Hétfőn csak a szokásos hétvége utáni lazulás, de legalább kipihentem magam - hittem én, de kedden olyan hulla fáradtan ébredtem, hogy alig bírtam nyitva tartani a szemem. Az első gondolatom megint az volt, hogy amint elvittem Felixet ez oviba és mindenki elment a kis dolgára, azonnal lefekszem aludni...Nem így történt. Feléledtem, 9-kor már mentem is le a tóhoz futni. A nap további részében vasaltam, terveztem, szerveztem... :) Délután Felixnek szokásos foci, Robinnak ping-pong. Apuka elment a kollégáival valamelyik tóhoz, céges buli - csütörtökön jöttek haza. Szerdán reggel mentünk Katival és Felix-szel foglalkozás terápiára, 9-kor már az oviban voltunk, én összekaptam magam gyorsan és átmentem Tutzingba. Ez a hely kb. akkora mint Starnberg, az utolsó megállóhelye az S6-os S-bahnnak, amivel nekem mindig utaznom kell. A Starnberger See talán innen a legszebb és a város is nagyon hangulatos...Az utcák rendezettek és látszik, hogy nem kevés pénze van az itt élőknek...őőő, itt egy csinosabb házikó teteje:
Sétáltam kicsit, lementem a tóhoz, megmártóztattam a mancsaimat, ücsörögtem kicsit a stégen és délután 1-re már itthon is voltam. A szerdáról külön bejegyzés is született - nem hagyhattam ki! Estére kicsit megnyugodtak a kedélyek a két eszelős hír után, Kati segített nekem szállást keresni Berlinben. Végül 3 éjszakát fogok ott tölteni, csütörtökön (23.-án) késő este érkezem majd vissza, ezúttal repülővel (gyorsabb és árban ugyanannyi, mint a vonat). A legszebb az egészben, hogy lesz útitársam is. Tamara kapva kapott az alkalmon és másnap már írt nekem, hogy velem tartana. Rettenetesen boldog vagyok! Azóta Kati már foglalt nekünk szállást a berlini Hauptbahnhof környékén - így legalább minden közel lesz, mert nagyon a központban van. Szóval, június 20-án irány Berlin, három nap őrület egy eddig még számomra idegen városban, sok-sok újdonság. Aki már járt ott, mindenkitől azt hallom, hogy Berlint egyszerűen látni kell. Megyünk! ;)
Csütörtök reggel anyuka elutazott Düsseldorfba, Uwe is csak éjjel jött haza. Délelőtt Münchenbe mentem, kis városnézés. Aztán összefutottam Orsival, aki éppen állásinterjúról jött. "Felmondott" a családnál, ahol au pair (volt) és jövő szerdától egy hotelben fog dolgozni. Éljen-éljen! ;) Délután Felixet elvitte az egyik óvónő játszani a fiával. Tutzingban laknak, így fél 6-kor mentem érte S-bahnnal. Robin és az egyik spanja addig nálunk játszottak, sok dolgom megint nem volt. Este megvacsiztunk hárman, ágyba tettem őket, esti mese - eltelt a nap.
Pénteken délelőtt takarítani voltam, az ottani apukának pedig szülinapja volt. Meghívtak engem is a vasárnapi banzájra, de már tudtam, hogy van programom. Viszont láttam a tortát (amit én nem neveznék tortának), annyiból állt, hogy egy totál száraz piskóta lapra rá volt pakolva pár hatalmas eper...uhh :S Otthon volt apuka és Elias is (ő az, akit nem szeretek annyira), miközben vasaltam tette fel a hülyébbnél hülyébb kérdéseit, hadart, azt sem tudtam hány fele áll éppen a fejem, fáradt is voltam már - a lényeg, hogy ki tudtam volna ugrani tőle az ablakon... Amikor hazaértem már itthon volt anyuka, elhaladtam az egyik magas, fekete váza mellett, az eldőlt és ripittyára törött...pedig esküszöm hozzá sem értem, lehet hogy túl hevesen haladtam el mellette?! Nem történt gond, még anyuka nyugtatgatott, hogy ne aggódjak már, lazítsak, összesöpri. Felixet 2-kor elhoztam az oviból, mert 3-ra mentünk Robin sulijába valamilyen ünnepségre. Sohasem hagyom ki az ilyeneket és most sem bántam meg, hogy velük tartottam. A tornateremben volt egy kisebb ünnepség - tánc, ének, mulatozás. Az iskola összes diákja jelen volt, rengeteg szülő és gyerek. Az ünnepség után körbe lehetett járni a suliban. Minden osztályteremben és helyiségben más-más érdekesség volt kiállítva, azokat lehetett kirpróbálni vagy megtekinteni. Szokás, hogy a szülők otthonról hozott kis étellel, itallal hozzájárulnak az ilyen "banzájokhoz". A svédasztal leírhatatlanul jól nézett ki, volt minden, ami szem-szájnak ingere. Perec, virsli, különböző saláták, pálcikára tűzdelt szőlő-sajt, kaviáros és lazacos szendvics, gyümölcsök, ropogtatnivalók, sütemények, sósrúd, pezsgő, kávé, üdítők...Mondanom sem kell, hogy a többség már az ünnepség után megrohamozta a büfét. :) Kati most nem "sünit" készített (erről a múltkor írtam), hanem egyszerűen csak hosszú pálcikákra tűztünk egy hatalmas epret és egy darab sajtot. Az a jó ezekben a dolgokban, hogy eszméletlen hamar kész van, jól néz ki, finom - ennek eredménye, hogy kb. az fogyott el legelőször. Uwe nem ért oda a suliba, felhívta Katit, hogy megint nem közelekednek normálisan az S-bahnok, így sokat fog késni. Nem örültem a hírnek, mivel estére Orsi családjához voltam hivatalos búcsú vacsorára...Ennek ellenére anyuka elengedett 6 órakor (minden nap 8-ig dolgozom...ultra rendesek voltak megint), mindent vagy semmit alapon, hátha sikerül valamilyen módon bejutnom a városba. Hatalmas mákom volt, mivel vonatpótló buszok jártak és amikor leértem az állomásra már ott várt a busz. Starnbergben S-bahn, 7-re Münchenben voltam. Fél 8 körül érhettem Garchingba, Orsi már várt rám. Nem tudom miért, de izgultam. Hülyén hangzik, de tényleg izgultam. Számomra idegen családhoz menni, vacsorára...ráadásul Orsi amiket mesélt az ottani apukáról, fenntartásaim voltak. Vittem nekik egy üveg bort és szőlőt, mivel a kissrác, akire Orsi vigyáz nem ehet édességet. Quirin nagyon aranyos, kis totyogós, szőke, mosolygós kölök - elhiszem, hogy Orsi ennyire imádja! :) Nem volt semmi gubanc, vacsorára Flammkuchen-t készítettek (pizzához hasonló, isteni kaja), beszélgettünk, jó sok mindent kérdeztek rólam, a családról akiknél vagyok, a terveimről...Csak annyit szeretnék hozzáfűzni ehhez, hogy az ottani apuka furcsa, hogy tényleg az...Most már értem, hogy miért volt Orsinak néha annyira elege. Szerintem ha nálunk Uwe ilyen lenne, akkor már rég leléptem volna. De viccen kívül. Nem az a gond, hogy beszólt vagy rosszul viselkedett/bánt velem, hanem a stílusa. Sőt, még dicsért is, hogy jól beszélek, milyen aktív és motivált vagyok, de valahogy nem hatott meg. Persze, jól esett, hogy ezeket mondta, de olyan megnyilvánulásai vannak, hogy néha csak lestem. Körülményes és kötözködő, ha valami nem világos neki, akkor esküszöm azért kérdezett vissza ötször, hogy kekeckedjen. Az anyuka viszont annyira rendes és aranyos, hogy nem értem, hogy lehetnek ők egy pár?! :) Mindent egybevetve nagyon jól éreztem magam, a vacsora tökéletes volt, furcsa volt, hogy végre nem kenyér van, beszélgettünk is sokat - legalább betekintést nyerhettem egy másik család életébe is ilyen módon. Orsi, remélem nem haragszol, hogy leírtam ezeket! :) És még egyszer nagyon szépen köszönöm a meghívást! Az estét pedig egy erős tízesre értékelem! Hehe :)
Sajnos a hazajutással gondjaim támadtak, Orsi bekísért a Marienplatzig, de ott fél órát kellett várnom a vonatomra. Majd Starnbergben következett a bizonytalanság - vajon hogy jutok haza?! A busz nem indult, mindenki hőbörgött (amit megis értek hajnali 1-kor), a többi emberkével fogtunk egy 7 személyes taxit, így jutottam el Pöckingbe 3 euróért. (Had jegyezzem meg zárójelben, hogy a múltkori vasárnap reggelem kicsit többe került, szintén taxival. Ja és nem azért taxizom mostanában ennyit, mert annyira "húú de jól megy", hanem mert a kényszer bizony nagy úr :))
Reggel 9-kor kelnem kellett, mentem a Neumann családhoz vigyázni Simba-ra, a kutyusra. Este 7-ig voltam ott. A kutya szinte egész idő alatt aludt és horkolt. Oké, megfizették, kétszer vittem sétálni az ebet, lényegében lógattam a lábam egész nap - filmeztem, ettem, teraszon csücsültem, de unalmas volt. A semmittevésbe néha sokkal jobban bele lehet fáradni. Főleg szombaton délután, amikor köztudott, hogy egész hétvégén úton vagyok...:) Viszont a pénzre szükségem van; valamit valamiért. Azért az nem semmi, hogy a németek ilyenre (is) kiadnak pénzt. És tényleg; nagyon jó tarifám volt...
7-kor téptem haza, extra gyors elkészülés, irány a város. Szimi szülinapját ünnepeltük...Hajnal fél 4-kor már itthon voltam, vasárnap délben pedig már Münchenben vártam Kittit. Ő másfél órára innen, Memmingen mellett au pair, blogon és facebookon keresztül ismerem. Szóval vasárnap találkoztunk először személyesen, nagyon közvetlen, aranyos lány. Sajnálom, hogy nem lakik közelebb, de megbeszéltük, hogy még az ittlétem alatt meglátogat majd egy hosszú hétvégére. Kimentünk az Allianz Arena-hoz. Születésnapjára kapott a "családjától" egy jegyet, amivel az úgynevezett Arena Tour-on vehet részt, én is vele tartottam. Így végre nem csak a kerítésen keresztül nézhettük meg az egészet. Volt egy kisfilm, hogyan épült fel, majd kimentünk a lelátóra. Lélegzetelállító volt az egész, ja és nagyon meredek. Nem hittem volna, hogy olyan magas, valósággal tériszonyom volt. :) A pálya baromi kicsinek tűnik...nem értem, hogy miért. Az a meglátásom, hogy aki a legfelső sorban ül, az is mindent lát. Voltunk az öltözőkben - igen, ahol a sztárok öltöznek-vetkőznek, a bárokban, ahol a nyereséget ünneplik, végigvonulhattunk a folyosón, ahol kivonulnak a pályára - közben pedig szólt a "We are the champions"...leírhatatlan érzés volt! Egyre jobban várom már azt a bizonyos Audi Kupát! ;)
Másfél óráig tartott ez a kis túra, utána visszamentünk a városba, megkajáltunk a mekiben, majd irány az egyetem. Elsétálgattunk ott, megvártuk Andit és Orsit, majd adtunk a testünknek egy kis fagyikelyhet. Baromi jól éreztük magunkat így négyesben - igaz Szimi és Tamara nagyon hiányzott! -, de tökéletes délután volt.
Este fél 9-re értem haza, beszéltem anyukával. Minden szükséges cuccos le van foglalva Berlinhez, hihetetlen mennyire rendes. Nekem semmit sem kellett intéznem. :)
Most pedig megyek és elteszem magam holnapra, alig élek...
Jézusmária szerdán már június - azaz nyár! Hohóóó :D
Hamarosan jelentkezem.
Szép hetet Mindenkinek, hatalmas ölelés!
:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése