Viszlát München...

...még visszatérek! - csak ezt nem szerettem volna a címhez írni, valamint ennyire előre szaladni az időben sem... ;) Nagy búcsúzkodást most nem rendezek, arra lesz egy külön bejegyzés (már összeszedtem gondolataimat), hamarosan közzéteszem. Írnék inkább az utolsó hetemről.
Még a megszokottnál is kevesebbet dolgoztam - édes élet, ugye eddig sem kellett megszakadnom, de ez a hét maga volt a paradicsom. A fiúk - már Felix is - reggel 8-tól délután 5-ig a suliban voltak, napköziben, ahol különböző programokat szerveztek nekik (kirándulás a tóhoz, fürdés, München Tierpark és BMW Welt, stb...). Szóval ami más au pair-nek rémálom - gondolok itt arra, hogy ha szünet van, akkor mindenki reggeltől estig dolgozik és a gyerekkel van - az nekem most teljesen más volt. A jövő hetet is így nyomják még, immár nélkülem, aztán a fiúk elutaznak a nagyszülőkhöz 1-1 hétre.
Anyuka minden reggel elvitte kocsival a gyerekeket a suliba, így nekem csak a reggelit kellett előkészítenem. Hétfőn délelőtt elugrottam a bankba és leadtam a kártyám, a rajta lévő pénzt pedig megkaptam még. Furcsa volt onnan utoljára kijönni, ahova mindig jártam a megélhetésem céljából hehe :) Na ez nagyon rossz lesz otthon, hozzászokni (remélem csak kis időre), hogy megint eltartanak. Az egy év alatt megszoktam, hogy megdolgozom a pénzért és senkitől nem kell és kellett kérnem. Mindent meg tudtam venni, amit szerettem volna és minden hely, ahova eljutottam a saját pénzemből tudtam megvalósítani. Őrület, ennek otthon most egy kis időre vége...Nem szeretek már szüleimen élősködni, de most egy kicsit kénytelen leszek... :) Bank után át kellett mennem a tanácsra (de hülye egy szó, a német nem így hívja, hanem Gemeinde = közösség) és ki kellett jelentkeznem, hogy vasárnaptól nem itteni lakos vagyok. Ez is letudva. A nap további részében pakolásztam és szortíroztam már. 5 előtt elmentem a fiúk elé - Kati kért meg rá -, de Felix nem vette valami jó néven. A nap hátralévő részében azt hallgattuk itthon, hogy miért nem szabadott nekik egyedül hazajönni...Mindegy. Robin és Uwe elmentek Feldafingba egy kis biciklitúrára, Felix pedig a szomszédban játszott a Petikével.
Keddre München volt tervben - utoljára egyedül. Ugye a csajok többet dolgoznak, így sajnos senki sem tudott velem tartani. Starnbergben kezdtem a napot a reggelimmel és egy kakaóval, amit a tó mellett majszoltam el. Tetszett, hogy még egy árva lélek sem volt (ugye reggel 9-kor...), majd a következő S-bahnnal irány a város! Marienplatzon, majd a Karlsplatzon folytattam utam, betértem ide-oda, nézelődtem. Rengeteg ember volt már délelőtt 10 körül mindenhol. Beleszaladtam valami "virágos" felvonulásba is - traktorok, fű, fa, bokor, lovak meg minden ami kell. Délig el is ütöttem bent az időt, majd az Englischer Gartenbe szerettem volna kimenni. Leszálltam az egyetemnél, majd a "kert" elejétől meg is kezdtem sétám egy Magnummal a kezemben. Most először sikerült az, hogy tényleg lejártam majdnem az egészet - mármint ezt a fontosabb pontokra értem, pl. a kis emlékmű a dombon, tó, kínai torony stb. -, rendesen el is fáradtam a végére és mire kijutottam a parkból, már a Münchner Freiheit-nél találtam magam, szóval sétáltam két U-bahn megállónyi távot. De végülis ez nem is olyan sok. Vettem egy gyümölcssalátát, majd S-bahnra pattantam és már jöttem is haza. Uwe fél 5-kor itthon volt már - előbb, mint a fiúk - majd 5 körül ők is befutottak. A kisebbik totál kész volt, egész nap a tónál voltak és fürödtek. Iszonyatosan fáradtnak nézett ki, örültem, hogy nem nekem kell ilyen nyűgösen és hisztisen foglalkozni vele. El is vonult valahova apukával, addig mi Robinnal nekiestünk a legó készletnek, hogy szétválogassuk szín szerint, mert minden a feje tetején állt. Annyira elszaladt az idő az egésszel, hogy mire végeztünk már vacsoraidő volt. Olyan történt vacsinál, mint még soha - na, nagy dolgora ne gondoljatok - csak annyi volt, hogy főtt ételt ettünk. Itt tartózkodásom alatt szeptember óta először főtt kaja volt az asztalon! Azt is én csináltam és nagy tudomány nem kellett hozzá - a menü krumplipüré volt kis virslikkel (Bratwurst).
Szerda délben (délelőtt tettem-vettem) fogtam magam és egy szál strandtáskával - totál mint aki nagy pancsolásra készül - átmentem Starnbergbe - oda is utoljára, egyedül. Végigsétáltam a tó mellett, majd leheveredtem egy betonos részre - általában mindenki ott sütkérezik és ücsörög. Vittem vitaminbombát (gyümölcsöket) és zenét hallgatam, mint a "nagyok" haha, ja és napoztam. Szemtelen hattyúk ezerszer megzavartak, mindig a kajám akarták és kidugták a csőrüket közvetlenül elém. Szerintem ha tudtak volna, akkor tuti kimásznak a vízből. Sík ideg lettem tőlük, nem szeretem őket és még csak a hessegetésre sem tűntek el. Grrr! 1 órát töltöttem a parton, mivel nagyon hamar elfelhősödött minden. Utána csellengtem még kicsit a városban, majd felkutattam a környék legjobb fagyizóját. Ettem már ott Katjával (előző au pair), anyukával és Robinnal is fagyit, valamint akárhol eszek Münchenben, csak azt tudom mondani, hogy ez a legjobb, itt Starnbergben. Na de nem alap fagyit vettem ám, hanem "spagettiset" haha...itt a kép, így nézett ki az enyém, kissé elfolyva már:

Valamint itt egy internetes kép, eredetiben így néz ki a dolog és én mondom nektek, ennél jobb cucc a világon nincs!

Kóstoljátok meg mindenképpen, ha alkalmatok lesz rá, mennyei és isteni!
Tejszínhab, eperöntet, vaníliafagyi, fehércsoki, koktélcseresznye, eper és ostya. Ja, akkora adagot adnak, hogy a napi háromszoros étkezésem takarná szerintem...Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok nagy fagyis, szóval telt el úgy nyár, hogy még csak fagyi közelében sem voltam. De itt valahogy nagyobb az adag, otthon kapsz egy gombócot és oké, jó étvágyat! De az tényleg az a gombóc gombóc. Itt viszont alaposan megpakolják. Én pedig alaposan rákaptam, nincs is olyan, hogy találkozunk a többiekkel és ne együnk fagyit... :) Ez is hiányozni fog!
2 körül már indultam is haza. Itthon is hasznosan elütöttem az időt, először vasaltam, majd csináltam egy kis hazait, pontosabban lecsót. Úristen de rég ettem. Körülbelül még akkor, amikor ősszel a nyelvsuliba nemzetközi reggelit rendeztünk és mindenkinek vinnie kellett valami hazait. Na az volt életem első lecsója, a szerdai pedig a második. Rettentő jól sikerült, be is faltam mindet... :)
Utána - gondolhatjátok, hogy borzasztó nagy kedvvel -, de nekiálltam bepakolni legalább az egyik bőröndöm (a nagyobbikat),amit Tündi fog majd hazavinni autóval. Hát, nem tudom elképzelni, hogy vinnék mindent haza, ha ő éppen nem itt lakna?!...Komolyan mondom, még így is alig fértem el. Nem értem mit műveltem itt az egy év alatt, hogy ennyi holmim lett. Pedig már hazament két forduló és tesóm is szállított haza ezt-azt. Kati elhozta 5-kor a gyerekeket, de ugyanazzal a lendülettel útra is keltek, Starnbergbe mentek fogorvoshoz mindhárman. Szóval 6-ig egyedül voltam, aztán hazaértek és wii-zhettek. Akkor már itthon volt apuka is, természetes, hogy ha a szülők itt vannak akkor bezzeg szabad haha. Tudom, hogy már sokadjára írom le ezt, de kiakasztó bír ám lenni. Vacsinál bírtam, szülők elkezdték faggatni és kérdezgetni Felixet, hogy milyen a sulis napközi és kikkel játszik, mit csinál egész nap...Szeptembertől minden nap 5-ig ott lesz mindkét srác, szóval jó, ha már most szokja a rendszert. Vannak elsősök is, akik valószínű osztálytársai lesznek. De a kérdésre, hogy kikkel játszik jött a válasz: senkivel. Egyedül játszik, vagyis a kisautókkal és a traktorokkal, mert szerinte mindenki hülye és "voll idiot". Hát mondom gratulálok fiam, így nagyon fogod élvezni a sulit. Most komolyan kérdezem, ti láttatok már vagy ismertek ilyen neveletlen és rosszindulatú gyereket?! A szülők is csak néztek, meg voltak lepődve, apuka mintha kicsit próbálta volna leteremteni, hogy talán "te vagy az idióta, fiam" és hogy nem kellene mindenkit elsőre lehülyézni, mert így nagyon nem fogja élvezni a dolgot...Vágtam pár furcsa arcot, ők elröhögnek rajta, de hogy egy 6 éves gyerek ilyen legyen, ez számomra felfoghatatlan. Egy, csak egyetlenegy hétre adnák át nekem a két fiút, lehet, hogy a hajamat tépném, sőt valószínű, hogy ki is hullana az összes, de azt hiszem meg bírnám őket nevelni. És a szülők meg ilyeneket elnéznek neki, nemhogy szólnának neki, hogy ilyeneket ne mondjon...nem. Mosolyognak vele egyet. Atyaisten, megint azt hittem nyomban felkelek az asztaltól. Ááááá!!!
Csütörtökön akkora, de akkora hatalmas kedvvel mentem takarítani, hogy azt ti el sem hiszitek - tudniillik az utolsó alkalom volt a csütörtöki családomnál. Igyekeztem mindent extra szépen csinálni - bevallom volt olyan is, amikor csak "végigszaladtam" mindenen, jó kedvem is volt. Takarítás közben nagyon sokat tud ám agyalni az ember. Tudjátok mire gondoltam végig?! Hogy bár nem a szívem csücske ez a munka, hiányozni fog. Mert annyi bevételem volt még belőle, hogy ha ezek a mellékállások nem lettek volna, akkor ennyi mindent biztos nem tudtam volna megvalósítani (Berlin, Königsee, Neuschwanstein, Bréma, Hamburg, a sok buli és a többi...) És ha azt nézem, nem is űztem az ipart régóta, csak április óta. Büszke vagyok magamra na, és komolyan még ez is hiányozni fog. Regina meg is ölelt a végén, sok szerencsét kívánt mindenhez és megköszönte a munkám. Kaptam 10 euró bónuszt is, annyira aranyosak. Ja, ugye a borszobát is ki kellett takarítani (tudjátok ennél a családnál van egy szoba, ahol csak bort, pezsgőt és különböző jókedv-csináló lötyiket tartanak, hihetetlen) és múlt héten nem kellett, mivel Regina mondta, hogy éppen polcokat szerelnek egész nap, mondom oké. Na csütörtökön kellett, benyitok a szobába, alig hittem a szememnek...plafonig érő polcok voltak egymás mellett, nagyon szépen összerendezve. Olyan volt, mint egy ital-lerakat. Így most biztosan nem tudjátok elképzelni, kár hogy nem volt nálam gép, akkor meg tudtam volna örökíteni, de ez nem semmi...Egy háznál, egy családi háznál borszoba...Gyerekek, nem fogjátok elhinni, de kíváncsiságból megszámoltam a polcokat (mondjuk nagy tudomány nem kellett hozzá) és 66 polc volt, mindegyiken 10 üveg valami, többsége bor. Huhúúú! Talán a pasi borász? Vagy fogalmam sincs kinek tartanak ennyi piát...Hát mondom ilyen nincs :D Jajj és még valamit nem meséltem el, ez is a takarítónői pályafutásunknak köszönhető, hogy ilyenekben van részünk, de ez az eset most Szimivel esett meg. Nos ő is jár két családhoz, és az egyikhez nem rég ment első alkalommal. Nagyban takarít, semmi gond, annyira nem is vészes a szituáció, amíg oda nem ért a wc-hez...takarít, takarít...és nem fogjátok elhinni mi esett ki a wc pereme alól?! Egy darab sült hús!...Ááááá! Ja, sluszpoén, hogy egy 20 éves fia van csak az ottaniaknak, aki már nem lakik otthon - ergo ki tette a sült húst a wc pereme alá? Látjátok, ennyire nem normálisak...komolyan mondom, máig sem térek napirendre a dolog fölött :D...
Pénteken tényleg utoljára takarítottam Angelikáéknál - ismét örömmel. Csak 11-ig voltam, hamar leintéztem a dolgot, apuka és anyuka is megölelt, sok sikert kívántak és azt mondták, hogy nagyon örülnek, hogy megismerhettek egy ilyen kedves embert...uhh annyira édesek voltak, 25 euró bónusszal jutalmazták a munkám és megköszönték a segítségem. Furcsa volt eljönni tőlük is, nagyon sok mindent köszönhetek nekik. Délután elég nagy munkában voltam - utolsó adag vasalás, második bőröndöm bepakolása, fürdőszobám kitakarítása. A gyerekek és a szülők szinte egy időben értek haza, majd 10 percnyi otthonlét után elmentek grillezni az utca végében lakó családhoz (múltkor náluk babysittingeltem). Gyorsban elkészültem, majd mentem Münchenbe - Zsuzskával és Szimivel találkoztam.

Nagy tervek nem voltak, beültünk koktélozni a 35 millimeterbe - a swimming pool nevezetű ital megint csak jól csúszott mindegyikőnknek, rettenetesen finom.
Nagyon jól elbeszélgettünk, elég sokan voltak és kellemes muzsika társult mindehhez. Utána jött a már-már elengedhetetlen éjjeli mekizés haha :) Fél 1-kor már otthon is voltam. Sajnos nagyon sokat nem tudtam aludni, az utolsó szombatomon időben be szerettem/szerettünk volna menni a városba. Ismét Zsuzskával és Szimivel, valamint Renivel találkoztam. Rencivel kimentünk az Olympiaparkba (egyik kedvenc hely), valamiféle fesztivál lehetett, mert nagyon sok ringlis volt, kirakodás, vásár, étel-ital mindenhol. A tavon pedig vízisí.

Beszabadultunk a szuvenírboltba, Reni vett egy-két apróságot, majd visszamentünk a városba a másik két csaj elé. Négyen nekivágtunk az Allianz Arena-nak (mert ugye anélkül nem megyek haza, hogy ne lássam "utoljára") - el is jutottunk a Fan Shop-ig, körbenéztünk még egyszer majd ismét irány a város. Hauptbahnhof - Tamara és Kitti érkezése!! Juhúúú, örültünk ám a fejünknek nagyon. Olyan jó volt látni őket! Kitt picit előbb érkezett, délelőtt kint volt Dachauban, Tamara pedig egyenesen Magyarországról jött, újabb 3 hónapot au pairkedni. Ölelkezés, puszi-puszi, Tamarának születésnapi ajándékok átadása, kis sörözgetés, majd Karlsplatzon szökőkűtba rohangálás, odasülés a térre (már majdnem hogy kánikula volt...), búcsú.

Többiek hazamentek elkészülni az esti búcsú - üdvözlő és - születésnapi bulira, Kitti felment Orsival a Frauenkirche tornyába (én a múltkor voltam Renivel és tesómmal, ezért most kihagytam az 500 lépcsőfokot), majd elbúcsúzott Orsi is, mi pedig vettünk egy kis eledelt Kittivel és kimentünk kicsit ejtőzni az Isar partjára. Ahh iszonyat jó volt! Nagyon jól elbeszélgettünk, ettünk-ittunk - igaz, hogy túl kellett kiabálni egymást, mivel a víznek olyan ereje és hangja van, hogy szinte a saját hangod nem hallod... :)

Este 8 körül a halacskás kútnál találkoztunk Szimivel és Zsuzskával, akik már bulira készen álltak - én pedig kissé koszosan és homokkal terítve, de nem számít -, majd Kittivel Andiékhoz mentünk, csajok már Schluckaufba. Andi anyukája és az ő barátnője is kint voltak 2 hetet Münchenben, így volt szerencsénk náluk őket is megismerni. Nagyon aranyosak! Befutott Orsi, elkészültünk, iszogattunk - 11 körül Schluckauf. Megint sikerült szépen összegyűlni, időközben kiegészültünk Tamarával még. A csajoktól a szombati nap folyamán kaptam egy hatalmas képkeretet, amire felragasztották az egy évünk legszebb pillanatait, képekben. Ezenkívül kaptam egy óriási, fehér, olyan nagyon puha macit, valamint Anditól és Orsitól szintén a közös képünket. Istenem, annyira édesek! Még szónokoltak is. Nagyon örülök mindennek csajok, hihetetlenek vagytok - én már csak azt nem tudtam, hogy hogyan fogok mindent hazaszállítani majd!? -, de közben ez is megoldódott. Köszönöm az ajándékokat, rettenetesen tetszik az összes,

sohasem foglak titeket elfelejteni és hiszem, hogy találkozunk még. Hiszen semmi sem lehetetlen és ez nem érhet így véget. Egytől egyig nagyon különlegesek vagytok és biztos vagyok benne, hogy fele ennyire nem lett volna jó ez az évem, ha TI nem vagytok! :) A Schluckauf-os, majd Klangwelt-es részről azt hiszem már nem kell beszámolnom, szerencsére Reni is tudott hozzánk később csatlakozni, felejthetetlen búcsúbulim volt!

A tequila körökről (ja, egy ürge kikért nekünk 14 tequilát) már azt hiszem mindig ti juttok majd eszembe, majd jókedv az U-bahnon és kellemes séta a Klangweltig, közben a halacskás kút megtekintése éjjel, kis sírás-rívás - dehát ezek hozzátartoznak a dologhoz. Klangweltben nagyon jó buli volt, mint mindig. Az egyik legjobb hely, ahol eddigi életem során a legjobbakat buliztam. Rengeteg jó emlékem kötődik oda is. Reggel fél 7-re értem haza, majd 9-ig sikerült forgolódnom és majdnem semmit sem aludnom. Pedig egyáltalán nem izgultam vagy ilyesmi. Összepakoltam még a maradék holmim, majd Kati, Uwe és Robin levittek a Bahnhofhoz. Felix otthon maradt, nagy búcsúzkodást nem is rendeztünk, sem vele, sem a családdal. Körülbelül úgy tettek, mintha csak 1 hétre mennék haza, sok sikert kívántak mindenhez aztán csűsz. Nem, nem köszönték meg a munkám. Nem kaptam semmit, ajándékot, bónuszt, sőt utolsó héten még fizetést sem...Na de mindegy is, ez sajnos ilyen. Integettünk, aztán viszlát Pöcking. Akkor még nem éreztem semmit sem. Valószínű még nem is fogok egy ideig, csak majd ha otthon leszek és elkezd hiányozni az élet, amit ott éltem. Ráadásként apuka eltörte a bazinagy bőröndöm húzóját, szóval a 30 kilós bőröndöt úgy kellett cipelnem, köszönöm neki... :) Látnotok kellett volna, hogy szambáztam Tündi elé a hatalmas bőröndömmel, az egyel kisebb bőröndömmel, a laptop táskámmal, egy kisutazóval és egy válltáskával - egyedül. Azt sem tudtam hol áll a fejem, nem kívánom senkinek, baromi nehéz volt minden...Tündinél leadtam Laim-ban a nagy bőröndöm és a kisutazót, beszélgettünk még egy kicsit, majd három csomagocskámmal elindultam a városba - utoljára. Andi, Orsi, Reni, Szimi és Zsuzsa mindannyian ki akartak kísérni a Hauptbahnhofra. Először beültünk a mekibe, megettem az utolsó túrótortám, ittam egy latte machiatto-t túlélés céljából, Hauptbahnhofon feltankoltam kaját és vizet, aztán lassan könnyes búcsúzkodásba kezdtünk...Nem szeretek búcsúzkodni, sőt utálok. Iszonyatosan rossz érzés volt, hogy ott állnak előttem négyen és mindenkinek könnyek szöknek a szemébe...Jajj, istenem...Egyből beugrottak a pillanatok és helyzeteket, amiket Németországban velük megéltem, egy éven keresztül gondban-bajban, örömben-bánatban egymás mellett voltunk, ott voltunk egymásnak és akkor most köszönjek el csak úgy, azt sem tudva, hogy vajon mikor láthatom őket újra...Sikerült végülis, de pocsék érzés volt kigurulni a vonattal onnan, ők pedig csak integettek és integettek...Erről most többet nem is szólnék...Az biztos, hogy 80%-ban ŐK járultak hozzá ahhoz, hogy ennyire jól éreztem magam az egy év alatt!
Aztán elindultam Bréma felé...
De ezt majd a következő bejegyzésre tartogatom. Addig is "emésszétek" meg ezt, képek a szokásos helyen.

Puszi,
Vivi
:)