Az ázsiai bejegyzések után igyekszem majd összedobni egy "röviden-tömören a 2015-ös évem" sztorit, mert voltak azért történések - csak hogy tudjátok, hogy most éppen hányadán állok... :-)
Igazábol már két éve fejemben volt tervben Ázsia. Kérdés volt, hogy mikor tudnánk megvalósítani egy hosszabb utat - mert ha már lúd, akkor ugye legyen kövér. 2016. január harmadikán eredtünk útnak - Hamburg - Frankfurt - Abu Dhabi - Bangkok. Átszállások, várakozások, repülőutak, majd megérkezés a baromi melegbe január elején, télen. Engem már az első percekben magával ragadott az ország és a város - kár is lenne tagadni. Nem tudatosan, de sikerült a világ egyik legszuperebb utcáján (!!!) szállást foglalni, így hoztuk össze azt, hogy a 'hátizsákosok utcáján', azaz a bangkoki Khao San Road-on volt szerény kis hotelünk, totálisan, frontálisan az éjszakai élet kellős közepén.
Khao San Road
Ahogy kiszálltunk a taxiból, teljesen más illatok fogadtak, mint amelyeket az ember itt, Európában megszokott. Forró, párás, egzotikus egyveleg. A taxiig metróval utaztunk egyenesen a reptérről - mivel tényleg nem vártam sokat a várostól, kellemes 14 órás éjszakai út volt mögöttünk, csak bámultunk ki tesómmal a fejünkből. Lassan feltűntek a város felhőkarcolói, ezzel kontrasztban pedig a "lepukkantabb" negyedek. Az embernek az első perctől kezdve az az érzése van - legalábbis nekem, hogy ez a metropolisz lüktet, él és valósággal pezseg.
A Khao San Road hihetetlen egy hely. Ezelőtt soha nem hallottam róla. A járda mentén kajaárusok gurulós kis kocsijaikkal - és én mondom nektek annál fenségesebb étel nem létezik, mint amit ott 2 perc alatt összedobnak a jó embernek. Roston sült hús illata száll a levegőben, egy mangó árus éppen pucolja a sárga gyümölcsöt a járdán. Nem is igazán tudtam hova tenni első körben a várost.
na, megjött a turista..
Teljesen otthonosan mozogtunk mondhatni, abszolút nem éreztem magam idegennek. Rácsodálkoztunk mindenre, igen. Az, hogy illat helyett szagokat érez az ember, fény helyett árnyékot lát, őrjítő nagyvárosi dugót, végeláthatatlan kocsisorokat, autók között szlalomozó tuk-tukot és motorosokat, lesoványodott, kóbor kutyákat, gyanús kinézetű, azonosíthatatlan ételeket és csótányokat - nos ez itt mind csupa normális jelenség.
kisiskolások :D
Tudnék éppen írni még többet is, de valahogy elszoktam az évek során az írástól és iszonyú nehéz volt most megint nekiállni, de egy ilyen utat mégsem hagyhatok szó nélkül. Thaiföldön a szívem hagytam. Nem tagadás. Az emberek viselkedése, az a lazaság és az, hogy nem csinálnak a bolhából is elefántot vagy nem aggódják túl a dolgokat. Az állandó mosoly az arcokon, hogy mindent hátsó szándék nélkül és teljes szívvel adnak vagy tesznek. Kicsik, aranyosak és beérik a kevesebbel is. Imádtam az ételeket, a fűszereket, a mézédes gyümölcsöket, a friss mangót, a helyben facsart dinnyeshaket, a német sört is megszégyenítően finom Chang (elefánt!) sört, az eseménydús éjszakai életet, a pörgést, a közlekedést, az időjárást, a kultúrát, a sok - és még több - buddhát, az életstílust - egyszerűen mindent. Megmagyarázhatatlan az egész, mert eddig nem sok helyen éreztem ilyesmit. De Bangkokban valahogy minden megvolt, annak ellenére, hogy nem vártam sokat a várostól. Szavakkal, ezer bejegyzéssel, hatmillió képpel és videóval is leírhatatlan és elmesélhetetlen lenne amiket ott átéltünk, láttunk és tapasztaltunk. A dolgok, amelyeket nem pénzért vettünk meg, de gazdagabbak lettünk velük. A rengeteg pillanat, amikor totálisan elveszettnek éreztük magunkat, a világ végén is túl hárommal, egy teljesen idegen kultúrában. Metropolisz, majd nyomornegyed. Felhőkig érő sky bárok, topogás a magassarkúban, mindezek előtt pedig csónakázás a város szegény negyedeinek csatornáin. Csótányok az utcán - de ugye kit érdekel? - és szuvenírek vásárlása mondjuk csak azért, mert megsajnáljuk az árust és semmi szükségünk az adott dologra, de veszünk tőle valamit, mert szinte hihetetlen ahogyan ott ül és van egy megmagyarázhatatlan valami, amit iránta érzünk. Helyek, ahova nem engedtek be, mert megsértem a vallást - rövidebb nadrág és ujjatlan póló kizárva! -, sofőrök, akikkel hosszú-hosszú ideig alkudsz és magyarázod meg nekik, hogy mennyi az annyi.
Bangkok! Egy csoda vagy. Innék éppen egy Changot, berendelném hozzá a kis pad thai-om (vagy egy jó skorpiót?) és nagyon szívesen elvesznék a Khao San Road forgatagában. Van egy olyan érzésem, hogy mi még nem végeztünk...
A hideg is rázott! Örülök, hogy rászántad magad a bejegyzés megírására. :) Kicsit félve ajánlottam a könyvet, de biztos, Te is találnál kedvedre valót. És tuti, sok mindent máshogy értelmeznél, mint az, aki még nem járt ott. Nem egy kimondott úti könyvre kell számítani, hanem olyasmi élményekre, mint amiket Ti is megéltetek. Az írónő is a város része volt, egészen 5 hónapig. De volt olyan, amikor a riporter nő bújt belőle ki, és azok is jó részek. Várjuk a további részeket! ;) Puszillak!
VálaszTörlésHűűűűűűűűűűű, első vagy a blogos könyvjelzőimben és újabban már csak pár hetente kattintottam ide...(Vagy 3 évig olvastam a különböző blogjaidat folyamatosan és a nálad könyvjelzőzött au-paireket.)Nagyon örülök az újabb beszámolódnak. Isten hozott!.:))))
VálaszTörlésÉn is olvaslak még, de a részeletek már első kézből (szájból) is hallottam. ;-)
VálaszTörlés