Kezdeném a hétfői hatalmas hisztirohammal, amit Felix produkált. Először is nem akart felkelni, másodszor Kati lehozta reggelizni, mire anyuka felment, a gyerek leheveredett a nappaliban, füléig húzta a takarót. Mire anyuka lejött és észrevette, elöntötte a düh - amit nem csodálok. Rácsapott a popsijára, odarángatta az asztalhoz és ráparancsolt, hogy egyen. Ha nem a saját szemeimmel látom, akkor tuti nem hiszem el...Kati nem szokott ilyen lenni, sőt egyáltalán nem szoktak így bánni a gyerekekkel. Itt megjegyezném, hogy néha nem ártana, mivel a kissrác azon nyomban nekilátott a nutellás kenyerének...én itt ekkora fegyelmet még nem tapasztaltam.
Hétfőn délelőtt voltam megint takarítani, ezúttal vasalnom is kellett. 9-től 13 óráig bőven elütöttem ott az időt, kezd megtetszeni már ez is, hiába csak takarítás - nekem jelen esetben többet jelent bárminél. Van mit csinálni, hasznosan töltöm a szabadidőm egy részét, pénzt is keresek és segíthetek másoknak. Apuka este írt is sms-t (a család apukája, ahol takarítok), hogy minden nagyon szép és ragyog, örök hálája, menjek következő héten is és üdvözöl az én kis "hétfői családom". Köszi-köszi, de azt kell hogy mondjam; én vagyok hálás! :)
A kedd sportos volt - úgy is mondhatnám, hogy nagyon sportos. Felixet 3-kor eldobtam egy szülinapi zsúrra, Robinnal pedig 2 órát (nem túlzok) ugráltunk a trambulinban. Mesés. Már éreztem, ahogy fel le ugrál az agyam is. :) De ez még nem volt elég, benyögte, hogy menjek vele ping-pongra is. Miért ne?! Jó au pair vagyok én, mindenre kapható, megyek! :) Ott is felváltva játszottam mindenkivel, megállás nem volt. Nicoval (Robin barátja) ütögettem éppen, ilyet szól: "Robin, a nővéred full jól játszik!"...óóó köszönöm, de nem vagyok a nővére. Robin mondta, hogy az au pair-jük vagyok, erre Nico: "az micsoda?"...a srác elmagyarázta, majd nyomtuk tovább a játékot. Na és ennél már csak az lenne érdekesebb, ha a gyerekeimnek néznék őket. Bár ez eleve furcsa lenne, engem szoktak 17-18 év körülinek saccolni...jelentem, ilyen még nem fordult elő. De rendszeresen a tesójuknak néznek. Lehet, hogy nagyon úgy viselkedek?! :)
Szerdán Kati itthon dolgozott, délután pedig elvitte Felixet a suliba beiratkozni. Az a kicsattanó jókedv - amit egyébként egy ilyen után vártam volna - az sehol sem volt. Anyuka konkrétan azt mondta, hogy volt ott egy "hülye tehén, akitől ő frászt kap" (ő volt a tanárnő), aki mindenbe belekötött. A gyerekeknek valami tesztet kellett írnia és egy bemutatkozó jellegű kezdeti tanórán részt vennie, de állítólag Felix ezen "megbukott" volna...
A nő egyfolytában kritizálta, hogy nem képes odafigyelni, egy helyben ülni, nem hallgat senkire és semmire. Ezt én eddig is tudtam, anyuka ezek szerint most szembesült a ténnyel. :) Tehát mostantól szorgosan gyakorolják majd ezeket a dolgokat, hogy mire Felix suliba megy, kellőképpen elsajátítsa. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle.
5 körül elmentem a fiúkkal Robin foci edzésére, én nézelődtem, ők rúgták a bőrt.
Na a csütörtök; a nyugalom szigete...sehol senki. Robin Adriano-nál játszott, reggel Kati elvitte Felixet az oviba, délután pedig az egyik óvónő vitte haza magával, mivel az ő fia és Felix jóban vannak, sokszor játszanak együtt. Viszont ők Tutzing-ban laknak - ami a második megálló innen. Anyuka hozta el eddig mindig, de most rám hárult a feladat - térképpel a kezemben, rajta az útvonal valami baromi vastagon kihúzva kékkel - gond nem lehet, simán megtalálom a házat. Ó persze, gondoltam én. Az S-bahnról ahogy leszálltam, még csak véletlenül sem a jó irányba indultam el, én hegynek mentem, az úticél a tó fele lett volna. Körülbelül négy nagyon kedves emberkét kérdeztem meg, hogy mégis merre...?! Közben olyan csodás helyeken jártam - na igen, azt hittem Pöcking és Starnberg után már nem jöhet jobb. Tévedtem. Tutzing maga a mennyország, de tényleg. Az utcákat járva úgy éreztem magam, mintha hirtelen nem is Németországban lennék, sehol nem volt kerítés, a házak lépcsőzetesen vannak építve és lélegzetelállítóan szépek (igaz látszik, hogy baromi gazdag mindenki), "Született feleségek"-feelingje volt az egésznek...húú de szerettem. Ott még eltévedni is öröm volt. Még visszamegyek, de akkor majd viszek fényképezőgépet is. :) A tóra olyan rálátás volt, hogy ha nem a saját szememmel látom, akkor el sem hiszem. És a hegyek, úristen a hegyek is mennyire szépek voltak és látszottak a teljes magasságukkal (pedig annyira nem volt szép idő sem) - na ezt anya nagyon csípné, azt tudom. ;)
A péntek reggel kissé szokatlan volt - arra keltem hogy, Apa és az egyik szállító (annál a cégnél, ahol Apa dolgozik) a házunk előtt állnak egy furgonnal. Már jött is a telefon, hogy menjek ki. Oké, lerendezem a reggelit, tízórait, családnak megmondom, hogy látogatóim vannak és már ott is vagyok. Nos, negyed 8-ra kiértem, puszi-puszi, majd betessékeltem a vendégeket. Kati mondta, hogy nyugodtan hívjam be őket, mutassam meg a szobám, ha szeretnének reggelizni vagy kávézni, akkor az is megoldható. Gyors szobavizit, csipa mosás után végül leültek az asztalhoz és ittak egy kávét, Kati közben megkínálta őket sütivel és eperrel. :) Lepacsiztak a kissrácokkal - Felix annyira zavarban volt, hogy nem bírt nekiállni a nutellás kenyerének sem...fél órát töltöttek itt, majd továbbálltak. Mindennek az az előzménye, hogy szerdán este kaptam egy telefont, miszerint gyors látogatásban lesz részem valamikor pénteken délelőtt, ugyanis Apa főnökének valamire szüksége volt és ezt csak így lehetett megoldani. Nem gond, összekötötték a kellemest a hasznossal. :) Ami már eleve dobott a reggelemen, hogy itt voltak, a "hab a tortán" a négy darab kakaóscsiga - ebből két darab a reggeli tányéromon - volt. Ezer hála és köszönet! A pénteki szokásos vasalási roham, fürdőszobatakarítás, semmittevés után csalingáztam Felixért. Evett egy tál müzlit, majd indultunk a sportpályára - ő gördeszkával, én gyalogosan. Uwe megkért, hogy 5-re hozzam vissza, mert időpontjuk van Tutzing-ban egy dokihoz. Oké, pazar, van 15 percünk - megéri lemenni? Megéri lemenni! :) Suliban vettem neki egy üveg colát - tudniillik, mindig "le vagyok szidva", hogy nincs nálam pénz és ő szomjan hal. Hát most nem halt, megvettem neki, had igyon és már jöttünk is haza. A kissrác nagy büszkén lóbálja a colás üveget, apuka meg értetlenkedve kérdezi, hogy az övé-e?! Mondom igen, az övé. Uwe: "Kati nem említette, hogy a fiúknak nem szabad colát inni? Ráadásul úgy látszik, hogy Felix is átrázott, mert azt mondta, hogy szabad." Micsoda??? Hát elájulok komolyan, colát inni sem szabad...de az nem számít, hogy néha zacskószám tömik magukba az édességet. Nem szabad tv-zni, Wii-zni, számítógépezni, bent lenni a házban ha süt a nap, egy héten egynél több alkalommal barátokhoz menni, colát inni...na jó, nem sorolom, mert akkor itt ülök egy hétig még. "Borzalom", amikkel itt néha szembesülnöm kell. :)
Őrült egy hete volt a kisebbiknek egyébként - csak megjegyzem. Nem nagyon tudom hova tenni az olyan embereket, akik egyik pillanatban totál normálisak még, a másikban pedig mintha teljesen kifordulnának önmagukból...?! Miért kell ennek így lennie? Most kicsit kitérek kisebb különbségekre a két fiú között, melyiket miért szeretem/nem szeretem.
A legszembetűnőbb az, hogy Robin végtelenül barátságos - legyen szó akármiről is. Állandóan fel van dobva, mindenről átéléssel beszél, vidám, barátságos. Soha, ismétlem soha egy rossz szava nem volt hozzám. Ami a "hátránya" és nem tetszik, lusta és szétszórt, valamint különböző időszakai vannak...Star Wars-láz, YugiYooh-kártya-láz, ilyen láz olyan láz...és akkor a világon semmi más nem érdekli, ha a csillagos eget ajánlom fel neki, az sem. Ja, és állandóan tv-zne és a házban ülne, amit én annyira nem díjazok, mert én is szívesebben vagyok kint.
Felix a totális ellentét; hullámzó kedvvel, sok hisztivel, makacssággal. Azt hiszi, hogy övé a világ, hogy mindent csak és kizárólag ő tud és csinál jól, mindenki más "hülye". Egyik pillanatban mosolyog, suttog a fülembe, hogy ez van meg az van, totál normális és kenyérre lehet kenni. A másik pillanatban viszont megőrül, hisztizik, káromkodik, ordibál és ilyen nagyon furcsán viselkedik, mint aki nincs észnél. De ezt most ne értsétek félre, komolyan így van. Pl. ez a mondat: "Robin ist so dumm wie stroh...!" Na, ez az a mondat, amit 3 hete nem tudok hova tenni, "hogy Robin annyira hülye/buta mint egy szalmaszál"...? Hát, Felix barátomnak tudnám javasolni mindenesetre, hogy próbáljon leállni az ilyenekkel, mert jövőre a suliban nem lesznek rá vevők. És akkor még anyuka csodálkozik, hogy "baja" van a gyereknek...egyszerűen kiakadok, amikor a vacsoránál ezt énekelgeti - mit énekelgeti, üvölti. Anyuka és apuka meg megszakad, annyira vigyorog...vagy szerintetek ez csak engem zavar ennyire és én csinálok mindenből nagy ügyet?! Lehet, de sokan nem bírnák ezt még, abban is biztos vagyok. :)
Lényeg a lényeg, baromi jó érzés volt pénteken este, vacsi után eltűnni a szobámba, immár azzal a tudattal, hogy két csodás, gyerekmentes, 20 fokos nap áll előttem...a péntek mindig ilyen; a legeslegjobb nap a héten!
Szombaton délután egyedül bolyongtam a városban, többi csajnak sajnos dolgoznia kellett. Lehet jobb is, hogy így alakult, mert ajándékokat akartam venni pár embernek - sok lesz a születésnap. :) Baromi sok ember volt a városban, mindenhol. A németek pedig olyanok, hogy van egy kis jó idő és eléggé kivetkőznek. Hirtelen nem tudtam milyen évszak van; totyognak a kis papucsokban, rövidnadrág, trikó... Voltam sok-sok helyen, vettem sok-sok mindent, de a délután végére már mondhatni "madarat kaptam". (bajorok mondják így: "ich habe ein Vögel gekriegt"). Mekibe beültem kajálni, most még az is jólesett, pedig néha már nagyon a könyökemen jön ki. Jaa, a napi jótettem az volt, hogy meghagytam kis csibefalatkákat és sült krumplit, a Mekitől nem messze egy ajtóban pedig mindig ül egy bácsi (hajléktalan) a kutyájával, aki egy pléddel van betakarva. Annyira rossz mindig elmenni előttük, különösen hogy kutyával van...azért ez furcsa érzéseket vált ki gondolom mindenkiből, no és a maradék kajám elvittem nekik, és annyira, de annyira jó érzés volt odaadni. :)
Aztán uzsgyi haza, család a teraszon lakmározott, gyorsan megbeszéltem velük a napi eseményeket és rohantam átöltözni, készülődni. Este 8 órakor már ismét a vonaton ültem, majd kimentem Garchingba Orsi elé. Neki egész hétvégén dolgoznia kellett, mert a családja elment wellnes-elni, de a 2 éves gyerkőcöt otthon hagyták neki. Aranyosak. Na, az estéje szabad volt, így együtt mentünk Andiékhoz. Most otthon volt Norbi is (Andi barátja) - ő vendéglátós és mixer, csinált nekünk finom, aranyos kis italcsodákat, beszélgettünk, teraszon ültünk a kerti székeken; ááááá annyira jó volt. Mesés. Akkor kapott el valami; én egyre jobban szeretek itt lenni és ez egyre csak erősödik! :) Éjfél körül elindultunk ismét a Schluckaufba - már bevett szokás, hogy mindig ott kezdünk. Útközben hozzánk csapódott Norbi egyik munkatársa, egy thaiföldi srác, aki nagyon aranyos, vicces és állandóan mosolyog. Ja, és azt mondta, hogy aranyosnak találja a magyar nyelvet. :) Schluckaufban még martiniztünk, beszélgettünk - egyszerűen jól éreztük magunkat, de nagyon! Már 2 óra is elmúlt, mire rávettük magunkat, hogy akkor el kellene indulni Klangweltbe. Igen ám, de 2 óra után nem igazán járnak U-bahnok. Szóval fogtunk egy taxit, sitty-sutty 5 perc alatt ott is voltunk. Azt hiszem ilyen későn sem mentem még szórakozni, körülbelül 3 óra lehetett, mire bejutottunk. Nem probléma, a buli ismét fantasztikus volt, sokat táncoltunk. Reggel haza, 7-re ágyba dőltem, 11 órakor felkeltem. Rohamléptekben összekapartam magam, majd megindultam az egyik hatalmas bőröndömmel Tündihez. A héten összepakoltam az összes téli cuccom, a csizmákat, a kabátokat, a meleg ruhákat és azokat a dolgokat, amikre az ittlétem alatt már nem hiszem, hogy szükségem lesz, Tündi pedig haza tudja nekem vinni kocsival. :) Ja, míg el nem felejtem; finom kis paprikás csirkét ettem nála nokedlivel, mennyei volt! ;)
Délután Szimivel találkoztam és a Westpark felé vettük az irányt. München nagyon híres arról, hogy sok a zöldövezet, a park. Nos, a Westparkban ezidáig még nem voltunk, de vasárnap sem bántuk meg, hogy kimentünk. Most lehet, hogy kicsit elfogult leszek, de nekem jobban tetszik, mint pl. az Englischer Garten. Leírhatatlanul gyönyörű hely és annyi ember volt, hogy annyit én még csak egy ilyen "szimpla" parkban nem láttam. Kiterített plédeken ült/feküdt mindenki, a gyerekek játszottak, futkoztak, bicikliztek, a felnőttek sütögették a kis pecsenyéjüket, grillezgettek, ettek, ittak, napoztak - valaki már fürdőruhában. A park tele van dombokkal, tavakkal, thai létesítményekkel, van kínai kert (de ez sajnos zárva volt). Elvoltunk, mit tagadjam... :)
Ja, egyetlenegyszer sikerült kicsit "beégnem"; egy néni bikiniben nagyon ki volt terülve és én ezt hangosan megjegyeztem, 2 méterre tőlük, mire ő elkezdett csacsogni a barátnőjével magyarul...nem tudom, hogy meghallotta-e?! :)
Később visszamentünk városba, majd ittunk egy jegeskávét. Szimi elköszönt, én pedig Gergővel találkoztam. Ő pénteken érkezett Münchenbe, és az utolsó egyetemi félévét erasmus ösztöndíjjal teljesíti az itteni egyetemen. Magyarországon ugyanabban a faluban lakik, mint én. Számomra még mindig hihetetlen, hogy ugyanebbe a városba kerültünk. Kicsi a világ. :)
Sétáltunk, beszélgettünk, majd olyan fél 8 körül hazaindultam. Itthon a család grillezgetett a teraszon, voltak vendégek is, de éppen menni készültek, amikor én megérkeztem. Viszont annyi finom eledelt hagytak nekem a hétre, hogy azt hiszem megint jól fogok élni - saláták, husik, ez-az-amaz. :)
Nos, így telt a múlt hetem - mindent (na jó, azért nem mindent), de sikerült leírnom...húúú rettenet jól érzem itt magam, és nagyon boldog vagyok, hogy itt és így élhetek. Biztos unjátok már, hogy ennyiszer leírom, de azt hiszem ez az év nagyon jót tett/tesz nekem minden szempontból! :)
Képek a szokásos helyen, de ezt a Westparkot például úgysem lehet képekkel szemléltetni, hogy milyen is. Látni kell! Szóval mindenki jöjjön Münchenbe! :)
Csodálatos hetet kívánok Mindenkinek!
Sok puszi
:)
p.s.: Sokan kérdeztétek, hogy állok az amerikás "ügyet" illetően. Úgy állok, hogy megkaptam az interjú időpontját, amely április 27.-e, délelőtt 11 óra. Azon részt veszek, angol elbeszélgetés, egy teszt, a program ismertetése...Majd ha az megvan, akkor májustól kezdhetek családot keresni. Hát hajrá! Remélem mindenki nagyon drukkol nekem, mivel én még mindig őrült módon szeretném ezt az egészet! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése