Hat csodás nap Hamburgban

Hamburgban csak egyszer jártam, még a német évem végén az unokatesómmal, Lillával, mindössze két napig élveztük a 'hanzaváros' vendégszeretetét, de annyira emlékeztem, hogy Berlinhez hasonlóan egész nagy hatással volt rám...

Említettem már, hogy január 7-én Hamburgba költözöm és ismét Au Pair leszek, a leendő családom pedig meginvitált egy hétvégére, hogy látogassam meg őket és ismerkedjünk össze egy kicsit. Ezenfelül meghívtak magukkal Portugáliába karácsonyozni, mivel apuka nővére ott lakik és minden évben ott töltik az ünnepeket, én ezt azonban udvariasan megköszöntem és visszamondtam, mert idén szeretnék a családommal és a barátaimmal lenni...Ezért jött képbe ez a két nap (december 8-9.), amit náluk/velük töltöttem...
Azonban mielőtt erről mesélnék, tennék egy kis kitérőt és regélnék egy keveset arról a hamburgi ismerősömről, akit már meg-megemlítettem párszor, néhányan (többen) tudják kiről van szó, de mások számára még új lehet a dolog...

2011. júniusa óta húzódik már ez a dolog...nem szokásom szórakozóhelyen ismerkedni, de akkor, ott abban a müncheni buliban megismerkedtem egy rendkívül szimpatikus sráccal, akivel sajnos nem volt sok alkalmunk találkozni, egymást jobban megismerni. Hamburgban tanul, de akkor ő is Münchenben élt már 11 hónapja és szolgálatot teljesített, ugyanis a német 'Bundeswehr'-nél tanul/dolgozik. Mindössze háromszor tudtunk találkozni (két hetente haza utazott a családjához, Észak-Németországba, nekem pedig akkoriban majdnem minden hétvégén látogatóm volt és már az utolsó heteimet töltöttem Bajorországban...), a kölcsönös szimpátia végig megvolt, de azt hiszem a búcsúval talán mindkettőnkben tudatosult, hogy ez ennyi volt és 'viszontlátásra'. Mondtam neki, hogy Amerikába megyek egy évre, ő visszament Hamburgba - ezen azt hiszem tovább nincs is mit ragoznom.

Engem már javában az Amerika-projekt foglalkoztatott, közben még váltottam vele egy-egy sms-t, majd Amerikából már üzenetet...az üzenetek időről-időre egyre hosszabbak lettek, hiába nem beszéltünk azonos nyelvet, mindig volt kimerítendő téma és mindig megértettük egymást. Ez így ment egészen az amerikai évem alatt, körülbelül a kint töltött évem felénél rájöttünk végre arra is, hogy skypeolhatnánk, így esetlegesen hallanánk és látnánk is egymást. Hehe, furcsa ez így most kimondva és leírva...Talán akkoriban (2012. tavaszáról van szó) sokszor érződött az amerikai bejegyzéseimen is, hogy valami totál más, valami nagyon jó. Tettem említést bizonyos csomagról, titokzatos Németországban hagyott ismerősről, aki dicséri a németem...biztosan emlékeztek még...Telt az idő, a skypeolások egyre sűrűbbek lettek. Volt, hogy hajnalokig megvárt és megmutatta a hamburgi napfelkeltét - fránya időeltolódás ugye. Májusban hatalmas csomagot kaptam tőle, ami sok-sok viszontagságon ment keresztül, míg hozzám elért, de megkaptam és nagyon boldog voltam. Kölcsönkenyér visszajárt, természetesen...Valójában mindketten éreztük, hogy szinte az internetnek köszönhetően kerültünk közel egymáshoz és ismertük meg a másikat. Számomra máig is hihetetlen ez az egész...Már tavasszal tudtam, hogy ha visszamegyek majd Németországba, akkor minden bizonnyal őt is meg fogom látogatni.
Mire eljött az amerikai évem vége, iszonyúan izgatott voltam már miatta is, szerettem volna látni és hiányoltam...különös érzések fogtak el, amelyekről beszéltem már a barátaimnak is.

November 3-án értem haza az Egyesült Államokból. Családom és az egyik legjobb barátnőm várt a bécsi reptéren, hazajöttünk - nagyszülők -, majd nálunk folytatódott a móka - barátok, rokonok, ismerősök - mindenki egy helyen. Eszegettünk, iszogattunk, majd estefelé kisebb trükk következett, két legjobb barátnőm alaposan megszervezte a dolgokat és elhívták a srácot (ezentúl nevezzük C-nek) hozzánk, aki kerek 13 órát autózott egészen Hamburgtól idáig. Miattam - tulajdonképpen egy olyan ember miatt, akit életében háromszor látott és skype beszélgetések alkalmával ismert meg. Eljött hozzánk anélkül, hogy ismert volna valakit, hogy beszélte volna a nyelvet (drága Katica barátnőm kérdezte a 'welcome video' láttán, hogy az egész falu nálunk volt e?!:)
A szüleim megengedték, hogy itt maradjon, anélkül hogy ismerték volna. Klaudia barátnőm pedig már májusban kitalálta ezt az egészet, majd megvalósította - azt hiszem sosem lehetek neki emiatt elég hálás. Valószínűleg el sem tudjátok képzelni mit éreztem akkor, amikor megláttam C-t itt, a saját házunkban, az előszobában...körülöttünk rokonok, barátok, a családom. Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak és kinek, hogy köszönjem meg a dolgot...fergeteges percek voltak azok...

C nálunk töltött két teljes napot - iszonyatosan ízlett neki anyum főztje, avagy a magyar konyha remekei. Megállás nélkül pohár volt a kezében - "ezt próbáld ki, még ezt próbáld ki" - azt hiszem ezt sem kell magyaráznom. Elvittük Győrbe bulizni - két Klau barátnőm, húgom és mi ketten. Vasárnap megmutattam neki kicsit a falut, kivittem az általános iskolánk mögötti parkba, elvittem bemutatni a nagyszüleimnek, megismerte szinte az összes barátnőmet és a családomnak is roppant mód szimpatikus volt. Hétfőn dél körül indult vissza Hamburgba, búcsút intettünk egymásnak, de én akkor már tudtam, hogy pár hét múlva viszontlátom...

A pár hét múlva történő viszontlátásra pedig múlt héten került sor, mielőtt a leendő családom meglátogattam volna. Vonattal utaztam kedden este, Bécsben kellett átszállnom és 12 órás zötykölődés után érkeztem meg az Észak-Német városba, C egy szál rózsával várt rám, majd elmentünk egy szuper reggelizős helyre, közvetlenül a belvárosba, egy hatalmas tó mellé, amely nekem már nem volt teljesen idegen. Kellemes volt a környezet, sütött a nap, jót beszélgettünk - körülbelül mintha tegnap láttuk volna egymást utoljára -, majd az egyetem felé vettük az irányt, mivel C-nek be kellett ülnie egy fontos előadásra. 

Nos hát, ugye katonai suliról beszélünk, én voltam az egyetlen lány a teremben - vicces volt. Kora délután hozzá mentünk, megismertem a környéket és az épületet ahol lakik, megmutatott mindent, bemutatott pár embernek, majd lazsa következett. Az épületben, ahol lakik szintén én voltam az egyetlen nőnemű lény, ismét csak mókásnak találtam a szitut. Később együtt főztünk, majd este jelenésünk volt az egyetemen, mivel egykori német katonák tartottak bemutatót/előadást Afganisztánról. Őszintén megmondom, számomra nagyon sok volt az ismeretlen szó és kifejezés, de ezeket valahogy kikövetkeztettem és érdekes sztorikat hallottam.
Este még egy hangulatos Sisha-bár - vízipipáztunk és söröztünk egyet, majd 11 körül hazamentünk és nyugovóra tértünk.
Csütörtökön körülbelül délig aludtunk, majd délután jelenésünk volt egy fontos eseményen, ahol is több száz katona állt fel a suli udvarán és állt rendületlenül a hidegben, két órán keresztül. Én csak néző voltam, na meg hallgató. Az összkép pedig pompás volt. Késő délután röpke bevásárlás, majd edzőterembe mentünk és mivel azt mondtuk, hogy csak látogató vagyok, aki kipróbálná a dolgokat, aztán majd meglátjuk jelentkezek e (mondjuk ez így igaz is), így két napon ingyen használtam az összes létező gépet, szaunát, uszodát, tapostam a taposnivalót és "gyúrtam" - őrületesen jól esett. Aznap este még egy karácsonyi évzáró bálra voltunk hivatalosak, jobban mondva C volt hivatalos, én pedig a kísérő. Ott nagyon finom kacsacombot, főtt krumplit és párolt káposztát ettünk, mellé természetesen lecsúszott egy Paulaner is. 

Eltöltöttünk 3 órát, beszélgettünk, ismét bemutatkoztam fontos embereknek, volt ajándékozás, ittunk forralt bort, majd fél 11 körül mindenki visszavonult. Számunkra azonban még itt nem ért véget az éjszaka - Hamburg belvárosába mentünk mulatni. Először egy kisebb meglepetés következett, amire én sem számítottam. Közvetlenül a kikötő mellett - ami egyébként meseszép, egy álom - volt egy hotel, amelynek a huszadik emeletére lifteztünk fel és ez fogadott bennünket:

                                                                     (forrás: google)

                                                                     (forrás: google)

                                                                 (forrás: google)

Még a new yorki rooftop bulikhoz tudnám az egészet hasonlítani, egyszerűen lélegzetelállító volt és bámulatos. Előttünk - illetve alattunk terült el az egész kikötő, meseszép volt Hamburg. Ittunk egy-egy koktélt, de úgy kellett vadászni a jobb ülőhelyekre, mert bár csütörtök volt, de a hely tömve.

Fél 2 körül libbentünk át Hamburg őrült szórakozónegyedébe, a St. Pauli-ba, amely voltaképpen egy piros lámpás negyed, egymás hegyén-hátán mulatókkal, diszkókkal, kissé zakkant emberekkel...de én akkor is imádom (annak idején unokatesómmal rendesen áttáncoltuk ott az éjszakát hajajj). Ezúttal a Moondoo nevezetű klubba mentünk - fent elektro zene, lent pedig hip-hop és rap - éppen nekünk való. Oltári jó buli volt, a társaságom abszolút a legjobb, temérdek ember és ismét rájöttem, hogy Európában lehet a legjobbakat bulizni! Fél 5 körül léphettünk le - de csak azért, mert akkor partnerem már ötödször nézett rám egész határozott tekintettel, hogy menni kellene...

Pénteken is sokáig húztuk a lóbőrt, majd ebédet készítettünk és edzőterembe mentünk - futópad, nyújtás, szauna, uszoda, aztán nyomás haza. Utolsó napunk volt már a péntek, megnéztünk még egy filmet, majd eltettük magunkat másnapra, mert tudtuk, hogy baromi korán kell kelni és búcsúzkodni...

Szombaton 6-kor kelés...azt hittem ott a vég. Iszonyú fáradt és álmos voltam, semmi kedvem nem volt kitenni a lábam a hidegbe és abban a pillanatban a leendő családhoz sem volt sok kedvem, de hát az élet nem mindig kívánságműsor.

A búcsúzkodás rövid volt, én pedig szomorú...de hál' istennek egy hónap múlva ismét látjuk egymást.

A leendő családommal a vasútállomáson találkoztam, 9 órakor. Anyuka és a két poronty jött elém - a gyerkőcök stílusosan perecet szorongattak. Gyors üdvözlés, majd kocsiba pattantunk és már száguldottunk is hozzájuk. A gyerekek teljesen mások, mint a hajdani német 'fiaim' voltak - egy 7 éves ikerpárról van szó, egy kisfiúról és egy kislányról. A kisfiúval abszolút, elsőre megtaláltam a közös hangot, de már ismerhettek - jobban preferálom őket, mint a csajokat. Anyuka extra kedves, teljesen a volt német host anyukámhoz tudnám hasonlítani, még a hangja is teljesen és megtéveszthetetlenül olyan. Apukával sajnos nem volt alkalmam találkozni, ugyanis aznap utazott el Amerikába 10 napra. A szülők amúgy írók - apuka ezen felül pszichológus, anyuka pedig tévés bemondó, újságíró. Nagyon híresek, ha beírom a nevüket az internetes keresőkbe, akkor szinte mindent látok és tudok róluk. Gyönyörű és hatalmas házban laknak, anyukával kellemesen elbeszélgettünk, majd délután négyesben egy bevásárlóközpontba mentünk kicsit szétnézni. Késő délután értünk csak haza, majd leültünk teázni-sütizni (ez a németeknél amolyan tradíció), megismerkedtem a mostani au pairjükkel és beszélgettünk egy kiadósat. Közben aláírtuk a szerződést, iszonyú jó feltételeket, sok szabadidőt kínálnak. Vezetnem is kell majd, de havonta pl. anyuka két teljes hetet otthon van (most az év végén pedig 6 hét szabadsága van). Valószínűleg végre lehetőségem nyílik elkezdeni oroszul tanulni, ugyanis a németet és angolt suliban már semmiképpen sem szeretném. A gyerekek folyékonyan beszélnek angolul (7 évesek), velük is kell majd pötyögnöm valamennyit, így nem fogok felejteni. Egyébként már most érzem, hogy szállnak el szavak. Két hetet töltöttem Németországban, a németem folyamatosan jön elő és érzem, hogy ismét a régi, ezzel párhuzamban viszont az angolom lesz ismét csak rosszabb. Hát ördögi kör ez. Egyébként a családnak Mallorcán és Hawaiion van háza (!!), ahol szinte évente megfordulnak - ha jól sejtem úgy járnak Mallorcára, mint mi Balatonfüredre. Sokat utaznak - apuka havonta jár Új-Zélandra és Ausztráliába munka miatt, Thaiföldön és Rioban nyaralnak 2-3 hónapokat és síelni is járnak minden évben. Anyuka azt mondta, hogy Portugáliát és Mallorcát egészen biztosan meg fogom ismerni míg velük leszek, mert az au pairt is mindig viszik. Szombaton nyugiban megvacsoráztunk, játszottam a gyerekekkel, ittam egy pohár bort anyukával és mondta, hogy még sokkal jobb vagyok élőben, mint amilyenre számított, valamint mondjam meg a családomnak, hogy náluk jó kezekben leszek - ez nagyon jól esett. Amúgy tök érdekes, végig nagyon otthonosan éreztem magam, cseppet sem feszélyezve. Aznap este aztán meglehetősen korán, már 9 óra körül elvonultam - az emeleten kaptam egy aranyos kis szobát, pihe-puha ágyat, a szobában fürdőszobát, így vettem egy forró zuhanyt és eltettem magam másnapra. Tizenegy órát sikerült aludnom, kislány jött fel délelőtt 10-kor és kérdezte, hogy szeretnék e velük reggelizni, mert akkor süt nekem szív alakú tükörtojást. Igent mondtam, megreggeliztünk, majd puzzleztunk egy-két órát, délután pedig megindultunk a városba, akkorra már egész sok hóval álltunk szemben. Első körben egy karácsonyi vásárra mentünk - mi, felnőttek forralt bort ittunk, a gyerekek pedig almapuncsot. Aztán felkerekedtünk a Zoologischer múzeum felé, ahol kitömött állatokat lehet megcsodálni - szépen magyarosan úgy tudnám mondani, hogy olyan, mint egy fedett állatkert. Én is és a gyerekek is roppantul élvezték a dolgot, 3 órát töltöttünk ott, majd egy szuper helyen megvacsoráztunk. Eljött az este, a vonatom indulásának ideje, a család kivitt a vasútállomásra és elköszöntünk; január 7-én látjuk egymást. Szuperül sikerült a két nap a leendő családommal, korrektek voltak, kedvesek, figyelmesek és reményeim szerint ez változni sem sokat fog. Még ahhoz is ragaszkodtak, hogy a vonatjegyem kifizessék. Ennyire jó családra azért nem számítottam. Persze lehet ez még csak a kezdeti lelkesedés, de komolyan jónak ígérkeznek és állok az új élet, új hely és új kihívások elé.

Mai történetem első fele pedig gondolom arról is árulkodik kissé, hogy ezúttal miért pont Hamburgot szúrtam ki, mint következő állomást?!

Eleinte nem szerettem volna C-ről írni, de úgy gondolom bizonyos keretek között ennyi még éppen belefér. Csodálatos és felejthetetlen hat nap után ma érkeztem haza ismét, a maradék időt pedig már itthon is töltöm. Számtalan program van még kilátásban és azt mondhatom, hogy most igazán boldog vagyok és minden fronton úgy mennek a dolgok, ahogy menniük kell. Többen megjegyezték már, hogy mióta hazajöttem, látják a képeken, hogy sokkal boldogabbnak tűnök - most tagadjam, hogy az is vagyok?! ;-)