Audi Kupa 2011. július 26.

Úgy gondolom - mint a többi hasonlóan fontos esemény itt az egy évem alatt - az Audi Kupa is megérdemel egy bejegyzést! Így egy picit részletesebben tudok róla írni és nem intézem el annyival a dolgot, hogy "szép volt, jó volt". Szóval, kedden voltam bent a városban tesómmal (erről majd a heti bejegyzésben írok) és megvettük a meccsekhez elengedhetetlen sört is. Itthon még 4 órakor elhoztam Felixet, majd meg kellett várnunk, amíg anyuka hazaért - fél 5-ös S-bahnra már kaptunk is "kimenőt". Tényleg borzasztóan rendes volt a család, hogy így elengedtek!!

S-bahnnon már találkoztunk pár szurkolóval - sokan mezben, sörrel a kezükben, sapkában vagy éppen sálban nyomták. Marienplatzon az U-bahn-nál kisebbfajta tömeg fogadott minket, dehát ez mindig így van. Szeretem, hogy ha meccs van, akkor 5 percenként járnak az U-bahnok is. A második fordulóba bele is fértünk, de azt hiszem, hogy az Arena-hoz tartva még nem érzékeltük teljesen, hogy hova is megyünk, mit és kiket fogunk látni élőben. Amint leszálltunk a sihuhuról, azon nyomban elkezdtünk sodródni a tömeggel - talpalatnyi hely nem volt sehol sem, ha előre tekintettünk is csak "piros" embertömeget láttunk. Útközben lespanoltunk egy kisebb fiúbandával, jó fejek voltak. Kérdezgettek, válaszoltunk (az alkohol hatása miatt már kissé jó kedvük volt). Mondtam nekik, hogy van egy felesleges jegyünk, mivel Szimi sajnos különböző okból kifolyólag nem tudott eljönni a meccsre, így megpróbálkoztunk azzal a lehetetlen dologgal, hogy a meccs kezdése előtt még 20 perccel eladjuk a jegyét. No, amint ezt meghallották, nem is szívbajoskodtak tovább - az egyik srác elkiáltotta magát, hogy nem kell-e valakinek egy jegy!? Abban a szent másodpercben körülbelül hatan ugrottak elénk, már tépték volna a kezemből a jegyet haha :) Kicsit elkezdtünk alkudozni, de mivel sok időnk nem volt, nem mondhattam nagyon senkinek sem azt, hogy bocsi tovább állok, majd keresek mást, aki a triplájáért megveszi, ráadásul egyedül van. Na ez totál sansztalan volt, ritka az olyan, aki egyedül akar egy ilyen meccsre menni és jegy nélkül jön ki. Ha több időnk lett volna, akkor azt mondom leállok alkudozni, de az első jelentkezőnek odaadtuk 10 euróval többért, mint amennyiért Szimi vette. Most ne nézzetek hülyének, én is tudom, hogy lett volna olyan őrült is, aki tényleg a tripláját adta volna érte, de egyszerűen arra már nem lett volna időnk, így is örülök, hogy ilyen gyorsan túladtunk rajta. Téma lezárva. Sétáltunk tovább a fiúkkal, kiderült, hogy a stadionban is nagyon közel ülünk egymáshoz, de az Arena előtt azt mondták, hogy ők inkább beülnek sörözni valahova, mert az első meccsre nem kíváncsiak. Oké, azért mi bemennénk... :) Hosszan nem kellett sorba állni - volt külön női és férfi bejárat a "letaperolások" miatt :) -, az aranyos biztonsági néni semmi egyéb fegyvert és/vagy más veszélyes dolgot nem talált nálam, viszont a két jéghideg sörömet olyan mozdulattal hajította a kukába, hogy azt nézni is rossz volt. Nem lehet bevinni üveget - bocsi, nem tudtam. Végülis nem lényeg, legalább bent vagyunk. Nagyon gyorsan megtaláltuk a 108-as blokkot, már messziről hallottuk a kiabálást, majd megláttuk, hogy mind a négy zászló a pályán van - elkezdődött a megnyitó. Hirtelen azt sem tudtuk hol vagyunk...Leírhatatlan érzés volt az egész! Megtaláltuk gyorsan a helyünket is - szerencsére senkin sem kellett átmászni, mivel a sor szélére szólt a jegyünk.

Elkezdődött az első meccs, a brazil Porto Alegre és az FC Barcelona csapata játszott egymás ellen. A brazil csapat sokkal jobb volt, mint amire számítottunk. A hangulat végig a tetőfokán, rengeteg ember képes eljönni a világ másik végéről egy meccs erejéig. Sok kis spanyol, olasz, brazil - itt hozzátenném csak halkan, hogy tesóm végigmosolyogta az egész meccset (na vajon miért?!:)) Az első játék végeredménye 2-2 lett, így a 11-es párbaj döntötte el, hogy a Barcelona csapata juthat a szerdai fináléba. Megjegyezném, hogy a németek szerintem nagyon "Barca-ellenesek" voltak - folyamatos hujjogás, fütyülés, stb. Szünetben vettünk sültkrumplit és hot-dogot, mentünk egy karikát, majd visszaültünk a helyünkre. Azt hiszem, hogy a második meccset mindenki jobban várta, egyből megtelt az egész stadion, az üres helyek pedig pirosra színeződtek haha :) Nem tudom leírni és szavakba foglalni, hogy mi zajlott ott az AC Milan és a FC Bayern München meccs ideje alatt! Egyszerűen hihetetlen, elképesztő, szenzációs, fantasztikus volt az egész - a németek pedig ismét megmutatták, mennyire tudnak örülni, avagy mulatni/szurkolni. Meglepetésként ért mindenkit, hogy a játék 3. percében az olasz csapat gólt rúgott. Mivel én nagyon szeretem a Milant is (tudom, nincs "két szerelem" :)), ezért nem mertem olyan hangosan örülni, tesóm bezzeg németül odamondogatott dolgokat - na jó, kiabált -, valamint hatalmas üdvrivalgásban tört ki, miközben az olasz focisták nevét kiabálta haha :) Csitt már!
Később szépített a hazai csapat, 1-1 az állás - a németek zászlókat lengetve, énekelve, ordítva örülnek. Komolyan mondom, az a hangulat, ami ott volt, az megérne egy misét. Kaptunk ilyen "kis" legyező féleséget, azt püföltük az egész meccs ideje alatt. Taps gyanánt szolgál, össze kell hajtogatni és legalább nem lesz vérvörös a tenyere senkinek a játék után. A döntetlen ideje alatt a németeknek rengeteg helyzete volt még - közönség hullámzik, sikít, megy a "scheisse", meg a "schiess doch mal!" - de csak nem ért meg az a döntő gól. Ismét 11-es párbaj következett, az olaszok pedig kihagyták az egyiket, így örülhetett a bajor csapat és szurkolótábor. Örültünk mi is, persze! :)

Nem tudom, tényleg nem lehet leírni és elmondani sem, hogy mit éreztünk. Szinte még most sem fogom fel, hol voltam tegnap, kiket és miket láttam, hogy milyen hangulat volt. Őrület! Már ezért a meccsért megérte úgymond itt lennem egy évig hehe, ezzel tényleg feltettem azt a bizonyos koronát ennek az évnek a végére! Csináltunk valami 200 képet, rengeteg videót mindenről (még a 11-es rúgásokról is), igyekszem feltenni és megmutatni nektek is valahol (blog vagy facebook).
3/4 11-kor aztán jött a dolog nehezebbik része, haza kellett jönni. De ugye ilyenkor mindenki egyszerre indul meg, egy U-bahnnal (lehetőleg az elsővel) akar hazajutni. Kint összefutottunk kis "barátainkkal" (akik segítettek eladni az elején a jegyet), majd velük hömpölyögtünk el az U-bahn megállóig. Volt, ahol rázós volt a szitu - azt hittem megfulladok annyi ember között, na akkor kiáltottam el magam, megrántva tesóm kezét, hogy "gyerekkel vagyok!"...A második fordulóval sikerült is eljutni a Marienplatzig. Bő fél órás várakozás után pedig éjjel 1 órára értünk haza.
Itt a vége, fuss el véle. Nem regélek, beszéljenek a képek és a videók!
Az biztos, hogy ez egy örök élmény marad. Négy ilyen fantasztikus csapatot élőben látni, megtapasztalni ezt a meccshangulatot, együtt örülni és szurkolni vagy egyáltalán csak tátott szájjal nézni ki a fejünkból, hogy "úristen, tényleg itt vagyunk"!...Hmm...Elképesztő!!!