2021. december 18., szombat

Tíz év után újra itthon... és zárom soraimat.. (:

Klisé és talán elcsépelt; de a csúcson kell abbahagyni.. 

Legalábbis ezt érzem most és ezt éreztem akkor, amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést - betekintést engedve Magyarországon töltött hónapjaimba és ebbe az időszakba -, rápillantottam az oldalsávra és láttam hogy majdnem pontosan 11 éve írom a blogot. Mivel a 11-es a kedvenc számom, jelnek tekintettem, hogy ennek talán így és most kell végszót adjak... Persze kisebb-nagyobb megszakításokkal, de szívem-lelkem mindig benne és tudom, hogy egy napon - illetve néha-néha már most is - őrületesen jó visszanézni, olvasni egy-egy bejegyzést és feleleveníteni dolgokat.

Viszont őszinte leszek - a bejegyzések egyre ritkábban jöttek, már nincs annyira sok türelmem és talán nem is úgy írok, mint régen. Rájöttem arra is, hogy túl sok dolgot nem tudok s szeretnék megosztani, így lehet néha felületes vagy érthetetlen lenne a beszámolóm, így úgy döntöttem, hogy ez amolyan záró-bejegyzés féle is egyben...

Nem szokásom búcsúzkodni - főleg nekem nem, aki néha úgy váltogat munkákat és lakóhelyeket, hogy azt követni is brutális lehet - én mindig csak azt mondom: 'majd még találkozunk...'
És ezt komolyan így is gondolom, számtalanszor bizonyította már az élet is vagy a különböző élethelyzetek. Aki a közösségi oldalakon követ, az továbbra is kap egy-egy szeletet majd az életemből, de itt, ilyen kiszerelésben, ilyen hosszúságú beszámolók már nem fognak jönni...

Most pedig szeretnék írni kicsit az itthon töltött időszakról.

Röpke kronológiai gondolatok itt és mélyröptű összefoglalásaim az itthonlétről.. Ezekkel szeretném kezdeni, hogy az is jobban megértse, aki nemrég 'kapcsolódott be' :)

Érettségi után 1 év München/és környéke következett, majd eltöltöttem szintén 1 évet az USA-ban, hogy megtanuljak angolul is és kicsit jobban megismerjem az országot...

No, de ez most picit 'nyersebb' lesz:

2013. január-2016. december: Hamburg (közben tettem egy pár hónapos kitérőt Egyiptomba, egy szezon-munka erejéig)

2017. január-2018. május: Ázsiában cikáztam - általában ismét szezon-munkákkal, Bangkok - Khao Lak - majd jöttek a Maldív szigetek és újra Bangkok

2018. nyara: Ibiza

2018. szeptember-2019. augusztus: Zermatt, Svájc (tudjátok; Toblerone meg minden.. :)

2019. október-2020. február: Hong Kong és egy working holiday vízum - amire amúgy annyit készültem, gyűjtögettem, iszonyú gyorsan munkához is jutottam.. és innentől már tudjátok, hogy akkor februárban úgy döntöttem, hogy visszajövök Európába, ugyanis Kínában felütötte fejét a járvány (amiből akkor és ott szerintem senki nem gondolta volna, hogy ez lesz, ami most van...)

2020. tavasza: hatalmas lockdown-ozásokban itthon, bizonytalanságban, vagy 3 munkalehetőségem 'lógott a levegőben' és senki sem tudta, mikor nyitnak újra helyek vagy mikor tudok újra az idegenforgalomban dolgozni...

2020. június-2020. október: ismét bociföldön - Andermatt, Svájc (egy röpke szezon erejéig)

... a dolgok többi részéről már írtam és említettem azt is, hogyan jutottam el addig az elhatározásig, hogy hazajövök és kipróbálom milyen itthon dolgozni. Így utólag nézve nem tudom 10 évnyi külföldi lét és olyan életek után hogy hihettem, hogy itthon megtalálom majd a számításaimat, de az a fajta ember vagyok, aki 'addig nem hiszi, amíg nem látja' :)



Ezzel most nem azt szeretném mondani - kérlek ne értsétek félre -, hogy itthon 'húú de nem jó', de azt hiszem aki ismer és tudja milyen vagyok (na meg a családom/barátaim kb. 90%-a nyakát tette volna rá, hogy 3 hónapnál tovább nem fogom itthon bírni és újra le akarok majd lépni), annak nem okozok ezzel most nagy meglepetéseket...

Sikerült viszont elhelyezkednem egy teljesen más körű pozícióban, mint amikben eddig dolgoztam és kiismertem magam. Az elejétől kezdve home office-ban vagyunk (az irodában körülbelül háromszor jártam), minden online megy, minden sokkal lazább, nincs (túl sok) stressz és tök új dolgokat volt lehetőségem elsajátítani, egy számomra új területen. Felköltöztem Budapestre és kerek 9 hónapot éltem fent (ebben valószínű azért az is szerepet játszott, hogy túl sok társaséletben nem vettünk részt abban az időszakban, kissé korlátozva voltunk, a munkamenet miatt - otthonról - még a megszokott, összetartó, a másikról mindent tudó munkahelyi légkör és csapat sem volt nagyon meg), egyszerűen nyáron már addig jutottam, hogy ha nem iktathatok be nagyon gyorsan egy enyhe környezetváltozást és lelépést, akkor nem tudom hogyan tovább.. Sok mindenről persze én sem írok és/vagy nem érzem úgy, hogy a nagyközönségnek mindenről tudnia kell, de már kb. tavasz körül tudtam, hogy élni fogok azzal a cég nyújtotta lehetőséggel, hogy 3 hónapig külföldről dolgozhatok (szintén home office-ban.. ugyebár akár Kukutyimban is ülhetnék, csak internet és a gépem kell:)

Budapest egy csoda, de tényleg. És tudom ezt én is, aki még a világ másik felén is mindenkitől azt hallgattam, hogy az egyik legklasszabb hely a világon. Valószínű én is mindig jobban értékelem akkor, amikor csak 'a turista' vagyok - nem tudom. De úgy gondolom ezt az ember érzi - hogy hol van otthon, hogy hol érzi az egészet, hogy hol teljesedik ki a sztori. Tudom, tudom.. már biztosan unjátok, hogy nálam éppen majdnem mindenhol kiteljesedik ahol csak dolgozom - emiatt is rémisztő valamilyen szinten, hogy éppen a saját országomban nem. Erről valószínű nem kell annak mesélnem, aki hasonló életvitelt folytat, 'itt van' majd 'ott van', vándorcigánykodik, bepakol és kipakol és mindenhol / vagy éppen sehol sincs egy fix otthona vagy pont az életében.. :)



Nem év végi összefoglalónak szánom most ezt a bejegyzést, csak úgy éreztem ennyivel tartozom éppen most, hogy itthon élek és mindenképpen szerettem volna erről picit bővebben mesélni, hogyan éltem meg azt, hogy ennyi idő után hazaköltöztem. Említettem azt is, hogy a munkával párhuzamosan elvégeztem egy rendezvényszervező tanfolyamot - amely már régóta hatalmas álmom volt - sikeresen le is vizsgáztam idén szeptemberben és nagyon-nagyon szeretnék a jövőben majd ezen a területen dolgozni és azt csinálni, amiről úgy hiszem, hogy 'ez nagyon én vagyok' (főleg mert a tuzimus/idegenforgalommal úgy gondolom eléggé egy kalap alatt említhető, de kimondottan azért, mert az eddigi munkáim és pozícióim is szorosan kapcsolódnak ehhez a területhez).

Azt hiszem az itthon töltött 9 hónap elég nagy transzformáció volt - ezt is tudom, hogy mindig ezt mondom, de iszonyú sok dolgot átgondoltam, másképp látok, változtam és változtattam, sok minden világos lett, átértékelődtek az emberi kapcsolatok (igen, pontosan így, hogy itthon élek) és úgy érzem kicsit sikerült lehiggadnom is - na de azért még mindig nem viszem annyira túlzásba, mindig tök jó dolog és pl. nagyon pozitívan élem meg, ha valaki azt mondja 'Vivi, te semmit sem változol...'

















2 hete tértem haza Magyarországra Montegróból. Sosem jártam még ott ezelőtt, mindig csak Horvátországig jutottunk (oda viszont elég sűrűn - szerintem nincs még egy ország, ahol ennyiszer jártam volna). Augusztus óta megvolt Bosznia-Hercegovina (techno fesztivál jeeeeee:), Horvátország, Montenegró nagyon sok helye, ahova már ezer éve vágytam, jártam Albániában, még egyszer Boszniában és azt kell mondjam, a Balkán teljesen elvarázsolt. Erről annyira sokat most nem fogok írni, mert nem tartom magam 'utazó-bloggernek' - ha nyaralni vagy dolgozni vagyok valahol, akkor azt mindig és minden téren magam miatt teszem, úgy élem meg ahogy én szeretném, nem tartom túlzottan fontosnak, hogy számot adjak mindenről online felületeken, mert úgy gondolom ezt megteszik már elegen helyettem is.. nálam az őrült sztorikat fogjátok látni s hallani, azt hogy miért szeretek egy-egy helyen huzamosabb ideig is ott ragadni és dolgozni, megismerni a helyieket és kicsit nem a turista/ vagy utazó lenni, hanem a 'vándorcigány' (nem tehetek róla, imádom ezt a szót:) 


Mostar, Bosznia


Budva, Montenegró







Kiccsalád látogatóban, Montenegróban






Tirana, Albánia - anno Ibizán megismert barátokkal :)


Tirana, Albánia - tesós

Tivat, Montenegró




3 hónapot töltöttem Budvában, Montenegróban. Teljesen visszahozott az életre, nem tudom elmondani mennyire fantasztikusan alakult minden, mennyire jól éreztem magam és igen; jöttem rá megint brutál sok mindenre vagy gondoltam és értékeltem át dolgokat ismét. Azt kell mondjam - és tudjátok, hogy Ázsia a szívem csücske -, megtaláltam a világon azt a területet, ami ugyanannyira elvarázsol, mint a Távol-Kelet, ahol mindent imádok és le bírtam higgadni, ahol az emberek nem stresszelnek túl mindent és realizáltam magamban, hogy ez a keleti életvitel sokkal, de sokkal jobban bejön, mint bármi más.. 

Szóval igen.. a 9 hónap itthon, aztán gyors lelépésem és újra külföld (örökké hálás ezért a lehetőségért a cégnek). Sok-sok minden történt, most pedig hagyni fogom az évet szépen, nyugiban, családi légkörben lezárni.








Jobban a dolgokba nem is igazán szerettem volna belemenni - sok mindenkivel váltok privát üzeneteket és sosem tudom felmérni, van e még itt valaki, aki olvas és akit érdekel kis életem - néhány visszajelzésből persze mindig sejti az ember:) Ez nagyon jól esik - ezer hála és köszönet Nektek.

Most itt hagyom 'lógva' ezt a történetet szerintem.. a munkám ugyanaz, éppen itthonról írok (bár vissza Pestre egyelőre nem költöztem). Van pár terv, vannak újabb dolgok kilátásban, folyamatos változások - úgy látszik az én életem már csak erről szól (de még nem unom:) Egyetlen kérdés amely néha aggaszt (hehe csak viccelek ám), hogy 'na és mi a következő fejezet az életedben vagy következő lépés?' - ez számomra nem erről szól. Én megyek és csinálom, mert úgy érzem ez vagyok én és így. Folyamatos pörgésben és változásban, amit bár tuti sokan nem értenek, de nem is kell, elég ha elfogadják, hogy valaki így szeret élni. Ez számomra sosem arról szólt, hogy na most gyorsan ki kell nézni valami újat, valami másba belevágni és egyfolytában továbbállni - ez nem így van. Valószínűleg nem találtam még meg a végleges helyem - vagy éppen ez az, hogy mindenhol megtaláltam:), de erre a kérdésre sosem tudok és már nem is szeretnék választ adni (hogy naa, mi a következő lépés?), mert számomra ez egyszerűen nem erről szól. Mindig a szívem után mentem és hiszem, hogy ha az eszem után mentem volna, akkor fele ennyi élményben nem lett volna részem. Ha meglátom valami újban a lehetőséget vagy lesznek dolgok, amik mindig is érdekeltek, akkor azok után fogok is menni és megvalósítom, amit meg kell. De sosem fogom konstans nézni, hogy hova tovább és mindenképpen valami új dolog kell...

Ezúton szeretném megköszönni minden kedves Olvasómnak, hogy végigkísérték ennyi sok éven át a történetem, hogy hagytatok egy-egy megjegyzést, hogy rám írtatok akár privátban, hogy mikor írok újra, hogy érdeklődtetek és hogy ennyire szerettétek, amit csinálok! 💗

Puszi és ölelés Mindannyiótoknak - valahol, valamilyen formában még úgyis találkozunk... 😉