2011. június 24., péntek

BERLIN

Hétfőn reggel 7 órakor kellett kelnem, minden a szokásos rendben ment. Reggeliztünk, anyuka elvitte Robint a sulihoz, mivel onnan indult a busz 9-kor a táborba. Mi 10 óra körül indultunk el otthonról, 11.15-kor vonatra pattantunk Felix-szel és már indultunk is. Az utat valahogy sokkal hosszabbnak érzékeltem, mint áprilisban - egyszerűen nem tudtam már mit kezdjek magammal. Felix 5 percenként kérdezte meg, hogy mikor leszünk már ott, egyfolytában az előtte lévő ülés lábtartójával játszott - mondanom sem kell, hogy már mindenki engem nézett, mivel a szerkezet irtózatos hangot adott ki, az előttünk ülő néni pedig mérgesen tekintgetett hátra...Végül 4 órakor befutott a vonatunk Halle-ba (most nem Naumburgba, hanem egyel utána kellett vinnem), "ledobtam" a vonatról, nagyszülőknek kézbesítve, én pedig visszaültem a helyemre. Fél 6-ra már Berlinben is voltam. Mindenféle telefonhívás és sms-ezés nélkül megtaláltuk egymást Tamarával, ugyanis az én vonatom a 7-es, az övé a 8-as vágányra futott be - ezt a szerencsét! :) Iszonyatosan örültünk egymásnak. Már amikor kiszálltam a Hauptbahnhofon tudtam, hogy jó ez a város. A Hbf négy emeletes és olyan, mint egy bevásárlóközpont. Mindenhol mozgólépcsők, lépcsők, liftek, alagutak, S-bahn, U-bahn - szóval minden, ami kell. Gyönyörűen néz ki, üvegezett az egész. Bár úgy tudom, hogy nemrég lett felújítva. Hamarjában elkattintottuk az első képeket és elindultunk megkeresni a szállást. Az ifjúsági szállónk a Hbf-től 500 méternyire volt, nem az a legmodernebb luxusszálló, de éppen megfelelt. Néztünk furcsán, amikor a portás srác benyögte, hogy koedukált a hely, szóval ne lepődjünk meg, ha férfi egyedek jönnek velünk szembe. Oké - gondoltuk mi. Elfoglaltuk a szobát, összekaptuk magunkat és már indultunk is felfedezni a német fővárost. Nem tudom, hogy direkt csinálták e így, de szinte minden lényegesebb nevezetesség elérhető volt anélkül, hogy tömegközlekedési eszközt használtunk volna. Hétfőn sétáltunk kicsit a Spree folyó partján, ami mondhatni ketté osztja a várost. A partján rengeteg homokosan kialakított hely van süppedős nyári székekkel, bárokkal, koktélozós helyekkel, néhol medencével, este hangulatos kis zenével és bulival - rálátással a folyóra. Ugyanazon a napon megnéztük a Reichstag épületét is, az otthoni Parlamenthez tudnám hasonlítani. Csak sétáltunk és sétáltunk tovább, a Brandenburger Tor (Brandenburgi kapu) következett. Egy métert sem kellett tennünk és Európa egyik leghíresebb sugárútján, az Unter den Linden sugárúton találtuk magunkat. Az egészen természetesen nem tudunk végig menni, mivel nagyon hosszú (nem tudom hány km...), két oldalról park övezte, középen rengeteg autó, nagyon jól nézett ki. Eljutottunk a Siegessäule szoborig - ilyen Münchenben is van - majd visszasétáltunk a szállásra. No, és akkor ért csak a meglepetés. Ugye mi kis naivan azt hittük, hogy az 5 ágyas szobában ketten hesszelhetünk majd, akármilyen koedukálás nélkül - persze Pityu! :) Amint benyitottunk a szobába, megpillantottunk egy alsónacis, 50-es emberkét az egyik ágyon - éppen aludni készült. A vér meghűlt bennünk szerintem, de megbarátkoztunk a gondolattal, hogy sajnos kénytelenek vagyunk megosztani vele a szobát. A slusszpoén az volt, hogy egyik szekrényen sem volt kulcs, lakat, zár...Szóval hagyjam ott egy vadidegen ember mellett az összes értékem. Tudom, bizalom kérdése, de azért...Végülis nagy ügyet nem csináltunk a dologból, kénytelenek voltunk mindent ott hagyni. Rögtön első estére buli volt betervezve. Áldom az eget, hogy Tamarával tudtam eltölteni ezt a csodálatos pár napot, előre biztos voltam benne, hogy ő semmi rossznak nem lesz az elrontója és nem szegi kedvem olyan mondatokkal, hogy inkább aludjunk, pihenjünk és nehogy már hétfőn bulizni menjünk. Berlin nagyon híres az éjszakai életéről, rengeteg a fiatal és a szórakozóhely is. Sok reményt nem fűztem a legnagyobb bulikhoz, bár kaptam pár tippet, de tisztában voltam vele, hogy hétfőn vagy kedden nem lődörögnek annyian az utcán és nem buliznak azonnal a hétvége után az emberek. Kellemesen csalódnom kellett! A Matrix nevű helyre mentünk (ide már S-bahnnal). Szépen berendezett, igényes hely és jó kis "muzsika". És még azt hittem, hogy nem lesznek sokan! Hát igenis sokan voltak, ráadásul a pénztáros csaj felvilágosított minket, hogy lányoknak ma ingyenes a buli...Táncoltunk, ittunk, de fél 3-kor "meguntuk" a bulit - mondván, hogy "úgyis megyünk majd holnap is!" Éppen mentünk volna le az S-bahnhoz, ha nem állít le minket egy srác, hogy ne is próbálkozzunk, 4 órakor megy az első a Hbf felé. Bumm! Elkapott az ideg, ottlétem alatt először, mi az, hogy 4-kor megy az első?! Jó, végülis sok mindent nem tudtunk kezdeni a dologgal, felcsillant a reménysugár, hogy busz közlekedik. Kellett mennünk pár megállót, le - és átszállni párszor, lábunk majdnem leszakadt már. Aztán tényleg dühbe jöttem és fogtam egy taxit, az legalább házhoz visz és olcsóbb volt, mint Münchenben. Sokat nem aludtunk, a kedves szobatársunk reggel 7 körül elkezdett mozgolódni, pörögni, zörögni. Az ágy kidobott minket is fél 10 körül már, keddre elég sok minden volt tervezve. Még itthon összeírtam, hogy melyik nap mit kell kb. megnéznünk, alapos térkép, S-bahn és U-bahn rendszer, miegymás. Úgy döntöttünk, hogy nem veszünk napijegyet, nem leszünk kényelmesek, elvégre tök idegen helyen vagyunk, egy ilyen szuper városban, nem a "föld alól" (U-bahnnal) szeretnénk megnézni a várost. Gyalogosan nekivágtunk a city-nek. Láttunk mini Szabadságszobrot, nappal a Spree folyó partjának legjobb "beülős" helyecskéit, végigsétáltunk az egyik leghíresebb utcán, a Friedrichstraße-n, megnéztük az egyetemet, a gyönyörűséges berlini Dómot, heverésztünk egyet a Dóm előtti füvesített részen (ez a része a városnak mindkettőnknek különösképpen tetszett), vettünk pár szuvenírt, letáboroztunk Berlin egyik legszebb terén, az Alexanderplatzon, láttuk a Fernsehturm-ot (Tv torony) és közben csináltunk "ezer" képet. Elég szép kis sétát tettünk meg, ennek ellenére sem voltunk különösebben fáradtak. Ezért döntöttünk úgy, hogy visszafele is gyalogosan megyünk. Elkezdett picit esni az eső, de hamar el is állt. Városnéző sétánkat az Unter den Linden-en folytattuk, Berlinben annyi a furcsa ember, hogy azt elmondani sem tudom... :) Be szerettünk volna menni a Madame Tussauds Múzeumba, de amikor megláttuk, hogy 20 euró a belépő, valahogy mindkettőnknek "elment a kedve" az egésztől...Persze Marilyn Monroe-t és Robert Pattinson-t így is lencsevégre kaptuk...Következő állomás a Potsdamer Platz volt, ez engem fogott meg különösképpen. Láthattam egy kicsit olyan igazi metropoliszos várost, magas épületek, táblák, hatalmas feliratok mindenhol. Lélegzetelállító módon tetszett - és ezzel még nem fejeztem ki magam eléggé! :) A Potsdamer Platzon található a Sony Center. Oda nem mentünk be. Az a lényeg, hogy egy hatalmas és zsír új bevásárlóközpontról van szó, rengeteg üzlettel, éttermekkel, kávézókkal, IMax mozival, mű pálmákkal, szökőkúttal, kiülős bárokkal. Az épület kör alakban van építve, így a közepe "lyukas", az ember a szabad ég alatt van, bár úgy emlékszem, hogy volt felettünk valami kupolaszerűség, de így is nagyon ultramodern a hely. Kis keddi túránk végén alaposan megéheztünk, jajj hát a programhoz, amit írtam, remekül tartottuk magunkat, még így is több mindent sikerült megnézni, mint amennyi tervben volt. Beültünk a híres Vapiano-ba a Potsdamer Platz sarkán. Szerintem már Münchennél is emlegettem, hogy imádom azt a helyet. Ott készítik a világ legjobb olasz kajáit és pizzáját - mi az utóbbi mellett döntöttünk.
Visszafele sétáltunk a Hbf-hez, útunkba akadt egy holokauszt emlékmű. Érdekes volt az egész, csupa-csupa kőtömbből állt, amik egytől-egyig szürkék, egyik alacsonyabb, másik magasabb volt. Az emberek ezeken feküdtek, ültek és napoztak. Természetesen kedvet kaptunk mi is, szerintem 2 órát is eltöltöttünk ott. Volt egy felügyelő néni és egy bácsi, aki rászóltak a tömbökön futkozó gyerekekre, hogy lábbal rááálni nem szabad! Tamarával csináltunk vicces képeket, bújócskázós videókat - mert ha még nem mondtam volna, labirintusos volt az egész. De ha nézitek a képeimen, akkor úgyis jobban átjön az egész. No de ezek után aztán már tényleg hazafelé vettük az irányt - őőő, útközben vettünk még pár sört és elemózsiát a Kaisers-ben... :)
Tippünk és fogalmunk sem volt, hogy merre vegyük az irányt aznap este. Mint már írtam, én tudtam pár nagyon jó szórakozóhelyet, nagyon sokan ajánlottak jókat, de sajnos nem keddre (általában csütörtöki kezdéssel). A portás csaj sem tudott semmi egyéb új helyet mondani, így ismét a Matrix mellett döntöttünk. Nem bántuk meg, sokkal jobb buli volt, mint előző este! Le sem ültünk egyszer sem, a zene is nagyon rendben volt, az emberek összetétele és mennyisége szintén nagyon szuper - simán 4-ig el is voltunk ott. S-bahnnal remekül működött aznap minden - mert ugye 4-kor megy az első -, fél 5-re már ágyban is voltunk. Reggel az emberünk ismételt csörömpölésére keltünk, de boldogan vettük tudomásul, hogy végre otthagy minket. A szülőegységeimet már úgyis sikerült odahaza beijesztenem, hogy milyen lakótársunk van...A szerdai napon először a Charlottenburgi kastélyt vettük célba, már S-bahnnal és busszal (gyalog azért elég messze lett
volna). Nem voltunk elájulva a létesítménytől, első hely volt, amire azt mondtuk, hogy "nem tetszik". Aztán észrevettük, hogy van kertje/parkja is...Naaaa, az már igen! Tettünk ott egy jó nagy sétát - volt szökőkút, kis tó, gyönyörűen rendezett virágoskert. Természetes, hogy így már meg voltunk elégedve a dologgal. Vissza S-bahnoztunk a Zoologischer Garten megállóig, az is elképesztően nagyon megfogott. Megint a magas épületek, nagyon sok ember, Tiergarten és Zoo, valamint a Budapester Straße, hehe. :) Kis séta után Berlin leghíresebb bevásárlóutcája felé vettük az irányt, ez a Kurfürstendamm. Teljesen más, mint Münchenben a Kaufingerstraße - középen mehetnek autók, a magas épületek pedig szintén fellelhetőek. Kis buszozás után elmentünk a KaDeWe-be (Kaufhaus des Westens), avagy a "nyugatiak bevásárlóközpontja". Ez egy 7 emeletes csoda. A világ összes luxuscikkje megtalálható itt, a biztonsági bácsi már az első fénykép elkattintása után rám szólt, hogy legyek szíves és ne fényképezzek... :) Megjártuk az összes emeletet - 0. emelet: ékszer, luxuskellékek, szépségápolás, 1. emelet: férfidivat, 2. emelet: női, 3. emelet: gyermekdivat, alsóneműk, wellness, 4. emelet: elektronikai cikkek, design, 5. emelet: kultúra és szórakozás, 6. emelet: élelmiszer, étel, ital és édességek minden mennyiségben, 7. emelet: éttermek, ahonnan csodaszép kilátás nyílik a hatalmas üvegablakokon keresztül a városra. Nem a mi pénztárcánkhoz vannak igazítva az árak, majd vissza megyek ha gazdag leszek, hehe :)
Viszont hozzá kell tennem, hogy ez Európa második legnagyobb bevásárlóközpontja a londoni Harrods után. A KaDeWe épülete előtt ismét találtunk egy kis leülős, szökőkutas helyet, megpihentünk. Aznapra már csak a berlini fal volt tervben, így hát ismét a Potsdamer Platz-ra utaztunk. A fal a "placc" közepén áll, tiszta graffitis, firkás, de azért szép...no persze, csak ha tényleg ez volt a fal, sok embert megkérdeztünk és mindenki azt mondta... :) Ismét farkaséhesen bevetettük magunkat a Vapiano-ba, ezúttal carbonara-t ettünk (penne tészta, sonkával, tejszínes szósszal, tojással, hagymával és parmezánnal) - isteni volt, nagyon jól esett! Majd szépen lassan elkezdett esni/szakadni/ömleni az eső...uzsgyi vissza a szállásra. Szerdára már nem volt tervben buli, az idő pedig meg is erősítette eme elhatározásunkat. Nos, a pasikánk ugye kiköltözött a szobából, helyette kaptunk egy japánt...remek. Nem voltunk elragadtatva, de beletörődtünk - ugye mi mást tehetnénk?! Szerintem mondjuk ő jobban meglepődött, mint mi. Este picit neteztünk, megnéztük a 700 darab legyártott képet, beszélgettünk, majd nyugovóra tértünk. Nyugodtan feküdtünk le éjfél körül, a cuccaim legalább ott voltak mellettem, biztonságban a japán emberkétől. Eljött az utolsó napunk reggele, fél 9-kor ébresztő. Gyors összepakolás, kulcsok leadása, kijelentkezés és már kísértem is Tamarát a Hbf-re, 10.48-kor indult a vonatja. Szegényke előtt 12 órás út állt, röpke két vonatút alatt egész szépen megjárta Szlovákiát és Csehországot is, ő ugye Budapestről jött. Miután elköszöntünk, én szerettem volna megnézni még a Fernsehturm-ot belülről is. Így hát irány az U-bahn, Alexanderplatz. "Röpke" másfél órát kellett sorban állnom, majd várnom, hogy feljussak a lifttel a toronyba...ohh mann! Azt hittem, az életben nem kerülök fel, rengeteg emberke volt. A Tv torony magasabb, mint Münchenben az Olympiatorony, a kilátás elmondhatatlanul és leírhatatlanul gyönyörű! 203 méter magasan voltunk, a torony valójában háromszáz valamennyi...de az már a "csúcs" része, ahova ember nem ér. :) Lőttem pár képet és mint aki jól végezte dolgát, lementem (persze lifttel). Lődörögtem még egy "utolsót" az Alexanderplatzon - ez is olyan hely, amit szerintem nem lehet megunni -, beújítottam még pár szuvenírt, majd visszamentem a szállásra, felkaptam a bőröndöm és a Schönefeld repülőtér felé vettem az irányt. Baromi könnyen odataláltam, pár átszállás, kis séta, tábla hegyek mindenütt, becsekkoltam gyorsan, nem volt semmi vész, nem csipogtam be, nem volt nálam bomba. Két és fél órát ültem a terminálban, a gépem végül 25 perc késéssel indult. Várakozás közben megírtam a blogot, legalább volt időm nem összecsapni és ugye free wifi sincs, hogy elszórakoztassam magam a nettel... :) A Germanwings nevű légitársaság gépével utaztam, ezerszer jobb, mint az Air Berlin, amivel télen
Bécsbe mentem. Jajj, hát nem mostanában szeretnék repülőre ülni, ennyit tudok. Alig hagytuk el Berlint, valami viharosabb zónába kerültünk és a gép eszeveszettül elkezdett dobálni össze-vissza, rázkódtunk, markoltam az ülést, amennyire csak bírtam, szégyen nem szégyen, de majdnem elbőgtem magam, hogy most akkor mi is fog történni...?! És az a legrosszabb, hogy látod a melletted ülők arcát is, a nőci megszorította a párja kezét tőlem jobbra, én pedig csak ültem és lepörgettem magam előtt életem legszebb pillanatait...hehe :) Na jó, nem nagyítom fel ennyire a szitut, de tényleg nagyon megijedtem. A stewardess bemondta gyorsan, hogy a nyugtalan időjárás miatt történt minden - kicsit megnyugodtam, de addig azért nem teljesen, amíg a talpam le nem tettem a müncheni repülőtéren. Valószínűleg azért vagyok ilyen parás, mert hát ugye nem vagyok én olyan nagy rutinos "repülő", majd idővel szokom. Számomra még mindig hihetetlen, hogy negyed
8-kor indultunk Berlinből, negyed 9-kor pedig landoltunk Münchenben. Azaz a repülő 1 óra alatt megteszi azt a távolságot, amit a vonat 6 óra alatt...ááááá! Erre szavak nincsenek, még mindig tudok ámulni ezen. Münchenben persze fele annyira nem volt szép idő, mint Berlinben. Gyorsan S-bahnra pattantam és fél 11-kor beléptem az édes otthon ajtaján! :) Anyukának olyan élménybeszámolót tartottam, hogy be sem állt a szám. Szerintem alaposan felhoztam benne emlékeket, mivel ő 12 évig Berlinben dolgozott és ott járt egyetemre is, egyik kedvenc városa (én úgy veszem észre, hogy jobban szereti, mint Münchent), és mondta, hogy mindenképpen el akarnak majd menni valamikor, rég voltak már...
Na, de most, hogy itt kicsit összegezzem is a dolgokat...Berlin egy világváros - legalábbis az én szememben az! Nem voltam még olyan nagyon sok ilyen nagyvárosban, viszont ahhoz pedig éppen elég helyen, hogy azt tudjam mondani, hogy ez igen!...Egyszerűen szavak nincsenek rá, ismételgetni pedig nem szeretném magam; látni kell! Lenyűgöző, zseniális, fantasztikus, pezsgő, gyönyörű...Azt mondom, hogy teljesen más, mint München, összehasonlíthatatlanok! Már értem, hogy miért mondták ezt, dettó ugyanezen a véleményen vagyok én is. München tiszta, ragyogó, precíz - tényleg az a hely, ahol "kolbászból van az a bizonyos kerítés"... :) Ahogy unokatesóm, Lilla mondta, Berlin olyan hely, ahol élnek az emberek. Szóval nem csak "mutogatásra" van, egyszerűen nem alszik. Rengeteg közös vonást fedeztünk fel Tamarával a két város között, mert ugye egy országon belül vagyunk, de lényegében nagyon különböznek. Amiket nagyon megjegyeztem, azok a következő dolgok.
Berlinben minden ember kedves, akármiről legyen szó, én el voltam ájulva, hogy mennyire figyelmesek ott az emberrel (Münchenben is, de ott még jobban). Aztán az éjszakai élet, legyen hétfő vagy kedd, ha buli van, akkor buli van - ez is tetszik. Ami furcsa volt, hogy akárki meghallotta, hogy külföldiek vagyunk, elkezdett hozzánk angolul beszélni. Az emberek nem is feltételezik, hogy tudunk németül - ez picit bökte a csőröm, kérnem kellett, hogy "auf deutsch bitteeee!"... :) Na, tudok egy dolgot mondani, ami nagyon nem tetszett; az S-bahn és U-bahn rendszer. Az aluljárók piszkosak, kicsik, mind egyforma és alig akad mozgólépcső. Nekem München után nagyon furcsa, mondjuk ebben az is közrejátszik, hogy itt ultraszuper minden, az összes megálló más színű és mintájú, mozgólépcső hegyek vannak mindenhol és hát beleszoktam, a kényelem nagy úr. Ami viszont Berlinben nagyon oké, azok a buszok. Münchenben akkor ülök buszra, ha nagyon muszáj. Ott viszont az összes busz emeletes! Olyan jó! Mint a városnéző buszok...először csodálkoztunk, de szerintem ezzel akarják kompenzálni a rossz S-és U-bahn rendszert... :) Nos, mi is van még, ami még így eszembe jut...ja igen, Berlin olcsóbb, mint München. Sajnos ezt kell, hogy mondjam. Köztudott, hogy Bajorország és ez a rész a legdrágább Németországban, de nem hittem volna, hogy Berlin ennyire nem vészes...a vonaljegyek olcsók, a buliba beugrók olcsók, szerintem még a szuvenírek is olcsóbbak voltak. Ez van. Hmm...és nagyon sok a furcsa ember, a fiatal is sok és a hippik is...és elnézést mindenkitől, de homoszexuális is nagyon sok van. Nem győztem kapkodni a fejem, úristen...Félreértés ne essék, nem ítélem el őket, csak borzasztóan meglepett.
Azt hiszem, hogy hirtelen ennyi minden, ami eszembe jutott. Berlinbe muszáj visszamennem, egyszerűen MUSZÁJ! Egy ilyen fantasztikus városba mindenképpen. Mindenkinek csak ajánlani tudom, remélem azért kisebb ízelítőt kaptatok, hogy milyen város is lehet valójában. Hétszáz körüli képet sikerült készítenünk Tamarával összesen, szortíroztam már, este feltöltök "párat". Alig várom már, hogy Ti is lássátok, mennyire nagyszerű hely a német főváros! :)

Elköszönök, megyek aludni...

http://www.youtube.com/watch?v=wDrGstMemFg

Und wo sind die München City Girls!?... :)

Puszi, szép hétvégét!
:)

2011. június 19., vasárnap

Családmentes hétköznapok, fantasztikus hétvége

..."a család végre elutazott és kiürült a ház, van hat nap szabim juppíí" című résznél hagytam abba az írogatást...
Kedden délelőtt bementem városba, majd ki az Arena-ba, mivel sálat akartam venni a közelgő meccsre - na meg amúgy is, sál nélkül haza sem mennék! Apának is vettem pár szuvenírt, mert nagyon szereti a "bőrnadrágosokat"... :)



Utána elmentem még a Replay-be és végre-valahára beváltottam a még karácsonyra kapott utalványom. Nehéz szülés volt, mivel tényleg alig van olyan holmi, ami tetszene. Inkább úgy mondom, hogy sok van, ami tetszik, de nem 80 eurókért...Végülis vettem egy trikót, ami olyan egyszerű mint az egyszer egy. Semmi gond, ez is letudva. Még mindig maradt 7 euróm, de kb. ki is dobhatom a szemétbe az utalványt, mivel ott 20 euró alatt még egy övet sem kapnék... :) Délután találkoztam Andival és együtt róttuk a köröket a városban, boltról-boltra jártunk, shoppingolni akart, de nem igazán jött össze. Fél 7 körül már itthon is voltam. Kajáltam - azt amit én akartam és akkor amikor én akartam -, majd punnyadás ment egész este. Szerdán elintéztem egy heti bevásárlást a Penny-ben, szóval az elemózsiáim megvoltak. Délelőtt összeütöttem egy kis palacsintát, felpakoltam dinnyét és bementem Orsihoz a városba. Végzett a takarítással és utána nála eszegettünk, csinált nekem isteni jeges kávét, majd kiültünk a teraszra beszélgetni. 5 körül szedtem a sátorfámat, mert 7-re skype randi volt megbeszélve egy amerikai családdal. Mostantól nem írom ide az amerikai projektem milétét, hogylétét, íme a blog:

http://vivienkoncz.blogspot.com/

A cím kicsit érdekes - ez a "Vivi Amerikában" még túl korai, de egyelőre ez van. Még semmi sem a végleges verzió, folyamatosan alakulnak a dolgok... De erről most egy szót se többet! :)
Aztán csütörtökön délelőtt takarítani voltam a Neumann családnál, majd délután ablakot pucolni a másik családnál (ők most Olaszországban vannak). Valamint, minden nap mentem hozzájuk virágokat öntözni - én már nagyon mindenes vagyok itt, elvállalok mindent. :) Délután punnyadtam, élveztem a semmittevést, főzőcskéztem, neteztem, ettem-ittam...jajj de iszonyat jó volt, hogy üres volt a kégli! Pénteken megejtettem még egy kisebb bevásárlást, vasaltam, aztán nekiláttam rakott krumplit csinálni. Egész simán ment minden, de a végeredménnyel nem voltam kibékülve. Aztán később felhívott Orsi, hogy menjek el hozzá, mert egyedül van otthon és összeüthetnénk valamit vacsira. Vittem neki kóstolót a rakott krumpliból, szerinte nem is lett rossz. Nála pedig isteni gombapaprikást rittyentettünk - éltünkben először.


Hiába, egyikőnk sem egy konyhatündér, de iszonyatosan finom lett. Jól megtömtük magunkat, legurult még egy sör is, én lassan elkészültem, mert Gergővel volt megbeszélve, hogy elmegyek velük egyetemi buliba a Neuraumba. Először egy lengyel csaj lakásába mentünk, pár négyzetméteren fellelhető volt mindenféle nemzetiség - volt két francia srác, egy francia csaj, egy svájci csaj, osztrák srác, angol és spanyol srác, mi hárman magyarok (Gergő, Tamás és én), valamint a házigazda lengyel leányzó. Nagyon-nagyon jól éreztem magam. Jó volt, hogy végre nem ugyanazokat a mondatokat beszélem mindig, mint a családdal, gyerekekkel, hanem hasonló korúakkal teljesen mást. A hangulat remek volt, mindenki kedves és közvetlen volt, pedig majdnem hogy jól összeszokott kis bandába csöppentem. Már csak azért is furcsán éreztem eleinte magam, mert én voltam az egyedüli au pair, többiek erasmus-osok. Éjfél körül nyakunkba vettük a várost, fél 1-kor pedig már a Neuraumban buliztunk. A bejáratnál totál arcra ment, hogy kit óhajtanak éppen beengedni és kit nem. Mi szerencsére ahányan voltunk, bejutottunk. Neuraum-ról azt hiszem írtam már egy régebbi bejegyzésemben, hasonló a Klangwelthez (másik kedvenc hely), csak itt négy terem van. Jót buliztunk, fél 3-kor azonban hazajöttem. Mindjárt írom, hogy miért...
Szóval szombaton fél 10-kor keltem és mentem Tündihez ebédelni. Ő szintén gombapaprikást készített nekem - külön kérésre, mennyi volt szintén! :) 2 óráig voltam nála, elhoztam tőle a másik nagy bőröndöm, amit Magyarországról küldtek nekem apáék. Zuhogott az eső. Caflattam a kofferrel, húztam-vontam, 20 perc alatt megfordultam - mármint Pöckingben és utaztam vissza a városba, Szimihez voltam hivatalos délután. Az esős időre való tekintettel hozzá mentem, filmezés volt tervben, de abból nem lett semmi. Komolyan mondom, kezdem elhinni, hogy itt tényleg nem lesz igazi nyár. Mióta beköszöntött a június ennyire shit (bocsánat!) idő van, hol esik, hol fúj, néha bújik csak elő a nap és az az egetrengetően meleg idő sincs...Nem tudom, hogy vészeljük ezt így át?! :) Szimi egy magyar családnál au pair, az anyuka volt csak otthon, amikor megérkeztünk. Fiatalos, laza és nagyon belevaló. Irtó kedves volt. Később elment Münchenbe, utána Szimi zongorázott nekem - gyönyörűen játszik. Levonultunk a szobájába, majd elkezdtünk készülődni az esti bulira. (Itt már lehet sejteni, hogy pénteken miért mentem haza fél 3-kor...:))


9 körül már puccban álltunk és elindultunk Orsihoz. Jó, nem járjuk le minden buli előtt a fél várost és nem táborozunk mindenkinél órákat, de ez most így alakult. Orsi nagyszerű vendéglátó, csinált nekünk melegszendvicset, adott rágcsát, közben iszogattunk, lassan mindenkinek megjött a hangulata a bulihoz...Klangwelt előtt beugrottunk még egy martinire Schluckaufba, ott találkoztunk Andival, az ő unokatesójával, Henivel, valamint Heni barátjával, Sanyival.


A hely fullon volt, megittuk gyorsan az itókánkat és már mentünk is Klangweltbe. Viszont fél 2-nél előbb valahogy nem sikerült odaérni...mindegy. A buli nagyon jó volt, nagyon-nagyon jó (és akkor még nem fejeztem ki magam eléggé)! Na, de minden részletet nem is kell itt nekem közölnöm...:)
Szimivel negyed 6-ig bírtuk, többiek sajnos előbb hazementek már. Sok mindent nem is aludtam, fél 7-re keveredtem ágyba, 11-kor már kidobott az ágy. Kis családom szombat este érkezett meg Ausztriából, gyorsan konzultáltam velük. Meséltek, minden szép és jó volt, szerencsére az időjárás is kedvezett nekik - többé-kevésbé persze.
Most pedig itt vagyok, írom a blogot, mellettem egy bőrönd és lassan pakolnom kellene, mert holnap negyed 12-kor útra kelek Felix-szel (ő Naumburgban leszáll) és negyed 6-kor megérkezem Berlinbe, hogy Tamarával eltöltsek ott négy csodálatos napot! Alig várom, hogy újra lássam! Na meg Berlint is iszonyatosan várom már! A következő napokban nem leszek internet közelében, vagy csak annyit, hogy jelet adjak, hogy élek még. Bár a szállásunkon lesz wifi, de nem a netezés lesz az első dolgom, elhihetitek. :) Csütörtökön repülővel jövök vissza, de csak a késő esti órákban landolok. Remélhetőleg a hétvége körül jövök egy mindent elsöprő berlini beszámolóval, hehe. :)

Vigyázzatok magatokra, jók legyetek és kellemes nyári napokat kívánok Mindenkinek!

Sok puszi!

2011. június 14., kedd

június 6 - 13.

Jelentem; az utolsó júniusi teljes hetem pénteken letelt, amit végig kellett dolgoznom!
Ma elutazott a család Ausztriába és csak szombaton este jönnek haza. Vasárnap pihi. Hétfőn (20-án) útra kelek Felix-szel, ismét Naumburg felé (4 órás vonat út), aztán egyedül még 2 órát utazom és megérkezem Berlinbe...
Na, de nem szaladok ennyire előre, elég sok minden történt itt azért a héten is.

Hétfőn vasalás, szobám rendbe vágása, fürdőszobám kitakarítása - Kati azt mondta, hogy a hétfő nekem mindig a "Putztag"... :) Reggel megkért, hogy tegyem ágyba este a fiúkat, mert vacsorázni mennek Uwe-val és későn érnek haza. A program kicsit megváltozott, délután fél 5-kor anyuka hazajött, mert hogy ő beteg. Felix a szomszédban volt a Petikénél, anyuka lefeküdt aludni, Robin pedig wii-zhetett. Kihasználtam az alkalmat, gyorsan elolvastam a pénteken megkezdett könyv hátralévő részét (még aznap éjjel a megfilmesített változatot is sikerült megnézem...)
Kedden Kati itthon maradt, én Münchenbe mentem. Szép idő volt, a heti teendőimet is letudtam, ami itthonra vonatkozik...Apukának vettem ajándékot születésnapjára - bort és édességet. Nagyon nem akartam túlzásba vinni. Sétálgattam még picit a városban, fagyiztam, fél 2 körül már itthon is voltam. Délután netezés. Miután hazahoztam Felixet, egyből a trambulinban nyitottunk. Vagyis nekem csak néznem kellett, hogy a szaltói milyen magasra sikerülnek, meg kellett mutatnom, ő pedig próbálta überelni. Később eszébe jutott, hogy ő fejen és kézen akar állni, így hát fogtunk két nagy matracot és levonultunk a mellettem lévő vendégszobába - ott gyakorolt. Kapcsolt zenét, össze-vissza ugrált, csak végig kellett asszisztálnom. Fél 6-kor elkísértem focira, miután hazaértünk mindenki bevonult a tv elé - Németország Azerbajdzsánnal játszott, azt pedig nem lehet kihagyni! Katival és a kissráccal megvacsiztam, utána anyuka megmutatta nekünk az indonéz lányt, akivel elég sokat írogat már (lehetséges au pair jelölt). Képek alapján aranyosnak tűnt, jó hosszú a bemutatkozója is, kendős - tényleg látszik, hogy abszolút más kultúrájuk van és szokásaik. Ami szerintem egyáltalán nem gond. Felix szerint annál inkább, mert 2-3 képet megnézett, az anyjához fordult és azt mondta, hogy ez a lány ne jöjjön ide, mert ő nem akarja (...) Erre én nem mondok semmit sem, óriási szerencsém, hogy valamilyen csoda folytán anno engem szimpatikusnak talált... :) Lényeg a lényeg; szegény indonéz csaj le lesz mondva, pedig már éppen ott tartottak volna, hogy felhívják...
Szerdán semmi egyebet nem csináltam - neteztem, filmet néztem, bevásároltam. Felix egy új családnál volt (most költöztek ide), szóval csak 5 után kellett elhoznom. Robinnal átmentem Starnbergbe S-bahnnal, mert Star Wars kártyákat akart venni - persze sehol sem kapott. 10 percünk volt, hogy elérjük a visszafele jövő S-bahnt, de sikerült. Amint leszálltunk Pöckingben, bőrig áztunk. Dézsából öntötték az esőt. Már nem is érdekelt, ő veszettül rohant, én meg csak sétáltam az esőben. Azonnal indultam is rollerrel Felixért - természetesen még mindig szakadó esőben, de ugye a gyereknek rollerrel kell mennie...Volt egy címem, Hochfeld 1-es házszám. Pöcking másik felében van, 20 perc volt még nekem is (köztudott, hogy nem bírok lassan menni), csengetek a háznál, ordítok, kopogok...semmi. 20 percet álldogáltam ott, meguntam és hazajöttem. Rögtön felhívtam a családot, hogy mégis merre vannak, mert otthon nem, az biztos. Az apuka arrogánsan elmagyarázta, hogy rossz címen voltam, ugyanis ők a Hochfeld 1A-ban laknak (nekem ezt Kati elfelejtette mondani). Hozzátette még azt is, hogy biztosan meg fogom ismerni a házat, mivel egy Range Rover és egy Jaguar áll az udvarban - persze ezt feltétlenül mondania kellett. Elnézést kértem, hogy kések, mondtam neki, hogy azonnal ott leszek, mire ő letette a telefont - ohne köszönés. Elszidtam magamban párszor, elküldtem melegebb éghajlatra, mire odaértem lehiggadtam. Azt ugye mondanom sem kell, hogy még jobban szakadt az eső, mint az előző utam alkalmával - totál bőrig áztam... Egész normális volt, bemutatkozott meg minden. Felesége amolyan német cicababa, akiről elképzelni sem tudom mit eszik a full szőke, arrogáns, nagyképű férjén...na ezt most jól leírtam, de végig ez volt az érzésem. Meg nem olyanok, mint a többi család, hogy kérdezgetnek ki vagyok, hogy vagyok, mi újság...Furcsák voltak nagyon. De ha Felix elvolt a gyerekekkel, akkor áldásom rá. :)
Csütörtökön takarítani voltam Neumann-éknál délelőtt 10-től délután fél 2-ig. Olyan jó utána végignézni az egész házon, hogy csillog minden - és én csináltam. Délután neteztem és Berlin útitervet készítettem...Vétek lenne nekivágni az ismeretlennek mindenféle infó nélkül. Már csak egy hét és útra kelek, jobban mondva kelünk, Tamarával... :)
Uwe itthon tett-vett csütörtökön egész nap. Miután hazaért Robin, beültek a tv elé és Star Wars-ot néztek egészen este 7-ig...Anyuka nagyon nem örült, ennek vacsi közben hangot is adott, hogy a gyerekek azért nem normálisak, mert Uwe ennyi ideig engedi őket tv-zni...hát gratulálok! Én is sokat tv-ztem anno, mégis egész normálisnak érzem magam...Felixnek ismét meghívása volt - ilyenkor mindig a meghívó kissrác anyuja viszi őt el az oviból, 6-kor mentem érte. Mondanom sem kell, hogy persze ez is Pöcking másik végében volt, jó 20 perces rollerezés - méghogy falu... :) Biztos, hogy nem! Nah, de most nem tévedtem el. Marha jó fej apuka nyitott ajtót, fel is vidultam, hogy mennyire vidám. Beszélgettünk kicsit, kérdezte honnan vagyok, miért vagyok...Ő kolumbiai, ilyen nagyon laza, vicces emberke. Volt valami kisugárzása, nem tudom...de nagyon szimpatikus volt na. Mondjuk már az elején éreztem az akcentusán, hogy nem német...Adta az ívet a napom végének, a kedves emberkéknek mindig tudok örülni.
Pénteken ismét itthon volt Uwe (szerintem szabadságon volt, de nem szeretem, amikor napközben van itt valaki, mindig csak kerülgetjük egymást, jön-megy...). Délelőtt végülis nem sok vizet zavart, mivel takarítani voltam Angelikáéknál (Elias anyuja). A házban minden a feje tetején állt, totális volt a káosz. Tegnap éjjel Olaszországba mentek 2 hétre és szorgosan pakolásztak már pénteken...Olyan jó volt nézni, hogy ennyire lelkesek és várják. Kicsit dobtak a fizumon is, valamint megkértek, hogy amíg nem lesznek otthon, szánjak minden nap 5 percet arra, hogy megöntözzem a virágokat. Szívesen! :) Annyira bírom azt a családot.
4-kor elhoztam Felixet az oviból, azonnal el is mentünk Robin elé a sulihoz. Felix nagyon szemtelen volt aznap délután - Robinnal is, velem is. Egyfolytában veszekedtek már a hazafelé úton is, szitkozódtak, neveletlenkedtek - csak a szokásos. Arra gondoltam, hogy 100%, hogy nem fogom kibírni velük este 7-ig...Aztán beléptünk az ajtón, Uwe pedig már tárt karokkal várta őket, hogy azonnal indulnak Münchenbe bevásárolni ezt-azt...Óóó mondom ilyen nincs! :) Minden pénteket valahogy így képzelek el. Fél 5-kor tehát kiürült a ház, én pedig punnyadoztam estig és egész este...
Szombaton délután Szimivel vettük nyakunkba a várost - jobban mondva az egyik bevásárlóközpontot. Ettünk, ittunk, nézelődtünk, vásárolgattunk kicsit - mert ugye be kell újítani a nyárra. Utána visszamentünk városba, elütöttük az időt a Karlsplatzon egy mekis narancslé társaságában, és hipp-hopp este fél 10-re már itthon is voltam. Baromi furcsa volt, hogy nem mentünk bulizni, nem ültünk be sehova, hogy itthon voltam. Most ezzel nem azt akarom mondani, hogy ilyen nagyon menő-manó vagyok, hogy állandóan buli, kifulladásig. De nagyon hosszú idő után ez most fordult elő először - szerintem elmondhatom, hogy utoljára. Persze, jó ez a pihenés néha, friss voltam és üde, de ezt egyelőre nem bírnám megszokni. Ja, és az sem utolsó szempont, hogy durva másfél hónapom van még itt, hát naná, hogy ki fogom használni! Pedig mentem volna, hajajj. Unokatesóm, Lilla és az egyik barátnője éppen erre a hétvégére utaztak Brémából Münchenbe és Tündinél aludtak. Napközben már konzultáltam Lillával, említette, hogy éppen Klangweltet nézte ki estére, mint ideális buli helyszínt. Sajnos le kellett mondanom, nem tarthattam velük, mert Kati megkért, hogy segítsek neki délelőtt rendezkedni a vendégek fogadására. Nem akartam azt bejátszani, hogy reggel fél 7-re hazaesek, aztán egész nap félkómás állapotban járok-kelek. Azért ha szülinap van, annak adjuk meg a módját... :) Remélem a bulit lesz még lehetőségünk pótolni. Amint hazaértem szombat este, belefutottam az első családba, akik már szombaton nálunk aludtak. Aranyosak a szülők, bemutatkoztam, Kati pedig csodálkozva kérdezte, hogy nem terveztünk e semmit ma estére...?! Hát, mondom nem, pihenek inkább...Neteztem és filmet néztem.
Vasárnap együtt reggeliztem a családdal - csodaszámba megy, mivel ők mindig fél 8 körül esznek, én pedig 11 körül. Nem tudom miért, de mindenki nagyon későn kelt, 10 órakor ültünk asztalhoz. A vendég családnak egy nagyon édes 3 éves kislánya volt, elvoltunk. Reggeli után kitakarítottam a fürdőszobám, ágyneműt huzatoltam, porszívóztam - szóval ilyen kis apróságok. Fél 1-kor végeztem is, a család lement a tóhoz. Összekapartam magam, majd bementem a városba. Meg volt beszélve Lilláékkal, hogy az elmaradt (csak nekem maradt el) szombati bulit egy sushi-val pótoljuk... :) Fél 6-ra volt asztalfoglalásunk Ottobrunn-ban, negyed 8 körül jöttünk ki az étteremből. Degeszre ettem magam és nagyon finom volt! Köszi Lilla még egyszer! :) Irtó jó volt újra látni - Oktoberfest óta nem találkoztunk -, vele volt a dél-korai barátnője is, nagyon jó fej csajszi ő is. Vacsi után U-bahnon elváltunk, ők egyenesen a repülőtérre mentek, majd vissza Brémába. Augusztus 15-én pedig előreláthatólag utazom Brémába és meglátogatom Lillát! :) Ez egyben azt is jelenti, hogy augusztus 14.-e itt az utolsó napom...
Na, de ne szaladjunk annyira előre az időben, sushizás után az Olympiapark felé vettem az irányt - Andi, Orsi és Ági már vártak rám egy leretített cucossal és sörrel.



Tudniillik az Olympiastadion-ban Bon Jovi koncert volt! Egy ilyen eseményre baromi sok ember össze tud gyűlni, nem is az a furcsa, hogy bent a stadionban (fizetős koncert), hanem az Olympiaparkban is. Az emberek fogják a kis plédjüket, törölközőt, piknik kosarat, itókát és kifekszenek a fűbe, megmásszák a dombot, felülnek a domb csúcsára és hallgatják a zenét. Nos a csajok is a domb oldalában vártak rám, letelepedtem és élveztük a koncertet. Kiválóan lehetett hallani mindent. Bár a videó minősége nagyon rossz (nem tudom mit ronthattam el?!), de íme egy kis ízelítő:




Nem is maga a koncert, de az, ahogy így együtt voltunk, totál nyugiban, szabadon, egy olyan helyen és olyan programmal - lenyűgöző volt! Micsoda szavakat használok... :) Fél 10 körül elindultunk haza, mivel nem akartunk a koncert vége után sodródni a tömeggel. 11-re már itthon is voltam, befutott a másik két család is. A mellettem lévő szobában felfedeztem pár matracot, mindegyiken egy-egy gyerek aludt... :)
Mire hétfőn reggel 11 órakor felkeltem, valósággal kiürült a ház - minden vendég eltűnt. A fiúk egyből befogtak wii-zni, másfél órán keresztül le sem álltunk. Természetesen sok játékban én voltam a jobb, ennek Felix néha hangot is adott (miért tud Vivien ilyen jól dobni, lőni, futni, ugrani...?! :O) Nah, aztán apuka kiszedte őket a tv elől és elmentek biciklizni, én addig neteztem egy kicsit. 4 körül Münchenbe mentem, ezúttal Andihoz. Szokásos kis - rég be nem játszott - borozgatás, filmezés. Sikerült kivégeznünk egy horrort és egy thrillert, aztán rendeltünk isteni csibeburgert paradicsomos-mozzarellás-bazsalikomos salátával és megtömtük magunkat. Jó sokat beszélgettünk, éjfélre értem haza...kedden reggel pedig már az üres ház fogadott, "kiscsaládom" messzi földön, enyém a ház szombat estig! Na, de ezt majd a következő bejegyzésre tartogatom, hogy legyen miről írni... :)

Puszi!
:)

2011. június 5., vasárnap

A június első napjai...

Helóóóka!

Nem tudom hol kezdjem...már június van, sőt már ötödike...szinte most jöttem vissza. Májusban olyan szinten összejött minden, hogy elmondhatom; a május volt itt a legjobb hónapom. Kezdem is gyorsan a hétfőnél.
Nyugiban telt minden - hétfőt szerintem ismerhetitek már, hogy telt. Pihentem egész nap, ugye valamikor a hétvégét is ki kell pihenni! :) Kati megint elutazott üzletelni, gyerekekkel rendben volt minden. Este nyugiban vacsi, Uwe nagyon kedves volt, adott egy útikönyvet Berlinről. Ha jól néztem, akkor valami 500 oldal - lesz mit megnézni azt hiszem.
Kedden reggel egyedül készítettem a gyerekeket, természetesen 8 órakor már mindenki a helyén volt; Robin a suliban, Felix az oviban. Aztán elért az első "sokk" is, ugyanis befutott az első család Amerikából...
Még erősen gondolkodom, hogy a bejegyzések végén említsem meg pár szóban, hogy éppen hol tartok, milyen családdal vagyok kapcsolatban, mik a fejlemények vagy nyilvánosságra hozzak esetleg egy új blogot?! Lehet, hogy sokan úgy gondoljátok, hogy ez nem a "Vivi Németországban" részhez tartozik, de számomra nagyon is fontos és igenis ide tartozik. Mivel itt döntöttem el ezt az egészet, itt csinálom végig, itt intézek mindent, itt válogatok. Szóval az egy évemnek ez nagyon fontos időszaka...Megsúgom, hogy kész az új blog is (mert ha kijutok, biza' lesz még egy), de még nem nagyon szeretném közzétenni. Csiszolom, írogatok bele, de mindennek eljön majd az ideje. Szerintem még túl korai lennék és elkiabálni sem szeretnék semmit sem.
Délelőtt takarítani voltam a Neumann családnál, de most csak két és fél órát. Csütörtöki napom dolgoztam le, mivel az ünnepnap. Máig sem értem, milyen ünnep volt, valami vallási, ennyi biztos. Délután fiúkkal voltam, jött valami kisebb vihar és a fejükbe vették, hogy gyertyákat gyújtanak az egész házban, aztán majd világosabb lesz (hiába a villany, az nem kellett). Beindították a kandallót is, gyújtottak csillagszórót - pocsék karácsonyi érzésem lett, na nem azért, mert nem szeretem a karácsonyt, de így a nyár küszöbén nem komázom annyira...Később Felixet focira vittem, annyi neveletlen gyereket egy rakáson nem láttam még, mint akkor ott. Állt mellettem egy anyuka. Furcsa érzésem volt, valahogy mindig jól ráérzek ki a német és ki a külföldi. Ő pedig egyszer németül szólt a fiához, majd meghallottam, hogy oroszul kiabál neki. A szimatom nem csalt, tényleg nem németek voltak. Nah de a lényeg, hogy a fia a játék közben azt hiszem leköpött egy másik fiút (...), majd az anyja odaszaladt a pálya szélére és torka szakadtából elkezdett üvölteni a sráccal, hogy azonnal menjen oda hozzá. Amikor a gyerek ötödszörre sem ment oda, a nő már majdnem befutott a pályára. Persze mindenki fültanúja volt az egésznek, kirángatta a gyereket a pályáról és ráparancsolt, hogy most azonnal menjen oda a társához és kérjen bocsánatot. Én csak néztem...Minden szülőnek így kellene. De a németek nem csinálnak ilyet, szerintem még el is mosolyogják magukat. Néha már a pumpa felmegy bennem, annyira rájuk szólnék valamiért. Még így, a 9 hónapom után is képtelen vagyok felfogni, hogy mennyire nem értenek a gyerekneveléshez!? Szerdán Katival és Felix-szel a szokásos reggeli foglalkozásterápia. Ja, még nem is mondtam, hogy a családom fent van már az au pair world-ön (új au pairt keresnek), és 3 nap alatt 34 emberke kereste meg őket...Anyuka mesélte, hogy van valaki Nepálból, Brazíliából, Dél-Afrikából és Indonéziából is. Az indonéz csajjal levelezgetnek, nagyon jól és sokat ír németül, de át kell gondolniuk még, mivel muszlim vallású és "kendős" csajszi - szóval gondolom nagyon tartják a hagyományokat meg mindent. Véleményem szerint neki nagyon nehéz lenne itt, de persze ez is emberfüggő. Másrészt viszont érdekesnek találom, hogy egy olyan környékről származó au pair-jük legyen - végre nem orosz vagy ukrán. :) A délelőtt további részében vasaltam, délután pedig Robin előbb jött haza suliból és Münchenbe kellett kísérnem S-bahnnal. Erfurtba utazott Kati tesójáékhoz (szóval az unokatestvéreihez) és csak ma jött haza. Szerdán este így Felix-szel játszottam - bár a tesó nélkül kicsit unalmasabb volt, de kisautókkal és a lego készlettel elvoltunk.
A csütörtöki nap egy ünnep - és munkaszüneti nap Németországban - ergo senki sem dolgozik. Mivel a szülők itthon voltak, én is szabad voltam. Már korán reggel (9 órakor) felkeltem, majd Münchenbe mentem. Igaz, hogy nem volt valami jó idő (szerdán is egész nap szakadt az eső), de Zsuzskával, Szimivel, majd később Andival is simán jól éreztük magunkat. Délelőtt dobtunk egy forró csokit, majd a Budapest étterembe mentünk. Februárban voltam ott utoljára - akkor még Orsiékkal, de vágytam és azt hiszem elmondhatom, hogy vágytunk már valami magyarosra. Miközben legurítottunk egy sört, Szimi és Zsuzska valami pulykás, fűszervajas, fokhagymás cuccost evett, én pedig paprikás csirkét... :) A ház ajándéka volt még egy kis pogácsa is - mennyei volt minden! Jól elbeszélgettük az időt, bár nem sütött a nap, de éppen sétálgatáshoz való idő lett, így hát kimentünk az Olympiaparkba (Zsuzska még nem volt ott, de hozzáteszem, hogy még mi sem unjuk, mert egyszerűen nem lehet). Végigmasíroztunk a BMW Welt-en, be - és felültünk pár járgányra, majd leültünk a parkban lévő tavacska mellé.


Volt valami maratoni futós "rendezvény" is, sok-sok ember, zenebona. Andi közben jelzett, hogy hozzánk csapódna, így hát visszamentünk a Marienplatzra és beültünk fagyizni, enni a mekibe...Hihetetlen gyorsan elszaladt az idő, hipp-hopp este 7 óra lett és elindult mindenki haza. Remek nap volt - főleg, hogy alaposan megtörte az egész hetet. Nagyon jól éreztük magunkat és mindenki azzal a boldog tudattal indult haza, hogy már csak egy péntek és ismét két szabadnap! :) Itthon elmeséltem a családnak a nap eseményeit, ők éppen egy biciklitúráról értek haza. Kati elég érdekesen volt vidám...ami annyit jelent, hogy volt egy olyan elejtett mondata, hogy Uwe-val kicsit sok sört ittak - nem akartam mondani, hogy azt én is észrevettem... :)
Pénteken délelőtt takarítás Elias-éknál - ezúttal csak 2 órát voltam, mivel Angelika (az ottani anyuka) is besegített. Többre valahogy nem is vágytam, kissé szerintem elkényelmesedtem a nagy csütörtöki szabadnapban és semmi kedvem nem volt kádat és gyerekszobákat "sikálni"... :) Itthon egész délután olvastam...igen, olvastam. Nem vagyok az a nagy olvasó, de Zsuzsi adott egy könyvet, amit nem bírtam letenni. Ez van, néha még velem is megesik. Kati egész nap itthon dolgozott, így miután elhoztam Felixet az oviból nyakunkba vettük Starnberget. Megkérdezték, hogy nincs e kedvem velük menni bevásárolni. Jobb dolgom nem volt, persze, hogy velük tartottam. Megjártuk a bio boltot, a húsboltot, az Obi-t, a virágboltot, a Tengelmann-t, a DM-et - nagyon kivoltam már. Levezetéskén isteni olasz fagyit ettünk, én sommer 07 nevezetű gombócot kértem, észbontó finom volt! :)
Pontosan 3 órát voltunk távol, este 7-re értünk haza, vacsora, majd elvonultam. Már két napja rá voltam pörögve a témára, hogy megnézzem a Másnaposok 2-t, szóval erre pénteken este kerítettem sort. Hát hangosan röhögtem esküszöm - folytak a könnyeim. Ha nem lenne köztem és a család között 2 emeletnyi különbség, akkor biztosan hülyének néztek volna...Marha jó a film!!!
Szombaton kora délután bementem városba - ezúttal egyedül, sajnos mindegyik csaj dolgozott. 4-ig bolyongtam, vettem kisebb apróságokat, de az idő nagy részét a mekiben töltöttem egy narancslé mellett és megint olvastam...(hamarosan végzek, de tényleg nagyon jó könyv került a kezem ügyébe :)). Nem sokkal később Orsival találkoztam, aki immár a harmadik munkanapján dolgozott a hotelben. Jó sokat beszélgettünk, fagyiztunk, majd elmentünk hozzájuk. A családtól a barátjához költözött, náluk készülődtem az esti "bulira"...Megkínáltak gulyáslevessel, ami istenien finom volt - szavak nincsenek rá! - boroztunk, beszélgettünk, majd 8 óra körül puccba vágtam magam és elindultam Zsuzska elé Marienplatzra. Szimire vártunk egy órát, addig Zsuzska megvacsizott. Csajokkal ismét a Sausalitosba akartunk menni, nagy hévvel mondom megmutatom nekik eme nagyszerű helyet, de este fél 10-kor fullon volt az egész...hihetetlen. Eszembe jutott, hogy Norbi (Andi barátja) egykori munkahelyén, a 35 millimeter-ben még lehet esélyünk ilyen korán leülni, szóval arra vettük az irányt. Hatalmas szerencsénk volt, bár az asztalok 3/4-e így is foglalt volt. Mindhárman kértünk egy tequila sunrise-ot, hozza a srác és sűrűn elnézést kér, de jelenleg nem tud a rendelkezésünkre bocsátani kisebb poharat a fél literesnél, így ha tetszik ha nem, de most így kapjuk, természetesen a normál áron... :) Ebből nem csináltunk nagy gondot - gondolhatjátok. A lötyi nagyon édes és erős volt, szerintem ültünk fölötte 2 órát, de elbeszélgettünk, élveztük, hogy szombat este van, majd később kikértünk még Zsuzskával egy-egy gyümölcsös fagyikelyhet is. Nagyszerű volt minden!


Éjfélre Andival randit beszéltünk meg a Schluckaufba, ott is lazultunk még picit, aztán mielőtt még belevetettük volna magunkat a müncheni éjszakába, fél 2-kor hazamentünk. Volt is kedvünk bulizni, meg nem is. Haza is akartunk jönni, meg nem is. Mégis ez valamiért így alakult, de nem bánom, legalább normálisan kialudtam magam...
Vasárnap fél 10-kor felkeltem már, ráncba szedtem magam, reggeli, délben találka szintén Szimivel és Zsuzskával - a Tierpark felé vettük az irányt. Lehet, hogy már nem emlékeztek, de még decemberben voltam ott Felix-szel, aznap amikor haza utaztam karácsony előtt. Már akkor is megfogott az egész, de megfogadtam, hogy majd nyáron a többiekkel visszatérek - már csak a több állat és a jobb idő miatt is. Nos ezt vasárnap ejtettük meg.




A park hatalmas (nem tudom mennyivel, de biztos, hogy nagyobb, mint a budapesti), valamint nekem az elrendezése is jobban tetszik. Olyan, mintha az ember tényleg egy parkban sétálna, ahol néha-néha előbukkan egy-egy állat is. Kacsa, farkas, pelikán, kígyó, hal, aligátor, zsiráf, elefánt, medve, fóka, tigris, puma, pingvin, majom, kecske, madár, teve, teknősbéka - szóval volt minden, de a képeken gondolom mindenki felismer mindent. :) Nagyon jó kis délután volt, lényegében 3 óra alatt megjártuk az egészet. Azt hiszem elmondhatom, hogy a majmok tetszettek a legjobban. Rendesen csinálják a show-műsort, sírni tudtam volna a röhögéstől! :)
Tierpark után lecsüccsentünk az Isar partjára és megmártóztattam lábaimat a folyóban, ugyanis az akvárium rész úszott a vízben és úgy néztem ki, mint aki hetek óta nem fürdött. Városban Vapiano-ban pizzáztunk, akkor már Andi is velünk volt. Bevártuk Orsit, majd következett a szokásos narancslé, kávé, shake a mekiben - kinek mi, kívánság szerint. :) Fél 8 körül már itthon is voltam. A most következő hét lesz júniusban az utolsó teljes hetem; jövő héten elutazik a család a Königsee-hez (megint egy hétig egyedül leszek), utána én utazom Berlinbe (elmondhatatlanul várom már!) és mire hazaérek már csak pár nap lesz a júniusból...

Na, és most akkor pár hír, ami a családkeresést illeti (még mindig nem szeretném megnyitni az új blogot...): kedden befutott az első család, röviden és tömören összefoglalom. Oregon államban laknak, West Linn városkában (90 percre az óceántól és a hegyektől is). Kislány 5, kisfiú 3 éves. Szülők aranyosak, gyerekek cukik, sportos család. Annyi elfoglaltsága van a gyerekeknek, hogy alig bírtam követni. Váltottam velük 1-2 e-mailt, de második levelében anyuka már azt írta, hogy mivel a gyerekek sok elfoglaltsága miatt nem tölteném ki teljesen a munkaidőm, így be kellene segítenem a házimunkában és a ház körüli teendőkben (én au pair-nek szeretnék menni!). Aztán előjött az is, hogy a kisfiú hisztis, makacs és mindig az van, amit ő akar - már dolgoznak az ügyön, hogy ez ne így legyen. Ez a kép pedig tökéletesen ráillik Felix-re is (itt annyi különbséggel, hogy nem dolgoznak az ügyön) és ugye én nem szeretnék még egy ilyet...Ennyi nekem éppen elég volt, helyileg sem feleltek meg annyira, értékelem anyuka őszinteségét, de nem klappolnak, ez van. Pár napot vártam a válaszukra, míg pénteken kaptam az e-mailt, hogy tetszem nekik, sok szerencsét kívánnak, de mást választottak. Örültem neki, mert nem nekem kellett nemet mondani...
Nem szeretnék az első családra nagyon rákattanni. Mivel van tapasztalatom, tudom már, hogy mit bírnék elviselni még és mit nem, milyen szempontokra kell nagyon odafigyelnem. Igaz az APIA-nál annyira nem vagyok még jártas, de hiszem, hogy idővel belejövök majd. Lehet, hogy sokan furcsállják, de igenis válogatós leszek. Nagyon fontos, hogy milyen a család, de ugyanolyan fontosnak tartom azt is, hogy hol laknak. Itt is ismerek olyan au pairt (Németországban), aki falun él és körülbelül feleannyi lehetősége sincs, mint annak, aki nagyobb város mellett...Valamint az sem mellékes, hogy ha már egyszer Amerika, akkor tényleg, de úgy istenigazából Amerika...!
Első sokk megvolt, de vasárnap hazaérek és látom a következő érdeklődő családot. Észak-Karolina állam, Chapel Hill városka, anyuka és apuka orvosok, két fiú van (6 és 8 évesek). Sok mindent nem írtak magukról, de alaposan elkezdett dobogni a szívem, amikor megjött az e-mail tőlük, hogy szeretnének beszélni velem...Ha az eszemre hallgatnék, akkor biztosan igyekeznék húzni-halasztani a dolgot, mivel tisztában vagyok csekély angol tudásommal (már csak ha a némettel hasonlítom össze, akkor is...), de nem szabad! Bátor leszek, ők tisztában vannak vele, hogy nem vagyok perfekt, az idő vészesen telik, nekem család kell. Azzal, hogy beszélek velük, csak fejlődni tudok és tapasztalni, hogy milyen egy amerikai családdal beszélni. Már visszaírtam nekik...valószínű, hogy a héten túl is esünk egy rövidebb csevejen...tessék nekem nagyon szorítani!

Elnézést kérek tényleg mindazoktól, akik kevésbé kíváncsiak arra, hogy haladok ezzel a családkeresős témával és ezt itt osztom meg a "Vivi Németoszágban" résznél...de egyelőre ez tűnik a legpraktikusabbnak. Folyamatban van a másik blogom, egyrészt megnyitnám már szívesen és ott leírnék mindent, másrészt korainak tartom két család jelentkezése után egyből beleugrani abba is...jajj nem tudom...most tanácstalan vagyok...

Na mindegy mindegy, elöljáróban ennyi lenne. Hosszúra sikeredett, kellemes olvasgatást kívánok! ;)

Puszilok Mindenkit!
:)