2011. április 20., szerda

Áprilisból az utolsó...

Sziasztok!

Újra itt - rövid időn belül. Ez lesz az utolsó bejegyzésem áprilisból, holnap reggel utazom haza és csak május 1-jén jövök vissza. Azt hiszem, hogy jót fog tenni ez a kis tíz napos feltöltődés; az, hogy mindenkit lássak és megöleljek, hogy nagyon sokat beszélgessünk, hogy ne én szolgáljak ki mindenkit, hogy akkor, annyit és azt egyek/igyak, amit csak szeretnék, akkor keljek, amikor csak akarok - no és a legfontosabb, hogy tíz nap gyerekmentesség! Szerintem felüdülés lesz és komolyan nagyon várom már! :) Úgy alakult, hogy elég sűrű kis szabadság áll előttem, megállásom nem lesz. De, úgy szép az élet, ha zajlik! Az otthonlétemről - mint ahogy a decemberi vakációm alatt sem - most sem fogok beszámolót írni, szép lesz jó lesz, de nem ide tartozik.
Nah, de ne ugorjunk ekkorát előre a bizonytalan jövőbe... :) Mesélek egy kicsit az elmúlt 2-3 napomról. Vasárnap ott hagytam abba, hogy roppant módon sikerült összecsapnom a blogbejegyzést - ezért elnézést kérek mindenkitől, de néha annyi minden ér egyszerre (akár röpke 2 nap alatt is), hogy képtelenség mindent leírni. Pedig higgyétek el, annyira szeretném. Ígérem, ami kimarad, azt majd szóban és élőben pótolni fogom. :)
Elég nyugisnak mondható a hétfői és a keddi napom. Hétfőn üdén és frissen keltem ismét - nem értem miért, de valahogy hétvége után mindig így sikerül. Délelőtt beugrottam még Szimivel Münchenbe, vásárolni szeretett volna. Jártunk jó sok helyen, láttuk jó sok mindent, de dél körül meguntuk az egészet és hazajöttünk. Ja, két pólóval lettem gazdagabb - hozzá kell tennem hogy elég jutányos áron. :) Itt is ki lehet azért fogni dolgokat.
Délután nekiugrottam még a maradék vasalnivalónak, majd mentem Felixért. Eljött hozzánk Elena (Elias húga, náluk takarítok és náluk voltam babysittingelni szerdán). Először megetettem őket fagyival, aztán trambulin, Robinnal focizgattam kicsit. Ja, poén: jött két kertész (igen, már megint - vagy még mindig?!), akik megálltak az udvar elejében, mi pedig a teraszon voltunk. Felix odament spanolni hozzájuk egy kicsit és gondolom megkérdezte tőlük az egyik kertész, hogy ki vagyok és honnan vagyok...mert, amikor odamentem és kérdezték, hogy "jééé, te tényleg Oroszországból jössz?" Hmm? Mondom, nem, még csak véletlen sem onnan. Végülis Felix képben van, szerintem. :) Lehet, hogy még Katja-nál tart...?! De aranyos azért. :) Lehet, hogy ezek után már az összes au pair-re azt fogja hinni, hogy orosz.
Az idő hamar eltelt, eljött a vacsiidő. Uwe mondja, hogy a teraszon terítsek meg, mert jó idő van, kint eszünk. Mondom, oké. Jön Kati, első kérdése, hogy kinek az ötlete volt az, hogy a teraszon együnk, mert milyen hideg van...bumm, Uwe terve fuccsba. Végülis elmajszoltuk kint a kenyeret, de nekem sem volt túl kellemes a 10 fokban eszegetni, anyuka pedig majdnem minden második mondatába beleszőtte azt, hogy ez hülye ötlet volt, nagyon hideg van, mindjárt megfagy, menjünk be...na jó, tovább nem sorolom...
Kedd - mit is mondhatnék? :) Ittlétem alatt fordult először az az eset, hogy elaludtam. 7.10-re volt állítva az ébresztőm, anyuka 7.40-kor kopogtat, hogy élek e még?! Félkómásan ajtót nyitok, mondom élek és virulok. Sűrű bocsánatkérés, de baromi aranyos volt, azt mondta, hogy ez előfordul és készülődjek nyugodtan, mert már esznek. Valami 5 perc alatt összekaptam magam, gyerekeknek hamar megcsináltam a tízórait, leszedtem az asztalt és mentünk az oviba - immáron utoljára (persze csak áprilisban).
Délelőtt nagy munkában voltam, fürdőszoba kitakarítása, szobám rendberakása, bőrönd becsomagolása, ide pakolás, oda pakolás, gyors eszmefuttatás, hogy vajon mit sikerül majd itt hagynom... :) Tündi ugyan hazavitte a másik bőröndöm, tele téli cuccal, kabátokkal, pulcsikkal mindennel, de azt kell, hogy mondjam; alig fértem el ismét. Az, hogy lesz a bőröndöm, nem jelenti azt, hogy ez minden. Ugyanis társul mellé körülbelül három kézi cuccos is. Már látom magam, ahogy holnap reggel, fél hulla formájában masírozok a müncheni Hbf-en...és gondolom millió ember lesz majd mindenhol, mindenki utazik haza. Nem gond, túlélem. Volt már rosszabb is.
Kedden délután már 3-kor el kellett hoznom Felixet, természetesen megint menni akart valakihez - megint csak azt tudom mondani, hogy szuper könnyű dolgom van - gondoltam én, aztán még csak ezután jött a neheze. 5-kor mondom elmegyek Felixért, meg vagyok bízva, hogy időben legyen itthon. Már amikor meglátott elkezdett kiabálni, hogy még nem akar hazajönni, még valamit csinálni akarnak és hozzátett egy nagyon nem kellemes szót is (nem írnám le, de a csúnyább szavak csúnyábbika!) Engem abban a pillanatban elöntött a méreg és még csak vissza sem tudtam szólni semmit, mivel a másik kisfiú anyja ott állt mellettem...nagy erőfeszítésembe telt elszámolni tízig, hogy ne mondjak valami olyat, amit még magam is megbántam volna. Annyiban hagytam, nagynehezen haza indultunk, de már az úton mondtam neki, hogy ha még egyszer nekem ilyesmit mond, annak következményei lesznek. Gondolom érzi a kiskrapek, hogy az égvilágon semmit sem tudok vele csinálni - nem megengedett, így nyeregben érzi magát és az arcomba röhögött, gúnyosan megkérdezve, hogy ugyan mit csinálhatnék én vele?! Ott már nagyon-nagyon ideges voltam, ideértünk a ház elé, odaálltam elé és valósággal ordítottam vele, hogy állítsa le és fogja vissza magát - ennek ellenére ő tovább röhögött...ez volt a legidegesítőbb. A csúcs ilyenkor az, hogy a fejem kb. háromszorosa volt az alapnak, olyan dühös voltam, mint ittlétem alatt még soha - no és a tehetetlenség! Hogy nem tehetsz semmit, nem bánthatod, nem érhetsz hozzá, magyarul nem beszélhetsz neki - illetve beszélhetsz, csak nem érti, de párszor elküldtem melegebb éghajlatra. Az összes létező "csúnya" szó elhangzott szerintem. Németül pedig nem merek, mivel hallja a fél utca és én lennék az utolsó nem normális, aki terrorizálja szegény gyereket. És hogy őszinte legyek, németül nem tudnám annyira kifejezni magam, mivel 2-3 szón kívül nem valami gazdag ilyen téren a szókincsük...szóval elkezdtem csapkolódni, lerántottam a garázsajtót és otthagytam a gyereket; csináljon amit akar. Nem hazudok, de negyed óra tuti kellett, amíg lehiggadtam és az első utam a fürdőszobába vezetett, hogy felmosakodjak. Ennyire itt még senki sem húzott fel, mint Felix azokban a pillanatokban. Tudom, hogy nem kellene felvennem az ilyeneket, de akkor is, nekem egy 6 éves ne mondjon olyanokat, amilyeneket mond. A másik dolog, hogy nekem ez a család nem fizet annyit, hogy még azokat a dolgokat is el kelljen tűrnöm, amiket a neveletlen gyerekük néha a fejemhez vág...
Robinnal kivonultam a trambulinba, tök jól elvoltunk, nevetgéltünk, ugráltunk - őt nagyon szeretem! Komolyan. És nehogy azt higgyétek, hogy ilyen kis "gyerekgyűlölő" vagyok, de biztos vagyok benne, hogy kevés ember viselné még el Felixet. Ebben 100%-ig biztos vagyok. Aztán természetesen Felix jött utánunk, de ezúttal Robinnal veszett össze cefet módon. Megint jöttek a trágár szavak, sírás-rívás, majd hála istennek befutott anyuka...Felix elvonult vele, de felment az emeletre és az ablakból nézett minket tovább, nyújtogatva a nyelvét és kiabálva a hülyeségeit. Fúúú, komolyan mondom, nagyon ideges voltam. Ezt egyszerűen nem vagyok képes elhinni, hogy lehet valakiben ennyi rosszindulat, hogy lehet valaki ennyire flegma, neveletlen, lekezelő, barátságtalan és szemtelen?!...
Most nem megint panaszkodni akartam, de ez egyszerűen jött...csak nehogy úgy tűnjön, hogy itt mindig minden tökéletes. Jó, most sokan biztos azt mondjátok, hogy csak gyerek, hagyjam rá és ne foglalkozzak vele. Valószínű, hogy másoknak én is ezt mondanám. Könnyű ez így, de amikor neked mondja, téged éget és tehetetlen vagy akkor egyszerűen elszakad az a bizonyos cérna...És miért vagyok én köteles mindent tűrni tőle? Az oké, hogy az au pair-je vagyok egy éven keresztül, ezért én pénzt kapok és jó világom van, de azért vannak bizonyos határok, amik már az én tűrőképességem is súrolják...
De mindegy, hagyjuk is. Nem szeretnék erről többet beszélni. Különben is lehiggadtam már, de a tegnapi délután "vitt mindent".
Ma pedig - azaz szerdán, délelőtt 11.20-kor felszálltunk a Naumburgba tartó vonatra. A két fiút szállítottam a nagyszülőkhöz, ugyanis nyaralni mennek a tavaszi szünetben, de Katiék csak így tudták megoldani. A vonatra egy rossz szavam sem lehet, ICE-vel mentünk, totális összkomfort minden téren, keleti kényelem, légkondi, áram és miegymás...Személy szerint azt hittem, hogy majd a fiúk nem fogják bírni a 4 és fél órás vonatozást, de semmi gond nem volt, azt leszámítva, hogy 10 percenként kérdezték meg, hogy mikor érünk már oda. Robin kiolvasott egy könyvet (na, ezen is meglepődtem), Felix is elült a popsiján, kártyáztunk meg ilyesmi dolgok. És elég hamar el is telt az idő. Hát de ami az út csúcspontja volt, hogy mondom kimegyek wc-re, Felix már ugrott is megmutatni, hogy hol találom és hogy működik - mert ugye minden gombnyomásra meg érintésre megy, és ez roppant módon tetszik neki. Mutogatja ott nagyban a dolgokat - a wc amúgy nagyon fullos volt, én ilyet vonaton még nem láttam -, bezártam magam és ugye kijelzi, hogy vannak, de Felix mondta, hogy megvár. 1 perc nem telt el, kinyílik az ajtó...úgy megijedtem, hogy ne tudjátok meg, a kissrác meg belép csak és mutogatja tovább, hogy melyik gomb mire való. Úristen! Mondtam neki, hogy azonnal zárja vissza, de mondanom sem kell, hogy akkor már totál késő volt. Jah, és a wc ajtaja nem akkora, mint a normális vonatkonon, hanem két méteres távolságra kinyílik kb...utána röhögtem magamban, mondom ilyen a világon nincs :D Jah, a kiskölköknek annyi cucca volt, hogy egy hétre nem megyek annyival sehova - még lány létemre sem. :) És persze mindent nekem kellett ide-oda cipelni - hatalmas gyerekülés, két roller, két gurulós bőrönd, két hátizsák...na jó, Robin segített néha.
A tájról annyit, hogy nem hozott lázba. Ha ötven alagúton nem mentünk át, akkor egyen sem. De én még mindig úgy vagyok vele, hogy Bajorországnál jelenleg nekem itt nem tudnak szebbet mutatni! :) Ezek a helyek, ahol áthaladtunk totál sivárak voltak, sehol egy tó vagy egy hegy...már alig vártam, hogy visszafele vonatozzak, München felé. Vettem egy perecet Naumburgban, de esküszöm még annak is más íze volt, mint "itthon". A nagyszülők baromi rendesek voltak amikor megérkeztünk. Ők Kati szülei egyébként. Nagyölelés, puszi-puszi, segítettem a kocsihoz vinni a csomagokat, fagyit akartunk venni, de nem volt a közelben, ezért még maradtak velem fél órát, majd a hátralévő fél órát már egyedül vártam meg. Kaptam tőlük húsvétra kis csomagot - pénzt és édességet, amire egyáltalán nem számítottam, majd búcsúzáskor is kezembe nyomtak még pár eurót, nehogy éhen és szomjan haljak... :) Több, mint rendesek! A vonat természetesen 20 perc késéssel érkezett, de mondanom sem kell, hogy a visszafele úton már minden bajom volt. Tömve volt az egész vonat - de úgy, hogy fullon -, már azt sem tudtam, hogy helyezkedjek, még hány filmet nézzek meg (jah, ezt a bejegyzést is a vonaton írtam, de így legalább nem csaptam össze)...csak 4 órás út volt, de még akkor sem tűnik olyan messzinek München, mint amikor Győrből jövök, mint most tűnt. Megintcsak jó volt megérkezni na... :) Itthon megvárt még a család, leadtam az infót, hogy minden rendben volt, a fiúk "angyalok" voltak és elköszöntem...
Most pedig itt ülök a szobámban, elvégzem az utolsó simításokat a cuccosaimon, reggel pontban 4.50-kor kelek és fél 8-kor már a vonaton ülök - útban Győr felé! ;)
Nos, kedves olvasók, hamarosan találkozunk! Májusban pedig ismét jövök a bejegyzésekkel.

Nagy ölelés és puszi Mindenkinek!

2011. április 17., vasárnap

Sok pluszmunka, sűrű napok, szép hétvége

Hmm...ugye ott hagytam abba, hogy megkeresett egy család és mennem kellene hozzájuk takarítani és kutyusra vigyázni. Nos, előző este mindent kigoogle-ztam, hova kell mennem, mi merre hány méter. Térképpem kezemben elindultam Starnbergbe - a Gartenstraße 16. volt a cél. Annyira "ügyesen" csináltam meg az egészet, hogy szép kis gyalogtúra kerekedett belőle. Húsz embert kérdeztem meg útközben, hogy merre kell menni és mindenki készségesen eligazított, hogy felfele, hegynek menjek. Hét, azaz HETES kilómétert tettem meg gyalog, dombokon, lejtőkön, 20 fokban, úgy, hogy nem ettem és nem ittam aznap még semmit sem. Futottam, rohantam, már a végén kétségbeesetten kerestem a Gartenstraße-t, senki sem tudta, hogy merre van. Már keresztülmentem két falun is (Söcking és Perchting), amíg Perchtingben találtam egy Gartenstraße-t, de csak 6-ig volt számozva - nekem pedig a 16-os kellett volna. Hívom a nőt, akivel megbeszéltem, hogy megyek, mire elmondta, hogy ők is Pöckingben laknak, csakhogy nekem e-mailben azt írta, hogy Starnbergből és környékéről keresnek valakit, így hittem azt, hogy ott kell, hogy legyen a Gartenstraße. Mondtam neki, hogy fogok egy buszt, majd ismét egy S-bahnt és már rohanok is hozzájuk - bár akkor már 3/4 órás késésben voltam. Lenyugtatott, hogy még csak véletlenül se csináljak ilyet, máris indul értem autóval. Oké, nekem így is jó. 10 percet vártam még, mire megérkezett és elhozott Pöckingbe. Mondanom sem kell, hogy baromi közel laknak hozzánk, szóval ezentúl ezt az utat csak és kizárólag biciklivel teszem majd meg - mindenféle kitérő helyett. :) Most már csak nevetek az egészen, de akkor ott nagyon rossz volt, amikor késésben van az ember és az istenért sem találja azt, amit kellene. Nos, a család Köln mellől költözött ide 3 hete, egy gyönyörű, ilyen lépcsőzetesen megépített totál új házban laknak, ahol minden fehér és minden üveg, szóval olyan, mintha a házban is sütne a nap. Hát, láttam mindent; szóval fekvő szolárium, kb. 5 szoba, hatalmas konyha, 3 sportkocsi a garázsban, a terasz akkora, mint a mi udvarunk és tele van kerti bútorokkal. A nő mondta, hogy jövőre akarnak egy úszómedencét is. Csodás volt, de igyekeztem leplezni, hogy mennyire tetszik. :) A család is nagyon rendes, van 4 lovuk Starnbergben, na és a kutyus. Simba-nak hívják és husky-farkaskutya keverék, szóval úgy néz ki mint egy farkas. A nő csodálkozott, hogy engem miért nem ugat meg, mivel mindent idegent meg szokott. Annyira aranyos, hogy hihetetlen, de látszik már, hogy idős. Megsimogattam, kis édes. :) Sok dolgom nem lesz, egy héten egyszer fogok menni - csütörtökön, fel kell porszívóznom és felmosnom mindent, néha port törölni, néha a kutyussal futni vagy sétálni menni. Lehet, hogy alkalmanként lesz olyan is, hogy elutaznak, és ha nem lesz lehetőségük a kutyát magukkal vinni, akkor ott kellene aludnom és vigyáznom rá. Kutya-babysitting haha :D Na jó, most leírom, hogy mennyi lesz az órabérem - semmi értelme titkolgatni, szóval 11 eurót kapok / óra. Ami nagyon, nagyon nem rossz! És rendesek, és nem kell megszakadni, és tetszik, és örülök, hogy megint van valami. Erről ennyit.
Délután kaptam négy gyereket- Robinnál is itt volt egy haver és Felixnél is. Elvoltak csendesen, nem veszekedtek, játszottak, trambulinoztak - nekem ezalatt az idő alatt annyi volt a "dolgom", hogy ültem a teraszon. :)
Kedden délelőtt beiktattam egy "biciklitúrát". Uwe múlt héten említette, hogy tőlünk 3 km-re van a Masinger See is, persze kisebb, mint a Starnberger See, de ha szeretnék, akkor ott is tudok futni. Kedden elmentem biciklivel, de ha tudtam volna, hogy olyan út vár rám, akkor lehet, hogy nem indulok el. Megint olyan hegyekre kellett feltekernem, hogy azt hittem nem élem túl - de olyan vagyok, hogy ilyenkor már csak azért sem szállok le! :) A tó annyira nem nagy cucc; kicsi és nagyon nádas. Az idő is rossz volt, elkezdett zuhogni az eső és hátborzongató lett az egész, mivel csak egyedül voltam ott. Visszaindultam erdőn keresztül és szerencsémre el sem tévedtem. Viszont nagyon-nagyon megáztam és közben leesett a biciklim lánca, visszatettem, de úszott a kezem az olajban. Itthon fél órába telt, mire levakartam. Bevetettem vizet, körömlakklemosót, arclemosót, de még mindig fekete néhány helyen - szóval remek. :)
Délután megint űztem a nagy semmit - elhoztam Felixet, majd megérkezett az egész család és Tutzingba mentek dokihoz - nekem azt mondták, hogy "családi doki" és időpontjuk van. Oké, végülis mi közöm hozzá, csak furcsa módon titkolóztak. :) Kati azt mondta, hogy 6-ra itt lesznek. Fél 7, csörög a telóm - anyuka volt, hogy ne terítsek, mert éppen dönert esznek és egyek egyedül. Nem is gond, legalább 10 perc alatt lezavarom az egészet és tök lazán megkajálok. 7-re hazaértek, átlapoztunk egy könyvet, ami aznap érkezett postán. Tavaly ugye Indonéziában voltak 3 hetet nyaralni és az ott készített képekből anyuka egy vastag könyvet csináltatott. Gyönyörű az egész amúgy - jó sok képpel. :) Fiúk elvonultak tv-zni, Kati pedig elmondta, hogy végülis pszichológusnál voltak. Felix-nél arra kíváncsiak, hogy ténylegesen iskolaérett e, majd menniük kell még párszor és különböző feladatokat fognak gyakorolni. Robinnál nagyobbak a bajok; állítólag viselkedési problémái vannak, amiket jobb lenne még most kiküszöbölni. Agresszív, akaratos, türelmetlen és mindig mindenben ő akar a legjobb lenni, ami sok konfliktushoz vezet. Hát, nem tudom, de ha nekem kellene ezt megmondanom, hogy melyik srácnál vannak nagyobb bajok, akkor hezitálás nélkül Felixet mondanám...de a nő pszichodoki, szóval csak érti a dolgát. :)
Szerdán délelőtt gyorsan elmentem futni, de most nem a tóhoz. Fél óra, gyorsan lezavartam, nyomás haza, fürdés, 11-kor már a Neumann családnál voltam. Ők azok, akikkel hétfőn beszéltem meg, hogy egy héten egyszer menni fogok hozzájuk takarítani. Ez minden csütörtökön lesz, de most kivételesen szerdán kellett, mivel "nyaralás" miatt nem lesznek már otthon. Sok dolgom nem volt egyébként, a nő nagyon aranyos és kedves, mondta, hogy ő sem szeret takarítani és igyekszik mindig hamar letenni erről, nem híve az alaposságnak sem. Porszívóztam és felmostam minden helyiséget - mondjuk azt hozzá kell tennem, hogy négy fürdőszobájuk van (ezek közül kettő hatalmas), van olyan, hogy borszoba (ott csak borok vannak, na jó néhány pezsgő is), valamint port is töröltem (de ezt is egy hónapban egyszer kell majd csak), de volt olyan polc, amelyről 50 üveg whisky-t tuti lepakoltam és vissza. Annyira igyekeztem, hogy óvatos legyek, hogy szinte mindent két kézzel fogtam meg. :) Jajj, gyönyörű az a ház, úristen - ezt látni kellene. És olyan szép helyen van...hmm... :) Esküszöm, öröm lesz oda mindig menni. Igaz, hogy ez a takarítás nem egy úgynevezett "álommunka", de én örömmel csinálom. :) Aztán dobta a kedvem az, hogy a végén a nő nagyon megdicsért, 11-től fél 3-ig voltam ott, mondta, hogy hatalmas segítség voltam neki...majd következett a fizetés. Most nem akarok ezzel mindig hencegni, hogy hol mennyit keresek, de ez az örömteli pillanataim közé tartozik itt, hogy ennyire megbecsülik néha a munkám és van sikerélményem valamiben - már csak ha a pénzt nézzük akkor is. Lényeg a lényeg, 40 euróra számolta ki nekem a 3 és fél órát, de 50 eurót adott - mondván, hogy az a fennmaradó 10 euró búnusz a húsvét miatt! Nagyon-nagyon rendesek, totál boldogan jöttem haza. Hihetetlen, hogy mostanában ennyire összejön minden. :)
Délutánom nem sorolnám a "top 5" - délután közé, amiket itt töltöttem. Felix-hez jött Oskar - az egyik óvónő fia -, és Felix természetesen beindult. Olyan szemtelen volt, mint még soha. Kiabált, ordított, lekezelő volt, lehülyézett, lebutázott stb...szóltam Katinak (itthon dolgozott aznap), hogy a gyerek "nem normális", de nem szólt volna ám rá, "gyere kisfiam, egyetek egy kis müzlit vagy igyatok kakaót!" - hát az eszem megáll. Nah lényegtelen. Kiszolgáltam őket, aztán hagytam őket játszani, addig előszedtem egy mesekönyvet aztán okosodtam. Néha - vagyis inkább úgy mondom, hogy az utóbbi időben - nem tudom hova tenni a kis kölköt. Robin tök normális, mindig az én pártomon áll ha Felix-szel vita van akkor is és normálisan áll hozzám. Felix viszont baromi szemtelen és még mindig azt hiszi, hogy ő a legokosabb. Múlt pénteki esetet nem meséltem még el, amikor átjött a szomszéd Petike (magyar-német kiskölök) és megkérdezte a nevem és hogy ki vagyok...szépen válaszoltam, majd Felix hozzátette, hogy "áááhh, ő csak az au pair-em"...ja bocsi mondom, "csak az au pair". Jó, igaza van tudom, hogy nem kell mellre szívni ezeket a dolgokat, de hozzátette azt is, hogy "ő most itt van még egy ideig, aztán jön másik"...hát kedves olvasók, ez ilyen. :) Csak olyan rosszul esett. És nem a tény esett rosszul, hogy tudom, hogy már csak pár hónapom van és majd jön valaki új, hanem ahogy mondta, az a közöny, az a lekezelőség, az, ahogy érezteti, hogy ő az "úr". Nem azért az egy húszért mondom, de nekem anno nem volt au pair-em, aki kísérgetett ide-oda, leste minden kívánságom és játszott velem... :D Neki majdnem, hogy senki vagyok. És fogadni mernék, hogy arra sem emlékszik, már, hogy Katja (az előző au pair) ki volt...dehát ez ilyen. Én még mindig ott tartok és az a meglátásom, hogy igenis rosszul lett nevelve...
De, nem szegte kedvem ez a kis affér, boldogság volt, mivel szerda estére megintcsak kijutott a jóból - összejött egy babysitting-es munka annál a családnál, ahol takarítok, Elias-éknál. Este 8-ra kellett mennem, felolvastam a két gyereknek (egy fiú és egy kislány), ágyba tettem őket és utána csak voltam. :) Szerintem az ilyen munkák a legeslegjobbak.
Csütörtökön Münchenben voltam Andival, Orsival és Szimivel - csak a szokásos csellengés, magyar bolt, kürtőskalács. :) Vettem még szuveníreket pár emberkének, majd 2-kor hazajöttem. A délután is elég nyugisan telt - Felix elment Elias-hoz, én pedig lementem Robinnal a suli mellé, de rövid időn belül elment Adriano-hoz. Egyedül voltam megint, majd 6-kor elhoztam Felixet.
Pénteken délelőtt Elias-éknál voltam takarítani, 9-től 12-ig. Majd itthon várt egy halom vasalnivaló, mivel a héten voltam olyan "lusta", hogy nem sikerült nekiállnom. Délután szuper volt minden, Felix kicsit mintha újra a régi lett volna - sportpályán voltunk, fociztunk, hintáztunk, trambulin - szóval minden ami kell. Ő amúgy ilyen; egyszer ilyen a kedve, máskor olyan...nekem pedig így kell elfogadnom. :)
Este filmezést volt betervezve Andinál, szóval vacsora után egyből Münchennek vettem az irányt. Horror-estet tartottunk, beszélgettünk - elvoltunk. Fél 2-re értem haza, egyből ágyba is estem. :)
Szombaton csak beugrottam délután városba Orsival talizni egy rövid traccsparti erejéig, aztán gyorsan haza, átöltözés, készülődés, majd város. Az utolsó áprilisi bulira Andiéknál, majd Schluckaufban hangolódtunk megint, aztán a szokásos módon Klangwelt következett. A buli fergetegesen jóra sikerült! Megállás nélkül táncoltunk - a végére totál kész volt mindenki. :) Reggel fél 7-re értem haza, vasárnap délben keltem. Ráncba szedtem magam, diskuráltam egy keveset a családdal, délután pedig Szimivel találkoztam városban. Megmutattam neki, hogy honnan fog indulni a busza, amivel megy haza pénteken reggel. Sétáltunk, kajáltunk, később összefutottunk Andival és Orsival is, megbeszéltük az elmúlt éjjel eseményeit, most pedig itt vagyok és körmölöm a blogot... :)
Ne haragudjatok, hogy a végét ennyire összecsaptam, de néha egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy mindent részletesen leírjak. Olyan nehéz minden mozzanatot, pillanatot összekaparni ilyenkor a fejemből, amik az elmúlt napokban történtek. Nagyon sok mindent ki is hagyok - mert azért nem minden publikus :) -, de igyekszem nagyon...élőben pedig majd rengeteget mesélek úgyis, szóban annyival jobb lesz - előre készüljön mindenki, hogy kb. be sem fog állni a csuszalesőm! :)
Még két nap, hétfőn és kedden kell dolgoznom csak. De itt már javában tart a szünet. Gyerkőcök napköziben, oviban lesznek ugyanúgy, ahogy szoktak délután 4-ig. Szerdán pedig egy rövidnek nem mondható napom lesz; Merseburgba viszem a fiúkat vonattal, ami 4 és fél órás út innen, majd egy órát időzök ott, és jövök vissza. Leadom őket a nagyszülőknek, mert a húsvéti szünetben mennek nyaralni és a szülők ezt csak így tudják megoldani... élmény lesz, azt hiszem :) Csütörtökön pedig a fél 8-as vonattal irány Magyarország...
Május 1-jén jövök vissza, ha valaki igényt tart a társaságomra, amíg otthon leszek, kérem jelezzen! :)
Hamarosan találkozunk! Jók legyetek addig is!

Puszi Mindenkinek

2011. április 10., vasárnap

Erre szokták azt mondani, hogy "megy a szekér"!? :)

Hát a hétfő az valami katasztrofálisan indult. Anyuka jön le, kérdezi, hogy van-e tervem mára?! Mondtam, hogy megyek takarítani. Elkezd gondolkodni - ott már gondoltam, hogy valami szokatlan következik -, és akkor mondta, hogy szegény Felixet a világért sem szeretné felkelteni, olyan mélyen alszik, megmondja az oviba, hogy ma nem megy és itthon marad velem. Nálam rövid hatásszünet...miért marad itthon? Hát mert szombaton és vasárnap este is a 8 óra helyett fél 9-kor feküdtek le és nagyon fáradtak szegények. Hozzáteszem semmi egyebet nem csináltak a hétvégén, mint grilleztek és itthon ültek. Nálam ez nagyon kiverte a biztosítékot, anyuka nagyon jól tudja, hogy a takarítás milyen fontos nekem, de hogy nyugodtan vigyem magammal a srácot, majd eljátszik. Oké, nagy ímmel-ámmal rábólintottam, mást nem is tudtam volna tenni. A gyerek pontban negyed 9-kor lebattyogott a lépcsőn - remek, ezért kellett itthon maradnia. Elvittem magammal takarítani, de az is borzalom volt, mivel mindennek kétszer kellett nekiállnom, totálisan hátráltatott a munkában. Pl.: felmosóronggyal törölte végig a tükröt, az ablakokra ráborított fél üveg ablakmosót - így ezek "tetszettek" a legjobban. Végül fél 2-kor jöttünk haza, beültettem a tv elé, aztán elvoltunk...na de akkor is...
A hétfő amúgy mindig ilyen, de mondhatnám azt is, hogy az összes nap - az van, hogy jönnek le hárman és nem győzik hangsúlyozni, hogy ők mennyire fáradtak, mennyire korán van (reggel negyed 8-kor!), majd mindig megkérdeznek engem is, hogy kialudtam e magam. Igen, kialudtam magam, pedig tényleg én is minden nap éjfél magasságában fekszem le, na aztán a hétvégék meg elég rázósak, de amit ők művelnek ezzel az alvás dologgal...és komolyan mondom, hogy a semmittevésben fáradnak el.
Most tudom, mielőtt bárki mondaná - ez a dolgom, a munkám. De ilyet ki hallott, hogy fáradt a gyerek és itthon marad?! Ennyi erővel én is mondhatnám azt, hogy totál kivagyok, ne haragudjatok majd kedden kezdek csak el dolgozni. Tudom, hogy nem hasonlítgathatok magamhoz egy 6 évest, de ez kiborított. Sík ideg voltam az anyukára reggel. Főleg azért, mert néha úgy érzem direkt csinálja ezeket a húzásokat, hogy a gyerekkel maradjak itthon egész nap, mivel ő is tisztában van vele, hogy messze nem dolgozom le itt náluk a heti 30 órát. De arra is gondoltam már, hogy így "hálálja" meg, hogy egész hétvégén nem vagyok itthon, velük és gondolja, hogy akkor már hétközben marha sokat legyek a gyerekkel. A legidegesítőbb az egészben pedig az, hogy még így is én vagyok a fiúkkal a legtöbbet, mivel a szülők hétvégéje abból áll, hogy elküldik a fiúkat ismerősökhöz, moziba, színházba, mindenféle sportra - ők pedig lazulgatnak. De nekem lepasszolja hétfőn, amikor keresem a pénzt a takarítással. Hát komolyan mondom, ehhez azt hiszem mást nem fűzök...azóta természetesen lehiggadtam már, de bele tudnak taposni idilli kis napjaimba néha, totál feleslegesen. Anyuka húzásait néha nem tudom hova tenni...?!
A nap szenzációja az volt - Celia mesélte, hogy Lena-nak (orosz au pair, együtt jártunk nyelvsuliba) egy 60 éves német barátja/pasija van. Na és akkor most mondom azt, hogy van abban valami, hogy az oroszok csak férjet fogni jönnek ide, mivel ez könnyű utat biztosít ahhoz, hogy vízum nélkül tengjenek-lengjenek, valamint hazamenni sem igazán akarnak. Annyian vannak, mint az oroszok. :) És ez a mondás tényleg így van. Én bántani sem akarom őket, de furcsa egy népség az biztos. :)
Kedden Felixnek, szerdán Robinnak kellett könyörögnöm, hogy focira menjenek. Kati azt mondta, hogy mindenképpen menniük kell, ha törik ha szakad. Mert hogy nem mozognak semmit, nem sportolnak semmit, bla-bla. Felixet hamar rá is vettem, szeretem én azokat a foci edzéseket, mert ugye csak néznem kell, az pedig nem kerül semmibe. :) Megint ott volt az a kis "csokifiú", annyira édes, hogy elmondani sem lehet. :)
Nos, Robinnal nehezebb dolgom lett volna szerdán, mivel múlt héten kijelentette, hogy az volt az utolsó alkalom, hogy ő focizni megy. Ez most csak nekem fura, hogy NÉMET gyerekek lévén ennyire nem szeretik a focit?! Más gyerek örül ha mehet, nekik meg órákat könyörgünk, hol én, hol a szülők. Olyan szinten nem vevők semmire, és ez néha annyira lehúz engem is. Bármit mondok, a válasz NEM! De nem csak én, ha apuka vagy anyuka akkor is ez van. Lelombozó ez néha.
Csütörtök reggel Kati elutazott Duisburgba üzletelni. Két nap nyugi. Valahogy mindig minden könnyebben megy ha néha nincs itthon. :)
Délelőtt a szokásos program, városban voltam. Andival és Orsival találkoztam, vettem még ezt-azt a többieknek, majd nagy hévvel kimentünk a magyar boltba, már előre "csorgott a nyálunk" a kürtőskalács miatt. El kellett, hogy keseredjünk, mivel csak a tulaj felesége volt ott, a férj éppen Magyarországon van így nem volt kürtőskalács sem. Kicsit beszélgettünk a nőcivel - nagyon aranyos egyébként, kaptunk három ajándék sportszeletet. :P Utána csajok ettek egy dönert, aztán mekiztünk egyet. Jegeskávé, csibefalatkák - kész az ebéd. Na, de nehogy azt higgyétek, hogy mindig ilyeneken élek, csak néha megkívánja az ember. :) Olyan jó beleélősen és nagyon hangosan (mint mindig, mivel úgysem értik) beszélgettünk, amikor megállt mellettünk egy fazon és köszönt, hogy "sziasztok"! :) A pasi jó 40-es lehetett, Szeged mellől jött és egy éve dolgozik itt. Megkérdezte, hogy leülhet e, mert jó kicsit magyar szavakat hallani. Megtárgyaltuk vele az élet nagy dolgait, útba igazítottuk - éppen valami boltot keresett, aztán mindenki hazament. Szeretem az ilyen csütörtököket egyébként, jó egy kicsit kiszakadni a hétköznapokból, meg amúgy is sok tennivalóm volt a héten, kétszer voltam takarítani is, itthon tettem-vettem...ránk fért már ez. :) Délután el kellett intéznem egy kisebb bevásárlást, majd mentem is Felixért. Robin 6 körül jött haza, Felix pedig Elias-szal játszott nálunk. Olyan csendben voltak, mint még soha. Fogalmam sincs, mit műveltek kint, majd fent, de elvoltak ennyi a lényeg. Jaa, míg el nem felejtem; oviban "kihallgattam" egy beszélgetést, amit az óvónő és az egyik apuka (spanyol származású) folytatott. Amúgy a pasi olyan marha laza volt, hol németül hol spanyolul beszélt, össze-vissza, így-úgy...tök bírtam :) Az óvónő pedig kérdezte, hogy mennek e valamerre a két hetes tavaszi szünetben. Erre a pasi: "jaaa, hát jövő pénteken utazunk Dubai-ba két hétre!"...hmm...nem kicsit vagyok irigy. Itt annyira jó mindenkinek, otthon egy család van hogy évekig tervezget egy kisebb kivitelű utat is, itt meg röpennek ide-oda az emberek...na mindegy, írtam már, hogy szinte össze sem lehet hasonlítani a kettőt...
A péntek reggel - ahogyan azt már jó előre elterveztem - nagyon simán ment. Ugye egyedül voltam, de a két fiú magától felkelt - Felix is mindenféle hiszti nélkül! - majd megreggeliztek. Nem túlzok, fél 9 helyett 3/4 8-kor az oviban voltunk. Na, ezek után ne kérdezzétek, hogy miért szeretem ennyire ha anyuka néha "sztrájkol". :)
Nekem délelőtt gyorsan be kellett ugranom Münchenbe, de másfél óra alatt meg is fordultam. Megvettem a Bayern Ticket jegyet, aminek az a lényege, hogy szombaton és vasárnap, valamint ünnepnapokon érvényes 5 fő részére, 29 euróba kerül és Bajorország területén érvényes a vonatokra, szóval kiránduló, túrázó csoportoknak nagyon kedvező. Nekünk pedig már kb. 1 hónapja tervben volt, hogy szeretnénk megnézni Salzburgot, szóval fogtam magam, készítettem egy jó kis tervet, szóltam négy magyar csajnak és eldöntöttük, hogy megyünk. Nos, megvettem a jegyet, miután hazaértem hamar kitakarítottam a fürdőszobám, átnéztem még mindent, hogy nehogy valami véletlen folytán eltávedjünk a "nagy" Ausztriában...
A délután is nagyon gyorsan és lazán telt, kissráccal voltam végig a játszótéren. Ez annyiból áll, hogy ő futkozik és csúszik-mászik, amíg én a padon ülök és merengek. :) Este megjött Kati, mondtam neki, hogy következő nap Salzburg a terv, valamint a Königsee (Salzburgtól fél óra vonattal). Furcsállta kicsit, hogy mi úgy gondoljuk, hogy egy napba mindkettő bele fog férni, de mondta, hogy érezzük jól magunkat és vigyázzunk egymásra. Este annyira boldog voltam. Úristen, nagyon. :) Végig cápákat küldözgettem chaten mindenkinek, valamint folyamatosan ezt a számot hallgattam:
http://www.youtube.com/watch?v=tg_bjWn_Bug
:) Jól van na, hát néha engem is elkaphat az "ötperc"...
Szombat reggel 5.45-re felhúztam az órát...magamtól kelek, nézem, 6.36...ááááá! Majdnem sikerült elaludnom és fogalmam sincs, hogy miért nem csörgött az ébresztőm?! Még szerencse, hogy megébredtem. Gyorsan reggeliztem, elkészültem, irány a vonat. Valamit muszáj elmesélnem, ami másnak nem biztos, hogy olyan poénos, de én annak találtam. Állomásra egy néni után érkeztem (így én voltam a második), teljesen hátra mentem, mert Zsuzsival és Tamarával megbeszéltem, hogy az utolsó kocsiban leszek. Igen ám, de rendesen elszámítottam magam, mivel egy rövidebb S-bahn jött a megszokottnál és még majdnem hogy futnom kellett rá, mert jóval elhúzott előttem. Nos, a néni még messzebb állt, rohant a vonatra és becsukták előtte az ajtót. Szóval, hogy érthető legyek; úgy sikerült lekésnie a vonatot, hogy ő volt ott legelőször és az orra előtt húzott el. :) Jó, tudom, nem vicces mást kinevetni, de ez valahogy akkor is...
Münchenben Hauptbahnhof-on találkoztunk Orsival és Szimivel, teljes a csapat, irány Salzburg! A vonaton természetesen be nem állt a szánk, ettünk-ittunk, már ott kellemes volt a hangulat. Viszont akadt egy kis gond; Rosenheim-ben mindenkit leszállítottak a vonatról, bemondták, hogy fognunk kell egy vonatpótló buszt, mivel előttünk kisiklott egy vonat és lezártak mindent. Mesés. Vártuk a buszt - nem csak mi, 200 ember még tuti. A busz átvitt minket egy Bad Endorf nevű helyre, ott ismét vonatra szálltunk és Salzburgba jutottunk. Igen ám, de kb. 2 órás késéssel, ami nem jött valami jól. Megkérdeztem Salzburgban az infó-s csajt, és ahogy elmondta az útvonalat a Königsee-hez, úgy Salzburg - maga a város, nem fért volna bele a programba, ha még a tóhoz is elmegyünk. Úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk a tavat, arra szánunk majd egy teljesen másik hétvégét. Maradtunk Salzburgban.
A csajok először kicsit "húzták a szájukat". :) "Ez nem München, ez nem olyan jó, ez nem olyan nyüzsgő, ez ilyen, ez olyan..." Meg sem próbáltam összehasonlítgatni a kettőt. München teljesen más. Aztán később ők is megbarátkoztak vele. Kisebb a város, barátságos a környezet, mindenhol hatalmas hegyek, Mozart kirakatok, kínai turisták (sok-sok-sok, nagyon SOK!). Első körben felmentünk az úgynevezett Hohensalzburg várhoz, ahova rengeteg lépcső vezetett fel. Hát gyalogtúrára nem készültünk, de sikeresen túlélte mindenki az akciót. A kilátás fentről csodálatos volt, kárpótolt minden egyes lépcsőfokért. :) Nekem a képen picit az jön át, hogy a háttérnek budapesti hangulata van...
Elvoltunk fent, fújt a szél, gyönyörűek voltak a hegyek, a kínaiak pedig kattogtatták a fényképezőgépeket, mint az őrültek... :) Miután lementünk a vártól, kicsit megnéztük a belvárost. Érdekes hangulata van az egésznek; kicsi terek, lovaskocsik, templomok, nagyon szűk utcák - engem megfogott egyébként, nagyon tetszett. Kerestünk magunknak valamiféle elemózsiát; kakaó, vajas croissant, hot-dog szerepelt az "étlapon". A hot-dog árusnál azt hittem "fejbe lövöm magam"; előttünk húsz olasz próbált rendelést felvenni. Ordítottak, üvöltöttek, hangoskodtak és nem voltak hajlandóak sem németül, sem angolul megszólalni. Nem tudom, hol érzik magukat?! :) Temperamentumos kis csoport volt...
Megtaláltuk Mozart szülőházát, lőttünk pár képet, sétáltunk. Volt sok-sok ilyen utcai szórakoztató emberke. Csinálnak, mutogatnak valamit és cserébe pénzt kapnak. Nekem intett az ujjával egy bácsika, odamentem és a kezembe nyomott egy képeslapot. Nyomban előkotortam a pénztárcám, akkor már illő valamit adni neki. Dobtam neki egy kis pénzt, lefényképezkedtem vele aztán viszontlátásra! :) Egyébként nagyon aranyos volt és baromi jó anyaga volt a ruhájának...

Kaja után a Hellbrunni kastély és a Vízi Játékok voltak tervben. Gyalogosan szerintem még most is ott lennénk, így kénytelenek voltunk fogni egy buszt. A Bayern Ticket nagy előnye ez is; akárhova megy az ember, igyénybe veheti az ott található tömegközlekedési eszközöket is. A kastély kertjében tudtunk sétálni kicsit - azt hiszem addigra már elég fáradt volt mindegyikőnk. Sajnos a Vízi Játékokra esélyünk sem lett volna, mivel csak májustól indítják be és előadásszerűen működik - 9,50 euróért...Még szerencse, hogy fel sem merülhetett a lehetősége annak, hogy megnézzük. :)
Visszabuszoztunk a Hbf-re, vettünk itókát az útra, ettünk egy fagyit, majd kényelembe helyeztük (volna) magunkat a vonaton. Mellettünk ugyanis valami kemény rockerekből álló banda foglalt helyet - még ha csak helyet foglaltak volna; fent feküdtek a "csomagtartón", bevásárlókocsiban, megállás nélkül vedeltek és dohányoztak a vonaton, emelett baromi hangosak voltak. Na, mondom csak most jussunk haza! Ha haza nem is, de Bad Endorf-ig ismét eljutottunk - még mindig le volt zárva egy szakasz a reggeli vonatbaleset miatt; irány a vonatpótló busz. Természetesen a hibbant bagázzsal egy buszba kerültünk, akik útközben elkezdtek újságpapírt pörkölni a buszon és újságpapírral dobálóztak. Egy élmény volt. Megállapítottuk, hogy az osztrákok valószínűleg nem normálisak... :)
A hazaút további része nagyon-nagyon kellemesen telt, de azt hiszem ezzel nem is árulok el nagy titkot, öt au pair, akik egy nyelvet beszélnek, holtfáradtan. :) Lefoglaltunk egy hat személyes fülkét, még hangosabban "beszélgettünk" az eddig megszokottnál...valami iszonyat gyorsan a müncheni Hbf-en találtuk magunkat. A legfurcsább az egészben, hogy most voltam életemben úgy először kirándulni, hogy ide jöttem haza, Németországba, Münchenbe, Pöckingbe. Annyira jó érzés volt leszállni a vonatról, hogy hihetetlen. Körülbelül egyszerre hangzott el a szánkból a mondat; "de jó újra itt, Münchenben, de jó újra itthon!".
Zsuzsi és Szimi hazamentek, de Tamarával és Orsival úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk még a Schluckaufot, esetlegesen iszunk is még valamit...?! Hát, ittunk egy sört, beszélgettünk még - időközben befutott Andi és Norbi is, majd éjfél körül szedtük a sátorfánkat és haza indultunk. Fél 2-re estem ágyba, de igazából annyira nem is voltam fáradt. Ezt bizonyítja az is, hogy fél 10-kor felkeltem. Fürödtem, ettem, megbeszéltem a családdal az eseményeket, délután pedig randim volt a csajokkal. Na nehogy már itthon üljek vasárnap délután, 20 fokban! :D Az valahogy nem én lennék...
Marienplatzon találkoztam Szimivel, Orsival és Tamarával és ismét kimentünk a Westparkba. Nem, még mindig nem unom azt sem. :) Megint marha jó volt és még mindig nagyon tetszik. Az érdekesség az, hogy német szót alig lehetett hallani. Körülnéz az ember, görögök, törökök, arabok, sok-sok kendős nőci, mindenféle kétes alak... :) Sütögetnek, eszegetnek, iszogatnak - kánaán! :) Őrült turisták lévén ismét végigjártuk az egészet, de ezúttal hasznos elfoglaltságot is találtunk magunknak; hullahopp karikáztunk és gólyalábaztunk. :) Majd megmásztunk egy dombot és leheveredtünk napozni...hmm, micsoda idill. Igen-igen, irigykedhetsz Anya; ez tényleg édes élet! ;)
A délután további részében meki, szokásos jegeskávé, majd róttuk az utcákat, amik tele voltak zenészekkel, hegedűsökkel, zongoristákkal, stb-stb...jajj olyan nagyon jó volt! Meleg, napsütés, emberek mindenhol, jókedv, móka és kacagás...hihi :) Megintcsak eszméletlenül jól éreztem magam és csodás hétvégém volt; erre szavak sincsenek. Akarom még! Nagyon sokat itt lenni még, nagyon sok ilyen pillanatot és nagyon sok ilyen hétvégét!
Óóó, a hétvégémet megkoronázta még egy kisebb lehetőség; kaptam e-mailt egy starnbergi családtól, akik most költöztek oda. Látták az interneten, hogy munkát keresek (pedig már 2 hónapja adtam fel a hirdetést), és szeretnék ha besegítenék a háztartásban, takarításban és a kutyájuk körüli teendőkben. Ha érdekel, hívjam őket. Nos, este felhívtam őket és holnap megyek hozzájuk délelőtt fél 10-re, megismerkedni a kutyával és megbeszélni a továbbiakat. Ááá olyan boldog vagyok!!! :) Mondjuk szerintem most lefekvés előtt elmondok pár imát, hogy az a bizonyos kutyus ne egy rottweiler legyen, mert akkor nem tudom, hogy mi lesz..?! Na jó, viccelek csak. Mondtam már, hogy nincs olyan probléma, amit ne tudnék megoldani! ;)

Most pedig megyek és elteszem magam holnapra. "Millió" kép a szokásos helyen, csemegézzetek nyugodtan!
Szép hetet kívánok Mindenkinek! Puszi 
:)

2011. április 4., hétfő

Az első áprilisi napok, avagy "ganz schön viel los"... :)

Nem tartanék most ilyen napi beszámolókat, minden nap majdnem ugyanolyan. Igaz, hogy itt mindig történik valami más, valami izgalmasabb is, próbálom inkább azokat a dolgokat összegyűjteni. Különben meg olyan vagyok, mint a 80 éves néni, aki mindent elfelejt, még azt is ami az előző pillanatban történt. Ha nem írnám le nagyjából minden nap röviden, hogy mi történt, akkor vajon mi állna a blogban?! :) Na, mindegy is, bevezető megvolt.
Kezdeném a hétfői hatalmas hisztirohammal, amit Felix produkált. Először is nem akart felkelni, másodszor Kati lehozta reggelizni, mire anyuka felment, a gyerek leheveredett a nappaliban, füléig húzta a takarót. Mire anyuka lejött és észrevette, elöntötte a düh - amit nem csodálok. Rácsapott a popsijára, odarángatta az asztalhoz és ráparancsolt, hogy egyen. Ha nem a saját szemeimmel látom, akkor tuti nem hiszem el...Kati nem szokott ilyen lenni, sőt egyáltalán nem szoktak így bánni a gyerekekkel. Itt megjegyezném, hogy néha nem ártana, mivel a kissrác azon nyomban nekilátott a nutellás kenyerének...én itt ekkora fegyelmet még nem tapasztaltam.
Hétfőn délelőtt voltam megint takarítani, ezúttal vasalnom is kellett. 9-től 13 óráig bőven elütöttem ott az időt, kezd megtetszeni már ez is, hiába csak takarítás - nekem jelen esetben többet jelent bárminél. Van mit csinálni, hasznosan töltöm a szabadidőm egy részét, pénzt is keresek és segíthetek másoknak. Apuka este írt is sms-t (a család apukája, ahol takarítok), hogy minden nagyon szép és ragyog, örök hálája, menjek következő héten is és üdvözöl az én kis "hétfői családom". Köszi-köszi, de azt kell hogy mondjam; én vagyok hálás! :)
A kedd sportos volt - úgy is mondhatnám, hogy nagyon sportos. Felixet 3-kor eldobtam egy szülinapi zsúrra, Robinnal pedig 2 órát (nem túlzok) ugráltunk a trambulinban. Mesés. Már éreztem, ahogy fel le ugrál az agyam is. :) De ez még nem volt elég, benyögte, hogy menjek vele ping-pongra is. Miért ne?! Jó au pair vagyok én, mindenre kapható, megyek! :) Ott is felváltva játszottam mindenkivel, megállás nem volt. Nicoval (Robin barátja) ütögettem éppen, ilyet szól: "Robin, a nővéred full jól játszik!"...óóó köszönöm, de nem vagyok a nővére. Robin mondta, hogy az au pair-jük vagyok, erre Nico: "az micsoda?"...a srác elmagyarázta, majd nyomtuk tovább a játékot. Na és ennél már csak az lenne érdekesebb, ha a gyerekeimnek néznék őket. Bár ez eleve furcsa lenne, engem szoktak 17-18 év körülinek saccolni...jelentem, ilyen még nem fordult elő. De rendszeresen a tesójuknak néznek. Lehet, hogy nagyon úgy viselkedek?! :)
Szerdán Kati itthon dolgozott, délután pedig elvitte Felixet a suliba beiratkozni. Az a kicsattanó jókedv - amit egyébként egy ilyen után vártam volna - az sehol sem volt. Anyuka konkrétan azt mondta, hogy volt ott egy "hülye tehén, akitől ő frászt kap" (ő volt a tanárnő), aki mindenbe belekötött. A gyerekeknek valami tesztet kellett írnia és egy bemutatkozó jellegű kezdeti tanórán részt vennie, de állítólag Felix ezen "megbukott" volna...
A nő egyfolytában kritizálta, hogy nem képes odafigyelni, egy helyben ülni, nem hallgat senkire és semmire. Ezt én eddig is tudtam, anyuka ezek szerint most szembesült a ténnyel. :) Tehát mostantól szorgosan gyakorolják majd ezeket a dolgokat, hogy mire Felix suliba megy, kellőképpen elsajátítsa. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle.
5 körül elmentem a fiúkkal Robin foci edzésére, én nézelődtem, ők rúgták a bőrt.
Na a csütörtök; a nyugalom szigete...sehol senki. Robin Adriano-nál játszott, reggel Kati elvitte Felixet az oviba, délután pedig az egyik óvónő vitte haza magával, mivel az ő fia és Felix jóban vannak, sokszor játszanak együtt. Viszont ők Tutzing-ban laknak - ami a második megálló innen. Anyuka hozta el eddig mindig, de most rám hárult a feladat - térképpel a kezemben, rajta az útvonal valami baromi vastagon kihúzva kékkel - gond nem lehet, simán megtalálom a házat. Ó persze, gondoltam én. Az S-bahnról ahogy leszálltam, még csak véletlenül sem a jó irányba indultam el, én hegynek mentem, az úticél a tó fele lett volna. Körülbelül négy nagyon kedves emberkét kérdeztem meg, hogy mégis merre...?! Közben olyan csodás helyeken jártam - na igen, azt hittem Pöcking és Starnberg után már nem jöhet jobb. Tévedtem. Tutzing maga a mennyország, de tényleg. Az utcákat járva úgy éreztem magam, mintha hirtelen nem is Németországban lennék, sehol nem volt kerítés, a házak lépcsőzetesen vannak építve és lélegzetelállítóan szépek (igaz látszik, hogy baromi gazdag mindenki), "Született feleségek"-feelingje volt az egésznek...húú de szerettem. Ott még eltévedni is öröm volt. Még visszamegyek, de akkor majd viszek fényképezőgépet is. :) A tóra olyan rálátás volt, hogy ha nem a saját szememmel látom, akkor el sem hiszem. És a hegyek, úristen a hegyek is mennyire szépek voltak és látszottak a teljes magasságukkal (pedig annyira nem volt szép idő sem) - na ezt anya nagyon csípné, azt tudom. ;)
A péntek reggel kissé szokatlan volt - arra keltem hogy, Apa és az egyik szállító (annál a cégnél, ahol Apa dolgozik) a házunk előtt állnak egy furgonnal. Már jött is a telefon, hogy menjek ki. Oké, lerendezem a reggelit, tízórait, családnak megmondom, hogy látogatóim vannak és már ott is vagyok. Nos, negyed 8-ra kiértem, puszi-puszi, majd betessékeltem a vendégeket. Kati mondta, hogy nyugodtan hívjam be őket, mutassam meg a szobám, ha szeretnének reggelizni vagy kávézni, akkor az is megoldható. Gyors szobavizit, csipa mosás után végül leültek az asztalhoz és ittak egy kávét, Kati közben megkínálta őket sütivel és eperrel. :) Lepacsiztak a kissrácokkal - Felix annyira zavarban volt, hogy nem bírt nekiállni a nutellás kenyerének sem...fél órát töltöttek itt, majd továbbálltak. Mindennek az az előzménye, hogy szerdán este kaptam egy telefont, miszerint gyors látogatásban lesz részem valamikor pénteken délelőtt, ugyanis Apa főnökének valamire szüksége volt és ezt csak így lehetett megoldani. Nem gond, összekötötték a kellemest a hasznossal. :) Ami már eleve dobott a reggelemen, hogy itt voltak, a "hab a tortán" a négy darab kakaóscsiga - ebből két darab a reggeli tányéromon - volt. Ezer hála és köszönet! A pénteki szokásos vasalási roham, fürdőszobatakarítás, semmittevés után csalingáztam Felixért. Evett egy tál müzlit, majd indultunk a sportpályára - ő gördeszkával, én gyalogosan. Uwe megkért, hogy 5-re hozzam vissza, mert időpontjuk van Tutzing-ban egy dokihoz. Oké, pazar, van 15 percünk - megéri lemenni? Megéri lemenni! :) Suliban vettem neki egy üveg colát - tudniillik, mindig "le vagyok szidva", hogy nincs nálam pénz és ő szomjan hal. Hát most nem halt, megvettem neki, had igyon és már jöttünk is haza. A kissrác nagy büszkén lóbálja a colás üveget, apuka meg értetlenkedve kérdezi, hogy az övé-e?! Mondom igen, az övé. Uwe: "Kati nem említette, hogy a fiúknak nem szabad colát inni? Ráadásul úgy látszik, hogy Felix is átrázott, mert azt mondta, hogy szabad." Micsoda??? Hát elájulok komolyan, colát inni sem szabad...de az nem számít, hogy néha zacskószám tömik magukba az édességet. Nem szabad tv-zni, Wii-zni, számítógépezni, bent lenni a házban ha süt a nap, egy héten egynél több alkalommal barátokhoz menni, colát inni...na jó, nem sorolom, mert akkor itt ülök egy hétig még. "Borzalom", amikkel itt néha szembesülnöm kell. :)
Őrült egy hete volt a kisebbiknek egyébként - csak megjegyzem. Nem nagyon tudom hova tenni az olyan embereket, akik egyik pillanatban totál normálisak még, a másikban pedig mintha teljesen kifordulnának önmagukból...?! Miért kell ennek így lennie? Most kicsit kitérek kisebb különbségekre a két fiú között, melyiket miért szeretem/nem szeretem.
A legszembetűnőbb az, hogy Robin végtelenül barátságos - legyen szó akármiről is. Állandóan fel van dobva, mindenről átéléssel beszél, vidám, barátságos. Soha, ismétlem soha egy rossz szava nem volt hozzám. Ami a "hátránya" és nem tetszik, lusta és szétszórt, valamint különböző időszakai vannak...Star Wars-láz, YugiYooh-kártya-láz, ilyen láz olyan láz...és akkor a világon semmi más nem érdekli, ha a csillagos eget ajánlom fel neki, az sem.  Ja, és állandóan tv-zne és a házban ülne, amit én annyira nem díjazok, mert én is szívesebben vagyok kint.
Felix a totális ellentét; hullámzó kedvvel, sok hisztivel, makacssággal. Azt hiszi, hogy övé a világ, hogy mindent csak és kizárólag ő tud és csinál jól, mindenki más "hülye". Egyik pillanatban mosolyog, suttog a fülembe, hogy ez van meg az van, totál normális és kenyérre lehet kenni. A másik pillanatban viszont megőrül, hisztizik, káromkodik, ordibál és ilyen nagyon furcsán viselkedik, mint aki nincs észnél. De ezt most ne értsétek félre, komolyan így van. Pl. ez a mondat: "Robin ist so dumm wie stroh...!" Na, ez az a mondat, amit 3 hete nem tudok hova tenni,  "hogy Robin annyira hülye/buta mint egy szalmaszál"...? Hát, Felix barátomnak tudnám javasolni mindenesetre, hogy próbáljon leállni az ilyenekkel, mert jövőre a suliban nem lesznek rá vevők. És akkor még anyuka csodálkozik, hogy "baja" van a gyereknek...egyszerűen kiakadok, amikor a vacsoránál ezt énekelgeti - mit énekelgeti, üvölti. Anyuka és apuka meg megszakad, annyira vigyorog...vagy szerintetek ez csak engem zavar ennyire és én csinálok mindenből nagy ügyet?! Lehet, de sokan nem bírnák ezt még, abban is biztos vagyok. :)
Lényeg a lényeg, baromi jó érzés volt pénteken este, vacsi után eltűnni a szobámba, immár azzal a tudattal, hogy két csodás, gyerekmentes, 20 fokos nap áll előttem...a péntek mindig ilyen; a legeslegjobb nap a héten!
Szombaton délután egyedül bolyongtam a városban, többi csajnak sajnos dolgoznia kellett. Lehet jobb is, hogy így alakult, mert ajándékokat akartam venni pár embernek - sok lesz a születésnap. :) Baromi sok ember volt a városban, mindenhol. A németek pedig olyanok, hogy van egy kis jó idő és eléggé kivetkőznek. Hirtelen nem tudtam milyen évszak van; totyognak a kis papucsokban, rövidnadrág, trikó... Voltam sok-sok helyen, vettem sok-sok mindent, de a délután végére már mondhatni "madarat kaptam". (bajorok mondják így: "ich habe ein Vögel gekriegt"). Mekibe beültem kajálni, most még az is jólesett, pedig néha már nagyon a könyökemen jön ki. Jaa, a napi jótettem az volt, hogy meghagytam kis csibefalatkákat és sült krumplit, a Mekitől nem messze egy ajtóban pedig mindig ül egy bácsi (hajléktalan) a kutyájával, aki egy pléddel van betakarva. Annyira rossz mindig elmenni előttük, különösen hogy kutyával van...azért ez furcsa érzéseket vált ki gondolom mindenkiből, no és a maradék kajám elvittem nekik, és annyira, de annyira jó érzés volt odaadni. :)
Aztán uzsgyi haza, család a teraszon lakmározott, gyorsan megbeszéltem velük a napi eseményeket és rohantam átöltözni, készülődni. Este 8 órakor már ismét a vonaton ültem, majd kimentem Garchingba Orsi elé. Neki egész hétvégén dolgoznia kellett, mert a családja elment wellnes-elni, de a 2 éves gyerkőcöt otthon hagyták neki. Aranyosak. Na, az estéje szabad volt, így együtt mentünk Andiékhoz. Most otthon volt Norbi is (Andi barátja) - ő vendéglátós és mixer, csinált nekünk finom, aranyos kis italcsodákat, beszélgettünk, teraszon ültünk a kerti székeken; ááááá annyira jó volt. Mesés. Akkor kapott el valami; én egyre jobban szeretek itt lenni és ez egyre csak erősödik! :) Éjfél körül elindultunk ismét a Schluckaufba - már bevett szokás, hogy mindig ott kezdünk. Útközben hozzánk csapódott Norbi egyik munkatársa, egy thaiföldi srác, aki nagyon aranyos, vicces és állandóan mosolyog. Ja, és azt mondta, hogy aranyosnak találja a magyar nyelvet. :) Schluckaufban még martiniztünk, beszélgettünk - egyszerűen jól éreztük magunkat, de nagyon! Már 2 óra is elmúlt, mire rávettük magunkat, hogy akkor el kellene indulni Klangweltbe. Igen ám, de 2 óra után nem igazán járnak U-bahnok. Szóval fogtunk egy taxit, sitty-sutty 5 perc alatt ott is voltunk. Azt hiszem ilyen későn sem mentem még szórakozni, körülbelül 3 óra lehetett, mire bejutottunk. Nem probléma, a buli ismét fantasztikus volt, sokat táncoltunk.  Reggel haza, 7-re ágyba dőltem, 11 órakor felkeltem. Rohamléptekben összekapartam magam, majd megindultam az egyik hatalmas bőröndömmel Tündihez. A héten összepakoltam az összes téli cuccom, a csizmákat, a kabátokat, a meleg ruhákat és azokat a dolgokat, amikre az ittlétem alatt már nem hiszem, hogy szükségem lesz, Tündi pedig haza tudja nekem vinni kocsival. :) Ja, míg el nem felejtem; finom kis paprikás csirkét ettem nála nokedlivel, mennyei volt! ;)
Délután Szimivel találkoztam és a Westpark felé vettük az irányt. München nagyon híres arról, hogy sok a zöldövezet, a park. Nos, a Westparkban ezidáig még nem voltunk, de vasárnap sem bántuk meg, hogy kimentünk. Most lehet, hogy kicsit elfogult leszek, de nekem jobban tetszik, mint pl. az Englischer Garten. Leírhatatlanul gyönyörű hely és annyi ember volt, hogy annyit én még csak egy ilyen "szimpla" parkban nem láttam. Kiterített plédeken ült/feküdt mindenki, a gyerekek játszottak, futkoztak, bicikliztek, a felnőttek sütögették a kis pecsenyéjüket, grillezgettek, ettek, ittak, napoztak - valaki már fürdőruhában. A park tele van dombokkal, tavakkal, thai létesítményekkel, van kínai kert (de ez sajnos zárva volt). Elvoltunk, mit tagadjam... :)



Ja, egyetlenegyszer sikerült kicsit "beégnem"; egy néni bikiniben nagyon ki volt terülve és én ezt hangosan megjegyeztem, 2 méterre tőlük, mire ő elkezdett csacsogni a barátnőjével magyarul...nem tudom, hogy meghallotta-e?! :)
Később visszamentünk városba, majd ittunk egy jegeskávét. Szimi elköszönt, én pedig Gergővel találkoztam. Ő pénteken érkezett Münchenbe, és az utolsó egyetemi félévét erasmus ösztöndíjjal teljesíti az itteni egyetemen. Magyarországon ugyanabban a faluban lakik, mint én. Számomra még mindig hihetetlen, hogy ugyanebbe a városba kerültünk. Kicsi a világ. :)
Sétáltunk, beszélgettünk, majd olyan fél 8 körül hazaindultam. Itthon a család grillezgetett a teraszon, voltak vendégek is, de éppen menni készültek, amikor én megérkeztem. Viszont annyi finom eledelt hagytak nekem a hétre, hogy azt hiszem megint jól fogok élni - saláták, husik, ez-az-amaz. :)
Nos, így telt a múlt hetem - mindent (na jó, azért nem mindent), de sikerült leírnom...húúú rettenet jól érzem itt magam, és nagyon boldog vagyok, hogy itt és így élhetek. Biztos unjátok már, hogy ennyiszer leírom, de azt hiszem ez az év nagyon jót tett/tesz nekem minden szempontból! :)
Képek a szokásos helyen, de ezt a Westparkot például úgysem lehet képekkel szemléltetni, hogy milyen is. Látni kell! Szóval mindenki jöjjön Münchenbe! :)

Csodálatos hetet kívánok Mindenkinek!
Sok puszi
:)

p.s.: Sokan kérdeztétek, hogy állok az amerikás "ügyet" illetően. Úgy állok, hogy megkaptam az interjú időpontját, amely április 27.-e, délelőtt 11 óra. Azon részt veszek, angol elbeszélgetés, egy teszt, a program ismertetése...Majd ha az megvan, akkor májustól kezdhetek családot keresni. Hát hajrá! Remélem mindenki nagyon drukkol nekem, mivel én még mindig őrült módon szeretném ezt az egészet! :)