2011. július 27., szerda

Audi Kupa 2011. július 26.

Úgy gondolom - mint a többi hasonlóan fontos esemény itt az egy évem alatt - az Audi Kupa is megérdemel egy bejegyzést! Így egy picit részletesebben tudok róla írni és nem intézem el annyival a dolgot, hogy "szép volt, jó volt". Szóval, kedden voltam bent a városban tesómmal (erről majd a heti bejegyzésben írok) és megvettük a meccsekhez elengedhetetlen sört is. Itthon még 4 órakor elhoztam Felixet, majd meg kellett várnunk, amíg anyuka hazaért - fél 5-ös S-bahnra már kaptunk is "kimenőt". Tényleg borzasztóan rendes volt a család, hogy így elengedtek!!


S-bahnnon már találkoztunk pár szurkolóval - sokan mezben, sörrel a kezükben, sapkában vagy éppen sálban nyomták. Marienplatzon az U-bahn-nál kisebbfajta tömeg fogadott minket, dehát ez mindig így van. Szeretem, hogy ha meccs van, akkor 5 percenként járnak az U-bahnok is. A második fordulóba bele is fértünk, de azt hiszem, hogy az Arena-hoz tartva még nem érzékeltük teljesen, hogy hova is megyünk, mit és kiket fogunk látni élőben. Amint leszálltunk a sihuhuról, azon nyomban elkezdtünk sodródni a tömeggel - talpalatnyi hely nem volt sehol sem, ha előre tekintettünk is csak "piros" embertömeget láttunk. Útközben lespanoltunk egy kisebb fiúbandával, jó fejek voltak. Kérdezgettek, válaszoltunk (az alkohol hatása miatt már kissé jó kedvük volt). Mondtam nekik, hogy van egy felesleges jegyünk, mivel Szimi sajnos különböző okból kifolyólag nem tudott eljönni a meccsre, így megpróbálkoztunk azzal a lehetetlen dologgal, hogy a meccs kezdése előtt még 20 perccel eladjuk a jegyét. No, amint ezt meghallották, nem is szívbajoskodtak tovább - az egyik srác elkiáltotta magát, hogy nem kell-e valakinek egy jegy!? Abban a szent másodpercben körülbelül hatan ugrottak elénk, már tépték volna a kezemből a jegyet haha :) Kicsit elkezdtünk alkudozni, de mivel sok időnk nem volt, nem mondhattam nagyon senkinek sem azt, hogy bocsi tovább állok, majd keresek mást, aki a triplájáért megveszi, ráadásul egyedül van. Na ez totál sansztalan volt, ritka az olyan, aki egyedül akar egy ilyen meccsre menni és jegy nélkül jön ki. Ha több időnk lett volna, akkor azt mondom leállok alkudozni, de az első jelentkezőnek odaadtuk 10 euróval többért, mint amennyiért Szimi vette. Most ne nézzetek hülyének, én is tudom, hogy lett volna olyan őrült is, aki tényleg a tripláját adta volna érte, de egyszerűen arra már nem lett volna időnk, így is örülök, hogy ilyen gyorsan túladtunk rajta. Téma lezárva. Sétáltunk tovább a fiúkkal, kiderült, hogy a stadionban is nagyon közel ülünk egymáshoz, de az Arena előtt azt mondták, hogy ők inkább beülnek sörözni valahova, mert az első meccsre nem kíváncsiak. Oké, azért mi bemennénk... :) Hosszan nem kellett sorba állni - volt külön női és férfi bejárat a "letaperolások" miatt :) -, az aranyos biztonsági néni semmi egyéb fegyvert és/vagy más veszélyes dolgot nem talált nálam, viszont a két jéghideg sörömet olyan mozdulattal hajította a kukába, hogy azt nézni is rossz volt. Nem lehet bevinni üveget - bocsi, nem tudtam. Végülis nem lényeg, legalább bent vagyunk. Nagyon gyorsan megtaláltuk a 108-as blokkot, már messziről hallottuk a kiabálást, majd megláttuk, hogy mind a négy zászló a pályán van - elkezdődött a megnyitó. Hirtelen azt sem tudtuk hol vagyunk...Leírhatatlan érzés volt az egész! Megtaláltuk gyorsan a helyünket is - szerencsére senkin sem kellett átmászni, mivel a sor szélére szólt a jegyünk.


Elkezdődött az első meccs, a brazil Porto Alegre és az FC Barcelona csapata játszott egymás ellen. A brazil csapat sokkal jobb volt, mint amire számítottunk. A hangulat végig a tetőfokán, rengeteg ember képes eljönni a világ másik végéről egy meccs erejéig. Sok kis spanyol, olasz, brazil - itt hozzátenném csak halkan, hogy tesóm végigmosolyogta az egész meccset (na vajon miért?!:)) Az első játék végeredménye 2-2 lett, így a 11-es párbaj döntötte el, hogy a Barcelona csapata juthat a szerdai fináléba. Megjegyezném, hogy a németek szerintem nagyon "Barca-ellenesek" voltak - folyamatos hujjogás, fütyülés, stb. Szünetben vettünk sültkrumplit és hot-dogot, mentünk egy karikát, majd visszaültünk a helyünkre. Azt hiszem, hogy a második meccset mindenki jobban várta, egyből megtelt az egész stadion, az üres helyek pedig pirosra színeződtek haha :) Nem tudom leírni és szavakba foglalni, hogy mi zajlott ott az AC Milan és a FC Bayern München meccs ideje alatt! Egyszerűen hihetetlen, elképesztő, szenzációs, fantasztikus volt az egész - a németek pedig ismét megmutatták, mennyire tudnak örülni, avagy mulatni/szurkolni. Meglepetésként ért mindenkit, hogy a játék 3. percében az olasz csapat gólt rúgott. Mivel én nagyon szeretem a Milant is (tudom, nincs "két szerelem" :)), ezért nem mertem olyan hangosan örülni, tesóm bezzeg németül odamondogatott dolgokat - na jó, kiabált -, valamint hatalmas üdvrivalgásban tört ki, miközben az olasz focisták nevét kiabálta haha :) Csitt már!
Később szépített a hazai csapat, 1-1 az állás - a németek zászlókat lengetve, énekelve, ordítva örülnek. Komolyan mondom, az a hangulat, ami ott volt, az megérne egy misét. Kaptunk ilyen "kis" legyező féleséget, azt püföltük az egész meccs ideje alatt. Taps gyanánt szolgál, össze kell hajtogatni és legalább nem lesz vérvörös a tenyere senkinek a játék után. A döntetlen ideje alatt a németeknek rengeteg helyzete volt még - közönség hullámzik, sikít, megy a "scheisse", meg a "schiess doch mal!" - de csak nem ért meg az a döntő gól. Ismét 11-es párbaj következett, az olaszok pedig kihagyták az egyiket, így örülhetett a bajor csapat és szurkolótábor. Örültünk mi is, persze! :)




Nem tudom, tényleg nem lehet leírni és elmondani sem, hogy mit éreztünk. Szinte még most sem fogom fel, hol voltam tegnap, kiket és miket láttam, hogy milyen hangulat volt. Őrület! Már ezért a meccsért megérte úgymond itt lennem egy évig hehe, ezzel tényleg feltettem azt a bizonyos koronát ennek az évnek a végére! Csináltunk valami 200 képet, rengeteg videót mindenről (még a 11-es rúgásokról is), igyekszem feltenni és megmutatni nektek is valahol (blog vagy facebook).
3/4 11-kor aztán jött a dolog nehezebbik része, haza kellett jönni. De ugye ilyenkor mindenki egyszerre indul meg, egy U-bahnnal (lehetőleg az elsővel) akar hazajutni. Kint összefutottunk kis "barátainkkal" (akik segítettek eladni az elején a jegyet), majd velük hömpölyögtünk el az U-bahn megállóig. Volt, ahol rázós volt a szitu - azt hittem megfulladok annyi ember között, na akkor kiáltottam el magam, megrántva tesóm kezét, hogy "gyerekkel vagyok!"...A második fordulóval sikerült is eljutni a Marienplatzig. Bő fél órás várakozás után pedig éjjel 1 órára értünk haza.
Itt a vége, fuss el véle. Nem regélek, beszéljenek a képek és a videók!
Az biztos, hogy ez egy örök élmény marad. Négy ilyen fantasztikus csapatot élőben látni, megtapasztalni ezt a meccshangulatot, együtt örülni és szurkolni vagy egyáltalán csak tátott szájjal nézni ki a fejünkból, hogy "úristen, tényleg itt vagyunk"!...Hmm...Elképesztő!!!






2011. július 25., hétfő

Itt van a tesóm!

A hétköznapok eseményeivel most nem untatnálak titeket. Elvoltunk, ha kellett játszottunk, minden rendben volt. Takarítani voltam, vasaltam, sokat - nagyon sokat! - filmeztem, pakolásztam, szortíroztam - hogy valahogyan azért hazajussanak a cuccaim és a felét még ki se kelljen dobni :) -, gyerekekkel olyan sok dolgom nem volt...Szinte minden napra jut már valami program - beiratkozás a suliba, fogorvosi ellenőrzés, ilyen-olyan szülők és gyerekek délutánja, kirándulások, stb. A szokásos rutin megvolt, ami a fociedzést, ping-pongot és a szerdai foglalkozásterápiát illeti. Apropó, szerda...8 órára kell ott lennünk minden szerdán Starnbergben. Na már most, én szépen, komótosan elkészítettem a reggelit, 7-re készen voltam mindennel (mondom 7.10 körül úgyis jönnek le már reggelizni...), fél 8 előtt 5 perccel még sehol senki, fent semmi mozgás...hee?! Elaludtak! Felmentem - Robin már tett-vett a játékszobában - izzítottam gyorsan, hogy keltse fel anyukát, én addig megpróbálom Felixet felébreszteni. Tényleg elaludtak. Viszont azt hiszem ezt minden nap így kellene eljátszani, mert mindhárman fél óra alatt úgy összekapták magukat, hogy ihaj. Kissráccal ott maradtam Starnbergben, majd a foglalkozás után együtt jöttünk vissza S-bahnnal. Az is újdonság továbbá, hogy a fiúk egyes egyedül, mint a kis angyalok, szépen, csendben játszanak - fent a szobájukban! - minden nap. Még a végére belejönnek itt a dolgokba, mire nekem mennem kell természetesen... :)
Csütörtökön anyuka és Felix az oviban voltak, szülők-gyerekek délutánján. Robin elment az egyik barátjához játszani - igen, megint egyedül hagytak. Mondom, hogy egyre kevesebb a dolgom. Néha azt hiszem csak dísznek vagyok itt... :) Ó, az időjárásról még nem szóltam, pedig lenne mit. Ki voltam akadva egész héten, ugyanis kisebb-nagyobb megszakításokkal, de szakadt az eső, a hőmérséklet higanyszála pedig még a 18 fokot sem érte el - csodás. Milyen nyár ez kérem szépen!? Vagy otthon is ilyesmi idő volt? Nyugtassatok meg, hogy igen... :D Bezzeg áprilisban és májusban meg megsültünk. Jajj, nagyon remélem, hogy lesz ez még jobb is, amíg itt vagyok. Még egy normálisat nem strandoltunk a tónál...
Szóval pénteken pedig kitakarítottam a Ritschel (Elias & Elena szülei) família lakását, vasaltam, majd hazajöttem és "kiganéztam" a saját rezidenciám is, mire jön tesóm legalább lásson egy kis rendet. Ősszel úgyis meg lettem szólva, hogy kicsit rendetlenebb lettem...
Péntek este el is engedett már este 7 órakor a család - legalább megúsztam a vacsorával járó másfél órás "némán asztalnál ücsörgést" :) -, fél 9-kor már a Hauptbahnhofon vártam Laurát. A vonat halál pontosan érkezett, csomagok nem vesztek el, minden klappolt. 10 körül érhettünk ki Pöckingbe - az eső természetesen esett. Gyors köszönés, mosolygás, ajándékok átadása - a házi pálinka felé úgy nyúlt az apuka, mintha nem is tudom mit adtunk volna át neki :D -, majd elvonultunk. Aznap éjjel sokat nem aludtunk, fél 2 lehetett mire eldöntöttük, hogy nem ártana eltenni magunkat másnapra. Szombaton irdatlan esőre ébredtünk ismét (ez már nem lehet igaz!), reggeli, majd a rossz idő ellenére is, de a városba vettük az irányt.
Végülis az idő olyan egy hete, hogy nem egyfolytában szakad/esik/zuhog, csak bármelyik pillanatban elkezdődhet...Szóval, Marienplatzon találkoztunk Renivel, Dórival és újra üdvözölhettük Kittit is, ezúttal Orsinál volt elszállásolva a hétvégére. Sok látványosság nem volt betervezve már - mondván, hogy mindenki látott már minden lényegesebb helyet -, így kimentünk a Theresienwiese-re csak (az Oktoberfest helyszíne) - tesóm és Dóri nem voltak még ott -, felmentünk a szoborhoz, sétáltunk kicsit. Múlt héten, kedden elkezdődtek az előkészületek is az Oktoberfest miatt - mivel ugye már kevesebb, mint két hónap. A sörsátrak alvázai nagyjából állnak, szóval egész szép kis munkálatok folynak most ott, le is van zárva az egész. A kis séta után irány vissza a város, bevetettük magunkat a Pizza Hut-ba és aranyosan megebédeltünk...vagy vacsoráztunk?! :) Időközben megérkezett Orsi is, az estéhez szükséges "kellékeket" pedig begyűjtöttük a városban ilyen-olyan boltokban...5 körül mindenki hazafelé vette az irányt - este 9-kor tali Orsinál, aztán csűsz! Itthon készülődés, 9-kor már Marienplatz - randi Szimivel, Dórival és Renivel. Orsinál leírhatatlanul jó hangulat kerekedett, Andi érkezésével pedig nyolcra egészültünk ki - ilyen még soha nem volt, mióta itt vagyok.



Rettenetesen jól éreztük magunkat, mindenki készülődött, iszogatott, beszélgettünk, "lágy muzsika" - szóval minden, ami kell. Fél 1-kor szedtük a cuccost és elindultunk gyalog az S-bahnhoz. A sors viszont egészen véletlenül az útunkba sodort egy buszt, amire történetesen Klangwelt volt kiírva! Haha! :D Gyorsan leintettük, üres volt. Megkérdeztem, hogy tényleg oda visz-e?! - a válasz igen, akkor beszállás. Klangwelt bejárata előtt pedig kirakott minket, totál egyedül utaztunk - vagyis nyolcan voltunk egyedül... :) Ezt a mázlit...Szombaton este Sommerfest (nyári fesztivál) volt, 10 tonna homokkal, pálmafákkal, kis összecsukhatós székekkel, jégkrémmel, táncosokkal - és mondanom sem kell, hogy rengeteg emberrel. A buli fergeteges volt - ahogy anya is mondaná. Nagyon tetszett mindenkinek.



Páran közülünk a színpadon nyitottak, szinte egész éjjel le sem ültünk. Bent találkoztunk Gergőékkel is, nagyon elemükben voltak... :) 5-kor jöttünk ki a buliból, szerintem valami 15 fok lehetett, rövidnadrágban feszítettünk végig - nem probléma, eléggé hozzászoktam itt a nem túl "trópusi" éghajlathoz. Reggel fél 7-re már ágyban is voltunk, délben kelés jeeee...Család sehol, bekanalaztuk a kis müzlinket, majd irány München. Ezúttal heten gyűltünk csak össze, megint találkoztunk Gergővel is, de a Karlsplatzon és a Marienplatz környékén császkáltunk csak. Ugye alaposan ki kellett vesézni az elmúlt napot is, meg hát téma mindig akad, ha már ennyi jó ember összejön. Aztán megejtettük a meki-jegeskávé-vapiano-pizza kombinációt, este kis séta még, kikísértük Kittit a vonatra, a könnyes búcsúzkodás után pedig szétszéledtünk. Ha azt mondom, hogy a hétvégék egyik legjobbja volt, azzal kicsit sem túlzok! Tökéletes volt minden - még a pocsék időjárás sem szegte kedvünket :)


Vasárnap este tesómmal filmeztünk - nem igazán voltunk álmosak, 1 órakor mégis úgy döntöttem, hogy jobb ha lefekszem, mivel nekem hétfőtől munka van...
...Most pedig itt körmölöm nektek a bejegyzést - amit egyébként lehet, hogy kicsit megint összecsaptam -, de a lényeg benne van. Laura alszik, fiúk oviban és suliban, nekem pedig megkezdődött az utolsó két hetem.
Na és holnap, és akkor holnap, igen holnap...HOLNAP ESTE MEGYÜNK AZ ALLIANZ ARENA-BA, AZ AUDI KUPÁRA ÉS MEGNÉZZÜK A PORTO ALEGRE - BARCELONA, FC BAYERN MÜNCHEN-AC MILAN MECCSEIT! El sem tudom mondani mit érzek, ha arra gondolok, hogy hol leszek holnap, milyen rendezvényen és hogy ez mekkora élmény lesz!!!
Hamarosan jövök egy fergeteges beszámolóval - azt hiszem ezzel az eseménnyel alaposan felteszem azt a bizonyos "pontot az I-re" - már így az au pair-évem végén... ;)
Jók legyetek! Hatalmas puszi Mindenkinek!
:)

u.i.: Képeket megtaláljátok a szokott helyen - készült egypár... :D

2011. július 17., vasárnap

Július 11-17.

Sziasztok,

na már most a hét eleje kicsit sablonos lesz - gyerekekkel és a családdal sem történt semmi olyan, ami említésre méltó lenne. Hétfőn csináltam a nagy semmit, kihevertem a hétvégét és a kevés alvást. Délután Felix Eliasnál, Robin Adrinoval játszott nálunk, majd vacsora. Na kedden aztán kezdett kissé beindulni az élet, városban találkoztam Zsuzskával és Renivel, majd kivittem őket az Allianz Arena-hoz - kívánságuk számomra parancs hehe :) -, mindenképpen szerették volna megnézni.


Körbejártuk, fanshop, minden - Zsuzska kisebb vagyont otthagyott pár bögréért, majd mint akik jól végezték dolgukat, továbbálltunk. Összeszedtük Orsit és kimentünk a Theresienwiesere (Oktoberfest helyszíne), felültünk a Bavaria elé, élveztük a meleget és beszélgettünk. 1 óra körül - amikor már majdnem mindegyikőnk odasült a szobor elé - elindultunk a városba. Az eredeti terv szerint Orsihoz akartunk menni, de szinte biztos, hogy ha még hozzá is elmegyünk, nem értem volna oda az oviba 4-re. Így hát beültünk a Karlsplatzon - immár Reni nélkül - egy kajáldába és ebéd gyanánt ettünk egy dönert. Azt "leöblítettük" egy hatalmas adag isteni fagyival és a lányok - vagyis mi - hazafelé vették az irányt. Délután Elena (Elias húga) játszott nálunk Felix-szel, Uwe és Robin pedig órák hosszat a számítógépet bújták - biztos valami nagyon izgi dolgot sasoltak. Elena-ért fél 6-ra jöttek, én pedig megpattantam a kissráccal focira. Este pontosítottam a családdal - a végleges terv szerint augusztus 12-én érkezem haza (vagyis Bécsbe), de akkor már Hamburgból. Innen pedig augusztus 7-én megyek el. Azt mondták, hogy augusztus 1-jén mehetek már, ha szeretnék, mivel megbirkóznak a gyerekekkel és hamarosan úgyis mennek majd a nagyszülőkhöz, valamint úgy tervezik a hónap első 2 hetét, hogy minden nap 4-5 körül itthon lesznek már...Megkértem őket, had maradjak még itt azon a héten és akkor 6-án be tudom várni Tamarát és Zsuzskát egy "utolsó' közös mókázás erejéig. Szuper lesz! :)
Szerdán ismét punnyadtam egész nap. Vasalás, filmezés, skype, bevásárlás - ilyesmi dolgok szerepetek a programban. Olyan gyorsan el tud ám repülni napközben az idő, még így is, hogy nem csinálok semmit sem. Le szerettem volna menni a tóhoz sütkérezni és fürdeni egyet, de az időjárás megakadályozta. Fel nem bírom fogni, hogy amíg otthon hőségriadó van és röpködnek a 40 fokok, addig itt esik az eső. Fiúkkal eljátszottunk délután, eltelt a nap. Csütörtökön délelőtt Neumann-ék - esküszöm tényleg nagyon örülök, hogy van másodállásom és máshonnan is "dől a lé" úgymond, de ez a takarítás annyira mocskos egy munka néha, hogy azt kifejezni nem lehet. Ezek a németek egyre több koszt produkálnak és amikor a kutya végigmászik a frissen felmosott padlón, akkor tudnék csak megőrülni igazán. Mindkét családhoz már csak háromszor kell mennem - azt hiszem megváltás lesz, ha majd elköszönök tőlük. Tényleg rettenetesen hálás vagyok mindenért és mindenkinek, hogy lehetőséget adtak a pénzkeresésre, de mondom mindenkinek; ne ebből akarjatok meggazdagodni! Itt, Németországban csak egy a gond, hogy ebből tényleg meg lehet/lehetne itt élni. Mert a német nem takarít, sőt a külföldi sem takarít. És mindenhol van bejárónő, vasalónő vagy takarítónő - néhol pedig az au pair, aki úgyis mindent megcsinál.
Délután Felix Tutzingba akart menni az óvónő fiához játszani, áldásom rájuk, ha menni akar had menjen... :) Robin itthon egész jól elvolt egyedül is, 10 percet ugráltam vele a trambulinban, majd meguntuk és nekem amúgy is mennem kellett az S-bahnra - mentem Felixért. A vacsi különösen jól sikerült - nem akarok gonosz lenni, mindegyik vacsi ugyanolyan, hogy ők beszélgetnek, én pedig csendben eszegetek -, de ha anyuka nincs itthon (jaa, hogy anyuka Bécsben volt csütörtökön és pénteken üzletelni...), akkor minden olyan más és nyugodt. És nincs némaság az asztalnál, nincs a kínos csend. Uwe mindig kérdez, érdeklődik, sokat beszélünk, mesél és mesélek. Tippeket ad a hétvégére, poénkodunk és még nevetünk is - a fiúkkal együtt, akik szintén mindig normálisabbak ilyenkor. Nem értem "miért kell ennek így lennie"?! Amúgy már a hét közepén tudtam a hétvégi tervet, miszerint a Königsee-hez és Hitler egykori nyaralójához, a Sasfészekhez szeretnénk menni szombaton. Ezt említettem is Katinak még szerdán és a "meg szeretnénk nézni Hitler egykori nyaralóját" résznél felállt az asztaltól és elkezdett pakolászni. Azt hiszem soha többet nem hozom szóba előttük ezt a témát - amikor Dachauban voltam, akkor is elég értetlenül és szkeptikusan nézett rám...
Nagyon vártam a pénteket! Nagyon-nagyon. Ez a hét olyan gyorsan lepörgött, mint ahogy az annak rendje-módja. Csütörtökön este a szokásos chat-parti Szimivel, de valamiért ránkjött a "mulatozhatnék"...Egész este linkeltük egymásnak a jobbnál-jobb kis mulatós zenéket, ami alaposan dobott a hangulatunkon. A hét utolsó munkanapján délelőtt ismét takarítás, ismét nem nagyon voltam benne a témában. Főleg mivel odaértem és már ki volt készítve a pénz (az előző hetivel együtt, mivel akkor nem voltak otthon), és ugye ha már ott a fizetés, akkor az istennek sincs kedve nekiállni, ráadásul vasalnivaló is volt - szóval ott izzadtam az XXL-es ingek között még fél 12-kor, aztán egyszercsak elfogytak és már tűztem is haza. Ohh, mondom van 4 kellemes órám, kis pihi. Neeem, hazaérek, 25 nem fogadott hívás, pár mailbox üzenet, kis finomságok. Anyuka hív, mondom mi a túró van?!...Azonnal hozzam el Robint a suliból, mert fáj a feje. Hát mondom nem hiszem, hogy csak fejfájásról van szó, ha már a saját lábain sem tud hazajönni, így hát vizes hajjal (mert ugye éppen abban a pillanatban ugrottam ki a zuhany alól amikor hívott...) letekertem a sulihoz, Robin már jött elém. Komolyan mondom, úgy nézett ki, mint aki a halálán van - én meg azt hittem megint csak színlel valamit. Nyögdécselt, menni alig tudott. Gyorsan hazajöttünk és el is nyúlt a kanapén. Ledöntött négy bögre kamilla teát - hogy lehet azt meginni? - aztán el is aludt. Anyuka - nem hazudok - 10 percenként hívogatott, hogy a gyerek mivolta felől érdeklődjön. Roppant mód "örültem" a hívásának, amikor Robin egy órája aludt már, erre megcsörgette a vezetékes telefont is - szuper. 3 körül a srác olyan jól lett, hogy egyből fel is kelt. Őszintén megmondom, nem tudom mi jön rá néha, hogy ennyire rosszul van aztán hirtelen semmi baja...Elhoztam Felixet az oviból, majd kettecskén eljátszottak szépen 5-ig. Aztán jött a kérdés, átjöhet e Adriano játszani...Oké, mondom jöjjön, ebből nem lehet baj. Nem is volt, de amikor elkezdtek akaratoskodni, hogy ők Wii-t akarnak játszani, akkor beintettem. Erre Robin - mint ahogy mindig - felhívta Uwe-t, hogy megengedi e...Ő mindig megengedi, azt hiszem most időkorlátot is szabott, ami fél óra volt (csak ezt velem Robin elfelejtette közölni). Játszik a gyereksereg, fél 7 van már, Uwe hazajön (a gyerekek fél 6-kor kezdtek játszani)...Én akkor már a konyhában sertepertéltem, csináltam a vacsorát. Eszeveszett kiabálás, Robin bömböl - Uwe nagyon leszidta, amiért 1 órája játszanak már, voltaképpen betegen. Felzavarta a szobájába és eldugta a Wii összes tartozékát. Ami a sluszpoén, hogy Robin megpróbált engem meghazudtolni, még én voltam a hibás, hogy nem szóltam a fél óra elteltével, holott nem mondott egy szót sem. Honnan kellett volna tudnom, hogy fél óra volt csak megengedve?! Apuka néha egy órát is enged, ha ők vannak a gyerekekkel, akkor pedig délutánokat görnyednek a tv előtt...Uwe mondjuk rá volt ideges és nem rám, egy 9 éves gyereknek már tudni kellene magától megállapítania, hogy mennyi az idő és néha nézhetne órára is.
Lehet, hogy a betegség és fejfájás miatt, de pénteken kibírhatatlan volt a nagyobbik srác. Lehet, hogy a fáradtságom és a hétvége szele miatt már, de lehet, hogy én is elviselhetetlen voltam, de néha úgy válaszolgattam neki ahogy nem szoktam, hangot adva hogy nem minden úgy van, ahogy ő elképzeli...Parancsolgatott egész nap - még akkor is, amikor semmi baja nem volt már - hangoztatva, hogy ő igenis beteg! Ááááá! Nem voltam ideges - alig vártam, hogy elvonuljanak már és elhúzhassak a szobámba...
Szombaton irtózatosan korán kellett kelnem, 6 órakor... :) Egész héten a Königsee & Sasfészek (Kehsteinhaus) túránkat tervezgettük. Az időjárással kivételesen hatalmas szerencskénk volt, így Szimivel és Renivel vágtunk neki a "nagy útnak". A Salzburg fele tartó vonat tömve volt. Fullon. Volt, aki a földre terített meg magának - szerencsére mi ültünk. 10.35-kor érkeztünk meg Freilassing-ba, ott negyed órát kellett várni a Berchtesgaden-be tartó vonatunkra. Fél 12 körül érkezhettünk meg Berchtesgadenbe. A buszok felé vettük az irányt, kis érdeklődés és útbaigazítás után várnunk kellett még fél órát, mire megjött a buszunk, ami fél útig felvitt minket a hegyekbe. Jegyet váltottunk a Kehlsteinhaus-hoz (Sasfészek). A ház voltaképpen egy nyaraló, Hitler kapta ajándékba az 50. születésnapjára. 5-8 alkalommal tartózkodott ott, mégis a kedvenc nyaralóhelyeként emlegetik. A házban semmi érdekes nincsen, egy éttermet alakítottak ki benne. Én ezt személy szerint nem tartom túl jó ötletnek, szerintem elég sokan kíváncsiak lennének rá, hogy milyen volt anno belül...Nos, lent még kellett várnunk fél órát arra a buszra, ami egy bizonyos liftig vitt fel minket. Az utat nagyon nem vártam. Tavaly már Dorina barátnőm mondta, hogy volt szerencséje megnézni a házat és reszketett a félelemtől egész úton. Én sem voltam másképp. Teszek fel videót - már arról, amikor lefelé jöttünk -, mivel a fefelé utat az ablaknak hátat fordítva, remegő kocsonyaként éltem meg, magamban pár imát elrebegve, hogy érjünk már végre fel épségben...A rettenetes tériszonyomról még mindig nem tehetek és egyszerűen leszokni sem tudok róla. Szimi és Reni bezzeg kattogtatták a vakukat, élvezték az utat. A busz elég veszélyes helyeken ment úgymond - bal oldalon az égig érő sziklák, jobb oldalon a nagy semmi határolták útját - szalagkorlát vagy ilyesmi körülbelül dísznek volt ott, nem éreztem magam biztonságban. Aztán felértünk a lifthez - igen, a házhoz csak lifttel lehetett feljutni (vagy gyalogosan, ami 2,5 óra lett volna...túrázók hajrá!). A lifthez egy hosszú és sötét alagúton át vezetett az út, majd sorban állás, liftbe jutás - olyan 30 személyes lehetett. A belseje aranyozott volna, sok fénnyel. 41 másodpercig tart a 124 méteres út, aztán kiszállás és mindenki megy amerre lát. Körbejártuk a házat, kimentünk a szirtesebb helyekre, elkészültek a fényképek, már fentről láttuk a Königsee-t, megnéztük azt a bizonyos keresztet ott a "nagy semmi közepén"...És én megint csak azt tudom mondani, hogy ezt látni kell! 1834 méter magasan voltunk. Soha nem voltam még szárazföldön ennyire magasan - ugye repülővel más volt. A látvány lenyűgöző - az ember azt érzi, hogy a világon minden a lábai előtt hever. Tulajdonképpen a bajor Alpok voltak előttünk...Meseszép az egész! Gyönyörű! Nem vagyok ilyen "túrázzunk, másszunk hegyet, nézzünk folyókat és tavakat" típusú ember - valószínűleg anya lement volna hídba a látványtól -, de erre én is azt mondtam, hogy ez igen...! :)



A házikó megtekintése után megint jött a (számomra) szörnyű lefelé buszozás. Gyorsan leküzdöttem minden félelmem és bepattantam az ablak melletti helyre, hogy lencsevégre kaphassam, milyen utakon is "száguldoztunk", csak nektek, csak most:






Túléltem végülis, nincs para. Berchtesgadenben egy percet sem kellett várnunk buszra, azonnal indulhattunk egy másikkal a Königsee-hez. Erről a tóról nem is regélnék inkább, beszéljenek a képek (amiket a szokásos helyen megtaláltok). Csak azért nem írok már róla semmit, mert úgy gondolom, hogy a "csodálatos, lélegzetelállító, lenyűgöző, meseszép, baromi jó, marha jó, gyönyörű stb" szavakat mással nemigen tudom már kárpótolni... :) A tónál kissé megcsapott minket a strand-feeling, "nem a Balcsin vagyunk véletlenül?" érzés...Különleges hely ez. Zöld színű, kristálytiszta vizű tó a hegyek és sziklák között. Kijelenthetek olyat, hogy már ezért a látványért megérte au pair-nek lenni egy évig...hehe. Ledobtuk magunkat a stégre, megmártóztattuk megfáradt lábainkat, fetrengtünk és napoztunk ott még egy ideig, bámultuk a hajókat, a motorcsónakokat, a kajakosokat és kenusokat, ja és a kacsákat is...Látni szerettük volna még teljes nagyságában a tavat, így egy erdős részen körülbelül még 10 percet kellett sétálni, mire ráleltünk egy aranyos kis kilátóra, ahonnan így festett az egész:




Azt hiszem, ehhez tényleg nem kell semmit hozzáfűznöm.
A busz indulásáig (ami visszavitt minket a berchtesgadeni Hbf-re) még volt egy kis időnk, az éhhalál szélén álltunk. Vettem egy förtelmesen rossz "szendvicset", majd megtaláltuk a mindig minden helyzetben bevált kis kajáldát, a Mekit. Pár sajtburger, majd ismét várakozás...Már a várakozás közben rossz érzésünk volt, mivel leültünk egy padra, előttünk pedig 200 ember várt ugyanarra a buszra, ami fél óra késéssel végül befutott. Tolakodás, lapítás, lökdösődés, kiabálás, ordítozás után majdnem feljutottunk mi hárman is, de a sofőr közölte, hogy ez így nem lesz oké, fullon van, hívott erősítést, legyünk olyan kedvesek, várjunk még 20 percet. Akkor tudatosult bennünk, hogy az eltervezett 19.20-as vonatot szinte biztos, hogy nem érjük el. Dehát mit számít ez nekünk?! Végülis nem siettünk sehova sem. A busz megjött és kevésbé nyomorogva el is jutottunk a Hbf-re, megcéloztuk a Lidl-t egy kis elemózsia és itóka beszerzése miatt, majd felcsücsültünk a vonatra. Nem volt tele, de a légkondit olyan erősen nyomatták, hogy azt hittem megfagyok. Freilassing-ban ismét átszállás, aranyos kis emeletes vonatunkra, amin szinte Münchenig be sem állt a szánk...Negyed 12 körül aztán elértük szeretett városunkat, majd S-bahnra pattantunk. Hihetetlenül jó nap volt ez a szombat! Ez volt az utolsó hely, ami úgymond a "bakancslistámon" szerepelt, ahova szerettem volna eljutni. Ja, de nem is - beszélek itt zöldségeket - augusztusban megyek Lillához (unokatesómhoz) Brémába, majd célba vesszük Hamburgot is. Szóval a kalandnak még nincs vége.
Fél 1-re értem haza, azonnal ágyba dőltem - akkor már tényleg a szemeimet is alig bírtam nyitva tartani. Jó 10 órát aludtam, vasárnap frissen és üdén keltem, összekaptam magam és Tündihez mentem ebédre. Délutánra kis napozás és ejtőzés volt tervben az Isar folyónál, egy szál trikóban, szoknyában és bikiniben, pléddel és pokróccal felpakolva, nagy reményekkel indultunk útnak Szimivel és Renivel, hogy na akkor most jön majd a semmittevés...Ó, persze, ahogy mi azt elterveztük...! Az időjárás ugyanis közbeszólt. Mindig közbeszól. Itt nem telik el úgy 3 nap folyamatosan, hogy ne esne az eső. Ez az egy dolog, amiből kezd nagyon elegem lenni. Jó, nem nyavalygok, de nem szoktam ehhez hozzá, hogy egy jót strandolni nem lehet, nincs egy nap, amikor csak süt a nap és 30 fok van, mert mindig minden az időjárástól függ. Ja, bíztató, hogy jövő hétre (eddig még csak a hétköznapokra értem), 20 fok alatti hőmérsékleteket írnak, esővel. Remek. Annyira bosszantó ez már egy idő után!...Na, de hagyom az időjárást már.
Isar-nál napozásos ötlet elvetése után gondoltunk egyet és kinéztünk az Olympiaparkba - Sommerfestival (Tollwood) volt, programokkal, koncertekkel. Már útközben megfagytunk, elkezdett esni az eső is, a magunkkal vitt törölközőkkel lejtettünk végig a parkon - kicsit sem nézett minket senki - majd észrevettük, hogy ez ugyan belépős, szóval már megint le akartak gombolni minket..."Naa, akkor most tűzzünk haza!" jeligével mindenki egyetértett és hazafelé vettük az irányt. Ez a vasárnap most valamiért nem a mi napunk volt, dehát nem lehet mindig minden tökéletes... :) Renivel jöttem hazafele - ugye mi mindig egy S-bahnnal utazunk, mivel ő Bergben lakik, a tó másik oldalán -, Starnbergben leszálltam vele, kicsit beszélgettünk még, ettünk-ittunk majd elbúcsúztam. Most pedig lazulgatok - végre egy vasárnap, amikor csak pihengetek... :) Pontosan 3 hét múlva ilyenkor már úton leszek Brémába...itt kell hagynom mindent és mindenkit...(de ezt most inkább hagyjuk is)...
Pénteken jön tesóm!! Jupppííí! :) Nagyon várom már! Azt hiszem nem árulok el azzal nagy titkot, hogy nem fogunk unatkozni. 26.-án Audi Kupa - ismét hurrá - azt is nagyon várom már! Szóval lesznek itt azért még programok, sűrítek ebbe a három hétbe, amit csak lehet még! :)

Jók legyetek - remélem arrafelé jobb idő van! Sok puszi!
:)

2011. július 13., szerda

Videók



                                   Salzburg




                                   Oktoberfest


   
                               Laura látogatóban...

2011. július 11., hétfő

Csak élvezz minden pillanatot!

Hey,

megérkeztem - mármint a bejegyzéssel! :) Jó sok minden történt a héten, phúúú...Na, de akkor csapjunk is a lovak közé! Hét elején baromira éreztem a keveset alvós, bulizós, városnézős hétvége hatását, dehát ha munka van akkor munka van. Az időjárás éppen kedvezett egy kis starnbergi sétálgatásnak, bóklászásnak. Igaz egyedül mentem csak, de rettenetesen jól esett - ez volt hétfőn. Délután Robin Adriano-val nyomult valamerre, Felix és én pedig itthon tevékenykedtünk. Ő füvet nyírt, kertben munkálkodott, házi feladatot csinált, fagyizott vagy egyszerűen csak ültünk a teraszon. Vacsira csak anyuka futott be, így végre volt lehetőségem megkérdezni a távlati terveiket. Ja, végre megmondtam, hogy húgom megszállna nálunk pár napra július végén - nincs akadálya. Megkértem, hogy pontosítsuk meddig maradhatok / meddig kell maradnom augusztusban, mivel a vonat/repülőjegy lefoglalása miatt jó lenne tudnom, minél előbb, annál olcsóbb. Határozott választ végülis nem kaptam, beszélnie kell Uwe-val még, de a legvalószínűbb, hogy augusztus első hetében itt leszek még. Őőő...és már tényleg nem biztos, hogy lesz következő au pair-jük.
Mindenkit visszamondtak, akivel eddig kapcsolatban álltak. Egész vacsi alatt erről beszélgettünk, hogy felesleges lenne fizetniük egy új lánynak, mivel én is heti maximum 10 órát dolgozom (ezt ő mondta én csak alátámasztom, hogy igaza van!), de jövőre mindkét srác suliban lesz, délután 5-kor fognak hazajönni. Amikor üzleti úton lesz, azt a fiúk egyedül (?!) is meg tudják majd oldani, valamint mindkét szülő igyekszik úgy alakítani a munkahelyi teendőket, hogy több időt tudjanak eltölteni a gyerekekkel...jééé :D Gondolkodnak babysitteren is, valamint egy olyan tanulón, akinek muszáj itt egyetemre vagy főiskolára járnia, itt lakna náluk, de csak akkor vennék igénybe a segítségét, ha nagyon szükséges. Ami meglepett, hogy Kati elárulta, hogy Uwe az, aki nem igazán akar még egy au pairt. Nem szereti az idegen embert a házban (jelen esteben az au pairt), szeret családiasan lenni és kicsit zavarja, ha egy "idegen-nel" kell együtt élnie...Na ezen lepődtem meg csak igazán. Apukával tényleg nem sok mindent beszélek, alig találkozunk. De nekem mindig is szimpatikus volt, barátságos, közvetlen, laza és vicces. Álmomban sem gondoltam volna, hogy éppen ő gondol ilyeneket... :) Mindegy ezt a témát nem boncolgatom tovább, ez már legyen az ő problémájuk, hogy oldják meg az elkövetkezendő éveket. Bár én azért a gyerekek önállóságát megkérdőjelezném...?! Hiszen semmi önálló tettük nincsen, ráadásul nem a legjobb gyerekek...És ők mondogatták legjobban, hogy menni fog ez au pair nélkül is...Megnézném őket szeptemberben, mondjuk egy kamerával... :)
Kedden rengeteget kellett vasalnom, majd megnéztem a Halálsoron című filmet. Dél körül rittyentettem egy kis gombapaprikást - életemben először. Annyira hihetetlenül finom lett, hogy szavak nincsenek rá! Pedig totál találomra öntöztem bele mindent, arányokat sem figyeltem, hogy miből mennyit írnak - így a legjobb. A konyha természetesen úszott, de ha egyszer beszabadulok akkor kő kövön nem marad. Ha jól emlékszem több időbe telt összepakolni a főzőcske után, mint magát a kaját megcsinálni. Délután Robin ping-pongra ment Adriano-val, Felixet pedig eldobtam foci edzésre. Mondtam már, hogy imádom a keddet?! Este vacsi. Az alap felállás az volt még reggel, hogy szülők nem jönnek haza, shopping lesz, de amint hazaértünk fociról, befutott Uwe. Így szépen, nyugiban lezajlott minden, anélkül, hogy nekem kellett volna őket ágyba könyörögni. Még mindig viccesnek találom egyébként, hogy nem fürdenek minden este - még így nyáron sem. És a viták, amiket vacsora közben lezavarnak, hogy "nekünk miért nem szabad minden este fürdeni?" - áhh hát azt látni kellene! :) Meg az is tetszik még mindig, hogy ha este a gyerekek valamilyen okból kifolyólag nem normálisak, akkor a szülők ráfogják arra, hogy túl sok csokit ettek - mit röhögök magamban mindig, sosem voltam "hülye" még pár csokitól... :) Na de bocsi, hogy kicsit kitértem, de azt hiszem ezek fölött nem térek napirendre. A szerda is nyugisan zajlott, szeretjük amúgy is a szerdát, karnyújtásnyira van a péntek. Kati itthon dolgozott, ő vitte reggel Felixet Starnbergbe foglalkozásterápiára. Én benyomtam a reggelim és Münchenbe vettem az irányt - 30 fok, kedvem a topon, nem fogok itthon ülni. Sajnos egyedül voltam, mivel a többiek ilyen-olyan ok és körülmény miatt nem tudtak velem tartani. Az Ostparkot szerettem volna megnézni. Még múlt héten utánanéztem a dolgoknak, vajon mit nem láttam még Münchenben!? Jó, persze elég sok mindent (amik lehet, hogy nem is olyan fontosak), de a parkokból sosem elég és ha már ennyi van, akkor csak megtekintem az összeset. Szóval, az Ostpark nem volt messze a városközponttól, elsőre meg is találtam. Nem igazán hasonlít sem az Englischer Garten-hez, sem a Westparkhoz. Nyugis környéken, dimbes-dombos, aranyos kis virágokkal borított, számtalan paddal, asztallal, sportpályákkal, eldugott kis utakkal, emelkedőkkel, csinos kis tóval a közepén, abban halom kacsa, a tó fölött hidacska - így tudnám jellemezni. Sok futó, sok kutyasétáltató, olvasgató, sportoló vagy csak ücsörgő ember. És Biergarten (sörkert) - na ha
valami, akkor az nagyon fontos! Jujj de jól nézett ki, mennyei manna! :D Tó közepén gyönyörű szökőkút - ezt majdnem elfelejtettem. Tetszett nagyon. Lőttem ezernyi képet, leültem kicsit megpihenni, majd ismét U-bahnra pattantam és elmentem a Theresienwiese-ig. Igen, ott rendezik az Oktoberfestet. Igen, voltam már ott sokszor. És igen, most üres - az égvilágon semmi nincs ott a Bavaria szobron kívül. De mit tegyek, ha egyszer olyan jó ott "csak úgy" sétálgatni és leülni a szobor elé?! :) Ültem volna - ugyanis rá 5 percre, hogy megérkeztem, megrohamozták a turisták a helyet és ha nem szívódok fel tüstént, akkor ott vigyorognék pár kedves kis kínai fényképén - ezt pedig nem szeretném...Fogtam a cuccost és elindultam haza. A délután borzasztó unalmas volt (ugye nehéz az au pair-ek élete...), Felixet elvitte az egyik apuka az ő gyerekével a tóhoz, de Tutzingba (szóval így nem mentem velük), Kati és Robin pedig Starnbergbe mentek fogorvoshoz. Én nem tudom hány fogát kezelhették a gyereknek, de másfél óráig ott voltak - ami 10 perc szokott lenni. Vacsorára mindenki hazaesett, kaja aztán csűsz. Ugyanis délután kaptam egy ajánlatot. Megkeresett Angelika ( Elias és Elena anyukája, akiknél péntekenként takarítok), hogy bevállalnék e estére egy kis "babysittingelést"?...Hát hogy a viharba ne vállalnék!? Elvagyok én mindennel, a pénz pedig mindig jól jön. Este 8-ra kellett mennem, de anyuka már éppen tette őket ágyba, így lehuppantam a kis kanapéra. Eleinte gépeztem, majd zenét hallgattam. 11 óra körül viszont olyan álmosság jött rám, hogy azt hittem menten elalszom. Így is lett. Én naiv azt hittem, hogy majd 10 körül hazaér valaki, de nem. Éjjel fél 1-kor arra keltem, hogy apuka suttog, hogy miért nem ágyaztam meg magamnak, miért nem csuktam be az erkélyen az ajtót, miért nem hoztam takarót és kispárnát - extra rendes volt na. Aztán befutott Angelika (az anyuka) is, aztán 15 perces hálálkodás következett, hogy én mennyire jó vagyok amiért ott vagyok, mert iszonyatosan fontos volt nekik ez az este. Oké mondom köszi-köszi, elég lesz már - álló helyemben el tudtam volna aludni. De kegyetlenül megfizették az alvásom...Én néha tényleg csak lesek, hogy miért ki nem adnak pénzeket itt?! Jó, persze a gyerekekkel kell ott lennie valakinek (ha bármi gond lenne), de azért ez tényleg durva. No és hajnali 1-re hazaestem, egyből ágyba. Hulla voltam és 7-kor kelés. Csütörtökön délelőtt pedig takarítás a Neumann családnál - ohh isten. Délután nem volt semmi extra, fiúkkal elvoltunk. Akkor már olyan szinten vágytam a péntekre, hogy azt elmondani sem lehet. Na aztán a hét utolsó munkanapján délelőtt ismét belemerültem a tisztítószerek izgalmas világába Angelikáéknál (ahol szerdán babysittingeltem). A délutánom családiasan, de rettentő unalmasan telt. Igen, unalmas volt. Mert megunja ám azt az ember, ha éppen nincs mit csinálni. Én inkább teszem a dolgom, pakolok, rakodok, gyerekekkel futok ide-oda, de néha meg lehet őrülni a "semmitől". Ráadásul anyuka és apuka is fél 5 körül hazaértek már, így még annyira sem volt rám szükség mint egyébként...Kati fél 7 körül eldobta Felixet az oviba, mert ottalvós buli volt. Utána négyen biciklire pattantunk, majd elkerekeztünk Feldafing-ig (5 km Pöckingtől) és a strandon egy hangulatos kis "étteremben", a tó mellett, kis kellemesen elfogyasztottunk egy pizzát. Mennyei volt minden. A hely és a körülmények pedig leírhatatlanok. Balaton-gyanús képkockák jelentek meg ismét előttem, ahogy ott hullámzott a tó a lábam mellett, a kikötőben vitorlások, távol a naplemente - hajajj, megérte tekerni még akkor is, ha majdnem lehullottam a brinyóról (mivel ugye mindig hegynek kell menni). Az sem utolsó szempont, hogy végre nem kenyeret kellett ennem valami wurst-tal... :D Remek volt a pizza is! Vacsi után még tettünk egy kört a strandon és a stégeken - itt egyik strandon sem kell belépőt fizetni -, majd hazajöttünk. Azt hiszem alaposan le is dolgoztuk a pizzát - a tüdőm szakadt ki majdnem a helyéről, olyan úton kellett visszajönnünk. Marhára megedződik ám itt az ember, nekem itt a biciklim olyan, mint otthon a busz volt... :) Péntek este pedig hullafáradtan dőltem ágyba azzal a tudattal, hogy két gyönyörű nap áll előttem. És keveset alszom, mostanában határozottan keveset alszom. A hétvégéim is olyanok, hogy rohanás van. Egyik helyről a másikra, ismerősök jönnek és mennek, bulik akadnak szép számmal, ide kell menni és oda kell menni - helyesbítek; nem "kell" menni, szívesen megyek mindenhova...Rájöttem azonban, hogy valószínű már csak akkor fogom kialudni magam, ha Magyarországon leszek...
Na és akkor a szombat. Reggel fél 8-kor kelés, gyorsan ráncba szedtem magam, majd Münchenbe mentem. Hbf-en randi Zsuzskával, majd bevártuk Krisztit, akinek kicsit vonatoznia kellett (Passau mellett au pair) és egy osztályba jártunk a szakközépsuliban. Ergo bankett óta nem láttam, nagyon jó volt találkozni. Jó sokat beszéltünk útközben, de igyekeztem minden látványosságra felhívni a figyelmet. Összeszedtük még Marienplatzon Dórit is - ő pedig Tamara helyett van itt a családnál, augusztus elején fog hazamenni. Négyen felkerekedtünk, megindultunk az Englischer Garten felé. Tettünk egy hatalmas kört, ami végül olyan hatalmasra sikeredett, hogy alig találtunk ki a "kertből", alig találtunk U-bahnt. Mindegy, mert a lányok már megszokhatták, hogy velem néha eltévedünk... :) Később csatlakozott hozzánk Reni is, kalandos útunkat pedig az Olympiaparkban folytattuk. Ezúttal szerencsénk volt az időjárással is, a toronyból gyönyörű kilátás nyílt mindenre - azt hiszem, nekem az volt az "utolsó" alkalom, hogy felmentem - kicsit sok volt itt az elmúlt 2 hétben. Viszont a bejáratnál leszólított minket egy kisebb csoport, hogy hozzánk csapódnának és ha találunk még pár személyt, akkor csoportos jeggyel felmehetünk és így a 4,50 euró helyett 2,80 euróért mentünk fel. Ezt a mázlit. Nekünk ilyesmi meg sem fordult a fejünkben. Csodáskodtunk fent pár percet, megnéztük az egész mindenséget (ameddig csak a szem ellát...hihi),



majd a BMW Welt-ben folytattuk kis túránkat. Elkészültek a kötelező képek az autókkal, majd visszamentünk a városba. El is felejtettem mondani, hogy a Marienplatzon eszelős fesztiválba futottunk bele, ugyanis a homoszexuális és leszbikus embereknek tartottak egy "kisebbfajta" mulatozást...Láttunk olyan embereket, hogy azt leírni is képtelenség, ahogy kinéztek. Pasik nőnek öltözve, paróka, 10 cm-es sarkú cipő, ilyen-olyan harisnya, piros rúzs, ölelkeznek, csókolóznak - ez is biztos csak nekünk volt furcsa, itt majdnem hogy természetes az ilyen. Na nem mintha minket zavart volna, ácsingóztunk és nézelődtunk ott egy kicsit. U-bahnnal a Giselastraße-ra mentünk, majd beültünk a Pizza Hut-ba. Mindenki elfogyasztotta a kis pizzáját, csirkefalatkáit - dumáltunk, dumáltunk és dumáltunk - aztán fagyi következett, már séta közben. Egyetemnél kötöttünk ki, fullos kis homokos műstrand van kialakítva előtte napozószékekkel, bárral - nagyon hangulatos. Persze hely nem volt, mert a hőséget mindenki kihasználta és sütkérezett. Aztán befutott Orsi is! Számunk hatra gyarapodott és egyöntetűen megszavaztuk, hogy eme rekkenő forróságban sör kell - mese nincs. Az egyetem előtt találtunk egy kis "kocsmát", majd elfogyasztottuk a nedűt. Reni 5 órakor felhívta a figyelmünket, hogy mennyi is az idő, majd realizáltuk, hogy 24 percünk van arra, hogy fizessünk, átmenjünk a Marienplatz-ra U-bahnnal, a Hbf-re S-bahnnal és Kriszti még el is érje a vonatot. Oké, uzsgyi! Rohantunk mint az őrültek, keresztül-kasul mindenen és mindenkin...látni kellett volna, de végül sikerült! :) Nagyon köszönöm Kriszti, hogy eljöttél és meglátogattál minket, eszméletlen jó nap volt! :)



Mi, 5-en mindannyian hazafelé vettük az irányt - készülni kellett az esti bulira. Röpke másfél óra alatt puccba is vágtam magam - hozzá kell tennem, hogy mialatt itthon készültem, odakint párszor leszakadt az ég, amint elindultam kisütött a nap. Marienplatzon találkoztam Zsuzskával, Szimivel és Dórival. Kicsit elvegyültünk még a fesztiválozók tömegében, ismét érdekesebbnél érdekesebb arcok - atyavilág! :D Az este további részét a Schluckaufban kezdtük meg. Szokásos tequila körök, majd ittunk egy isteni swimming pool-t, nyamm-nyamm.



Éjfél körül elindultunk Klangweltbe, de lett fél 2 mire odaértünk. Na persze nem a mi hibánkból, hanem az S-bahnok rendszertelensége miatt. A buli ismét remek és kifogásolhatatlan volt! Tánci-tánci, lötyögés - reggel fél 6-kor indulás haza. Rettentő fáradtak voltunk, én személy szerint már a szemeimet sem tudtam nyitva tartani.
Ráadásul alaposan megáztam hazafelé. Amint párnát ért a fejem, már aludtam is. Sokáig nem élvezhettem az ágy és az otthon melegét, fél 10-kor csörgött az óra, kelés van. Vasárnapra ugyanis a Neuschwansteini kastély volt betervezve. Még áprilisban voltunk a csajokkal Salzburgban a bayern ticket jeggyel (a lényeg, hogy kifizetsz 29 eurót és az adott napon Bajorország azon területén utazgatsz, ahol éppen kedved tartja, maximum 5 fő veheti igénybe). Mi hárman voltunk most csak, Zsuzska és Dóri tartott velem. Egész fittek voltunk egyébként így a 3 óra alvás után is, Hbf-en vettünk kaját-piát, majd megkerestük a vonatot. Olyan légkondi volt, hogy azt hittem megfagyok. A vonat elég lassú "regionalbahn" volt, 1 órát utaztunk, mire megérkeztünk Buchloe-ba. És találkoztunk Kittivel (ő töltötte nálam a múlt hétvégét)! Át kellett szállnunk a Füssen-be tartó vonatra, az út valamivel több volt, mint egy óra. Talpalatnyi hely nem volt, mindenki méteres és mázsás bőröndökön fetrengett. Valahogy túléltük ám azért. A kalauz néni volt olyan kedves és intett, hogy a "masiniszta" mögött van még pár szabad hely, így nem kellett végigállni az utat. Amint Füssenbe értünk, fognunk kellett egy buszt, ami felvitt minket a hegyre (a kastélyig nem). Egyből beszabadultunk egy szuvenírboltba. Ez volt a legjobb döntés, amit akkor hozhattunk, mivel rá 2 percre leszakadt az ég és olyan eső/vihar/földindulás volt, hogy azt hittük, hogy ugyanezzel a lendülettel indulhatunk is akár haza... :) Na de ez tényleg csak egy kis vihar volt, 10 percet nézelődtünk a kis boltban, majd elindultunk gyalog a kastély felé. Kicsi a világ, Zsuzska "gast családja" éppen belénk futott - vagy mi futottunk beléjük?! De nagyon rendes volt az apuka, elvitt minket egy darabon és megmutatta, melyik úton jutunk fel a "mesekastélyhoz". Jó 30 perces séta volt - hegynek. Az eső elállt, de akik lefelé jöttek, egytől-egyig úgy néztek ki, mint az ázott verebek. A fenti kilátás, vidék, kastély, a hegyek, a dombok, a völgyek - a minden! - egyszerűen leírhatatlan volt. A fényképek messze nem adják vissza az egészet, látni kell! Gyönyörű. Nem véletlen mondtam mindenki, hogy az a hely kihagyhatatlan.





Még a rossz idő ellenére is minden pazar volt és jól belátható. Mire felértünk a kastélyhoz, még a nap is kisütött. Eredetileg is az volt a terv, hogy nem szeretnénk bemenni a kastélyba, tartottuk magunkat ehhez. Láttuk képeken, valamint hallottam emberkéktől, hogy 15 perc alatt lezavarják a benti idegenvezetést. Nem látni semmit, mivel minden szoba és helyiség előtt szalag húzódik, a kínaiak pedig elállják az utat a hatalmas csúcsfényképezőgépeikkel... :) Jajj, itt jut eszembe - hogy megemlítsem - nagyon sok volt a turista, de azoknak a 80%- kínai (de legalábbis ferde szemű) volt...Kicsit császkáltunk a kastély körül, lenéztünk és felnéztünk, fényképezgettünk, gyönyörködtünk a tájban. Felfedeztük, hogy van itt még nekünk egy úgynevezett Marienbrücke (már a kastélytól is látható volt), amit semmiféle körülmények között nem szabad kihagyni! Úgy nézett ki, hogy két baromi magas szikla/hegy között húzódott egy kicsit sem biztonságos (na jól van, csak szerintem nem az...:)) híd fent, a nagy semmiben, amerre már madár is alig jár, melletted jobb és bal oldalon szintén a nagy semmi, alattad víz "csordogál" - na még ha csak csordogálna...nem is ragoznám ezt tovább. Messziről tetszett a dolog, aztán kezdtük megközelíteni is...Megláttam a faléceket a hídon - egyik jobban mozgott, mint a másik - és nekem több sem kellett, hogy egy határozott "nem"-et mondjak e kalandra. Többi három csaj nagy bátran "futkozott" a hídon és fényképezett, mint az őrültek...amíg én megálltam a híd szélén és két kézzel kapaszkodtam. Komolyan küzdöttem azzal, hogy a halálfélelmem legyőzzem, de sajnos nem jött össze. Bemerészkedtem a híd közepére legalább csinálni egy képet, de azt is csak úgy mertem, hogy Zsuzska a bal, Kitti pedig a jobb karom szorította...Tudom, kiborító vagyok és naponta sok száz ember járkál azon a hídon, de nem tehetek róla; tényleg nagyon félelmetes volt - és magas. Nekem ez a legnagyobb bajom. A magasság. Ráadásul úgy, hogy alattam sziklatömbök és a víz van. A "túlélés" után ismét lefelé indultunk, de nem ugyanazon az úton, ahol felmentünk. Találtunk egy kis ösvényt olyasmi feliratokkal, hogy "veszélyes útszakasz, omlásveszély"...haha...naná, hogy azon mentünk le. Azt hiszem ez volt az a döntés, amit abszolút nem bántunk meg. Szédítő vízeséseknél kötöttünk ki, háttérben nagyon magasan pedig megpillantottuk az előbb emlegetett hidat. Erdős rész volt, kis utakkal, a víznek pedig olyan ereje és hangja volt mellettünk, hogy egymás szavát alig lehetett érteni. Mentünk, mendegéltünk és olyan szakaszhoz érkeztünk, ahol egyszerűen elfogyott az út. Helyette egy fél méter széles alumínium utacskával találtuk magunkat szemben, ami totál és teljes mértékben a víz fölött vezetett, bal oldalon pedig a hatalmas sziklák. Visszafordulni nem akartunk, az adrenalin néha jól jön - nekivágtunk az útnak. Jajj, hát én ezt nem tudom leírni, mennyire jó volt! Amúgy meg nagyon féltünk, de másrészről bánnánk, ha nem ott mentünk volna le. Félelmetes volt, hogy a víznek tényleg mekkora ereje van, hogy azokon a kis lyukacsos alumínium szerkezeteken lépkedtünk és nem volt alattunk más, csak a víz és a sziklák. Lélegzetelállító élmény volt. Csináltam videót is, de ott és akkor nem gondoltam rá, hogy el kellene forgatni a gépem, különben nektek kell a fejeteket. Ne haragudjatok, ez most ilyen:




Kiskalandunk után elégedetten és boldogan caflattunk vissza a buszhoz, ami elvitt minket Füssenbe. Amint leszálltunk a buszról, leszakadt az ég. Bőrigázásunk körülbelül harmadik felvonása következett aznap. De akkor már nem is érdekelt annyira, úszott a lábam a pacskerben. Bevetettük magunkat az első kajáldába, ami útunkba akadt, majd levezetésképpen ittunk egy sört és ettünk egy pizzát. Eljött hazautazásunk időpontja, iziben odaálltunk már fél órával előbb a vágányhoz, de a vonat csak nem akart jönni időben. Mondanom sem kell, hogy annyi ember várt a vonatra, hogy komolyan azt hittem nem fogunk felférni, piszkálta gondolatom az a tudat, hogy 2 órát kell állnom Münchenig, ami maga lenne a katasztrófa. Állok én, nem is arról van szó. De akkor kezdett kijönni rajtunk az egész napos szombati városnézés, a buli, majd a 3 óra alvás...fáztunk, én szomjas voltam, fáradtak voltunk, pihentek...csak arra vártunk, hogy jöjjön már a vonat és had üljünk le. Hát a vonat fél óra késéssel meg is érkezett, akkora szerencsénk volt, hogy Dóri "elé került" a vonat egyik ajtaja. Kitti és Dóri elkezdték rángatni az ajtót, de az csak nem akart kinyílni - engem akkor már 50-en tapostak balról, jobbról és hátulról is. Szezám tárult, viszont akik leszállni szerettek volna, alaposan meg kellett küzdeniük. Máig sem értem, hogy jutott le egy srác a biciklijével például, mivel egyszerre akart minden felszálló helyhez jutni és felpattanni a vonatra. Dórinak sikerült először, lett helyünk, éljen! Na de azt a feljutást és lejutást látni kellett volna. Miután leültünk 10 percig nem bírtuk abbahagyni a nevetést, fatális röhögőgörcs következett. A hazafele utat alaposan megszenvedtük, nem bírtunk magunkkal egyrészt az út hosszúsága (2 óra), másrészt a fáradtságunk miatt. Na, de a lényeg a lényeg; pontban negyed 11-kor beléptem szerény hajlékom - a szobám ajtaján és ágyba estem...Gondolataimban nyugtáztam, hogy ez egy annyira jó hétvége volt, hogy az sem érdekelt volna, ha semmit nem tudtam volna aludni...!
Ó, most megyek. Nem szaporítom itt a szavakat. Beszéljenek helyettem a képek és a videók. Jó szórakozást!

Szép hetet!
Sok puszi
:)

p.s.: ezt érdemes megnézni, így is tudnak mulatni a németek:
http://www.muenchen.de/verticals/Videos/Veranstaltungen/500802/Christopher-Street-Day.html

2011. július 4., hétfő

Csupa móka az élet

Berlin után igencsak fel kellett (volna) eszmélnem, mindennek ellenére pénteken úgy keltem fel, mint aki fejbe vertek. Azt sem tudtam, hol vagyok. Azt a fáradtságot, amit csütörtökön egyáltalán nem érzékeltem, az pénteken totálisan kijött rajtam. Ráadásul pihengetni sem nagyon volt időm, mivel a suliban még szünet volt, így Robinnal voltam egész nap. Délelőtt társasjátékoztunk, de össze-vissza ásítoztam csak szegényke előtt, később picit megengedtem neki, hogy tv-zzen, addig szusszantam egyet. Délutánra mozi volt tervben Münchenben, Felix ugyanis telefonált a szülőegységeknek, hogy szerdán megnézte a mamival és papival a Kung Fu Panda 2-t 3D-ben, így iziben nekünk is le kellett rohamozni a mozit. Anyuka kezembe nyomott egy
kis költőpénzt, így első utunk a mekibe vezetett. Megtömtük magunkat, majd átsétáltunk a Karlsplaztra a 35 millimeter-be. Na, nem koktélozni meg ilyesmi. Bevásárlóközpont is működik ott, mozival. Elhoztam a jegyeket (előzőleg már itthon online elintéztem...), majd vettünk egy kis gumicukrot és elfoglaltuk a helyünket.



Titkon marhára örültem, hogy 3D-s a film, legalább aludni tudok majd mindenféle feltűnés nélkül...Nem szoktam ilyet csinálni, nem is voltam mostanában olyan fáradt, mint akkor pénteken. A filmből egy mukkot nem értettem. Mármint a nyelvet igen, de mivel az első részét sem láttam, halvány lila gőzöm sem volt, hogy miről van szó. Valami pandamacik ugrabugráltak ott, néha szállt egy-egy farkas felém, kardok és a többi dolgok...de azt kell, hogy mondjam, hogy engem már valamiért nem hoznak lázba az ilyen "beszélnek az állatok" mesék...Sikerült is bólogatnom egyet, természetesen emiatt még álmosabb lettem. Totálisan szét voltam csúszva. 5 körül vége lett a filmnek, U-bahnnal elmentünk Kati munkahelyéig, mivel írt sms-t, hogy együtt hazajöhetnénk majd. Könnyen megtaláltuk, rendben ment minden, irány haza. Útközben említette, hogy lassan el kellene kezdeniük telefonálgatni leendő au pair-ekkel, szemezgetnek ismét egy cseh és egy grúziai lánnyal, meglátják, hogy alakulnak majd a dolgok. Kérdezett engem is a jövő évemet illetően, nagyon aranyos volt, azt mondta, hogy biztos benne, hogy hamarosan találok családot. Jól esett a kis lelkemnek, hogy elmondta, hogy nagyon jó au pair vagyok, Katja is szuper volt, de a gyerekek szívesebben vannak velem, mivel én mindig játszom velük, akármiről is legyen szó. A legszebb az volt az egészben, hogy Robin mindezt megerősítette a hátsó ülésről...nagyon csodálkoztam, soha nem szoktak ilyeneket mondani. Irtózatosan jól esett. Reméljük találnak még egy ilyen szuper au pair-t, mint Katja vagy én voltunk/vagyunk...hehe :)
Miután hazaértünk kicsit kirámoltam a mellettem lévő vendégszobát, porszívózás, ágyneműcsere, minden. Este pedig megérkeztek Kati szülei, hozták Felixet. Vacsoráztunk, beszélgettünk, majd elvonultam.
Szombatra semmi egyéb nem volt tervben, skype-oltam egy amerikai családdal (részletek a másik blogban), együtt ebédeltem a családdal. A poén az volt, hogy anyuka egy tepsi pizzát sütött, mindenkinek jutott egy szelet és annyit mondott, hogy ennek 4 óráig elégnek kell lennie, mert akkor lesz torta és kávé. Jézusom! Utána fogtam magam és bementem a városba. Már reggel sem keltem túl rózsás kedvvel, az idő nagyon pocsék volt, igazi nyári nap még nem volt, a többiek mind otthon voltak (Magyarországon), Andi és Orsi pedig dolgoztak...Munka után azért taliztam Orsival egy röpke fél órára, tartottam neki egy rövid élménybeszámolót, majd egyedül kimentem az Olympia Einkaufszentrumba. Császkáltam kicsit, körülnéztem megvacsiztam, majd hazajöttem - fél 10-re már itthon is voltam. Este neteztem, filmet néztem, fél 2-kor lefeküdtem aludni. Vasárnap extra kipihenten ébredtem, fél 12-kor. Összekaptam magam gyorsan, felvettem a kis telepakolt bőröndöm és mentem Tündihez ebédelni. Ismét hazavisz egy forduló ruhám, de valamiért úgy érzem, hogy nem ez volt az utolsó forduló... :) Ettem nála fini rakott kelkáposztát, majd késő délután ismét Orsival találkoztam és kimentünk a Nymphenburgi kastélyhoz. Egy fagyi társaságában lekuporodtunk egy padra és süttettük a hasunkat...Néha tök jól esik az ilyen is, csak semmi extra. Jót beszélgettünk, majd este 7 körül hazafelé vettem az irányt...
Hétfőn elkezdődtek ismét a dolgos hétköznapok. Akkor számoltam, hogy éppen 25 napom van hátra, ami munkanapnak számít - tehát 25 nap a gyerekekkel (július 29-én van vége a sulinak és még nem beszéltem meg pontosan a családdal, hogy meddig maradok...). Nos a hétfő egész nyugisan telt, örülhettünk az idei nyár tényleg nyárias időjárásának, végre 30 fok volt. Délelőtt belevetettem magam a vasalnivalók közé, délután pedig égett a forró drót, hogy mégis hogy kellene döntenem Amerikát illetően?!...(részletek szintén a másik blogban) Segített mindenki, aki él és mozog! :)
Ovi után Felix-szel lementünk a tóhoz - végre, ráadásul az ő ötlete volt. Nem hittem a szememnek, amikor odaértünk - teljesen a balatoni életforma tárult elém. Nagyon sok ember, fürdőzők, labdázók, heverésző emberek, strandhangulat. Olyan jó volt! Felix természetesen fürdeni óhajtott, de nem voltam benne biztos, hogy velem is szabad fürödnie, ezért felhívtam anyukát. A kissrác kicsit köhögött is és mivel nem volt nálunk semmi strandoláshoz passzoló cucc, elnapoltuk a dolgot. Utána visszatekertünk Pöckingbe és lementünk a suli melletti játszótérre. Én leültem, ő pedig elvolt a többi gyerekkel. Este itthon vacsi, majd jóéjszakát...
Kedden ismét "pusztító" forróság, perzselő napsütés - délelőtt filmeztem, vasaltam. Délután végre megejtettünk a kissráccal egy kis strandolást. Nagyon lelkes volt ám - szörfdeszka, békatalpak, ilyen-olyan úszócucc - mindent el kellett pakolnom. Persze majd az au pair cipel mindent, de még azt sem bántam, mert volt egy kis "megyünk a Balatonra" feelingje a dolognak. A tónál elképesztően jól éreztem magam, bár nem történt semmi említésre méltó és nem is strandoltam soha még egy 6 évessel egyedül, ennek ellenére jól esett. Lecuccoltunk a stégre, irány a víz. A Starnberger See vize sokkal tisztább - mondhatni totál tiszta -, mint a Balatoné, az alja pedig kavicsos, hőmérséklete 22-23 fok körül. Letesztelve, kipróbálva - csúcsszuper! Írtam már, hogy kicsit kárpótol a Balaton hiánya miatt...Felix ugrott pár hasast, én elmondtam pár imát, nehogy valami baja legyen. Vízközelben azért nehezebb figyelni egy gyerekre, mint a szárazföldön. Végig jól viselkedett és hallgatott rám. Egyfolytában rendezkedett és szervezkedett, sokat napoztunk. Nem is hittem volna, hogy majd így elfekszik...Szinte fel sem kelt, süttette a hasát. Én addig majdnem hogy aludtam egyet, kis alapszínem is meglett - óóó, mondom ha minden nap így megy majd, akármikor jó idő lesz, akkor igencsak jó dolgom lesz az utolsó hónapban!... :)



6 után szedtük a cuccost, visszabaktattunk Pöckingbe, vacsora, majd nyugalom a kis szobámban...
Szerdán nem volt ovi - au pair-ek rémálma = pokol! A gyerek természetesen fél 8-kor felkelt, reggeli. A napunk végülis jobb lett, mint amire számítottam. Délelőtt egyedül felvonult a szobájába, amit csak nagyon ritkán szokott, aztán jött le, kérdezi, hogy mégis mit kezdjen magával...? Elsoroltam a lehetőségeket, semmi sem felelt meg. Végül lementünk a suli mellé, gördeszkázni akart, de csak leültünk a fűbe és bámultunk magunk elé vagy egy órán keresztül. Szerintem rövid időn belül felkötném magam, ha itt, Németországban is június elején/közepén lenne vége a sulinak és az ovinak. Olyan gyerekkel még csak oké, aki vevő mindenre, de Felixnek és Robinnak ritkák az olyan pillanatai, amikor éppen kedvük van valamihez...Gördeszkázás után hazajöttünk, beöltözött kalóznak, denevérnek, varázslónak - szóval szintén elvolt. Dél körül elrángattam magammal a Penny-be, mondom összekötöm a kellemeset a hasznossal, így megint eltelt egy fél óra. Beültettem a tv elé, majd ebédeltünk. Szerencsére kedd este volt olyan kedves az egyik anyuka, hogy felhívta Katit, hogy Felixnek nem lenne e kedve szerdán délután a fiával játszani...Ahh, ekkora mákom nem lehet! :) Szóval 2-kor szedtük a sátorfánkat és elvittem a kissrácot a haver kölökhöz... :) Jó szokás ilyenkor, ha megtudják, hogy szünet van, azonnal beindul mindenki, hogy játszótársat fogjon másnapra a gyereknek. Mondjuk praktikus ez így, a gyerek minden esetben halálra unja magát, akár a fejem tetejére állhatok, akkor is... 4-ig egyedül voltam, aztán megjött Robin.
Az istenért nem tudta eldönteni, hogy mit kezdjen magával - rakosgatta a star wars kártyáit, rendezkedett, fetrengett, felajánlottam neki ezermillió dolgot, hogy mégis mihez kezdjünk, de jött a várva várt kérdés "Most mit kell csinálnom?" - ohh isteneeeem! Szerencsére anyuka felhívott minket telefonon, hogy előbb elszabadult az irodából és fussunk össze lent a strandon. Oké. Robinnak megjött a kedve, felkaptuk a strandcuccokat és irány a tó. Kezdett viharos lenni az idő, szél meg minden ami kell, ennek ellenére anyuka és Robin úsztak egyet - én csak a stégről szemlélődtem, de ők is majdnem megfagytak már. 6 körül hazakocsikáztunk, majd anyuka elment Felixért...utána szokásos esti tevékenységek, mint vacsi, dumaparti, pinehés...
Csütörtökön reggel egyedül voltam a fiúkkal - Kati Duisburgba ment péntek estig. Délelőtt Neumannéknál takarítás, délután fiúkkal voltam. Felix-hez átjött Rafael az utca végéből, autókáztak és motoroztak. Robin elvolt magában, mindenféle "segítségem" nélkül. Később átmentek a szomszédba, mert a Petike sárkányt eregetett és ez nagyon érdekesnek bizonyult... :) 7-kor vacsora letudva, kölkök ágyban, Vivi a szobájában...
Pénteken szintén egyedül voltam velük még reggel, minden klappolt. Délelőtt a változatosság kedvéért Angelika-éknál takarítás, délután döglés - megviselt a 2 nap takarítás, miután két hetet kihagytam na. :D Ovi után Felixet leadtam Moritz-éknál, majd elmormoltam pár imát, hogy bár Robin is akarna valakihez menni...Imáim meghallgatásra találtak, ugyanis Robin hazajött, ledobta a cuccát és elment Adriano-hoz. Halleluja, a pénteknek mindig így kellene történnie! :) Este fél 7 körül befutottak a szülők, megjött Kati is Duisburgból. Leültünk vacsorázni, előtte én már említettem nekik, hogy lelépnék este a városba a 20.50-es S-bahnnal...Elég rendesen felhúztak vacsora közben, természetesen Felix miatt. Csütörtökön ugyanis meghívta Rafaelt, de nem volt kedve játszani vele, ezért - mint ahogyan azt már írtam - átment a szomszédba sárkányt eregetni. Ezt elmeséltük a szülőknek pénteken és teljesen ki voltak akadva, hogy ez mekkora udvariatlanság és neveletlenség, hogy vendége van és itt hagyja. Ezt persze én a gyereknek csütörtökön hatszáznegyvenszer mondtam el, hogy ne menjen át, ne hagyja itt Rafaelt, de beszélhet neki az ember. Na ilyenkor ugye az au pair a hibás, mert hogy én miért nem hívtam fel őket azonnal, ha ilyen van, azonnal szólnom kell, ez így nem megy, ha Felix nem hallgat rám, akkor menjek át érte a szomszédba és hozzam haza stb-stb...Hát én csak néztem. Mindig minden konfliktusom a neveletlen gyerekük miatt van, nem hiszem el. Aztán kicsit csillapodtak a kedélyek, végül Felixet szidták le jobban, hogy ennyi idősen már lehetne több esze is, valamint amit én mondok, az annyit ér, mintha a szülők mondanák, szóval erre figyeljen oda. Jaa, biztos felfogta a gyerek - szerintem is. Ideges lettem. Azért is ideges lettem, mert 19.45-kor ültünk le vacsorázni a 19.00 helyett (nagyon nagyon jól tudták, hogy el akarok menni este) és persze a vacsora minimum 3/4 órát vesz igénybe, mindenki kényelmesen beszélgetett, eszegetett még - fel nem álltak volna az asztaltól, de azt sem mondták volna, hogy mehetek nyugodtan...20.20-kor még pakoltam be a mosogatógépbe, majd turbósebességre kapcsolva 20.50-kor már az S-bahnon ültem. Sikerült. Münchenben találkoztam Szimivel és Zsuzskával - végre itt vannak. Az este nagyban kárpótolta a "vitám" a családdal, beültünk egyet sörözni Schluckaufba, jól kibeszéltük az elmúlt 2 hét eseményeit, sokat nevettünk, nagyon jól éreztük magunkat. Fél 2-re értem haza, de szombaton nem aludhattam sokáig, mivel vendéget vártam. Kitti (au pair) Memmingen mellett lakik (másfél órányira Münchentől), május végén volt itt és kicsit körbejártuk a várost. Akkor beszéltük meg, hogy még a nyáron meglátogat és itt is alszik nálam. Na, ez összejött. Szóval szombaton délelőtt fél 10-kor találkoztam ismét Zsuzskával, megvártuk Kittit a Hbf-en, majd nyakunkba vettük a várost. Első utunk az Olympiaparkba vezetett, ott is az Olympiatoronyba.



Az idő nem volt valami kellemes, de elég szépen lehetett látni mindent - én már azt hiszem ötödszörre voltam fent, de még mindig nem unom. Torony után megrohamoztuk a szuvenír boltot, majd tettünk egy jó nagy sétát a parkban, felmentünk a dombra is, BMW Welt...Dél körül visszamentünk a városba, majd hozzánk csapódott Reni (múlt hét kedden érkezett, Varga Zsuzsi helyett lesz au pair, de csak júliusban, ja és Szimi barátnője). Megebédeltünk a mekiben, micsoda jó. Ha hazamegyek, biztos, hogy egy ideig a környékére sem megyek eme étterem láncnak... :D Délután kisétáltunk az Englischer Gartenbe. Hatalmas kört tettünk, rengeteg ember volt, sok biciklis, futó, kutyasétáltató - majd kikötöttünk a Chinesischer Turm-nál (kínai torony). Gyönyörű az a hely. Tele van sörpadokkal, van sok sörkert, bajor zenét játszanak - le is tettük magunkat egy jól kinéző, szimpatikus padra, majd küldtünk magunkba egy kis sört...Jajj, nagyon németek voltunk ám! :D Időközben befutott Orsi, 2 órát töltöttünk ott el, de annyira megvolt az egésznek a feelingje, hogy az hihetetlen. Ilyenkor szoktam mondani, hogy mennyire "nehéz" is az au pair-ek élete... :) A söröskorsót pedig elhozhattuk, fél literes és HB-s, 1 eurót kellett így ráfizetni. Na de nehogy már Németországból ne vigyek majd haza egy ilyet!


:)...A kellemes délután mindenki haza indult, mondván, hogy este úgyis látjuk egymást.
Kittivel Pöckingbe jöttünk, bemutattam a családnak, megmutattam neki szerény hajlékom, fürödtünk, készülődtünk. 20.00-kor elindultunk a müncheni éjszakába...Városban taliztunk a többiekkel - Zsuzskával, Szimivel, Renivel - így látszámunk egyből ötre kerekedett. Irány a Schluckauf. Fél 10 körül már ott voltunk, szinte még üres volt a hely. Az utcán alig bírtuk magunkat átverekedni a tömegen, mivel valamilyen utcai fesztivál volt. Aztán jöttek a tequila és martini körök, két fiatalember pedig küldött nekünk egy üveg prosecco-t is - az alaphangulat megvolt, még csocsóztunk is. Később megjött Gergő és a haverja, Tomi.





Velük is beszélgettünk picit, majd éjfél körül elindultunk Neuraumba. Schluckauf nagyon tetszett az "új" lányoknak, de nekünk "régieknek" is, jó kis hangulat volt. Nos, Neuraumban eddig két alkalommal voltam, mindkettő egyetemi buli volt. Ezért ajánlottam be bátran mindenkinek, jó buli lesz - mint mindig. Tévedtem. Ha úgy nézem, csaknem 10 euróért jutottunk be (belépő+ruhatár), kevés ember volt (valószínű mondjuk a 4 terem miatt ez megoszlik), a zene sem feküdt senkinek, lézengtünk csak és nem éreztük igazán jól magunkat...A sors úgy hozta :)...hogy gondoltunk egyet, szedtük a sátorfánkat és átmentünk a Klangwelt-be, abban legalább még sohasem csalódtunk. Ez most is így történt. Fél 3-ra már ott is voltunk és olyan rettenetesen jól éreztük magunkat, hogy ihaj... ;) Tánc, mulatozás és móka reggelig (...). A sors úgy hozta :)...hogy lekéstük a fél 6-os S-bahnt, így röpke 40 percet kellett várni a következőre. Reggel negyed 8-kor végülis ágyba is kerültünk, de mit számít az idő, ha ennyire jól érzi magát az ember?!...Nem mondanám, hogy olyan marha fitten, de délben felkeltünk. Muszáj volt, városnéző túra második felvonása következett. Kitti elköszönt a családtól, majd irány Starnberg. Begyűjtöttünk egy kis elemózsiát, innivalót és kakaót, lecsekkoltuk a tavat, majd irány a város. A Westpark-ba mentünk, csatlakozott hozzánk Zsuzska is, ő is természetesen nagyon fitt és üde volt...Tettünk egy bazinagy kört, elkészítettük a kötelező képeket, majd továbbálltunk.



Szimivel tali a Marienplatzon, majd villamossal célba vettük a Nymphenburgi kastélyt.


Lődörögtünk ott egy kicsit, csodáltuk a tájat, a mindent, majd adtunk a testünknek egy kis fagyit :) Elég fáradtak voltunk, nem kamuzok. Visszatértünk a Karlsplatzra, Szimi megéhezett, így beültünk egy helyre dönert enni. El is telt szépen az idő, ilyen az, ha négy au pair összejön - hipp-hopp este fél 8 lett. Kittit elkísértük a Hbf-re, elbúcsúztunk tőle, majd mindenki S-bahnra pattant és hazament. Így, ilyen eseménydúsan telt eme csodálatos hétvége, ennyi jófej emberke társaságában...Kitti egy nagyon aranyos, végtelenül kedves lány, annyira örültem, hogy itt tölthette nálam ezt a két napot.
Most kaptam észbe éppen, hogy július eleje van. Még nagyon az eleje, de tudom, hogy mennyire gyorsan telik itt az idő. Nekem még van egy bő hónapom, vannak még terveink, hamarosan meglátogat húgom (majdnem egy hetet fog itt tölteni), közeleg a várva-várt Audi Kupa is...én pedig egyre csak jobban érzem itt magam. Nem tehetek róla, de tényleg. Ezt a körülmények alakítják, vagy nem tudom én. Jajj, nem írok erről még, mert ha már írom, akkor rossz érzéseim vannak...
Ezer bocsi, ez a bejegyzés is kicsit hosszú lett - nem értem mit művelek mostanában!? Csak legyen, aki el is olvassa, hehe :) Képek (a rengeteg kép) a szokásos helyen, én pedig hamarosan jelentkezem!

Szép hetet Mindenkinek!

Csűűűsz - de furcsa így leírva... :)