Ma elutazott a család Ausztriába és csak szombaton este jönnek haza. Vasárnap pihi. Hétfőn (20-án) útra kelek Felix-szel, ismét Naumburg felé (4 órás vonat út), aztán egyedül még 2 órát utazom és megérkezem Berlinbe...
Na, de nem szaladok ennyire előre, elég sok minden történt itt azért a héten is.
Hétfőn vasalás, szobám rendbe vágása, fürdőszobám kitakarítása - Kati azt mondta, hogy a hétfő nekem mindig a "Putztag"... :) Reggel megkért, hogy tegyem ágyba este a fiúkat, mert vacsorázni mennek Uwe-val és későn érnek haza. A program kicsit megváltozott, délután fél 5-kor anyuka hazajött, mert hogy ő beteg. Felix a szomszédban volt a Petikénél, anyuka lefeküdt aludni, Robin pedig wii-zhetett. Kihasználtam az alkalmat, gyorsan elolvastam a pénteken megkezdett könyv hátralévő részét (még aznap éjjel a megfilmesített változatot is sikerült megnézem...)
Kedden Kati itthon maradt, én Münchenbe mentem. Szép idő volt, a heti teendőimet is letudtam, ami itthonra vonatkozik...Apukának vettem ajándékot születésnapjára - bort és édességet. Nagyon nem akartam túlzásba vinni. Sétálgattam még picit a városban, fagyiztam, fél 2 körül már itthon is voltam. Délután netezés. Miután hazahoztam Felixet, egyből a trambulinban nyitottunk. Vagyis nekem csak néznem kellett, hogy a szaltói milyen magasra sikerülnek, meg kellett mutatnom, ő pedig próbálta überelni. Később eszébe jutott, hogy ő fejen és kézen akar állni, így hát fogtunk két nagy matracot és levonultunk a mellettem lévő vendégszobába - ott gyakorolt. Kapcsolt zenét, össze-vissza ugrált, csak végig kellett asszisztálnom. Fél 6-kor elkísértem focira, miután hazaértünk mindenki bevonult a tv elé - Németország Azerbajdzsánnal játszott, azt pedig nem lehet kihagyni! Katival és a kissráccal megvacsiztam, utána anyuka megmutatta nekünk az indonéz lányt, akivel elég sokat írogat már (lehetséges au pair jelölt). Képek alapján aranyosnak tűnt, jó hosszú a bemutatkozója is, kendős - tényleg látszik, hogy abszolút más kultúrájuk van és szokásaik. Ami szerintem egyáltalán nem gond. Felix szerint annál inkább, mert 2-3 képet megnézett, az anyjához fordult és azt mondta, hogy ez a lány ne jöjjön ide, mert ő nem akarja (...) Erre én nem mondok semmit sem, óriási szerencsém, hogy valamilyen csoda folytán anno engem szimpatikusnak talált... :) Lényeg a lényeg; szegény indonéz csaj le lesz mondva, pedig már éppen ott tartottak volna, hogy felhívják...
Szerdán semmi egyebet nem csináltam - neteztem, filmet néztem, bevásároltam. Felix egy új családnál volt (most költöztek ide), szóval csak 5 után kellett elhoznom. Robinnal átmentem Starnbergbe S-bahnnal, mert Star Wars kártyákat akart venni - persze sehol sem kapott. 10 percünk volt, hogy elérjük a visszafele jövő S-bahnt, de sikerült. Amint leszálltunk Pöckingben, bőrig áztunk. Dézsából öntötték az esőt. Már nem is érdekelt, ő veszettül rohant, én meg csak sétáltam az esőben. Azonnal indultam is rollerrel Felixért - természetesen még mindig szakadó esőben, de ugye a gyereknek rollerrel kell mennie...Volt egy címem, Hochfeld 1-es házszám. Pöcking másik felében van, 20 perc volt még nekem is (köztudott, hogy nem bírok lassan menni), csengetek a háznál, ordítok, kopogok...semmi. 20 percet álldogáltam ott, meguntam és hazajöttem. Rögtön felhívtam a családot, hogy mégis merre vannak, mert otthon nem, az biztos. Az apuka arrogánsan elmagyarázta, hogy rossz címen voltam, ugyanis ők a Hochfeld 1A-ban laknak (nekem ezt Kati elfelejtette mondani). Hozzátette még azt is, hogy biztosan meg fogom ismerni a házat, mivel egy Range Rover és egy Jaguar áll az udvarban - persze ezt feltétlenül mondania kellett. Elnézést kértem, hogy kések, mondtam neki, hogy azonnal ott leszek, mire ő letette a telefont - ohne köszönés. Elszidtam magamban párszor, elküldtem melegebb éghajlatra, mire odaértem lehiggadtam. Azt ugye mondanom sem kell, hogy még jobban szakadt az eső, mint az előző utam alkalmával - totál bőrig áztam... Egész normális volt, bemutatkozott meg minden. Felesége amolyan német cicababa, akiről elképzelni sem tudom mit eszik a full szőke, arrogáns, nagyképű férjén...na ezt most jól leírtam, de végig ez volt az érzésem. Meg nem olyanok, mint a többi család, hogy kérdezgetnek ki vagyok, hogy vagyok, mi újság...Furcsák voltak nagyon. De ha Felix elvolt a gyerekekkel, akkor áldásom rá. :)
Csütörtökön takarítani voltam Neumann-éknál délelőtt 10-től délután fél 2-ig. Olyan jó utána végignézni az egész házon, hogy csillog minden - és én csináltam. Délután neteztem és Berlin útitervet készítettem...Vétek lenne nekivágni az ismeretlennek mindenféle infó nélkül. Már csak egy hét és útra kelek, jobban mondva kelünk, Tamarával... :)
Uwe itthon tett-vett csütörtökön egész nap. Miután hazaért Robin, beültek a tv elé és Star Wars-ot néztek egészen este 7-ig...Anyuka nagyon nem örült, ennek vacsi közben hangot is adott, hogy a gyerekek azért nem normálisak, mert Uwe ennyi ideig engedi őket tv-zni...hát gratulálok! Én is sokat tv-ztem anno, mégis egész normálisnak érzem magam...Felixnek ismét meghívása volt - ilyenkor mindig a meghívó kissrác anyuja viszi őt el az oviból, 6-kor mentem érte. Mondanom sem kell, hogy persze ez is Pöcking másik végében volt, jó 20 perces rollerezés - méghogy falu... :) Biztos, hogy nem! Nah, de most nem tévedtem el. Marha jó fej apuka nyitott ajtót, fel is vidultam, hogy mennyire vidám. Beszélgettünk kicsit, kérdezte honnan vagyok, miért vagyok...Ő kolumbiai, ilyen nagyon laza, vicces emberke. Volt valami kisugárzása, nem tudom...de nagyon szimpatikus volt na. Mondjuk már az elején éreztem az akcentusán, hogy nem német...Adta az ívet a napom végének, a kedves emberkéknek mindig tudok örülni.
Pénteken ismét itthon volt Uwe (szerintem szabadságon volt, de nem szeretem, amikor napközben van itt valaki, mindig csak kerülgetjük egymást, jön-megy...). Délelőtt végülis nem sok vizet zavart, mivel takarítani voltam Angelikáéknál (Elias anyuja). A házban minden a feje tetején állt, totális volt a káosz. Tegnap éjjel Olaszországba mentek 2 hétre és szorgosan pakolásztak már pénteken...Olyan jó volt nézni, hogy ennyire lelkesek és várják. Kicsit dobtak a fizumon is, valamint megkértek, hogy amíg nem lesznek otthon, szánjak minden nap 5 percet arra, hogy megöntözzem a virágokat. Szívesen! :) Annyira bírom azt a családot.
4-kor elhoztam Felixet az oviból, azonnal el is mentünk Robin elé a sulihoz. Felix nagyon szemtelen volt aznap délután - Robinnal is, velem is. Egyfolytában veszekedtek már a hazafelé úton is, szitkozódtak, neveletlenkedtek - csak a szokásos. Arra gondoltam, hogy 100%, hogy nem fogom kibírni velük este 7-ig...Aztán beléptünk az ajtón, Uwe pedig már tárt karokkal várta őket, hogy azonnal indulnak Münchenbe bevásárolni ezt-azt...Óóó mondom ilyen nincs! :) Minden pénteket valahogy így képzelek el. Fél 5-kor tehát kiürült a ház, én pedig punnyadoztam estig és egész este...
Szombaton délután Szimivel vettük nyakunkba a várost - jobban mondva az egyik bevásárlóközpontot. Ettünk, ittunk, nézelődtünk, vásárolgattunk kicsit - mert ugye be kell újítani a nyárra. Utána visszamentünk városba, elütöttük az időt a Karlsplatzon egy mekis narancslé társaságában, és hipp-hopp este fél 10-re már itthon is voltam. Baromi furcsa volt, hogy nem mentünk bulizni, nem ültünk be sehova, hogy itthon voltam. Most ezzel nem azt akarom mondani, hogy ilyen nagyon menő-manó vagyok, hogy állandóan buli, kifulladásig. De nagyon hosszú idő után ez most fordult elő először - szerintem elmondhatom, hogy utoljára. Persze, jó ez a pihenés néha, friss voltam és üde, de ezt egyelőre nem bírnám megszokni. Ja, és az sem utolsó szempont, hogy durva másfél hónapom van még itt, hát naná, hogy ki fogom használni! Pedig mentem volna, hajajj. Unokatesóm, Lilla és az egyik barátnője éppen erre a hétvégére utaztak Brémából Münchenbe és Tündinél aludtak. Napközben már konzultáltam Lillával, említette, hogy éppen Klangweltet nézte ki estére, mint ideális buli helyszínt. Sajnos le kellett mondanom, nem tarthattam velük, mert Kati megkért, hogy segítsek neki délelőtt rendezkedni a vendégek fogadására. Nem akartam azt bejátszani, hogy reggel fél 7-re hazaesek, aztán egész nap félkómás állapotban járok-kelek. Azért ha szülinap van, annak adjuk meg a módját... :) Remélem a bulit lesz még lehetőségünk pótolni. Amint hazaértem szombat este, belefutottam az első családba, akik már szombaton nálunk aludtak. Aranyosak a szülők, bemutatkoztam, Kati pedig csodálkozva kérdezte, hogy nem terveztünk e semmit ma estére...?! Hát, mondom nem, pihenek inkább...Neteztem és filmet néztem.
Vasárnap együtt reggeliztem a családdal - csodaszámba megy, mivel ők mindig fél 8 körül esznek, én pedig 11 körül. Nem tudom miért, de mindenki nagyon későn kelt, 10 órakor ültünk asztalhoz. A vendég családnak egy nagyon édes 3 éves kislánya volt, elvoltunk. Reggeli után kitakarítottam a fürdőszobám, ágyneműt huzatoltam, porszívóztam - szóval ilyen kis apróságok. Fél 1-kor végeztem is, a család lement a tóhoz. Összekapartam magam, majd bementem a városba. Meg volt beszélve Lilláékkal, hogy az elmaradt (csak nekem maradt el) szombati bulit egy sushi-val pótoljuk... :) Fél 6-ra volt asztalfoglalásunk Ottobrunn-ban, negyed 8 körül jöttünk ki az étteremből. Degeszre ettem magam és nagyon finom volt! Köszi Lilla még egyszer! :) Irtó jó volt újra látni - Oktoberfest óta nem találkoztunk -, vele volt a dél-korai barátnője is, nagyon jó fej csajszi ő is. Vacsi után U-bahnon elváltunk, ők egyenesen a repülőtérre mentek, majd vissza Brémába. Augusztus 15-én pedig előreláthatólag utazom Brémába és meglátogatom Lillát! :) Ez egyben azt is jelenti, hogy augusztus 14.-e itt az utolsó napom...
Na, de ne szaladjunk annyira előre az időben, sushizás után az Olympiapark felé vettem az irányt - Andi, Orsi és Ági már vártak rám egy leretített cucossal és sörrel.
Tudniillik az Olympiastadion-ban Bon Jovi koncert volt! Egy ilyen eseményre baromi sok ember össze tud gyűlni, nem is az a furcsa, hogy bent a stadionban (fizetős koncert), hanem az Olympiaparkban is. Az emberek fogják a kis plédjüket, törölközőt, piknik kosarat, itókát és kifekszenek a fűbe, megmásszák a dombot, felülnek a domb csúcsára és hallgatják a zenét. Nos a csajok is a domb oldalában vártak rám, letelepedtem és élveztük a koncertet. Kiválóan lehetett hallani mindent. Bár a videó minősége nagyon rossz (nem tudom mit ronthattam el?!), de íme egy kis ízelítő:
Nem is maga a koncert, de az, ahogy így együtt voltunk, totál nyugiban, szabadon, egy olyan helyen és olyan programmal - lenyűgöző volt! Micsoda szavakat használok... :) Fél 10 körül elindultunk haza, mivel nem akartunk a koncert vége után sodródni a tömeggel. 11-re már itthon is voltam, befutott a másik két család is. A mellettem lévő szobában felfedeztem pár matracot, mindegyiken egy-egy gyerek aludt... :)
Mire hétfőn reggel 11 órakor felkeltem, valósággal kiürült a ház - minden vendég eltűnt. A fiúk egyből befogtak wii-zni, másfél órán keresztül le sem álltunk. Természetesen sok játékban én voltam a jobb, ennek Felix néha hangot is adott (miért tud Vivien ilyen jól dobni, lőni, futni, ugrani...?! :O) Nah, aztán apuka kiszedte őket a tv elől és elmentek biciklizni, én addig neteztem egy kicsit. 4 körül Münchenbe mentem, ezúttal Andihoz. Szokásos kis - rég be nem játszott - borozgatás, filmezés. Sikerült kivégeznünk egy horrort és egy thrillert, aztán rendeltünk isteni csibeburgert paradicsomos-mozzarellás-bazsalikomos salátával és megtömtük magunkat. Jó sokat beszélgettünk, éjfélre értem haza...kedden reggel pedig már az üres ház fogadott, "kiscsaládom" messzi földön, enyém a ház szombat estig! Na, de ezt majd a következő bejegyzésre tartogatom, hogy legyen miről írni... :)
Puszi!
:)
:)
VálaszTörlésMegint egy izgalmas, tartalmas bejegyzés! ^^
Ma megtaláltam az USA blogod is, követőddé is avattam magam. :)
Várom oda is a bejegyzéseket! :')
Csodás free hetet. Puszi.
Angi. xxx