Igazából hálát is adok az égieknek, hogy itt a németeknél nyáron az utolsó tanítási nap július 30.
Elvolt végülis, amíg el nem ment Kati dolgozni igyekezett feküdni és pihengetni, de egyből jól lett, miután anyuka kitette a lábát a házból. Tv-zni akart, számítógépezni - mindent csinált, csak feküdni nem akart. Ha én beteg vagyok, akkor fekszem. De ő már egyáltalán nem nézett ki úgy, mint aki nincs jól. Jajj, nem szeretem az ilyet. Mert szívesen itt vagyok, foglalkozok vele (hiszen ez a dolgom) ha beteg, de így csak veszi el az időm. Volt 20 fok egész nap, itt bent kellett lennem, menni sem mehettem sehova, futni sem és azért a fél szemem rajta volt, hogy ne kapcsolja be a tv-t sem. Nem értem mire jó ez neki, hogy néha rájön egy ilyen "iskolaundorom van"-nap...és ő is tisztában van vele, hogy itthon unja a banánt egész nap, de akkor is bejátsza ezt néha.
Délután már hívta is fel Adriano-t, hogy jöjjön játszani. Elhoztam Felixet is, trambulinban ugráltak, verekedtek, Wii-t játszottak (akkor már apuka engedélyével). Felixnek megint nem volt túl rózsás a kedve - mindenért elkezdett hisztizni. A nagyobb fiúkkal is egy csomószor összeveszett, az "arschloch" szó minden második másodpercben elhagyta a száját - szerintem a fél utca azt hallgatta. Nem gond, végülis az a nap is eltelt, eleinte azt hittem hosszabb lesz, de nincs olyan probléma, amit ne tudnék megoldani. ;)
A csütörtök - hát az a nap valami észbontóan fantasztikusan jó volt, de minden szempontból. Már reggel a fiúk és Kati is olyanok voltak, mint akikkel madarat lehet fogatni, nagyon jó kedve volt mindenkinek. Mondjuk szerintem ehhez az időjárás is nagyban hozzájárult - egész héten 20 fok körüli, napsütéses idő, már reggel 7-kor arra keltem, hogy úristen elolvadok :)
Felix sietett, 8 előtt az oviban voltunk már, én pedig rohantam haza, hogy elérjem a 9-es vonatot, mentem Münchenbe. Csütörtökön egyébként sem nagyon szeretek itthon lenni, mert itt a takarítónő és mindig láb alatt érzem magam. Leléptem, nem is reggeliztem csak elcsipegettem egy perecet az úton - hogy én azt mennyire szeretem...
Taliztam Orsival és sikerült lejárnunk a fél várost. Ráakadtunk szuper kis olcsó boltokra - 3 pár cipővel lettem gazdagabb. Nem, nem vagyok boltkóros, nem is szeretek vásárolni, de ezek kellettek már, sowieso megvettem volna őket na [...] :D
Fél 1-re csak kiértünk a magyar boltba - vettem a családnak egy üveg egri bikavért és mindenkinek egy-egy túró rudit. Orsival pedig elcsócsáltunk egy-egy kürtőskalácsot a bolt előtt, a szikrázó napsütésben, a kis magyar padokon ücsörögve...ahhh de imádom az ilyet! :) Egy német néni mellettünk két pofira tömte magába a lekváros palacsintát, hehe.
Fél 3-ra visszaértem Pöckingbe, kis pihi és már mentem is Felixért. Kati mondta, hogy 4 körül jön haza, így nem is csináltam belőle problémát, hogy Felix nem akart hazajönni ovi után - mentünk egyből a suli melletti sportpályára. Jött Rafael (utcabeli kissrác, Felix ovistársa) és az apukája, Matthias is. Lent a pályán kapura lődöztek, ment a foci, passzolgattak - én csak néztem. Aztán egy idő után egyre többen lettek, akkor már jócskán unatkoztam és elkezdtem játszani egymagamban az egyik labdával. Lám, az egyik kissrác gondolom felfigyelt tehetségemre :D és mondta, hogy álljak be, hogy meglegyen a csapat. Miért ne?! :) Csapatokba verődtünk, futottam, rohantam, lőttem, passzoltam...és végül nyertünk az én két gólommal...hehe :D Jó, kisebbek, akikkel játszottam, de másik csapatban volt felnőtt is, valamint biztos vagyok benne, hogy a sulis srácok jobban tudnak focizni, mint én...de annyira jól esett a kis mozgás, meg a foci, meg a jó idő - leírhatatlan :) Úgy elment az idő, hogy 6-kor értem haza a kissráccal. Nézem a handym - persze most elfelejtettem magammal vinni - Kati üzent, hogy merre járunk, megvagyunk e, mert Robinnak az ajtó előtt kellett várnia kb. 20 percet...nem tudott bejönni, nincs kulcsa. Uhh...gyorsan felhívtam, hogy minden oké, sűrű bocsánatkérés, semmi gond, de máskor jöjjünk haza, különben Robinnak dekkolnia kell kint. Oké.
Vacsi után odaadtam a kis túró rudikat, bort a családnak. Nem győztek hálálkodni, mennyire aranyos és figyelmes vagyok. Köszi-köszi...bort majd megkóstolják, rudi Felixnek ízlett, Robinnak nem. Uwe megette, de nem mondott semmit, Kati is megette, de annyit hozzáfűzött, hogy teljesen más a csoki, mint a németeké...oké, vettem a lapot, többet nem kell nekik hoznom. Ami viszont nálunk jobb, az a házi pálinka, amely kicsit nagyobb sikert szokott aratni... :)
Pénteken sűrű volt a délelőtt - fürdőszoba kitakarítása, vasalás, majd leróttam az öt köröm a tónál - délre itthon is voltam. Küldtem magamba egy doboz epret, körülbelül 25 darabot, olyan édesek, finomak és hatalmasak voltak, hogy nyamm-nyamm :):) Ebéd kipipálva, haha. Na jó, később csináltam még póréhagymás-szalámis rántottát...Katitól néztem el a héten a "receptet". Mindig ezt csinálják, hogy összedobnak mindent, aztán majd lesz belőle valami. De ez kivételesen most nekem is ízlett.
Délután Felixel már a jól bevált program, sportpályán és a játszótéren voltunk. Gördeszkázott, homokozott - amíg én a padon ücsörögtem és bámultam a messzeségbe. Szerencsémre elvolt a többi gyerekkel, ami elég ritka nála. Érdekesség: apuka 3-kor hazajött a munkából, aztán össze-vissza rohangált a lépcsőn egy szál tréningnaciban, majd elújságolta, hogy biciklitúrára megy - egyedül... :O Oké. Csak érdekes...az életben nem csinált még ilyet. Anyuka pedig naponta 10 perceket ugrál a trambuliban - egyedül! -, mert hogy valamennyit mozognia kell. Jézusom. Hát menjen el futni vagy biciklizzen... :)
Fiúkkal minden oké volt, Robin mondjuk cirkuszban volt fél 7-ig, szóval nemigen láttam aznap. Pénteken már elég fáradt voltam, mint a megváltást, úgy vártam, hogy vége legyen a vacsinak és elvonulhassak, majd megkezdődjön a két napos szabadságom - a gyerekek terelgetése, koránkelés és napi teendők nélkül. Imádom a pénteket! :)
Kati mondta vacsi után, hogy mennyire hihetetlen, szinte most érkeztem, 4 hét és megint megyek haza, biztos már nagyon vár a családom stb...hozzáfűzte azt is, hogy majd csak figyeljem meg, ha májusban visszajövök, akkor mennyire gyorsan nyár lesz majd, aztán lassan a nyárnak is vége...és milyen igaza van...
Szombaton délután kimentem Orsival Dachauba, már ezer éve tervben volt, hogy meg szeretném nézni a koncentrációs tábort. Sikerült. Amíg az S-banhon ültünk zuhogott az eső, de Dachauban szépen kisütött már a nap. Könnyen oda is találtunk, kicsit buszozni kellett. Egy német szót nem hallottam az egész tábor területén, amíg mi ott voltunk. Szerintem amerikaiak és kínaiak tömkelege volt...a tábor megrázó, érdekes és elszomorító. Ezzel a három szóval tudnám leírni. Amit az iskolai éveim alatt megtanultam, mindazt most megnézhettem élőben is. Szörnyű, embertelen körülmények, a videók, amiket vetítettek közben - ott lenni, látni mindezt...nagyon érdekes és teljesen más, mint amikor csak ültem a töri órán és igyekeztem figyelni.
Dachau után visszamentünk a városba, kis tengi-lengi - ilyenkor a fél várost lejárjuk, majd beültünk kajálni a Pizza Hut-ba. Már nem jöttem haza átöltözni - nem rovom feleslegesen a köröket - Andihoz mentünk, megint szépen, jókedvűen sikerült eltöltenünk az estét. :)
Orsival útnak indultunk, hát akkor bulizzunk egyet. Kimentünk Schluckaufba, Orsi ivott egy martinit - én már semmit. Valami idegen magyarokkal megismerkedtünk, beszélgettünk, aztán továbbálltunk. Egy bizonyos 089 (null-acht-neun) nevű helyre akartunk menni - itt megjegyzem, hogy talán ez az egyetlen szó, ami szerintem szebben hangzik németül, mint magyarul :) - de akkora sor volt, hogy szerintem még most is ott állnánk. Lehet, hogy ingyen osztogattak valamit, csak mi nem bírtuk megvárni? :) Mindegy is, elmentünk a Kultfabrik-ra, mondván, hogy ott a negyven szórakozóhely, azok közül már csak tudunk választani. Végül a Willenlos nevű helyre mentünk be, koktél 4,50 euró?! Micsodaa? Akkor egy swimming pool rendel - pincér srác nem értette a hangos zene miatt pontosan, hogy mit kérek és úgy kérdezett vissza, hogy elmutogatta az úszást, aranyos gesztus :), Orsi is ivott egyet, táncikáltunk, de semmi extra. Nem fogott meg a hely és az olyan zenék, mint a Barbie Girl, Backstreet Boys - Everybody, és a német muzsika, amit nem igazán bírok elviselni, nem tehetek róla :)...szerencsénkre időátállítás volt, 5-kor fogtuk magunkat és irány az S-bahn.
Vasárnap délben keltem, Katival beszélgettem elég sokat. Meséltem neki, hogy voltunk Dachauban, de olyan érzésem volt, hogy szkeptikusan fogadta. Kérdeztem, hogy ők voltak e már...mondta, hogy nem és nem is igazán ismeri a tábort...meséltem neki, hogy megrázó volt és szomorú, és olyan volt, mintha nem értené miért mondom ezt...lehet, hogy érzékeny pontot érintettem és a németek nem nagyon szeretnek erről beszélni?!...nem tudom, hagytam is inkább a témát...
Mesélte, hogy szombat este elkezdték beszélgetni, hogy merre menjenek nyaralni. Az Északi-tengeren és Spanyolországon "vitatkoztak", de végül a spanyolokat választották - nem is értem, miért? :D :D
Új hír, hogy augusztus közepén valószínű itt hagyom őket - végleg...
Nem mondom, kicsit szíven ütött, de végülis érthető, hogy nem akarnak nekem akkor már feleslegesen fizetni és nekem is totál felesleges lenne itt maradnom. A gyerkőcöknek július 30-ig normálisan ovi és suli, utána augusztus első két hetében napköziben lesznek, majd harmadik héten a nagyszülőknél, aztán irány Spanyolország, ahol két hetet töltenek majd. Szeptember elején jönnek vissza, az utánam lévő au pair is szeptember végén vagy közepén érkezik majd...hát ez így lesz, bele kell törődnöm, hogy egyszer mindennek vége.
Bevallom, amikor kijöttem ide, bennem volt egy kis "félsz", hogy majd ennyire jól elboldogulok itt, ennyire megszeretem a várost és nehéz lesz hazamenni. Most már olyan érzések kavarognak bennem - amikről egyébként már írtam -, hogy nincs maradásom. Egyszerűen nem bírok megmaradni itt - még nem! Én imádnám, ha felnőttként itt élhetnék, dolgozhatnék majd. De most még vágyom arra, hogy eljussak sok-sok helyre, hogy csak egy nagyon kicsit is, de élhessek mindenhol...tudom, tiszta zakkant vagyok, de most hajt ez; a kíváncsiság és az ismeretlen. Minél több dolgot megtapasztalni, minél több embert, helyet és szokást megismerni. Azt hiszem, most vagyok azon a ponton, hogy fogalmam sincs, mit akarok majd később kezdeni magammal - jelenleg annyi minden érdekelne. Egy, ami most olyan biztos, mint hogy én most itt írom ezeket a sorokat, hogy "foggal-körömmel harcolok", hogy a jövő évi tervem valóra váljon. Aztán majd úgyis eldől, és jön egy hirtelen terv megint, hogy hogyan tovább... :)
Képek a szokott helyen, millió puszi Mindenkinek, szépséges hetet kívánok!
:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése