...ismét eltelt 2 hónap, kapkodom a fejem még mindig, hogy mennyi minden történik, kivel mi zajlik éppen, vagy milyen dolgokban lesz részem az elkövetkezendő időkben. Na de hogy ne szaladjunk ennyire előre, beszámolok nagy vonalakban arról, hogy mi történt velem áprilisban és májusban.
Áprilisban volt szerencsém 4 teljes napot Frankfurtban tölteni, húgom és fogadó családját látogattam meg. Fantasztikus időt töltöttem ott - megnéztük a várost, buliztunk és ismét "kanapé szörföltünk" - életünkben először Németországban. Tesóm "második" családjára talán egy rossz szavam sem lehet - persze érdekesek a maguk módján, de nem nekem kell velük megbirkóznom naponta. A 3 éves kislány, Amely pedig az egyetlen gyerek au pairkedésem történetében, aki komolyabb hatással volt rám. Két napot töltöttem csak a gyermekkel, de eléggé belopta magát a szívembe - egyszerűen fantasztikus és szuper kiscsaj. Két hónapja voltam ott, azóta a gyermek engem keres és húgom elmondása szerint minden gondolata én vagyok - ha álmából felkel, akkor azt mondogatja, hogy "Vivi, Hamburg, Vivi, Hamburg", valamint egyfolytában kérdezgeti, hogy "Vivi kommt, Vivi kommt?". Saját szememmel láttam a videót, amit tesóm posztolt ki a közösségi oldalra, abban a pár percben is engem keres Amely és iszonyat édesen válaszolja a "wo ist Vivi?" kérdésre, hogy "Hamburg!"...tulajdonképpen a nagyszüleit és rokonait sem tudja hol laknak, nem tudja megkülönböztetni a színeket és nem igazán tudja az irányokat sem, de azt tudja, hogy hol lakom. Látnom kell még, amíg tesóm annál a családnál van, mindenképpen látnom kell!
Frankfurtot kipipálhatom, mint várost, ahol megfordultam, de különösebb érzéseket nem váltott ki belőlem. Szinte mintha nem is Németországban lettem volna...érdekes hely...felhőkarcolók mindenhol és magas épületek, kicsit mintha Amerikára hajazna az egész. No meg amikor megláttam a Dunkin Donuts-ot óóh mondom, ennek itt a fele sem tréfa. Tetszett és szép hely, de élni nem igazán tudnék ott - számomra München, Hamburg és Berlin ezerszer szebb, izgalmasabb városok.
Rá két hétre, április végén Laurának (tesóm) is sikerült engem meglátogatnia Hamburgban - volt ám öröm és boldogság. Röpke 3 napot töltött nálam, tőlem megszokott módon bulival indítottunk első este, megmutattuk neki barátnőimmel a Reeperbahnt, másnap megkóstolhatta az isteni ételeket az étteremben, ahol dolgozom, összeismerkedett kicsit jobban az itteni barátnőimmel, a harmadik napon pedig igyekeztem neki megmutatni a város szebb részeit.
Amint tesóm elment, a család is egyedül hagyott. Elrepültek ugyanis Mallorcára két hét erejéig - jobban mondva anyuka a gyerekekkel, apuka jelenleg az ottani házban lakik. Ennek örömére ismét látogatóm érkezett, Tamara barátnőm személyében, aki tőlem csupán egy órányira lakik, északon, de a munka miatt iszonyatosan nehéz összeegyeztetni bármit is. Rettenetesen jó másfél napot sikerült itt töltenie, buliztunk egy hatalmasat és áttáncoltunk a májusba (...)
Május másodikán repültem haza, későn este landoltam Bécsben. Már úgy járok a bécsi repülőtérre, mint a pékségbe esküszöm. Sok idő nem volt arra, hogy feleszméljek, ugyanis másnap volt unokatesóm ballagása, ezzel kezdtük az otthonlétem. Laura is haza tudott jönni, összegyűlt a család apraja-nagyja, volt olyan akit már 2 éve nem láttam. Asztalok roskadoztak, volt minden ami szem-szájnak ingere. Szuperül éreztük magunkat, jó volt látni mindenkit és hát unokatesóm is felnőtt, jelenleg érettségizik. Hihetetlen, mennyire megy az idő. Az otthonlétem további része nem állt másból, mint rokonok, nagyszülők, barátok, ismerősök és család. Mindenre és mindenkire igyekeztem időt keríteni, minden apró-cseprő dolgom elintézni, mindenhova eljutni ahova szerettem volna és azért a bulik sem maradtak el. Nagyon gyorsan telt el az otthon töltött 6 nap, de nem is szerettem volna több időre menni. Piszok jól éreztem magam és minden oltári jó volt, de megint csak rájöttem, hogy az én helyem már nem otthon van - hiányzott az itteni életem, megmondom őszintén.
.jpg)
.JPG)
No de nem úgy van ám az, hogy csak így egyből visszajövök Hamburgba...ha már kaptam jó sok szabadságot, akkor csak útba kellene ejteni drága második otthonomat, Münchent is. Nem is volt ez másképp, a hatodik otthon töltött nap után vonatra pattantam és meg sem álltam Münchenig haha...drága barátnőim már a vasútállomáson vártak rám és egyből megrohantuk az első utunkba akadó sörkertet. Hiába lakom északon, a bajor sörnek még mindig nincs párja! Az első pillanattól kezdve úgy éreztem magam, mint aki otthon van - egyszerűen telhet el akármennyi idő, változhat minden és mindenki, szakadhat az eső állandóan még az sem érdekel - München nekem mindig a második otthonom lesz, és az ottani barátaim pedig mindig iszonyúan fontos emberek az életemben! Kevés volt a két és fél nap, de szintén mindenre és mindenkire sikerült időt szakítanom, akire szerettem volna. Andi és Orsi barátnőmmel töltöttem talán a legtöbb időt, de hatalmas örömömre Zsuzskával, Furikával (Szimi barátnőm utódja, barátnője) és egy olyan emberrel is sikerült találkoznom, akivel eddig csak emailek és blogok alapján "ismertük" egymást - ő nem más, mint Ildi, jelenleg Münchenben au pairkedik és élvezi. Megbeszéltük az élet nagy dolgait, látogattuk a sörkerteket, buliztunk és jókat ettünk - München, én így szeretlek. Kétes érzésekkel szálltam fel a harmadik napon a Berlinbe tartó buszra...ja igen, mert Berlinen keresztül kellett hazajönnöm, sehogy máshogy nem tudtam megoldani. Megint csak arra gondoltam, hogy sajnálatos módon ismét ott kell hagynom a barátaimat és megint búcsúzkodnom kell. Kissé igazságtalan az élet, nem!? Hogy miért nem lehet mindig mindenki egy helyen? Barátaim vannak itt, ott - München, Németország-szerte, Amerikában, Magyarországon, meg elvétve még itt-ott-amott és mindig, de mindig el kell válnunk egymástól. Mindenki hiányzik és mindenkit látni szeretnék idén! :)
Érdekes ez is: nem rossz érzésekkel tértem vissza Hamburgba, nem volt minden bajom amiatt, hogy megint a családnak kell dolgoznom és nem voltam kínban amiatt sem, hogy visszatérnek a szürkébb hétköznapok. Más esetben, tavaly mondjuk állandóan meg voltam rogyva, mikor egy-egy utazás után vissza kellett mennem Philadelphiába...Imádok itt lenni, itt lakni. Május 12-én tértem vissza, azóta szinte meg sem áll az életem. A családdal továbbra is minden rendben, apukát igaz 2 hónapja nem láttam már, de gyanítom ha nem anyuka lenne a világ legjobb fej "Gastmutti"-ja, akkor már rég nem itt lennék. Tudjátok, ha a gyerekektől nonstopban kapjátok az oltást és az olyan szavakat, amiket még felnőtt sem tűrne el, akkor az azért sok bír lenni. Egy szó, mint száz; őrület neveletlenek és kezelhetetlenek. És ezt nem csak én látom sajnos így. A szerencsém még mindig az, hogy alig van olyan idő, amikor velük kell lennem, így azért bírhatóbb az egész. Sokszor vagyok nyűgös, vagy van minden bajom mondjuk a beosztásom miatt, de tudom, hogy mindez csak amiatt van, mert tényleg túl sok ideje űzöm már ezt a szakmát ahhoz, hogy az olyan dolgok is idegesítsenek, amiknek valójában fel sem kellene tűnniük.
A szabad napjaimon a barátaimmal vagyok, akik többségében magyarok és valamiért nem is kapálództam, hogy túl sok külföldi ismeretségre szert tegyek. Nagyon meguntam ezt tavaly - mindig mindenkinek én írtam, mindig mindenkit én kerestem, igyekeztem építeni a barátságokat, de most ellustultam és jobb ez így. A két francia au pair sráccal még mindig iszonyatosan jóban vagyok, egyikőjük ugye kollégám is az étteremben, valamint mindig össze-összefutunk új arcokkal is, egy-egy buli keretében, de az itteni mindeneim a magyar csajok, Szandi és Ági.
Azt mondhatom, hogy szabad napom mint olyan, szinte nem igen van. Hétköznapokon a gyerekekkel vagyok amikor kell, hétvégén pedig általában mindkét napot be szoktam vállalni az étteremben úgy, hogy szombaton este 17 órától 22 óráig, vasárnap pedig 12 órától este 21.30-ig. Imádom csinálni és lelkesedésem semmit sem lankadt, nagyon pörgök és engem az, hogy ennyi a tennivaló, inkább felpörget, mint sem hogy fáradtabbá tesz. Pedig ha azt nézzük, heti kétszer takarítani is járok egy-egy családhoz, valamint pénteken és szombaton is ki szoktunk menni bulizni, ha úgy van rá lehetőségünk. Legtöbbször 4 órás alvások után megyek vasárnap nyitni, de soha, egyetlen pillanatban sem éreztem még azt, hogy terhes lenne számomra - imádom csinálni.
Egyetlen hátulütője, hogy így tényleg nem nagyon van hétvégém és nincs időm erre a gyönyörűséges városra, nincs annyi időm amennyit szeretnék, hogy legyen. De, remélhetőleg az Isten is úgy akarja majd, hogy nagyon sokáig itt lakhassak még és mindent fel tudjak fedezni (...)
A hétköznapok általában gyorsan pörögnek, mindig van valami. Még mindig naponta járok futni, sokat biciklizem vagy csak járom a várost. Nem unatkozom egy percet sem.
Hogy egy pár szót a jövőről is ejtsek...itt Hamburgban a gyerekeknek június 20-ig van iskola, utána kapok egy hét szabadságot, amikor is a család elmegy az Északi-tengerhez a nagyszülőket meglátogatni anyukával. A barátaimmal Berlinbe szeretnénk menni, még mindig oda meg vissza vagyok a német fővárosért és rég volt már az a 2011 júniusa, amikor Tamarával felejthetetlen 3 napot töltöttünk ott.
Július 2-án pedig ismét repülőre ülök - ezúttal a gyerekekkel - és Mallorcára utazunk, ahol három hetet töltök majd, totálisan és teljesen ingyen. Említettem már, hogy a családnak ott is van egy háza, apukához megyünk és ott kell majd a gyerekekre vigyáznom. Ami azért olyan környezetben azt hiszem annyira nem lesz borzalmas. Kicsit persze több lesz a munka, de hát Mallorcán úgysem voltam még és azért szabadnapokat is fogok ám kapni.. ;-)
Az idei igazi nyaralásom pedig nem máshol fogom tölteni, mint a francia fővárosban, Párizsban! Már év eleje körül tudtam, hogy idén az is meglesz, de még nem volt biztos, hogy kivel, mikor és hogyan...nos július 27-én megyek, augusztus 2-án jövök majd haza, szóval lesz majdnem egy hetem, egyik barátnőm és valószínűleg húgom jönnek majd velem. Az idei tavaszom egész termékeny volt, úgy néz ki a nyár sem ígérkezik éppen rossznak, reményeim szerint pedig augusztusban otthoni barátnőim fognak engem itt, Hamburgban meglátogatni.
Összegzésként pedig elmondhatom; remekül és kicsattanóan vagyok, minden szuper! Bevallom őszintén, bár a müncheni barátnőim fűzögettek rendesen, hogy oda menjek vissza, de furcsa és rossz volt nekik mondani, hogy szívem szerint maradnék inkább itt, Hamburgban. Lassan már jobban tetszik ez a város, az észak-németek normálisabbak, mint a bajorok (arról nem beszélve, hogy sokkal szebben beszélnek) és élhetőbb a hely is, Münchenben az itteni árak kétszerese minden. Kár lenne még erről nyilatkozni és beszélni, hogy hogyan tovább. Tervem van pár - hiszen ismertek, de csak akkor írok majd mindenről, ha már valami kicsit biztosabb lesz. Azt mondhatom, hogy végre megtaláltam a számításaimat és minden úgy pörög, ahogyan elképzeltem. Hullámvölgyek persze előfordulnak néha nálam is, de mint örök optimista és pozitív ember, sok bajom ezek miatt sem lehet... ;-)
Most pedig jöjjenek a képek a hamburgi életemről:
Tschüß!
