Gondoltam ideje lenne végre jelentkeznem - így 8 hónap eltelte után. Nem is szeretnék elnézéseket kérni, amiért nem írtam - tényleg borzasztóan sajnálom, de mióta január óta elkezdtem dolgozni, alaposan beindult minden fronton az életem, 100%-on pörögtem és ha volt is szabadidőm, azt igyekeztem hasznosan, a barátaimmal eltölteni. Mondhatni szinte csak aludni és fürdeni jártam haza... :-) Ti talán még ott tartottatok, hogy átköltöztem kettes számú lakásba november végén, nos ott sem maradtam márciusnál tovább, találtam még jobb zugot, ahol aztán teljesen egyedül éltem, mivel a lakótársam a barátjával lakott, Hamburg külvárosában. A lakás költségeit természetesen feleztük - ami számomra fair volt, számára nem annyira -, így állapodtunk meg és végre kipróbálhattam, milyen ténylegesen is egyedül élni. Szuper volt, bár kétszer olyan nehéz, mint másokkal, akikkel a mindennapok költségeit is meg tudjátok osztani. Sok társaságra végül is szükségem sem volt, mivel alig tartózkodtam otthon - így éldegéltem egészen július közepéig.
A Google-nál dolgoztam hétfőtől péntekig, mindig váltott műszakban - erről az előző posztomban már részletesebben is meséltem. Az első hetek, hónapok iszonyú nehezen teltek, mindent be kellett tanulnom, voltak nehézségek és hullámvölgyekben jöttek nem túl könnyű időszakok is. Folyamatosan tanultam meg náluk mindent, jöttem bele a dolgokba, lettem jóba a kollégákkal (attól függetlenül, hogy én voltam a legeslegfiatalabb) és saját magam is észrevettem, hogy milyen sokat fejlődött a németem vagy éppen az angolom. Minden egyes szombaton dolgoztam a Sausalitosban pincérként, így maradt a vasárnap heti egyetlen pihenő napnak, de mindenkinek azt mondtam, hogy én nem túlhajtom magam, mert ha érezném, hogy ez így nem oké vagy túl sok, akkor már rég otthagytam volna a Sausalitost. Viszont nem tettem. Heti rendszerességgel fordult elő olyan, hogy mondjuk pénteken este 10 órakor végeztem a Google-nál, süvítettem haza átöltözni, majd mentünk bulizni a barátaimmal. Másnap délig alvás, a délutánom szabad, majd este 19 órára mentem lehúzni a műszakot a Sausalitosban - nem volt ritka, hogy hajnal 4-ig ment a ramazúri. Viszont ez a sok munka és pörgés engem hihetetlen módon feltöltött energiával, soha nem voltam fáradt, soha nem panaszkodtam és imádtam az életem. Végre belekóstolhattam abba, milyen a saját magam ura lenni, saját időmet úgy beosztani, ahogyan akarom, szabadidőmben oda menni, ahova csak szeretnék, azzal akivel szeretnék. A legtöbb időt a barátaimmal töltöttem - szuper kis nemzetközi bandánk lett; francia, amerikai, spanyol, észt, mexikói, venezuelai, kolumbiai emberek társaságát élvezhettem a magyar barátaimon kívül. A Sausalitosban is rettenetesen jó embereket ismertem meg a világ minden részéről (talán 1-2 német alkalmazottjuk van a 40 fős csapatból) - ott lettem jóban törökökkel, lengyelekkel például. Mozi, bulik, városnézés, lazulás egy-egy parkban vagy a kikötőben, új helyek felfedezése, majd nyáron az őrület a futball világbajnokság miatt - ebben mindben együtt volt részünk a többiekkel és azt kell mondjam, hihetetlenül szuper 8 hónapot tudhatok magam mögött, minden tekintetben. Életre szóló barátságokra tettem szert és utaztam is eleget - mert ugye arról még mindig nem tudok lemondani.
Márciusban volt az első szabad hetem, a húgommal töltöttem Spanyolországban - Madridban és Barcelonában jártunk. Azt hiszem Spanyolország magában úgy nem is követel több magyarázatot - élményekkel gazdagon hagytuk el az országot a vakáció végén. Madrid számomra külön öröm volt, mivel találkozhattam Elisaval, azzal a spanyol barátnővel, akivel még amerikai au pairkedésem során ismerkedtem meg és kötöttünk barátságot. Madridban nála szálltunk meg, megmutatta nekünk a várost, buliztunk és rengeteget beszélgettünk. Barcelona maga az álom - aki járt már ott, tudja miről beszélek. De mielőtt ódákba kezdenék, jöjjenek a képek és talán azok többet elárulnak majd.
.jpg)
.jpg)
Mégis Spanyolország nálam valamiért nem az a "hú de toplistás" hely, mint például Párizs volt. A spanyol emberekkel abszolút nem voltam kibékülve - főleg Barcelonaban iszonyúan bunkó volt mindenki, a nyelvet továbbra sem szeretem és kifejezetten zavar, hogy állandóan túlövöltve harsognak egymással. Viszont pazar ételeket ettünk, minden nagyon olcsó volt és a helyek kárpótoltak minket mindenért.
Áprilisban 4 napos hosszú hétvégében volt részünk a húsvét miatt, így fogtam magam a francia barátnőmmel, Laurieval és Berlinbe mentünk drága magyar barátosnémhoz, Vivihez. Nála szálltunk meg egy éjszakára - természetesen nem maradhatott ki a berlini 'clublife' sem, majd másnap tovább álltunk a cseh fővárosba, Prágába.
Nos, nálam Párizs után Prága viszi a prímet az európai városok és helyek közül, ahol eddig megfordultam - kedves emberek, lélegzetelállító város a kissé keleties mivoltjával, pazar ételek és italok, sok-sok kedves turista, fenomenális éjszakai élet - ez jellemezte a három napunkat, amit ott töltöttünk és totálisan feltöltve mentünk vissza Hamburgba a cseh fővárosból - és persze csehül éreztük magunkat az ötödik átmulatott éjszaka meg a temérdek városnézés után.
Májusban kaptam meg a második szabad hetem a Googletól - voltak külföldi terveim, de sajnos nem találtam útitársat és szerettem volna a nyárra is kicsit jobban spórolni, így csak Németországon belül utazgattam. Első körben a húgomat látogattam meg Frankfurtban és egy teljes napot töltöttünk a kislánnyal is, akire tesóm anno vigyázott (az egyetlen gyerek talán a világon, aki a legközelebb áll hozzám). Itt meg kell említenem, hogy január óta már a tesóm sem dolgozik au pairként; felmondott a családnál, vendéglátásban talált munkát és azóta már egyedül bérel egy lakást, amit egyes-egyedül be is bútorozott, valamint megtanult természetesen nagyon jól németül - fenemód büszke vagyok rá!
Két frankfurti nap után vettem a cókmókom, felültem a buszra és nem máshova mentem, mint imádott második otthonomba, Münchenbe. Feltöltődtem, barátokkal találkoztam, sörkerteket jártunk - mint ahogyan ez Münchenben lenni szokott - és csodás 3 napot töltöttem a bajor fővárosban.
A júniusi hónapban sem unatkoztunk természetesen - bulik minden mennyiségben, futball világbajnokság, a heti alvással töltött órák száma pedig egyre csak csökkent. Születésnapok, (sajnos) néha búcsúbulik, egyre több nyárias program, Google és Sausalitos, valamint a nyaralás megszervezése.
Nyáron már őrlődtem. Mit lenne jó tenni? Történt ugyanis, hogy az ember csak úgy jön rá dolgokra, ha benne van, ha csinálja, menet közben. Soha ezelőtt nem dolgoztam a vendéglátásban, soha semmilyen tapasztalatom nem volt, most 8 hónapot húztam le keményen ebben és rájöttem, hogy nem ez az a dolog, amiből a kenyerem szeretném keresni, ami érdekel, ami előbbre visz, amiben kihívást látok. Valamint nem azért költöztem külföldre sem évekkel ezelőtt és tanultam meg két másik nyelvet, hogy embereket (néha nem túl kedves embereket) szogáljak ki. Most 23 éves vagyok, boldoggá tett, élveztem, szerettem. Feltettem viszont magamnak a kérdést, hogy vajon 5 év múlva is éppen ilyen lelkes leszek e? A válasz határozott 'nem' volt (...) Hobbiként, hétvégi munkaként bármikor, szívesen. Viszont soha többet nem szeretnék főállásban a vendéglátásban dolgozni, ha lesznek más lehetőségeim is.
Soha nem szerettem igazán tanulni. Az iskola nagyon nem az én terepem - talán ez abból is adódik, hogy eddigi életem során sokszor kellett csupa olyan dolgot tanulnom, ami engem egyáltalán nem érdekelt vagy nem is voltam jó bennük. Nem vagyok benne biztos, hogy egy egyetemet el tudnék végezni Németországban, azok után hogy 4 éve kiestem a sulis rendszerből és csak nyelveket tanultam. Viszont Németországban számomra ott egy lehetőség, ami iskolával, tanulással, de mellette szakmai gyakorlattal jár - konkrétan a munkát végezve tanulok, és ez tetszik. Ezt hívják kint 'Ausbildung'-nak, itthon úgy fordítanám 'képzés', körülbelül mint itthon egy OKJ-s dolog. Kitaláltam, hogy ezt szeretném csinálni, csak éppenséggel az idei évre nagyon későn eszméltem fel. 2-3 hónapokba telt, amíg lefordíttattam az összes bizonyítványom hivatalos tolmáccsal, érettségim, majd el kellett mennem elismertetni, hogy külföldön ez milyen kategóriának felel meg és milyen sulit kezdhetek vele. Idegtépő volt, mivel heteket kellett várnom, meg volt kötve a kezem és nem tudtam enélkül a fontos pecsét nélkül a jelentkezéseket sem intézni. Végül annyira elkéstem, hogy csak jövő nyáron tudom elkezdeni az 'Ausbildungot', valószínű 2-3 évig fog tartani, ez attól függ még, milyen sulit találok. Bonyolult egy kissé kint a rendszer, ennek elmesélésébe nem is kezdenék most bele, a lényeg annyi, hogy tolmácsnak szeretnék tanulni, avagy 'idegen nyelvi levelezőnek' - ez így magyarra fordítva nagyon bénán hangzik, a német neve 'Fremdsprachenkorrespondentin' - ez a drága jó német nyelv, ezekkel a gyönyörűséges szavakkal hahaha.. :D Végre rájöttem mi érdekel, szeretem a nyelveket, a különböző kultúrákat és idegen országok dolgaival szeretnék foglalkozni, az sem érdekel majd mondjuk, ha 3-4 évente más-más országba kell költöznöm. Ezzel a végzettséggel majd akár konzulátusokon is elhelyezkedhetek, nagyobb cégeknél, akik külföldiekkel állnak kapcsolatban, feladatom végül is az idegen nyelvről idegen nyelvre való fordítás lesz. De még az is lehet, hogy tovább képzem majd magam sportfordítónak, szívesen fordítanék sporteseményeken, rögtön. Az a különbség az írásban és szóban fordításban, hogy szóban azonnal ott kell lenned agyban és én ezt imádom, ez szeretném csinálni.
Szóval most vár rám halom jelentkezés, a suli kikeresése, valamint papírok, papírok minden mennyiségben. Mivel a szüleim nem Németországban élnek és kénytelen leszek egyedül eltartani magam, lakást fizetni, így majdnem biztos, hogy mellette lesz állásom, de Németországban van olyan szabály, hogy az államtól is kell, hogy segítséget kapj ilyen helyzetben. Én erre is jogosult leszek. Van egy úgynevezett 'mentorom', aki segít a jelentkezésekkel, az önéletrajzommal, papírjaimmal, vele volt júliusban egy beszélgetésem és őrületesen sokat segített megvilágosodnom. Szembe állított viszont azzal a ténnyel is - amellyel én valójában már réges-rég tisztában voltam -, hogy az önéletrajzom és eddigi életem alapján elmondja nekem (persze nem rosszakaróan), hogy talán soha az életben nem lesz olyan munkám, ahol 100%-osan elégedett leszek, mivel mindig mást akarok csinálni, máshol élni, más embereket, országokat is megismerni és ezzel semmi gond nincs, van ilyesmi életforma is - aztán mondott példákat is. Akkor határoztam el, hogy végre nem fogok a jövőm miatt aggódni, mindig azt fogom tenni/tanulni/dolgozni, amihez éppen kedvem van, abban az országban, amelyikben éppen akarom. Ha az ember nagyon akar, akkor mindenre talál lehetőséget, majd megoldást.
Mindezek hatására döntöttem úgy július elején - elég hirtelen -, hogy elhagyom kicsit Hamburgot, kell egy kis szünet, elvágytam onnan. A munkahelyeimen felmondtam, a hivatalos ügyeimet sikerült elintéznem, elköszöntem mindenkitől - annyi, hogy a lakásban ott hagytam az összes létező cuccom és egy bőröndnyi nyári ruhával nekiindultam a 'nagyvilágnak' (?)
Ehhez a váltáshoz nagyban hozzájárul az is, hogy a barátaim is más-másfelé vették az irányt, szinte senki nem maradt most Hamburgban, én meg úgy voltam vele, hogy ha jövőre visszamegyek és elkezdem a sulit, lakást keresek, akkor teljesen új életet kezdhetek, tiszta lappal.
még szerencse, hogy a másnapi pecsétek láttán mindig össze tudtuk számolni, hány helyen is voltunk az elmúlt éjszaka..
Régóta dédelgetett álmom, hogy megtanuljak oroszul - először jött a lehetőség, hogy Moszkvába mennék fél évre angolt és németet tanítani gyerekeknek, én pedig tanulhatnám az oroszt. Már eléggé benne voltam a dolgokban, örültem, hogy találtam egy ilyen lehetőséget, de a suli akik alkalmaztak volna, nem tudtak olyan lehetőséget kínálni, hogy behívó levelet adjanak, holott a vízumhoz arra nekem szükségem lett volna, így ugrott az "orosz tervem".
Az animátorkodást viszont mindig is ki akartam próbálni - fél év nyár, tengerpart, meleg, napsütés. Állandóan más-más vendégek, minden héten más turnus, szuper, fiatalos csapat, a német és az angol nyelv, kis pénzmegtakarítás. Csakhogy egészen idáig nem volt olyan 'rés' az életemben, ahol éppen pont fél évre el lehetett volna tűnni és kicsit mást csinálni. No most jött el az idő. Szeptember elején Egyiptomba megyek és fél évig leszek sport és 'all around' animátor egy szuper hotelben. Biztosítanak szállást, ellátást és zsebpénzt fogok kapni. Heti egy nap szabadnapom lesz és fel vagyok készülve arra, hogy nagyon sokat kell majd dolgozni, de most erre van szükségem. Márciusban jár majd le a szerződésem, utána megyek vissza Németországba és jövő nyáron végre elkezdem az iskolát.
.jpg)
.jpg)
Így hagytam ott csapot-papot július 16-án és ültem repülőre a francia barátnőmmel, Laurieval, hogy egy felejthetetlen hetet töltsünk Horvátország őrült partiszigetén, Európa második Ibizáján, a Zrce beach-en. Esküszöm buliztam már a világ talán leghíresebb helyein, mint mondjuk Miamiban és Las Vegasban, de ami ott Horvátországban van, ahhoz fogható nincs. Kezdeti nehézségekkel indultunk természetesen - elveszett bőrönd, 3 napig ugyanaz a ruha, cipő (de ez már azt hiszem hozzátartozik az utazási szokásaimhoz:), majd megjött tesóm is az utolsó napokra, és hát 6 nap alatt akárhogyan számolom is, de kilenc bulin vettünk részt és az utolsó napon, amikor el kellett hagynunk a szigetet bár azt éreztük, hogy darabjainkra hullunk, mégsem volt elég ennyi! Nem vágytam az idei nyáron még egy városra, arra, hogy minden áldott nap reggel 8 órakor talpon legyek és rójam 40 fokban a köröket, nézzem a nevezetességeket, majd egész éjszaka bulizzak és másnap kezdődjön minden elölről. Idén nyáron valóban pihenni akartam, délig fetrengeni, majd 2 órán át reggelizni az apartman teraszán. Aztán strand, majd délután 4 órától másnap reggel 7-ig buli - kisebb-nagyobb szünetekkel, persze. És ezt idén mi, a Pag szigeten megkaptuk. Persze a városnézések sem maradtak ki - jártunk Zadarban, majd a horvát fővárosban, Zágrábban is. Szavakkal kifejezhetetlen mennyi élményben volt részünk, mennyi embert ismertünk meg és milyeneket buliztunk - életem egyik legeslegjobb hete! És bár minden utam azt mondom, hogy "ide még visszatérek", de jövő nyáron a Zrce beach-re mindenképpen vissza is fogok, de ezúttal minimum 2 hétre.
Július 25-én fájdalmas búcsút intettünk a budapesti Ferihegy repülőtéren - ő az a lány, aki ténylegesen is, szinte elválaszthatatlanul hozzám nőtt és tudom, hogy ez a barátság ki fogja állni az idők és távolság próbáját.
Szóval, július 25.-e óta vagyok én is itthon, kis falumban. Azóta megjártam már Budapestet és találkoztam a még utoljára három éve látott barátnőkkel, akikkel az Államokban ismerkedtem meg, valamint volt szerencsém Balatonfüredhez, Tihanyhoz és szuper hétvégét töltöttem Siófokon, szintén három éve nem látott Szimi barátnőmmel, akinek még a müncheni időket köszönhetem.
Buliztam az itthoni barátnőimmel is Győrben, családdal és nagyszülőkkel töltök sok időt, jókat eszek, de főleg iszok, rendezgetem dolgaimat és a jövőmet, olvasok, filmet nézek - magyarul olyan dolgokat űzök, amikre kint soha nem volt időm, de nem is nagyon hiányoztak.
Hiányzik nagyon Hamburg - számomra még mindig a legszebb város Németországban, ahol az életem el tudom képzelni, hiányzik a Sausalitos, a Team, a nemzetközi barátaim, a francia és észt barátnőm, a pörgős hétköznapok, hogy soha semmire ne legyen időm. Sok volt az egy hónap most itthon, ahhoz képest, hogy általában csak egy hétre szoktam jönni. Vágyom külföldre, hogy németül és angolul beszélhessek végre, hogy a kis "elveszett" külföldi legyek, akitől megkérdezik, honnan van a gyönyörű akcentusa, melyik nyelv miatt. Minden hiányzik, de hamarosan ismét útra kelek...
Vár rám Egyiptom, Afrika.. egy újabb kontinens, egy teljesen új életforma, teljesen új emberek és nagyon sok munka. Viszont még fél évig nyár, napsütés és tengerpart, egy remek környezet és talán a hotelben megszálló 80%-ban orosz vendégeknek köszönhetően majd végre elsajátíthatom kicsit eme (számomra!) csodás nyelvet is.
Több, mint valószínű, hogy jövő évig nem fogok jelentkezni itt a blogban, miután Egyiptomból visszajöttem igyekszem írni egy kisebb összefoglalót. Akármikor, akárkinek, akármilyen kérdése van bármivel kapcsolatban - legyen szó Németországról, egy-egy utamról vagy bármiről -, kérdezzetek nyugodtan emailben vagy kommentár formájában és mesélek nagyon szívesen. Addig is legyetek jók, bogarásszátok az olvasottakat, pörgessétek a képeket és vigyázzatok magatokra! Köszönöm, ha még mindig olvastok és velem vagytok - hálás vagyok érte! :-)
Puszi & üdv Mindenkinek,
Vivi
Szia Vivi!
VálaszTörlésFantasztikus csaj vagy és jó volt újra hallani felőled így írásos formában! :) Mindezeket elolvasva csakis sok szerencsét és szuper élményeket kívánok Egyiptomban! :)
u.i. Vapianoról még mindig eszembe jutsz, és nem felejtettem el, ha egyszer összehoz az élet, vendégem vagy egy vapianora ;)
puszi,
Kriszti :)
Jó volt újra olvasni a bejegyzésed ! : )
VálaszTörlésSok szerencsét és jó utat Neked ! Egy lelkes olvasód :)
Vivi, örülök, hogy újra olvashattalak. Hiányzott már lendűleted, utazásaid. Hajrá, az új munkához, helyhez, . Érezd magad jóóóóóóóóóól ! Nóra / Tirolból
VálaszTörlésDrága Vivi!
VálaszTörlésNagyon vártam már, hogy írj! Boldogan olvastam soraidat! Csodás életed van, legyél hálás érte!
Sok sikert kívánok Neked Egyiptomhoz és nagyon várom a beszámolódat róla!
Sok-sok puszi!
Marianna
Szia Vivi! Hogy a manóba lehet, hogy én csak most látom ezt a bejegyzést? Ha nem is napi, de heti rendszerességgel vártam a frissítést. És mégis lemaradtam. :( De most megláttam és máris olvasom! :)
VálaszTörlésJaj Istenem... Szóhoz sem jutok! Még mindig csodállak és tisztellek! Megkérdezhetem, hogy melyik hotelben fogsz dolgozni? Kár, hogy nem nyáron. Mert akkor még el is mentem volna, hogy megnézzelek. :( :) Bulgáriában Te jutottál eszembe az animátorokról, hogy biztos, Te is olyan szuper, imádnivaló animátor lennél. És tessék! Most az vagy. :) Sok sikert Neked Egyiptomhoz is! Esetleg facebook-on bejelölhetlek? Ha már itt nem írsz sokáig, szívesen látnék képeket, ha ott frissítesz. :) Puszillak!
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm mindenkinek a kedves sorokat, ti éltetitek a blogot esküszöm. Nem is hittem volna, hogy ennyi idő elteltével is olvastok még.. jól esik, hatalmas köszönet! :)
VálaszTörlésHurghada-ban vagyok, a csodás Citadel Azur Hotel-ben, ami valójában olyan, mint egy kisebb város - életemben nem voltam még ilyen paradicsomi környezetben (mármint dolgoztam). Szerencsére nem nyáron jöttem, nem hiszem, hogy sokáig bírnám a 45-50 fokokat.. :D most így télen éppen elég a 25-30 :)
Csók, puszi és üdvözlet mindenkinek!