Amerikában vagyok, a világ másik felén - ahogy én szoktam mondani. Éppen hazafelé tartottam egy kis szombat esti mókázásból, kitettem otthon a macedón lányt és igazából öt percre maradtam egyedül a kocsiba. Letekertem az ablakokat, üvöltött a zene, réges rég sötét volt már és száguldottam haza. A rádióban amolyan késő esti 'mix' szólt, majd felcsendült egy dal, amely engem mindig, minden körülmények között a németországi szombat éjszakákra emlékeztet. Nem is igazán érdekelt akkor éppen az a szám...Egyszerűen csak oly' hirtelen belém hasított egy gondolat, egy érzés, hogy azt sem tudtam hamarjában mit kezdjek vele. Szépen sorban bevillantak képek a németországi évemről - a családról, a mindennapokról, a hétvégékről, a barátaimmal töltött időkről, pillanatokról és például olyan kis "hülyeségekről" is, mintha egy-egy tevékenységet éppen egy perccel ezelőtt végeztem volna ott, Bajorországban. Olyan közelinek éreztem magamhoz az egész évet, mint még soha. Fogalmam sincs minek a hatására...Csak azt éreztem, hogy szeretnék azonnal visszamenni és mindent ugyanúgy átélni, mint akkoriban. Tudom, hogy ez soha nem lesz lehetséges, hiszen minden megváltozott már.
Hazaértem, fél órája vagyok itthon és minduntalan azt éreztem, hogy ezt azonnal le kell írnom ide. Azóta egyfolytában pörög és dolgozik az agyam, bevillannak képek és én azt érzem minden egyes ott átélt pillanat olyan, mintha öt perce éltem volna át őket ugyanúgy, mint azelőtt. Jelenleg azt érzem, hogy az egész évem kívülről el tudnám regélni, hogy melyik pillanatban mit csináltam, hova mentem és kikkel.
Miért olyan cudar dolog az emlékezés? Mit tesz velünk a múlt és miért oly' nehéz elszakadni tőle? Miért kötődünk oly' erősen és szüntelenül az emlékeinkhez és miért ágyazódnak bele minden egyes gondolatunkba?
Nem tudunk menekülni a múltunk elől és nem tudjuk kitörölni a megtörtént eseményeket. De mi van akkor, ha nem is akarunk menekülni a múltunk elől és abszolút nem vagyunk képesek arra sem, hogy kitöröljük agyunkból a megtörtént eseményeket?
Nem kitörölni akarom én...csak kophatnának egy kicsit. Ehelyett én azt érzem, hogy egyre inkább erősödnek csak...
"A pillanatok nem vesznek el soha. A legszebb pillanatokból áll össze az a kép, amit Életnek nevezünk."
...azt hiszem ezt érzem én most...
Sajnos nem könnyű az ilyen... Mármint, ahol úgymond ott volt érzelmileg az ember, az olyan dolgoknál nehéz kicsit felejteni, kicsit távolodni. Sok dologra én is úgy emlékszem, mint ha tegnap lett volna. Ráadásul én olyanokra, amikre nem szabadna már... De Neked közeledik, hogy újra Németországban leszel, és biztos, azért ilyen intenzív ez. Hagyd, hogy végigfussanak az emlékek az agyadban, a szívedben. :) Hamarosan majd új, jó emlékeket szerzel kint, másabb lesz a jelened, mint most. Akkor majd az új németországi történésekre fogsz koncentrálni. :) A régi is ott lesz, de már szerintem nem annyira.
VálaszTörlés