Kezdjük rögtön az elején; a khao laki kalandoknál. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy boldogan hagytam el Bangkokot, még az utolsó ott töltött éjszakámon is hisztiztem és valamiért nem voltam nyitott az újra - mindent és mindenkit utáltam alapállásból. Persze ahogyan ez lenni szokott, a végén ezerszer jobban éreztem magam délen, a munkával, az emberekkel, a szigeten, mint a nagyvárosban. Mindig megcsinálom a nagy drámát az elején, hogy aztán sokkal jobb dolgok érjenek és ezerszer boldogabb legyek máshol. Természetesen nem fogom napokra és hetekre lebontani a Khao Lak-on töltött 2 hónapom, de nagy vonalakban annyit elmondhatok, hogy életem egyik két legfantasztikusabb hónapját töltöttem Phukettől másfél órányira, északon a dzsungelrengetegben, mégis iszonyúan szép partokkal övezve. Ha jól emlékszem a két hónap alatt talán 4-5 szabadnapom volt - magam sem számoltam - és nem is éreztem úgy, mintha dolgoznék, mert minden nap egy ajándék volt és még ha néha korán is kellett kelnem, a túrák, a látottak és átéltek mindenért kárpótoltak. Annyi dicséretet kaptam a vendégektől, hogy el sem tudjátok képzelni.
Azokon a helyeken dolgoztam nap mint nap, ahova az emberek több száz eurót adnak ki és jutnak el egyszer, egy nagyobb nyaralás keretein belül. A James Bond sziget volt a legnagyobb kedvencem. De jártam szafari túrán is - bambusz csónakkal vízi rafting, elefánt trecking, teknősbékák minden nap -, Surin Island (felszíni búvárkodással), templom túrák és még sorolhatnám. Kötöttem ismét barátságokat és találkoztam hihetetlen emberekkel. Buliztunk, megünnepeltük a thai új évet, rátaláltam Barára, egy kedves magyar lányra, aki már három éve él és dolgozik Phuketen és majdnem minden áldott hétvégén meglátogatott Khao Lak-on - sosem fogom elfelejteni azokat az őrült napokat.
Csatolnék inkább több képet, talán jobban átjön boldogságom:
forró kókusztejben, édes/puha mangóval - mennyei!
Egy ténnyel viszont nem számoltam; hogy jön a nyár, azaz a monszun időszaka. Ami nem egy kis holmi hamburgi esőt jelent vagy zuhit, hanem tényleges felhőszakadást. Mendemondák útján hallottam, hogy volt már rá példa, hogy napokig esett megállás nélkül. Na már most ezt én elképzeltem magamnak és már márciusban is volt sajnos olyan nap, amikor egyfolytában esett. Nem akartam megvárni míg rosszabb lesz a helyzet, mert április után Thaiföld eléggé üres lesz és sok étterem/bár bezár és csak október/november körül nyitnak ki. Nyáron ott nem igazán van élet és el szerettem volna ezt kerülni. Azt tudtam, hogy nekem ebből ennyi nem elég, így hát köztes megoldások után kezdtem kutatni, hogy aztán ősszel visszamehessek majd egy újabb szezonra. Szóba jött Európa - animátorkodás, tour guide-kodás és a többi hasonló szezonális dolgok - mígnem egy gyönyörűséges márciusi napon, túrám után klikkelek az emailjeimre és hát olyat láttam, hogy azonnal meg kellett kapaszkodnom valamiben (...)
Németországból jött az email és úgy szólt a fáma, hogy "Robinson Club szeretne téged május elejétől, egy éves szerződéssel, recepciósként alkalmazni... a Maldív-szigeteken!" Többször el kellett olvasnom az emailt, majd kutakodnom emlékeimben, hogy mégis mikor és miért jelentkeztem én valaha is a Robinson Club-hoz akármilyen pozícióra?! Mert esküszöm nem emlékeztem. Az lehetett ugyanis, hogy tavaly május környékén (amikor már tudtam, hogy szeretném januártól elhagyni Hamburgot) mindenféle munkára jelentkeztem Ázsia szerte és gondolom rápakoltak egy várólistára, majd előkerült az anyagom idei év elején. Mert esküszöm semmiféle ilyen szándékom nem volt, hogy én a Maldív-szigetekre jöjjek és itt dolgozzak.
Az utolsó mondat alapján talán már sejthetitek, hogy az az "itt" az tényleg itt van; jelenleg - és körülbelül másfél hónapja - a Maldív-szigeteken dolgozom a Robinson Clubban, mint recepciós. Két tépelődős hónap és pár telefonhívás következett még Khao Lak-on, mígnem rábólintottam a dologra és jöttem Isten hírével.
Eszméletlen sok az olyan dolog, amiről fogalmam sem volt ezzel a hellyel kapcsolatban. Elmémben két dolog volt biztos; ez az a hely ahol az összes nászutas és nagyon boldog, nagyon friss házas ember összetömörül; valamint ez az a hely, amelyre ha egész életem során is gyűjtenék, de talán még csak megközelíteni sem tudnám. Hahaha... ez az a hely, amely tényleg maga a földi Paradicsom, ahol vízbe se kell tennem a lábam, de akvárium terül el alattam, mellettem. Bazi nagy színes halak és korallok, teknősbékák, kis cápák, néha delfinek és mindez egy 550 méter hosszú és 200 méter széles szigeten. Na tépelődésem itt kezdődött éppen, amikor közölték, hogy a szigeten az égvilágon semmi nincs, kivéve a resortot, azaz a Club. Nincsenek éttermek, bárok, szórakozóhelyek és bevásárlási lehetőségek. Aki innen el óhajt menni, az csak motorcsónakkal teheti, szervezkedés útján.
Május 2-án este landoltam (egy szenzációs, 5 napos Phi Phi szigeteki kiruccanást követően Barával). Azt hittem soha az életben nem fogok ide érni. Phuket - Bangkok - Male - Khadedhoo airport (amely akkora, mint kis falumban egy buszmegálló), majd motorcsónak. Az Indiai-óceán kellős közepén vagyok, ahol már tényleg a madár is alig jár (...)
Az összes személyzet egy úgynevezett staff village-ben lakik, 250 főt számolunk és mindenki a resortban dolgozik! Eszméletlen számok.. ha nem említettem volna még, a 80% férfi. És még egy enyhe, de nem elhanyagolható tényező, hogy a Maldív-szigetek egy szigorúan iszlám vallású ország - tegye fel a kezét, aki ezzel tisztában volt?! Én nem tudtam és alaposan meg is lepődtem. Egyiptom után nagyjából tudtam, hogy mire számítsak, de nem egyszerű. Nem egyszerű, amikor átmész másik szigetre vagy amikor megérkezésemkor Male-ban, a fővárosban tartózkodtam és talpig feketében, összefogott hajjal is mindenki engem néz, mert valószínű nem sűrűn látnak ilyet. Szinte csak a szemük látszik ki, nőket nem sűrűn látok az utcákon (megmondom őszintén, felüdülés volt a resortba jönni, mert itt azért nincs szigor és úgymond mindent szabad).
Front Office csapat a maldív-szigeteki Robinson Clubban
Egy tajvani lánnyal osztom meg a szobám - előre tudtam, hogy két személyes szobákban leszünk elhelyezve - ő előttem 1 héttel érkezett és az étteremben hosztesz. Khm, hát privát szféránk nem sok akad - ami először nem tetszett, utána persze hozzá szokik az ember -, de hat éve nem éltem együtt másik személlyel egy közös szobában, szóval ez így az elején furcsa volt. Sokat nem találkozunk persze, de el tudjátok képzelni mennyi lehetőségem van egy ekkora szigeten elbújni néha valahol, ahol szinte állandóan emberek/vendégek/kollégák vesznek körül.
A munkát mondhatni gyorsan megszoktam és betanultam - persze össze sem lehet hasonlítani ezt a helyet egy normális, németországi hotellel.
Érdekes és furcsa élet ez itt; egyrészről mindent használhatunk és együtt csinálhatunk a vendégekkel - néha úgy érzem magam, mint egy vendég -, másrészről úgy mondanám szépen, magyarosan kifejezve, hogy egy luxusbörtön, ahol minden következő lépésem háromszor meggondolom és tudom, érzem, hogy állandóan csekkolva vagyunk. Na ezt nem volt egyszerű megszokni és az első hetekben jöttek azért dolgok, ahol azt mondtam "ácsi..."
Nagyon hiányzik a civilizáció, az üzletek, a boltok és éttermek. Hogy ne legyen hatalmas gond beszerezni egy tusfürdőt vagy egy tubus fogkrémet haha. Van egy nagyon pici staff boltunk, ahol a legalapvetőbb dolgokat be tudjuk szerezni, de biztos ami biztos, mielőtt jöttem kaptam egy listát, hogy jobban teszem ha egy évre elegendő kozmetikai cuccokat magammal hozok...
A recepción elvégzett tevékenységeimet leszámítva vannak azért még más feladataink is. Például úgynevezett "cooking duty", egy héten összesen 2 óra az életemből, amikor is be kell segítenünk reggeli/ebéd/vacsora közben az étteremben - olyankor palacsintát, tojást sütünk, szendvicseket készítünk elő, narancsot facsarunk, salátát készítünk vagy éppen sushit. Akadnak néha tánc próbáink is, amelyek után aztán különböző estélyeken táncolunk a vendégeknek (amolyan animáció jellegű a dolog). Heti 3-4 alkalommal "bar duty" van; ami azt jelenti, hogy vacsora után az egész csapat a bárhoz vonul, majd az egységes klub tánc után kezdődik a móka és amolyan diszkó hangulatot teremtünk. Ezek általában szuperül és viccesen szoktak elsülni, én nagyon élvezem.
Ismertem meg remek embereket - érdekeseket, más kultúrájúakat, zárkózottabbakat vagy éppen nyitottabbakat - de az összes valamilyen hatással van az itteni életünkre. Igen, talán nincs sok választási lehetőségünk azt illetően, hogy kikkel barátkozunk vagy éppen kikkel töltünk több időt, de elvagyok. Itt nincs az, hogy ha valakinek nem tetszik a pofija, akkor tovább állok. Ugyanis együtt dolgozunk, egy csapatot alkotunk, együtt fogyasztjuk el étkünket, együtt szórakozunk, együtt próbálunk és együtt szeretnénk kikapcsolódni is. Amikor megérkeztem mindenre kíváncsi voltam és sokat kérdezősködtem. Talán nem is gondolnátok ti sem, mennyire nehéz ide akármilyen pozícióra is embert találni (...) Valószínűleg ti is azt hiszitek, hogy az emberek kapkodnak az itt felkínált állásokért, de azt kell hogy mondjam, nem így van. Hatalmas megalkuvás szükséges ahhoz, hogy valaki hosszabb időre meg tudja vetni itt a lábát - a helyen, ahol a madár se jár. A környezet valóban mesébe illő - talán ragoznom sem kell - és nagyon hálás vagyok, hogy adódott számomra ez a lehetőség. Mások éveket gyűjtenek egy ilyen nyaralásra (és látom mennyit fizetnek még ki a 10-14 napos vakáció letelte után) és én itt lehetek, élvezhetem minden nap.
Mivel a Robinson Club egy német működtetésű hotel lánc, így vendégeink többsége német/osztrák - elvétve svájci. Aztán van az ázsiai piac - Kína, Japán és Korea. Megmondom őszintén, én két utóbbit szeretem a legjobban. Problémamentesek, nem panaszkodnak soha semmiért, mindent illedelmesen megköszönnek és tudnak viselkedni és állandóan mosolyognak. Sok kínai dolgozó akad a szigeten, mert a kínaiak nem nagyon szeretnek/tudnak angolul beszélni, valamint egyetlen japánul tudó dolgozónk is van (bár a srác helyi, élt és dolgozott Japánban pár évig, emiatt beszéli a nyelvet).
Európa szerte nagyon sok Robinson Club van, de most igyekszenek Ázsiában is terjeszkedni. Novemberben nyílik egy új Robinson Club szintén a Maldív-szigeteken - itt ragadnám meg az alkalmat, akit esetleg érdekelne hasonló munka, az új klub éppen mostantól keresgél embereket, szinte az összes létező pozícióra a Robinson Club Noonu szigetre (több infó a jelentkezéssel kapcsolatban nálam, privátban). Valamint szintén novemberben nyílik egy újabb klub - most kapaszkodjatok meg! - nem máshol, mint Khao Lak-on (Thaiföldön), ahol 2 hónapon keresztül dolgoztam tour guide-ként. Véletlenek sorozata, hogy ismerem a hotelt és szinte minden nap hoztunk el onnan vendégeket, akik egytől egyig meg voltak elégedve mindennel (Robinson Club Khao Lak néven fog futni és ez lesz az első hotel Thaiföldön).
Megmondani nem tudnám, mikor jelentkezem legközelebb, de annyi sok üzenetet kaptam a legutóbbi poszt óta, hogy muszáj volt életjelet adnom. Megmondom őszintén, lassan fél éve Ázsiában és boldog vagyok. Január óta nem ér stressz, nem húzom fel magam dolgokon, mint Európában, normálisak az emberek, meleg van és esőt talán elvétve, ha átélek, jókat eszem és iszom - maradnék még egy keveset na. Legvalószínűbb, hogy jövő nyár elején térek vissza Európába - bár ennyire előre szaladni nem szeretnék, de ez a terv. Bár lehet, hogy jobb ha én nem tervezek.. mert látjátok most is mi lett belőle. Nagyvárosba indultam, Bangkokot akartam, most pedig a "semmi közepén" ülök hárommal, azt sem tudom merre vagyok arccal és nagyvárosnak még csak nyoma sincs. Viszont még mindig hiszem azt, hogy végül úgyis mindig ott landolunk és ott leszünk, ahol lennünk kell... ;-)
Végezetül pedig néhány kép a khao laki kalandjaim után Phi Phi szigetén töltött pár napról. Számomra ez a hely a földi Paradicsom, a hely ahol imádom a strandokat, az embereket, az ételeket, az éjszakai életet és ahol totális szabadság van.
Így visszanézve a képeket, van ami nem változik - még mindig mindenhol poharat vagy éppen valamilyen dobozt szorongatok a kezemben :D
Üdv Pajtik, sok puszi és ölelés innen a messzeségből...
Vivi
