtam már elképzelni, hogy ott éljek le egy életet.

Január 5-én landoltam Bangkokban. Egy nagy és egy kis kofferrel érkeztem - meg rengeteg kalandvággyal és azt kell hogy mondjam, még több bátorsággal. Na meg egy egyirányú repülőjeggyel. Hahaha... tudjátok, hogy semmit sem bízok a véletlenre :-) A vízumom 2 hónapra szól, utána hosszabbítás lehetséges. Ősszel állati sokat dolgoztam, hogy itt pár hónapig úgy is rendben legyek, ha nem lesz 2 héten belül munkám - szóval az anyagiakra nincs gondom. Négy napom volt, hogy találjak egy apartmant, amit huzamosabb ideig bérelhetek és egy szál embert ismertem az egész városban, amikor megérkeztem. Sandy húgom barátnője volt Frankfurtban, thai lány, anno Németországban egyszer találkoztam vele - mondanom sem kell, hogy itt a mindennapjaim része lett. Konkrét tervek nélkül, némi infóval érkeztem, hogy mit, hogyan lenne érdemes elkezdeni és milyen területen, de mindent erre az új életre tettem fel.

Tisztában vagyok azzal, hogy ha itt nem jönnek össze a dolgaim, akkor valahol máshol és teljesen új életet kell felépítenem megint - egyedül. Tudtam, hogy más itt turistaként. Tudtam, hogy ez nem Európa és az itteniek nem a 'mi embereink" úgymond. Más a kultúra, az írást nem tudom elolvasni, a nyelvből szinte semmit nem értek és több ezer kilométerre vagyok a megszokott dolgoktól. Máshogy kell étkeznem, sok mindent meg kellett magamtól tanulnom, más lett kissé a fontossági sorrend is és higgyétek el, ér kultúrsokk is bőven... de IMÁDOM. Először azt hittem ez nem túl gyakori - hogy valaki csak úgy fogja a cókmókot és elcuccol egy olyan helyre, ahol életében 3 napot töltött. De ahogy hallgatom itt a többiek sztorijait, meg kell mondjam, én csak egy vagyok a rengeteg közül. Én akartam ide jönni, itt élni és megnézni milyen itt, hogy működnek a dolgok. Nekem kellett ez - és nem csak pár napra meg egy szabadság erejéig. Kellett a meleg, a kihívás, a változás, a 10-15 millió ember magam köré, a nagyváros állandó zaja és hogy itt még a napokat sem kell számon tartanom, mert olyan szinten érzem hogy ÉLEK.

Még nagyon az elején vagyok a dolgoknak és ne higgyétek, hogy egyszerű. Sok-sok újdonsággal kell megbirkóznom és nem egyszer kap el az az igazi magyaros hév, hogy "basszus, na most indultam el vissza Európába...!" - de aztán nem teszem. Mert túl jó itt minden. Lehiggadtam, nem stresszelek, mert a körülöttem lévők sem stresszelnek és higgyétek el nem olyan jómódúak mint mi, de határtalanul boldogok. Néha csak leülök nézni az embereket és én is megnyugszom. Mert létezik ilyen világ is, ahol a "semmitől" jól vagy és minden nap egy csoda.
Igen persze, ért és ér kultúrsokk is bőven - de ezzel azt hiszem számol az ember, ha már egy ázsiai országot választ lakóhelyéül, ahol kb. a betűket sem tudja elolvasni és minden teljesen másképp működik. Engem is sok minden zavar és vannak dolgok, amin eláll néha a lélegzetem vagy kell pár másodperc, mire feldolgozom a látottakat, de ez ilyen. Azt hiszem mindennek ellenére szerencsésnek mondhatom magam, hogy könnyen alkalmazkodó típus vagyok és nem futamodok meg az első akadályt látva.

Azt hiszem nem hazudok ha azt mondom; nem konkrét tervekkel jöttem és még így, két hónap után sem tudnám megmondani mennyit maradok. Egy évet tervezek, mert szeretek itt. De ez annyira sok mindentől függ - milyen lesz a munkám, kik vesznek majd körül, mit tudok magammal kezdeni a szabad időmben és a többi -, hogy nehéz lenne ezt így most megmondani. Ősszel elvégeztem egy online TEFL (teaching English for foreigners) tanfolyamot, majd kaptam egy oklevelet és ezentúl a világ több országában is lenne lehetőségem angolt tanítani - ahol persze nagy rá az igény. Ezzel a tervvel jöttem, erre alapoztam kicsit. Ugyanis a külföldiek jó nagy százaléka itt angolt tanít és egész jól keres vele. Megmondom őszintén - és amennyire már ezidáig ismertek - nem annyira az én utam a tanítás, sem a sulisabb dolgok. Ilyen vagyok, ezen valószínű már nagyon nem fogok tudni majd változtatni. Elkezdtem nézegetni és keresgetni a kiskapukat turizmusban - amiben 4 éve vagyok, amit imádok és amiben mindig is örömöm leltem. Állati módon másképp működik itt minden - a jelentkezések, a felvételek, rengeteg papírmunka és persze az embernek nem árt tudni, hogy ilyen munkát ezen a területen egy 'fehérnek' megkaparintani nagyon nehéz.

Két hónapig úgymond nyaralgattam és élveztem kicsit az életet - élveztem Bangkok forgatagát. Ismertem meg rengeteg embert, hallottam megannyi új sztorit amik inspirálnak, voltam Thaiföldön belül Hua Hin-ben, újra Phuketen és Pattaya-n is. Majd jött egy nap - és pár kontakt segítségével - találtam egy lehetőséget, ami éppen feküdne és megfelel minden elképzelésemnek. Olyan lehetőséget, amire nem tudtam nemet mondani és valószínű nem is szabadott volna. Khao Lak-on (Phukettől egy óra kocsival) németül beszélő tour guide-ot keresnek - nem teljesen idegenvezető, de a csoporttal kell mennem mindennapos túrákra és ott kell lennem, hogy ha valamire szükségük van, akkor valaki beszélje a nyelvüket. Egy percet sem gondolkodtam - február közepén lementem egy napra Khao Lak-ra megbeszélni a részleteket és március hetedikén költözöm délre. Eléggé felpörögtek aztán az események, sok mindent elkezdtem két hónap után másképp látni és azt hiszem, nekem jobban fog feküdni a szigetlakó életmód. Bangkok egy csoda és mindig az egyik álomhelyem marad az egész világon, de egész életemben nem nyaralhatok itt és délebbre számunkra több a lehetőség, ahol több a turista. Mindig - még Németországban is - azt mondogattam, hogy szeretek a hotelben dolgozni, de egy napon szeretnék 'kimenni', járni-kelni, csoportokat vezetni, magyarázni és jobban átélni a dolgokat, aktívnak lenni. No meglátjuk ebből mi sül ki - igyekszem (nem megint egy év múlva) hamarosan jelentkezni majd, hogy s mint alakultak itt Thaiföldön a dolgaim.

És aki tényleg azt hinné, hogy csak nyaralgattam - többen ugye látták a képeimet is a közösségi oldalakon, az azért téved. Mert néha leróttam a várost és pár betonrengeteget 40 fokban, hogy személyesen jelentkezhessek állásokra. Állati jól érzem magam, de voltak húzós napok - legtöbbször a stressz miatt, hogy vajon hogyan tovább? A legnehezebb részek talán - munkát találni és lezsírozni egy lakhatást/lakást. Aztán barátokat se ártana találni, vagy legalább embereket, akikkel el lehet ütni az időt - és ha már egy kicsit is egy hullámhosszon mozogtok, az már fél siker (megint csak hangsúlyozom, hogy egy körülbelül 10 milliós városban...). Vigyázni azért magadra (sok az utcai, kóbor kutya, a patkány és igen, a csótány is), megtanulni az itteni normákat (hajajj, nálam is akadt olyan, hogy moziban film vetítés előtt nem igazán vágtam mi történik, majd láttam, hogy mindenki feláll, ugyanis vagy lejátsszák a himnuszt az elhunyt király emlékére, vagy kisfilmet vetítenek róla). Viszont ezek a kis dolgok már az itt töltött idő alatt is formáltak és hihetetlenek, ahogy egy idő után észre veszem magamon, hogy változom. Kisebb példa: otthon nagyon ritkán adtam át a helyem a tömegközlekedési eszközökön (igen tudom, lehet udvariatlan vagyok, de nagyon jól tudom, hogy Németországban elvárt és kb. szemmel ölni tudnának a nénik/bácsik, ha állniuk kell), itt viszont kb. én vagyok az első aki felugrik a helyéről, majd a 80 éves thai nénike 120 szatyorral a kezében még integet is, hogy ugyan már maradjak ülve (de ugye nem teszem) - gondolom érzitek a különbséget.

Őszintén megmondom; ennyi idő semmittevés éppen elég volt. Tudjátok mennyire pörgök, mindig tennem-vennem kell valamit és nem szeretem, ha nem haladnak a dolgok. Kíváncsian várom én is, hogy alakul majd a helyzet Khao Lak-on  - viszont ijedtségre sincs semmi ok; nem én lennék, ha nem tartanék több vasat is a tűzben. Szóval alternatívák mindig akadnak a "mi van, ha mégsem?..." esetekre.

Lényeg, hogy boldog vagyok. És nagyon kiegyensúlyozott. Itt fele annyi stressz nem ér, mint amennyi Németországban ért és a dolgok amiken anno felhúztam magam. Minden áldott nap. Szeretem az embereket körülöttem és könyörgöm, a világ egyik legnagyobb városában élek, ahol mindig van élet és nem léteznek hétvégék vagy éppen vasárnapok, mert minden nap ugyanolyan. Igen, egy szigetre fogok költözni, de azt sem bánom. Ha a munkahelyem minden nap a világ egyik legszebb partja lesz és végre ténylegesen is azt csinálhatom, amit úgy érzek, hogy van hozzá érzékem, akkor üsse kavics. Különben sem örökre szól; belekóstolok, ha nem tetszik akkor meg jöhet egy újabb kaland.

Nem tudjátok elképzelni mennyien néztek hüledezve vagy éppen megrökönyödve, amikor közöltem a terveimet. Sokan nem értették - és máig sem értik szerintem, sokan csodálkoztak, többen kérdezték, hogy miért éppen Thaiföld, de a legtöbben támogattak és ez mindennél többet jelent. Mindent erre az új életre tettem fel és hálás vagyok természetesen a dolgokért, amiket eddig önerőmből elértem, valamint azért, hogy itt lehetek. Mindig azt mondtam, hogy egy egyirányú repülőjegyet megvenni bárki meg tud és nem nagy művészet - de egy kofferrel, munka és a biztos nélkül, neki indulni a nagyvilágnak - na ehhez szerintem kell azért bátorság. Az emberek többsége szereti a biztos dolgokat és boldog, ha sokat nyaral vagy megengedhet magának szebb utakat. Én szeretnék kicsit ebben élni és nem elégedtem meg csak a nyaralásokkal. Mindig is a kalandvágyóbb fajta voltam - ha valamin törtem a fejem, valami megtetszett, nem engedtem belőle addig, amíg ki nem próbáltam és véghez nem vittem. Talán - illetve biztos, hogy már soha nem fogok tudni megváltozni, de valamiért már nem is bánom. Biztosan eljön majd a pont, amikor azt mondom elég és már tényleg kell valahol, valami biztos. De addig is élvezem ezt a mindenséget, a forgatagot, a világ gyönyörűbbnél gyönyörűbb helyeit, az embereket akiket megismerek és a pillanatokat, amiket átélek.

Csak annyit szólnék itt a végén, hogy ha vannak álmaitok, soha ne adjátok fel. És addig ne nyugodjatok, míg meg nem valósítjátok őket. Hatalmas előnyöm, hogy évek során megtanított az élet, hogy néha bizony ignorálnom kell mások véleményét és tanácsait. Ugyanis minden ember más, mások az igényeink. Szívesen meghallgatok mindenkit, de mások soha nem dönthetnek helyettetek. Másik nagy előnyöm pedig - ami talán mindig, minden esetben előbbre visz, hogy amit a fejembe veszek, azért tűzön-vízen megyek és mindenképpen véghez viszem. Aki akar, annak előbb-utóbb, de össze fog jönni. És hiszem, hogy mindenki ott "landol", ahol "landolnia" kell - azon a helyen és olyan munkával, amit szeretne.

Jó éjt Thaiföld mára... még egyszer elnézést, hogy ennyire sokat kellett várnotok egy újabb bejegyzésre, de őrült egy 2016-os esztendőn vagyok túl.
Drukkoljatok, hogy megtaláljam itt a számításaimat. Mert ha nem, akkor az egyetlen kontinens ahol még nem próbálkoztam, az bizony Ausztrália... hahaha, viccelek :-)

Közölnék pár gyönyörű képet Nektek, de minden a telefonomon van és nagyon macera ide illeszteni mindent - esetleg valakinek ötlet, megosztó oldal? A Google Drive már nem muűködik és a Picasa is változtatott már évekkel ezelőtt, azt hiszem. Ahj, már nagyon nem vagyok jó az ilyenekben, megmondom őszintén.

Nem tudom még pontosan mikor, de biztosan jön majd egy poszt - addig is jók legyetek és hatalmas nagy köszönet Mindenkinek, aki még itt van és olvas.

Üdv és sok puszi Keletről,

Vivi