Őrület

Ismét eltelt egy hét. Szinte most jöttem vissza, de két hét már a múlté. Fergetegesen jóra sikerült az elmúlt 7 napom - ez több mindennek is köszönhető. A családra érdekes módon rájött az, hogy a gyerekek annyit wii-zhetnek, amennyit csak akarnak. Hétfőn fel kellett hívnom anyukát és megkérdeznem, hogy ez igaz e, mert a fiúk ezt állították. Nagyon furcsa amúgy; egész idáig, amíg télen bent kellett lenni és a rosszabb időkben is, tilos volt wii-zni, tv-zni, számítógépezni. Most, hogy jönnek a jobb idők, nagyon sok programot lehetne odakint csinálni, így egyből megvan nekik engedve. Ki érti ezt? :) Mondjuk ismét jelentősen csökken a napi munkával töltött óráim száma - rendszerint vagy beállok én is wii-zni, vagy elvagyok amíg ők játszanak. Napi 1-2 óra munka, így ki lehet bírni én azt mondom.
Kedden egész nap és este is egyedül voltam. Kati Hannoverbe ment üzletelni, Uwe szintén éjjel jött haza valamikor. A Neumann családhoz kellett mennem takarítani a csütörtök miatt (ez most csak kivételes alkalom volt), 3 és fél óra alatt végeztem is. Délután trambulinoztunk kicsit a fiúkkal. Mostanában az a szokásuk, hogy telepakolják harminc labdával a trambulint és még mi hárman is bent ugrálunk. Mondanom sem kell, hogy meg sem lehet moccanni, minden második ugrás után valamelyik focilabdára érkezem, a kis pattogós labdák miatt pedig áram futkozik az egész "rendszerben", egyik percben hol én kapok kisebb "áramütést", hol valamelyik fiú. Nem baj, mégis csak élveztesebb így! Trambulin után Robint útjára bocsátottam - ping-pong-ra ment, Felix és én pedig a sportpályára, foci edzésre. Fél 7-re lett vége az edzésnek, hazaértünk, én elkezdtem csinálni a vacsit. Beígértem nekik, hogy amint készen lesznek, esznek, mosakodnak (mert ugye a német gyerekek egy héten maximum kétszer fürdenek csak!), fogat mosnak - szóval ha elintézik magukat, utána wii-zhetnek még fél órát. Kis kitérő - rájöttem, hogy azért fürdenek hétközben és hétvégén is egyszer, mert anyuka és apuka arra is lusta, hogy vizet engedjen vagy rendezze őket a zuhany/fürdés után. Minden vacsoránál 5 perces vita van abból, hogy a gyerekek fürdeni szeretnének, szülők az órára néznek és egyből nemet mondanak. Persze egyszerűbb, ha a srác csak átöltözik pizsibe, akkor még mellette sem kell lenni. Hihetetlen! :) Na mindegy, vissza az előző részhez - nálam a hadművelet 15 percet sem vett igénybe, nagyon nagy volt az egyetértés. Egy hangos szó, egy kiabálás, parancsolgatás nélkül megment az egész. Komolyan mondom, többször lehetne ilyen szülőmentes nap. Néha jobban szeretem. Egyáltalán nem fárasztó és örömmel tölt el, hogy legalább ha velem vannak, akkor rendben megy minden. Hallgatnak rám, normálisak velem, nem megy a röhögcsélés, a hülyeség az asztalnál, mint amikor a szülők itt vannak. Ezen még máig is elcsodálkozom, de tényleg így van. Legalább erre büszke vagyok na! :) Aztán ez este 8-kor megtört...alig bírtam felparancsolni őket a szobába, mivel a fél órás wii partit természetesen meg kellett hosszabbítani még 10 perccel. Mondtam nekik, hogy oké, de akkor nincs esti mese - szülőknél is mindig így megy. Negyed 9 körül sikerült kikapcsolniuk a masinát, akkor menjünk fel aludni! De ők még szomjasak, vigyek fel vizet. Oké igyatok, ki ne száradjatok nekem... :) Ja, de akkor még legyek szíves (tényleg nagyon szépen kértek) mégis olvassak egy mesét, mert csak akkor nem olvashatnék, ha már elmúlt volna fél 9. Úristen, oké, mese. Hát olyat olvastattak, hogy bonyolultabb szavak nem is lehettek volna benne, nyökögtem ott össze-vissza, fáradt is voltam már, hosszú is volt, szemeim is szinte kifolytak, alig vártam, hogy a végére érjek. De ők még inni szeretnének...ohh Mann! Viszem a vizet, elkortyolják, mintha délutáni szieszta lenne, marha lassan betakaróznak aztán villanyoltás végre. Jó, hát ennyi kellett így a nap végére, de az tuti, hogy nem a gyorsaságukról híresek. :)
A szerdai napomra még mindig nem találom a megfelelő szavakat! Isteni volt! Még vasárnap apától kaptam a fülest, hogy július 26-27. az Allianz Arena-ban rendezik meg az úgynevezett Audi Kupát; jön a dél-amerikai Porto Alegre, az FC Barcelona és az AC Milan csapata, alap résztvevő pedig az FC Bayern München. Na, nekem több sem kellett, totál bezsongtam. Kedden gyorsan lecsekkoltam mindent neten - mit, hogyan, miért, mennyiért!? :) És eldöntöttem, hogy ott leszek. Nagy álmom volt, hogy eljussak egy Bayern München meccsre, de ez, hogy a Milan ellen játszanak - na ez már nálam is mindent felülmúl, mivel a Milan a másik örök kedvencem.
Szimi jön velem és nagyon úgy néz ki, hogy tesóm is. Tervben volt, hogy ismét meglátogat majd a nyáron, de e hír hallatán el is dőlt az időpont. Megfűztem Orsit, hogy szerdán jöjjön velem jegyeket venni. Szóval szerdán a lehetséges legkorábbi S-bahnnal Münchenbe mentem, az úgynevezett Säbern Straße-ra kellett menni. Egy hatalmas épület található ott, természetesen a csapat részére. Edzőpálya, shop, jegyeladás és vétel - minden ami kell. Már amikor közeledünk megláttuk a pályát, körülötte sok-sok ember, pályán kis futkozó emberkék. Mondom Orsinak, biztos ami biztos, menjünk be és vegyük meg a jegyeket. Öt percbe telt és kezemben tarthattam mindkettőt, olyan boldogan jöttem ki az épületből, hogy azt elmondani sem lehet. Ráadásul baromi jó helyünk lesz. A jegy pedig nem csak az esti FC Bayern München - AC Milan meccsre szól, hanem a 18.15-kor kezdődő Porto Alegre - FC Barcelona meccsre is. No, a családomtól csak az estire kaptam kimenőt, de nem említettem nekik, hogy ekkora lehetőségem lenne még. Sohasem kértem tőlük olyat, hogy hét közben engedjenek el valami miatt. Hát ebbe most belementek - amiért nagyon hálás vagyok nekik! Az még kérdéses, hogy a másik meccsen ott lehetek e?!...
És hát ugye ha már ott vagyunk, akkor nézzük meg azt az edzést is, vajon kik játszanak...mivel amiket az előbb leírtam, az még csak a kezdet volt. Haladtunk szépen a pálya felé, Orsi mondta, hogy ez csak valami fiatal korosztály lehet, fizikai képtelenség, hogy majd a Bayern csapata ott fog edzeni éppen előttünk. Még közelebb mentünk, egyre nagyobb tömeg, majd megpillantottam Lahm-ot, Schweinsteigert és Riberyt...úristen! A legnagyobb sztárok itt előttem passzolgatnak, ez aztán mindent felülmúl. Főleg úgy, hogy erre nem számítottunk, hiszen én csak jegyeket venni mentem. Gyors fényképezés, mint az őrült kínaiak kattogtattam ismét... :)
Jobbra néz mindenki - mit néz, bámul! -, kattognak a vakuk...mondom ki van ott, kit kell ennyire nézni!? :) És akkor megjelent Diego Maradona!!! ÓÓÓ MAMA!!! Ezt nem hiszem el! Diego Maradona ott állt tőlem 2 méterre a Bayern München edzésén és leste a játékot! Na ott volt végünk azt hiszem, totális extázis. Nem kaptam levegőt, remegtem, izgultam, a gyomromban labda, helyezkedtünk, kattogtattam a gépem (még szerencse, hogy mindig nálam van!), lesifotó meg minden...Megláttam, hogy többen is megkérték egy közös fotóra. Egyáltalán nem volt bunkó, pedig biztos nem fényképezkedni jött éppen Münchenig. Én nagyra tartom azt is, hogy nem ült be egy VIP páholyba, nem volt lekezelő, nagyképű és beállt az egyszerű emberek közé. 10 percembe telt, amíg rávettem magam, hogy közös képet csináltassak vele. Egy pasi előttem megkérte az egyik német "gorilláját", hogy lehet e fényképezkedni, hát őt elhajtották. Vártam 2 percet, de akkor már egyszer rámnézett a pasi :)...hirtelen azt sem tudtam, hogy milyen nyelven kérdezzem meg, hogy lehet e?!...az angol mellett döntöttem, de szerintem ott helyben ha valaki megkérdezte volna a nevem, azt sem tudtam volna megmondani! :) Kezét a vállamra csapta, Orsi fotózott, de ő is remegett, mint a kocsonya. Totál zoom-os kép lett, de nem számít, köszi Orsi. Az öreg Maradona kinyögött egy "thank you-t" és egy "okay-t", megveregette a vállam, majd továbbálltunk. Ott már tényleg végem, végünk volt. Fel sem fogtam mi történt, a legjobbkor voltam a legjobb helyen. Elvégre ő azért nem egy Kozsó vagy Győzike, akivel otthon fényképezkedhetek. Tudom, tudom - annyira lehet, hogy nem nagy ügy, mint ahogy itt áradozok róla, nekem mégis az. Akik ismernek tudják, hogy imádom a focit. Egy ilyen nagy emberrel találkozni pedig életem egyik legszebb pillanata lesz örökre! :) Fantasztikus volt, utána 10 percig másról sem bírtam beszélni, csak arról, hogy kezemben a jegy, láttam egy edzést és találkoztam Diego Maradonával! Végighívtam apát, anyát, tesót - valaki csak felveszi alapon, az sem érdekelt, hogy drága lesz... :)

A városba vettük az irányt, sikerült kicsit lehiggadnom is. Orsi vásárolt ezt-azt, majd elmentünk a Karlsplazt-ra a Mekibe. Ki állt e híres étterem előtt? Hát Maradona! Ilyen nincs! :) Ott volt teljes vállszélességben, ismét a német "gorilláival". Hehe! :) Ja, poén; bent álltunk a Mekiben, persze közben ki-kitekintgettem az ablakon. Egy srác éppen indult kifelé, megpillantotta a kintieket és majdnem hasra esett a lépcsőn...upsz!
Csodás nap volt, komolyan! Minden összejött - ahogyan az meg van írva! :) A délutánom is nagyon jól telt, Felix nem volt itthon, ráadásul nem is nekem kellett hazahoznom, anyuka ment érte. Robinnal pedig majdnem  egész idő alatt trambulinoztunk és wii-ztünk. Hanyadika is volt az a bizonyos szerdai nap? Hát persze, hogy 11.-e! ;) (nem hiába a kedvenc/szerencse számom). Eredetileg pedig úgy volt, hogy majd kedden megyek be megvenni a jegyeket, viszont a takarítás közbejött és tolódott szerdára. A sors akarta így - hehe :)
Ami viszont furcsa volt, hogy én ezt az egészet hatalmas örömmel meséltem vacsora közben a családnak. Az arcukon semmi, a meglepődöttség legkisebb nyoma sem - a totál érdektelenség viszont látszódott. Uwe-nak annyi volt a reakciója rá, hogy "ő még él?" Jézusmária, atyaúristen! A nagy német foci drukkerek...meg merem kockáztatni, hogy azt sem tudták, hogy kiről beszélek. A másik verzió lehet, hogy az argentínokat sem szeretik valamiért...vagy nagyon kikaptak tőlük anno?! Mindegy, inkább nem is firtattam tovább a dolgot... :)
Csütörtökön lazulós napot tartottam - futás, film, skype, rendrakás. A délután szintén simán ment a fiúkkal - wii, trambulin, ez-az-amaz.
Pénteken délelőtt takarítani voltam, fél 1-re végeztem. A délután natúrban ment ismét - kis vasalás, fürdés, kaja-pia, net. Délután a sulinál voltam Felix-szel rollerrel, láttunk megint kígyót (ami igazából ugye sikló, de nekem minden, aminek ilyesmi kinézete van, az kígyó). Azért írtam, hogy megint, mert azt még nem meséltem, hogy hétfőn is voltam futni, de néha erdőnek jövök haza a biciklivel. Nos, hétfőn is így tettem - volna. Tolom a bicajt, minden oké, dalolászok, madarak csiripelnek, totális az idill, de előttem sziszeg valami. Ááááá! Egy másodperc töredéke alatt megfordítottam a biciklit és felpattantam, olyan gyorsan elhajtottam a helyszínről, mint még soha. Egész úton hazafelé az utat lestem, hogy mikor bukkan elő még egy. Azóta egyébként félve megyek futni is...hiszen bármikor és bárhol megjelenhet egy. Nem tehetek róla, de az ilyen siklókat, kígyókat valahogy sosem preferáltam...
Na szóval a péntek...miután Felix és én hazajöttünk, itthon volt apuka és Robin is. Megjött Maxi (Robin spanja), wii-zhettek. Uwe és Felix eltűntek 2 órára - elmentek a közeli erdőbe előkészíteni szombatra a játékot Robin születésnapi zsúrja miatt. Hazaértek, vacsoraidő. Kati kérdezte, hogy mik a terveim hétvégére. Mivel "rendes" au pair vagyok, így kérésük nélkül is maradok természetesen itthon szombaton és segítek a zsúr miatt, mivel 9 gyerek jön. Hangsúlyoznom, tényleg nem kértek meg, szabad akaratomból szerettem volna maradni. Azt gondoltam, hogy majd leesik nekik a tantusz, hogy azért maradok, hogy segítsek. Erre a vacsoránál felmerült a kérdés, hogy Felix mit fog csinálni majd a "buli" ideje alatt...?! Anyuka erre egyből felvetette, hogy majd "Viviennel csinálsz egy biciklitúrát vagy ellesztek valahogyan!" Hmm??? :O Igen? Jó tudni. Szerintem azt hitték, hogy teljesen azért akarok itthon lenni, hogy Felixet pesztráljam szombaton délután is...
Kaptam egy jó hírt is aznap este; Zsuzska (Magyarországon au pair, de a családjának van Münchenben is lakása és most itt töltenek pár hetet, júniusban mennek haza, ami a legjobb, hogy egy faluban lakunk otthon! HIHETETLEN!) megérkezett Münchenbe. Szombat estére meg is beszéltem vele egy talit, mert ugye segédkezek itt egy kicsit, de úgy terveztem, hogy 7 körül tiplizek majd... :)
Eljött a szombati nap, 11 óra körül sikerült kikászálódnom az ágyból - hihetetlenül jó volt 10 órát aludni, jól esett. Fitt voltam és üde. Segítettem fent a születésnapi zsúr előkészületeiben, kitakarítottam a fürdőszobám, wii-ztem Robinnal, hipp-hopp délután 3 óra lett. A család annyira nem vitte túlzásba a kaja minőségét és mennyiségét - volt két torta, mindkettő a legegyszerűbb (talán még nekem sem esne nehezemre elkészíteni), epres és csokis, a vacsi pedig krumplisaláta volt apró virslikkel. Na, 3 körül megjött a 10 vendég gyerek, azaz 12 gyerek futkozz a házban összesen. Bolondok háza volt - üvöltöztek, verekedtek, botokkal harcoltak, természetesen mindenki egyszerre akart beszélni, futkoztak...nem is mondom tovább, azt hiszem mindenki el tudja képzelni, hogy milyen az, ha 12 gyerek összejön... :) Először ettek tortát, majd következett az ajándékbontás. A szülők szinte felváltva kiabáltak a gyerekekkel - sokan közülük nagyon neveletlenek voltak, káromkodtak. Kati már ötször szólt rájuk, hogy ha nem fejezik be, akkor haza lesznek küldve. Na bumm! Ez aztán a kedves vendéglátás. Mondjuk már a hajam állt égnek nekem is. Pörögtem, mint a buszkerék, tényleg nagyon sokat segítettem, bár nem kértek meg rá. A fiúkat 3 csoportra osztották és elküldték őket az erdőbe ilyen kincsvadászatos feladatra. A második csoport sajnos eltévedt és hazajöttek, gondoltam egyet és beugrottam hozzájuk. Szóval ismét útnak indultunk, majd sikeresen teljesítettük a távot. Szuper volt, a srácok nagyon aranyosak és kedvesek voltak velem, az egyik megjegyezte, hogy olyan jól beszélek németül, hogy szinte fel sem tűnne neki, hogy külföldi vagyok. Ez irdatlanul nagyon jól esett! :) Este 6-ra minden csapat hazaért és elkezdtek grillezni. Na, akkor már láttam anyukán, hogy az idegei bármelyik másodpercben felmondhatják a szolgálatot, amit el is hiszek - ezt arra értem, amit a gyerekek műveltek. Én ezzel a mozdulattal be is jelentettem, hogy ellépnék a városba a többiekkel. Alig vártam a pillanatot, hogy végre kiszabaduljak az őrültek házából. :) Kati kicsit lekezelő is volt, én értem, hogy fáradt volt és a gyerekek sem voltak normálisak, de amikor köszöntem, hogy "szép estét és érezzék jól magukat", akkor majdnem hogy alig akart elköszönni...nemhogy még azt is megköszönje, hogy segítettem. Viszont ebből is tanultam; hiába akar az ember jót meg minden szépet, segíteni ezerrel, ha nincs hála. Sajnos ők ilyenek. Bár hangsúlyozom, valahol megértem - 12 gyerek után valószínű én sem reagálnék le semmit sem. De azt nem hiszem, hogy máskor is ilyen kisangyal leszek és a szombatom velük töltöm... :)
Este pedig elkezdődött az izgalmasabb része a napnak; Marienplatzon találkoztam Orsival, Tamarával és Zsuzskával. Tyűű aztamindenit...nagyon-nagyon jó esténk volt! Először adtam a testemnek egy kis pizzát (tudniillik egész nap nem ettem semmit sem), majd elmentünk a Schluckaufba. Én azon a helyen annyi embert még nem láttam, mint szombat este. Állnunk kellett, de így sem volt semmi probléma. Csocsóztunk, martiniztünk, beszélgettünk, élveztük a zenét. Alig hallottunk magyar szót, én komolyan mondom, hogy nem tudom mi volt az emberekkel, hogy mindenki azt a helyet vette célba. 11 körül elmentünk a Neuraum nevű helyre - Orsi már nem tartott velünk. Ez egyetemi buli volt, igaz, hogy kicsit drága belépővel, de ami bent volt, az kárpótolt minket. Három hatalmas terem van, természetesen mindenhol különböző zene. Normális emberek, jó italakciók, mai zene - szép kis magyar csapat gyűlt össze, mivel közben találkoztunk Gergővel és az egyetemi csoporttársaival is. Megkezdődött a mókázás, de csak fél 3-ig. Amúgy sem terveztem hajnalig tartó mulatozást, jól éreztem magam, de ennyi éppen elég volt. :) Közben mondom, hogy még mindig hihetetlennek tartom, hogy három ember is ugyanazon helyen van és bulizik, akik egy 1300 embert számláló faluból jöttek, Magyarországról. Azaz Zsuzska, Gergő és én. Igen, tényleg kicsi a világ. :)

Fél 4-re haza is értem, nagyon jót aludtam, fél 11-kor kidobott az ágy. Arra keltem, hogy megjöttek a vendégek, ugyanis jött vasárnap 3 család, akik az egész délutánt itt töltötték nálunk. Jaa, Felix nagyon aranyos volt; képzeljétek el, éppen nyitom ki a szobaajtóm, hogy megyek fürdeni és Felix is nyitni készült az ajtóm...soha, de soha nem jött még le hozzám, főleg nem nyitott be. Látszott rajta, hogy nagyon meglepődött, hogy már ébren vagyok, aranyosan odabökött egy annyit, hogy "Hallo Vivien!", aztán gyorsan felfutott a lépcsőn - azt hittem megzabálom! :) Fürdés után pedig nagyban pakolok és készülök a szobámban és ugye az ablakom egy szintben van az udvarral. Felixék kint játszottak, odafutott az ablakomhoz, bekopogott és elpötyögött egy "Hi Vivien!"-t...azt hiszem jobb lábbal kelt és nagyon jó napja volt. Igen, vannak azért ilyen pillanatai is.
Én rohamléptekben összekaptam magam, délben pedig már úton voltam München felé. Szimivel taliztam először, megebédeltünk a Mekiben, aztán taliztunk Orsival és Andival. Ismét a Theresienwiese felé vettük az irányt, vasárnap volt a Frühlingsfest utolsó napja és ugye az teljesen kizárt, hogy én ne üljek fel valamire! :) Sétáltunk - szerencsénkre még majdnem hogy a nap is kisütött, ettünk csokiba mártott banánt nyamm-nyamm :P, aztán végül Sziminek sikerült felrángatnia egy vizes, magas, százhússzor átfordulós, "mindjárt kiesek és meghalok" ringlisre...úgy izgultam a menet előtt, mint kb. anno az érettségin. Mivel már ültem ilyen gépezeten és utána egy órát kellett ülnöm egy helyben annyira rosszul voltam, így nem sok reménnyel szálltam fel erre, de ugye egyszer élünk! :) Hát, az az 5 perc nem fog a legszebb pillanataim közé tartozni, de túléltem. Szimi és Orsi felváltva sikítozott mellettem, én úgy döntöttem, hogy becsukom a szemem és várom, hogy vége legyen már. Voltak olyan pillanatok, hogy azt sem tudtam hol, vagy éppen milyen pozícióban vagyok. Andi szerint olyan fejem volt, mint aki bármelyik pillanatban rosszul lehet. Az összes átfordulásnál jött egy gondolat, miszerint mindjárt kinyílik az ülésem biztonsági zárja és kirepülök. Tudom, nem vagyok normális, hogy mindezek ellenére is felültem, de ez van. Máig is bánnám, ha nem így tettem volna! :)

Utána kicsit elkezdett esni az eső, úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a városba. Andi és Orsi hazamentek, Szimivel ittunk egy narancs juice-t. Kedvünk még nem volt hazajönni, villamosra pattantunk és várost néztünk. Mivel mindig S-bahnnal vagy U-bahnnal közlekedünk, így esélyünk nem sok van a városnézésre, de így azért mégis más. És ugye ingyen is van, a bérletem minden egyes közlekedési eszközre érvényes. Juppí! :) Hamar elszaladt az idő, 8-ra már itthon is voltam. Anyukával csevegtem kicsit, most pedig körmölöm a bejegyzést. Élvezzétek!
A cím pedig mindent elárul; hiába a kissé esős idő, de az elmúlt 7 napom tényleg fergetegesen jó volt. Mit lehet erre mondani - igen, már megint! :) Elöljáróban annyit, hogy a jövő heti is nagyon jónak ígérkezik...de erről majd később.

Szép hetet Mindenkinek, millió puszi!
:)