A június első napjai...

Helóóóka!

Nem tudom hol kezdjem...már június van, sőt már ötödike...szinte most jöttem vissza. Májusban olyan szinten összejött minden, hogy elmondhatom; a május volt itt a legjobb hónapom. Kezdem is gyorsan a hétfőnél.
Nyugiban telt minden - hétfőt szerintem ismerhetitek már, hogy telt. Pihentem egész nap, ugye valamikor a hétvégét is ki kell pihenni! :) Kati megint elutazott üzletelni, gyerekekkel rendben volt minden. Este nyugiban vacsi, Uwe nagyon kedves volt, adott egy útikönyvet Berlinről. Ha jól néztem, akkor valami 500 oldal - lesz mit megnézni azt hiszem.
Kedden reggel egyedül készítettem a gyerekeket, természetesen 8 órakor már mindenki a helyén volt; Robin a suliban, Felix az oviban. Aztán elért az első "sokk" is, ugyanis befutott az első család Amerikából...
Még erősen gondolkodom, hogy a bejegyzések végén említsem meg pár szóban, hogy éppen hol tartok, milyen családdal vagyok kapcsolatban, mik a fejlemények vagy nyilvánosságra hozzak esetleg egy új blogot?! Lehet, hogy sokan úgy gondoljátok, hogy ez nem a "Vivi Németországban" részhez tartozik, de számomra nagyon is fontos és igenis ide tartozik. Mivel itt döntöttem el ezt az egészet, itt csinálom végig, itt intézek mindent, itt válogatok. Szóval az egy évemnek ez nagyon fontos időszaka...Megsúgom, hogy kész az új blog is (mert ha kijutok, biza' lesz még egy), de még nem nagyon szeretném közzétenni. Csiszolom, írogatok bele, de mindennek eljön majd az ideje. Szerintem még túl korai lennék és elkiabálni sem szeretnék semmit sem.
Délelőtt takarítani voltam a Neumann családnál, de most csak két és fél órát. Csütörtöki napom dolgoztam le, mivel az ünnepnap. Máig sem értem, milyen ünnep volt, valami vallási, ennyi biztos. Délután fiúkkal voltam, jött valami kisebb vihar és a fejükbe vették, hogy gyertyákat gyújtanak az egész házban, aztán majd világosabb lesz (hiába a villany, az nem kellett). Beindították a kandallót is, gyújtottak csillagszórót - pocsék karácsonyi érzésem lett, na nem azért, mert nem szeretem a karácsonyt, de így a nyár küszöbén nem komázom annyira...Később Felixet focira vittem, annyi neveletlen gyereket egy rakáson nem láttam még, mint akkor ott. Állt mellettem egy anyuka. Furcsa érzésem volt, valahogy mindig jól ráérzek ki a német és ki a külföldi. Ő pedig egyszer németül szólt a fiához, majd meghallottam, hogy oroszul kiabál neki. A szimatom nem csalt, tényleg nem németek voltak. Nah de a lényeg, hogy a fia a játék közben azt hiszem leköpött egy másik fiút (...), majd az anyja odaszaladt a pálya szélére és torka szakadtából elkezdett üvölteni a sráccal, hogy azonnal menjen oda hozzá. Amikor a gyerek ötödszörre sem ment oda, a nő már majdnem befutott a pályára. Persze mindenki fültanúja volt az egésznek, kirángatta a gyereket a pályáról és ráparancsolt, hogy most azonnal menjen oda a társához és kérjen bocsánatot. Én csak néztem...Minden szülőnek így kellene. De a németek nem csinálnak ilyet, szerintem még el is mosolyogják magukat. Néha már a pumpa felmegy bennem, annyira rájuk szólnék valamiért. Még így, a 9 hónapom után is képtelen vagyok felfogni, hogy mennyire nem értenek a gyerekneveléshez!? Szerdán Katival és Felix-szel a szokásos reggeli foglalkozásterápia. Ja, még nem is mondtam, hogy a családom fent van már az au pair world-ön (új au pairt keresnek), és 3 nap alatt 34 emberke kereste meg őket...Anyuka mesélte, hogy van valaki Nepálból, Brazíliából, Dél-Afrikából és Indonéziából is. Az indonéz csajjal levelezgetnek, nagyon jól és sokat ír németül, de át kell gondolniuk még, mivel muszlim vallású és "kendős" csajszi - szóval gondolom nagyon tartják a hagyományokat meg mindent. Véleményem szerint neki nagyon nehéz lenne itt, de persze ez is emberfüggő. Másrészt viszont érdekesnek találom, hogy egy olyan környékről származó au pair-jük legyen - végre nem orosz vagy ukrán. :) A délelőtt további részében vasaltam, délután pedig Robin előbb jött haza suliból és Münchenbe kellett kísérnem S-bahnnal. Erfurtba utazott Kati tesójáékhoz (szóval az unokatestvéreihez) és csak ma jött haza. Szerdán este így Felix-szel játszottam - bár a tesó nélkül kicsit unalmasabb volt, de kisautókkal és a lego készlettel elvoltunk.
A csütörtöki nap egy ünnep - és munkaszüneti nap Németországban - ergo senki sem dolgozik. Mivel a szülők itthon voltak, én is szabad voltam. Már korán reggel (9 órakor) felkeltem, majd Münchenbe mentem. Igaz, hogy nem volt valami jó idő (szerdán is egész nap szakadt az eső), de Zsuzskával, Szimivel, majd később Andival is simán jól éreztük magunkat. Délelőtt dobtunk egy forró csokit, majd a Budapest étterembe mentünk. Februárban voltam ott utoljára - akkor még Orsiékkal, de vágytam és azt hiszem elmondhatom, hogy vágytunk már valami magyarosra. Miközben legurítottunk egy sört, Szimi és Zsuzska valami pulykás, fűszervajas, fokhagymás cuccost evett, én pedig paprikás csirkét... :) A ház ajándéka volt még egy kis pogácsa is - mennyei volt minden! Jól elbeszélgettük az időt, bár nem sütött a nap, de éppen sétálgatáshoz való idő lett, így hát kimentünk az Olympiaparkba (Zsuzska még nem volt ott, de hozzáteszem, hogy még mi sem unjuk, mert egyszerűen nem lehet). Végigmasíroztunk a BMW Welt-en, be - és felültünk pár járgányra, majd leültünk a parkban lévő tavacska mellé.

Volt valami maratoni futós "rendezvény" is, sok-sok ember, zenebona. Andi közben jelzett, hogy hozzánk csapódna, így hát visszamentünk a Marienplatzra és beültünk fagyizni, enni a mekibe...Hihetetlen gyorsan elszaladt az idő, hipp-hopp este 7 óra lett és elindult mindenki haza. Remek nap volt - főleg, hogy alaposan megtörte az egész hetet. Nagyon jól éreztük magunkat és mindenki azzal a boldog tudattal indult haza, hogy már csak egy péntek és ismét két szabadnap! :) Itthon elmeséltem a családnak a nap eseményeit, ők éppen egy biciklitúráról értek haza. Kati elég érdekesen volt vidám...ami annyit jelent, hogy volt egy olyan elejtett mondata, hogy Uwe-val kicsit sok sört ittak - nem akartam mondani, hogy azt én is észrevettem... :)
Pénteken délelőtt takarítás Elias-éknál - ezúttal csak 2 órát voltam, mivel Angelika (az ottani anyuka) is besegített. Többre valahogy nem is vágytam, kissé szerintem elkényelmesedtem a nagy csütörtöki szabadnapban és semmi kedvem nem volt kádat és gyerekszobákat "sikálni"... :) Itthon egész délután olvastam...igen, olvastam. Nem vagyok az a nagy olvasó, de Zsuzsi adott egy könyvet, amit nem bírtam letenni. Ez van, néha még velem is megesik. Kati egész nap itthon dolgozott, így miután elhoztam Felixet az oviból nyakunkba vettük Starnberget. Megkérdezték, hogy nincs e kedvem velük menni bevásárolni. Jobb dolgom nem volt, persze, hogy velük tartottam. Megjártuk a bio boltot, a húsboltot, az Obi-t, a virágboltot, a Tengelmann-t, a DM-et - nagyon kivoltam már. Levezetéskén isteni olasz fagyit ettünk, én sommer 07 nevezetű gombócot kértem, észbontó finom volt! :)
Pontosan 3 órát voltunk távol, este 7-re értünk haza, vacsora, majd elvonultam. Már két napja rá voltam pörögve a témára, hogy megnézzem a Másnaposok 2-t, szóval erre pénteken este kerítettem sort. Hát hangosan röhögtem esküszöm - folytak a könnyeim. Ha nem lenne köztem és a család között 2 emeletnyi különbség, akkor biztosan hülyének néztek volna...Marha jó a film!!!
Szombaton kora délután bementem városba - ezúttal egyedül, sajnos mindegyik csaj dolgozott. 4-ig bolyongtam, vettem kisebb apróságokat, de az idő nagy részét a mekiben töltöttem egy narancslé mellett és megint olvastam...(hamarosan végzek, de tényleg nagyon jó könyv került a kezem ügyébe :)). Nem sokkal később Orsival találkoztam, aki immár a harmadik munkanapján dolgozott a hotelben. Jó sokat beszélgettünk, fagyiztunk, majd elmentünk hozzájuk. A családtól a barátjához költözött, náluk készülődtem az esti "bulira"...Megkínáltak gulyáslevessel, ami istenien finom volt - szavak nincsenek rá! - boroztunk, beszélgettünk, majd 8 óra körül puccba vágtam magam és elindultam Zsuzska elé Marienplatzra. Szimire vártunk egy órát, addig Zsuzska megvacsizott. Csajokkal ismét a Sausalitosba akartunk menni, nagy hévvel mondom megmutatom nekik eme nagyszerű helyet, de este fél 10-kor fullon volt az egész...hihetetlen. Eszembe jutott, hogy Norbi (Andi barátja) egykori munkahelyén, a 35 millimeter-ben még lehet esélyünk ilyen korán leülni, szóval arra vettük az irányt. Hatalmas szerencsénk volt, bár az asztalok 3/4-e így is foglalt volt. Mindhárman kértünk egy tequila sunrise-ot, hozza a srác és sűrűn elnézést kér, de jelenleg nem tud a rendelkezésünkre bocsátani kisebb poharat a fél literesnél, így ha tetszik ha nem, de most így kapjuk, természetesen a normál áron... :) Ebből nem csináltunk nagy gondot - gondolhatjátok. A lötyi nagyon édes és erős volt, szerintem ültünk fölötte 2 órát, de elbeszélgettünk, élveztük, hogy szombat este van, majd később kikértünk még Zsuzskával egy-egy gyümölcsös fagyikelyhet is. Nagyszerű volt minden!

Éjfélre Andival randit beszéltünk meg a Schluckaufba, ott is lazultunk még picit, aztán mielőtt még belevetettük volna magunkat a müncheni éjszakába, fél 2-kor hazamentünk. Volt is kedvünk bulizni, meg nem is. Haza is akartunk jönni, meg nem is. Mégis ez valamiért így alakult, de nem bánom, legalább normálisan kialudtam magam...
Vasárnap fél 10-kor felkeltem már, ráncba szedtem magam, reggeli, délben találka szintén Szimivel és Zsuzskával - a Tierpark felé vettük az irányt. Lehet, hogy már nem emlékeztek, de még decemberben voltam ott Felix-szel, aznap amikor haza utaztam karácsony előtt. Már akkor is megfogott az egész, de megfogadtam, hogy majd nyáron a többiekkel visszatérek - már csak a több állat és a jobb idő miatt is. Nos ezt vasárnap ejtettük meg.

A park hatalmas (nem tudom mennyivel, de biztos, hogy nagyobb, mint a budapesti), valamint nekem az elrendezése is jobban tetszik. Olyan, mintha az ember tényleg egy parkban sétálna, ahol néha-néha előbukkan egy-egy állat is. Kacsa, farkas, pelikán, kígyó, hal, aligátor, zsiráf, elefánt, medve, fóka, tigris, puma, pingvin, majom, kecske, madár, teve, teknősbéka - szóval volt minden, de a képeken gondolom mindenki felismer mindent. :) Nagyon jó kis délután volt, lényegében 3 óra alatt megjártuk az egészet. Azt hiszem elmondhatom, hogy a majmok tetszettek a legjobban. Rendesen csinálják a show-műsort, sírni tudtam volna a röhögéstől! :)
Tierpark után lecsüccsentünk az Isar partjára és megmártóztattam lábaimat a folyóban, ugyanis az akvárium rész úszott a vízben és úgy néztem ki, mint aki hetek óta nem fürdött. Városban Vapiano-ban pizzáztunk, akkor már Andi is velünk volt. Bevártuk Orsit, majd következett a szokásos narancslé, kávé, shake a mekiben - kinek mi, kívánság szerint. :) Fél 8 körül már itthon is voltam. A most következő hét lesz júniusban az utolsó teljes hetem; jövő héten elutazik a család a Königsee-hez (megint egy hétig egyedül leszek), utána én utazom Berlinbe (elmondhatatlanul várom már!) és mire hazaérek már csak pár nap lesz a júniusból...

Na, és most akkor pár hír, ami a családkeresést illeti (még mindig nem szeretném megnyitni az új blogot...): kedden befutott az első család, röviden és tömören összefoglalom. Oregon államban laknak, West Linn városkában (90 percre az óceántól és a hegyektől is). Kislány 5, kisfiú 3 éves. Szülők aranyosak, gyerekek cukik, sportos család. Annyi elfoglaltsága van a gyerekeknek, hogy alig bírtam követni. Váltottam velük 1-2 e-mailt, de második levelében anyuka már azt írta, hogy mivel a gyerekek sok elfoglaltsága miatt nem tölteném ki teljesen a munkaidőm, így be kellene segítenem a házimunkában és a ház körüli teendőkben (én au pair-nek szeretnék menni!). Aztán előjött az is, hogy a kisfiú hisztis, makacs és mindig az van, amit ő akar - már dolgoznak az ügyön, hogy ez ne így legyen. Ez a kép pedig tökéletesen ráillik Felix-re is (itt annyi különbséggel, hogy nem dolgoznak az ügyön) és ugye én nem szeretnék még egy ilyet...Ennyi nekem éppen elég volt, helyileg sem feleltek meg annyira, értékelem anyuka őszinteségét, de nem klappolnak, ez van. Pár napot vártam a válaszukra, míg pénteken kaptam az e-mailt, hogy tetszem nekik, sok szerencsét kívánnak, de mást választottak. Örültem neki, mert nem nekem kellett nemet mondani...
Nem szeretnék az első családra nagyon rákattanni. Mivel van tapasztalatom, tudom már, hogy mit bírnék elviselni még és mit nem, milyen szempontokra kell nagyon odafigyelnem. Igaz az APIA-nál annyira nem vagyok még jártas, de hiszem, hogy idővel belejövök majd. Lehet, hogy sokan furcsállják, de igenis válogatós leszek. Nagyon fontos, hogy milyen a család, de ugyanolyan fontosnak tartom azt is, hogy hol laknak. Itt is ismerek olyan au pairt (Németországban), aki falun él és körülbelül feleannyi lehetősége sincs, mint annak, aki nagyobb város mellett...Valamint az sem mellékes, hogy ha már egyszer Amerika, akkor tényleg, de úgy istenigazából Amerika...!
Első sokk megvolt, de vasárnap hazaérek és látom a következő érdeklődő családot. Észak-Karolina állam, Chapel Hill városka, anyuka és apuka orvosok, két fiú van (6 és 8 évesek). Sok mindent nem írtak magukról, de alaposan elkezdett dobogni a szívem, amikor megjött az e-mail tőlük, hogy szeretnének beszélni velem...Ha az eszemre hallgatnék, akkor biztosan igyekeznék húzni-halasztani a dolgot, mivel tisztában vagyok csekély angol tudásommal (már csak ha a némettel hasonlítom össze, akkor is...), de nem szabad! Bátor leszek, ők tisztában vannak vele, hogy nem vagyok perfekt, az idő vészesen telik, nekem család kell. Azzal, hogy beszélek velük, csak fejlődni tudok és tapasztalni, hogy milyen egy amerikai családdal beszélni. Már visszaírtam nekik...valószínű, hogy a héten túl is esünk egy rövidebb csevejen...tessék nekem nagyon szorítani!

Elnézést kérek tényleg mindazoktól, akik kevésbé kíváncsiak arra, hogy haladok ezzel a családkeresős témával és ezt itt osztom meg a "Vivi Németoszágban" résznél...de egyelőre ez tűnik a legpraktikusabbnak. Folyamatban van a másik blogom, egyrészt megnyitnám már szívesen és ott leírnék mindent, másrészt korainak tartom két család jelentkezése után egyből beleugrani abba is...jajj nem tudom...most tanácstalan vagyok...

Na mindegy mindegy, elöljáróban ennyi lenne. Hosszúra sikeredett, kellemes olvasgatást kívánok! ;)

Puszilok Mindenkit!
:)