2018. december 19., szerda

Nem is volt olyan rossz ez a 2o18 - de azért hellószia 2o19! ;-)

Halihó Kedveskéim!

Indonézia - Koh Phi Phi többször is - Bangkok - Laosz - Hong Kong / Makaó - Magyarország / Balaton többször is - Ibiza - Zrce beach Horvátországban - Svájc (Zürich, Luzern és Zermatt) - Hamburg - Párizs ... ezek a helyek mind a listán az idei évben. Ez az év amint láthatjátok inkább arról szólt, hogy visszamentem és látogattam helyekre, találkoztam rég nem látott ismerősökkel és éltem át régebben is átélt dolgokat. Minden egyes percet imádtam és nagyon hálás vagyok, hogy a sok munka ellenére is ennyi belefért. Az év első feléről már beszámoltam kicsit részletesebben, jöjjenek most a nyári és őszi kalandok.

Gondoltam illene még így év vége felé egyszer bejelentkezni, ugyanis az idei esztendő sem telt el rengeteg kaland, élmény, megannyi esemény, új kapcsolatok és barátságok nélkül. Ott hagytam abba, hogy elmegyek Ibizára szerencsét próbálni. Ha eddigi életem nyarait nézzük, a legjobb nyári utazásokat / bulikat és élményeket, akkor az Ibizán töltött 1 hónap mindenképpen feltornázta magát a top háromba. Igen, eredetileg többet terveztem maradni - úgy körülbelül szeptember végéig, de sajnos időközben rájöttem, hogy a könnyűnek és egyszerűnek hitt munka valójában nem is olyan egyszerű, hogy nem ártana néha megváltoztatni a személyiségem is munka közben és hogy valójában egy "túlélésről" beszélünk, ha nekem valaki azt mondja, hogy "promoterként dolgozom".

Kicsit bővebben a munkáról - aztán utána visszakanyarodok a dolgok szebbik, jobbik részéhez is :-)
Minden áldott nap dolgoztunk, heti 1 nap szabadnappal - ami Ibizán több, mint normális (nagyon sokan heteket húznak le szabadnapok nélkül!). Munkaidő körülbelül délelőtt 11 órától este 19 óráig a strandon, valamint minden nap volt egy csapat meeting délelőtt olyan fél 11 körül. Körülbelül 40-en lehettünk a cégnél; olasz és nemzetközi csoportokra voltunk osztva (ugyanis annyi az olasz, mint égen a csillag és keresnek is rendesen, mert nem nehéz meggyőzni őket akármiről is). Nemzetközi csapatunkban aztán volt minden, ami szem-szájnak ingere; francia, angol, holland, skandinávok, spanyolok, ciprusi, litván és lett, szerbek, törökök, románok, iráni srác és magyarok (egyik lennék én, a másik egy srác volt) - és valakit tuti kifelejtettem, mert tényleg nagyon színes kis csapat eszkábálódott össze. Egymástól kissé távol eső apartmanokban voltunk elszállásolva (nem ingyen, havonta kellett fizetnünk egy bizonyos összeget) és az én apartmanomban pl. 8-an laktunk (egy akkora lakásban, amely kb. 2 személyre lenne ideális.. meg talán még egy háziállat:). Őszintén? Egyáltalán nem zavart. Emlékszem tavaly a Maldív-szigeteken sokszor dúltam magamban, hogy soha többet olyan munka, ahol meg kell osztanom a szállást, de amikor Ibizán azon a bizonyos júniusi estén beléptem a kis lakásba, majd megpillantottam 4 srácot és akkor még csak 1 lányt rajtam kívül, abszolút nem érdekelt és valamilyen szinten örültem neki, hogy mindig emberek lesznek körülöttem. És komolyan mondom, az ott töltött 1 hónap minden percét imádtam. A sztorik, amiket abban az apró lakásban átéltünk, hogy hányszor kaptunk röhögőgörcsöt dolgok miatt - pl. valami nem működik, felváltva alszunk kint a teraszon, mert 1. jobb a levegő 2. percek kérdése és leszakad az emeletes ágy felső szintje 3. mindent homok terít, még akkor is, ha naponta 10x takarítunk fel - hihetetlen pillanatokat éltünk ott át és hazudnék ha azt mondanám, hogy ibizai életünk nagy részét ott töltöttük, mert nem így volt. Javarészt szinte csak aludni és tusolni jártunk haza, ugyanis az, hogy körülötted mindig minimum 5 de maximum 8 ember pörög, az kb. arra sem engedett időt, hogy a telefonomra nézzek vagy legyen lehetőségem beszélni a barátaimmal és a családommal. És nem is igazán vágytam rá. Mindig összeültünk a kis teraszon, iszogattunk, beszélgettünk, mindenki sztorizott vagy az esetek többségében éppen arra értem haza, hogy már a bejáratnál szegezték hozzám a kérdést: melyik vendéglistán vagyunk ma rajta? Hova megyünk ma este? - és komolyan mondom, nem volt ritka, hogy heti 4-szer bulizni voltunk (természetesen úgy, hogy másnap reggel fél 11-kor fitten és üdén a meetingen kell lenned, majd utána egész álló nap tűző napon a strandon árulni a jegyeket, mindezt úgy, hogy a bulik Ibizán "sajnos" nem hajnal 2 és 4 között érnek véget)
Semmit sem bánok, eszméletlen dolgokban volt részem, őrült bulikat volt szerencsém átélni, hatalmas, neves DJ'k partijához volt szerencsém - amíg a nap felkel -, VIP asztalok (vendégeknek köszönhetően, akiknek jegyet adtunk el) és mivel 0-24-ben állandóan a csapattal lógtam - együtt dolgoztunk, együtt nevettünk, együtt sírtunk és együtt mulattuk át az éjszakát, ismét olyan kapcsolatokra tettem szert, amilyenekről azelőtt álmodni sem nagyon mertem.
A munka nehéz volt - és akkor még finoman fejezem ki magam. Én nem tudtam a tipikus "rossz arc" lenni, aki bármilyen szituációban előadja magát csak azért, hogy az emberek aztán megvegyék a végén azt a belépőt vagy belépő csomagot, ráadásul úgy, hogy saját magam sem hittem a termékben, amit árultam. Valószínű ez a "sales" nagyon nem nekem való és erre szerencsére még idejében rájöttem. Voltak olyan munkanapok, amikor már nagyon el voltam kenődve és nem érdekelt az sem, hogy 2 órát trécselek és iszogatok egy csapattal a strandon, akik a végén aztán úgysem vesznek majd tőlem semmit. Ezer sztorit tudnék mesélni, megannyi buktatóját ennek a munkának - meg persze szépségei is akadnak, mert az hogy kb. a bulik 80%-ában ingyen ott lehettem, az azért "woww!"
Rá kellett volna sóznom emberekre belépőket, megdumálni őket, hogy az a legjobb amit én árulok és ugye ennek tetejében minden áldott strandon heverésző és nyugalmat kereső embert megszólítani - ez volt a dolgok talán legnehezebb része és nem azért, mert bátortalan vagyok vagy nem szeretek csevegni. Van olyan ember, akit a strandon ismertem meg, elláttam tippekkel amelyeket eddigi életem során tapasztaltam és a mai napig írunk, megvan a kapcsolat.
Ibiza, avagy a "magic island" egy fantasztikus sziget és hely. Aki az őrült, napfelkeltével végződő éjszakákat keresi, szereti a techno / house és elektronikus zenét, nem rest felkeresni gyönyörű strandokat és nem is szánja-bánja, hogy a vakáció végén sajnos jó pár száz (ha nem ezer) euróval kevesebb lesz majd a buxában, annak mindenképpen ajánlanám ezt az őrült helyet. Nem tudom az hogy látja a mindenséget, aki évek óta visszajár, vagy most volt először turistaként (nem huzamosabb időre), de szerintem aki ebbe egyszer belekóstol, az bizony nehezen szabadul. Egyrészt a szívem szakadt meg és legszívesebben maradtam volna hosszabb ideig (de nem ezzel a munkával, viszont július közepe már késő volt ahhoz, hogy a szezonra valami mást találjak), másrészt hálás voltam, hogy az ott töltött 1 hónap annyi mindent és mindenkit adott, annyi mindenre megtanított és ismét életreszóló élményekkel lettem gazdagabb.

                                                                  Formentera



                                       két török cimbimmel, velük egy napon érkeztünk :-)


                                                                a "munka" :D

                                          az év legjobb bulija - reggel fél 8-at írunk...


                                 Ha nem tudnám, hogy valójában Európában vagyunk...

































Ibiza után még egy teljes hónapot töltöttem otthon és én mondom nektek, az 1-2 hetek amelyeket év közben néha sikerül otthon lennem vagy éppen otthon karácsonyozni, azok körülbelül arra elegek, hogy megérkezzek, majd utána szemvillanás alatt újra a reptéren találjam magam. Nagyon kellett ez az 1 hónap, sokkal másabban múlatja el az ember az időt, más dolgok lesznek fontosak és végre mindenkire tudtam több időt szakítani. Nagyon jól éreztem magam - megvoltak a kis nyári fesztiválok, nosztalgiáztunk sokat a Barátokkal, több alkalommal is voltunk a Balatonon, rengeteg időt töltöttem a Családdal és persze rugóztam már azon is, hogyan és hova tovább.




                                                           Nekem a Balaton...





                                 Mariann a Maldív-szigeteken volt tavaly Wellfit Manager:-)

                                    Amikor összerántom a bandát és senki nem ismer senkit :)









                                                               















                                                               Van, ami örök <3

Egy kis Horvátország, szívem csücske:
















Majd nyár végén még egyszer ráadásként Ibiza a csajokkal:











                                          Itt hagyhattok örökre, nincs ellenvetésem ;-)









Ibizán nagyjából már kitalálgattam azért, hogy egy bizonyos időt szeretnék még magamnak adni itt, Európában. Hátha ismét bejönnek a számításaim, hátha megtalálom végre a helyem, ahol több évig "gyökeret ereszthetek", hátha meglesz az a bizonyos állandó egyensúly. Spanyolországból hazatérve egyből belevetettem magam a munkakeresésbe, első körben Svácj volt porondon. Hogy miért? Mindig is listán volt, mindig ki szerettem volna próbálni milyen itt dolgozni és érdekelt az is, hogy hatalmas különbségek vannak e aközött, amikor Németországban dolgoztam és mi lenne ha hasonló munkát megpróbálnék a "bocik között". Összesen 2 napba telt, mire jelentkeztem egy munkára, még aznap megvolt az interjú Skypeon, másnap délben pedig hívtak, hogy enyém a munka és hónap végén kezdhetek. Persze a jelentkezésem kiküldtem vagy negyven helyre - nem hazudok - és nem is szokásom az első ajánlatra igent mondani, de ez valamiért nagyon szimpatikus volt. Persze ezek után jött még több email és interjú (csak a kíváncsiság kedvéért:), voltak olyanok is, akiket én mondtam le, de végül augusztus 26-án, délután érkeztem meg jelenlegi lakóhelyemre, Svájc déli részére, pontosabban Zermattba. Mond valakinek valamit ez a hely? Mivel nem vagyok a téli sportok szerelmese, életemben nem síeltem és a legmagasabb hegy amin életemben voltam, az talán idén januárban Balin a Mt. Batur vulkán volt a maga 1700 méterével, így én sem sok mindent tudtam erről a helyről és a környékről. Zermatt egy apró városka a Matterhorn hegy lábánál (Toblerone csoki miatt most már talán ismerős?:) - ugyanis a csokit erről a hegyről mintázták), összesen kb. 7000 lakossal, egyetlen sétálóutcával, minden megközelíthető gyalog - hál' Istennek - ugyanis az egész városka autómentes, szóval nem engedik be az autókat a környezetszennyezés miatt. Körülöttünk megszámlálhatatlan 2500 méter fölé magasodó hegy van és a hegyek túloldalán már Olaszország. Ha beütitek Google-ba, meg fogjátok találni - a világ leghíresebb téli üdülőhelyei között tartják számon, közkedvelt sípályák télen és csodálatos környezet. Itt dolgozom most, egy apró családi hotelben mindössze 38 szobával. Megmondom őszintén voltak nagyobb hotelek is akikhez jelentkeztem és szimpatikus is voltam, de nem hiányzik az a stressz ami egy nagyobb vállalkozásnál ér, mondjuk 200 szobával és senkit sem érdekel hogy van a másik, van olyan kolléga akit nem is ismerek és a főnököt látom kb. szökőévente egyszer. Most valahogy nyugira vágytam - hát itt van benne részem elég -, a munkába nagyon gyorsan beletanultam, ismertem a rendszert, könnyen megjegyezhető minden. A recepció mellett a bárért is mi vagyunk felelősek - ez külön tetszett, hogy a feladatkör eléggé kiterjed másra is és nem 8 órán keresztül a monitort kell bámulnom :) Persze a helyről, mint maga még rengeteg sokat kell tanulnom - főleg most így télen, amikor jönnek a kérdések, hogy a 200 közül melyik sípálya a legjobb, hol tudnak a vendégek felszerelést venni/kölcsözöni és a többi. Eddig valljuk be olyan helyeken dolgoztam, amelyeket már nagyon ismertem vagy imádtam, így személy szerint is hatalmas presztízst csináltam abból, hogy mindent tudjak és úgy át tudjam adni a dolgokat, hogy a vendég majd elégedett legyen.
4 hónapja vagyok itt, rengeteg dolgot tudnék még természetesen mesélni és meg is teszem, ha valaki privátban megkeres - bármikor, szívesen. Bár a szerződésünk határozatlan időre szól, azt hiszem nem árulok el azzal nagy titkot, ha azt mondom; már ismertek. A legviccesebb mindig az, amikor megérkezem egy új helyre, eltelik kis idő és jönnek az első üzenetek, hogy "naaa szia Vivi, hogy érzed magad? Milyen az új hey és meddig maradsz? Mi a következő lépés?" - ilyenkor mindig csak magamban mosolygok. És valószínűleg nagyon jól tudjátok, hogy talán már a következő lépést és desztinációt is nagyszerűen összeraktam a fejemben és állandóan tervezek, majd megyek és megvalósítom azt. Na de erről majd később... ;-)
















                                                                  Luzern









                                                                             Zürich


















Amint elkezdtem Svájcban dolgozni, közölték hogy még december előtt mindenkinek kötelező szabira kell menni, mert utána április végéig kb. lehetetlen lesz elszabadulni. Itt egyébként évi 35 napunk van szabad (összehasonlításképpen ez a szám a németeknél örültem ha elérte a 21-et és az első 6 hónap próbaidő alatt még csak meg sem próbálkozhattam volna azzal, hogy szabadságra menjek, ugyanis mindenért úgy kellett könyörögni - ilyen szempontból itt sokkal rugalmasabbak). Így töltöttem november közepén csodálatos bő 1 hetet otthon, majd még csodálatosabb 5 napot Hamburgban - meglátogattam a még számtalan ott élő barátot, ismerőst és rokont, visszamentem a régi hotelembe és jó pár órát elcsevegtünk a 2 éve nem látott ex-kollégákkal is. Megvolt a Sausalitos is (emlékeztek hogy egy éven át ott pincérkedtem mellékállásban a kezdetekkor? :) és ilyenkor boldogan veszi észre az ember, hogy valójában alig változott valami, a régi csoportból felismernek, örülnek nekem és ugyanúgy tudunk órákat átdumálni, mint évekkel ezelőtt. Annyira jól éreztem magam Hamburgban, hogy el sem tudom mondani - mikor 2 éve elköltöztem onnan, megígértem mindenkinek, hogy amint huzamosabb ideig Európában leszek, mindenképpen megyek látogatni és örülök, hogy sikerült összehozni.

                                           otthon, édes otthon - van, ami sosem változik :-)


                                                                  új családtag <3








                                 a búcsúajándékom 2 évvel ezelőtt a hoteles kollégáimnak









Ezután következett még egy 'highlight'; december első hétvégéjét a kedvenc városomban töltöttem, Párizsban - persze hogy ha az európai viszonylatot nézzük :) Vivi barátnőm felpakolta a családot és pár barátot, én pedig csatlakoztam hozzájuk (emiatt is jó most itt kicsit jobban Európa központjában élni, mert szinte minden hely órákon belül könnyen megközelíthető és elérhető). Azt hiszem 4-5 éve voltam életemben először a francia fővárosban és engem azonnal megfogott. Tudom, hogy az emberek kb. 70%-a első hallásra mit gondol Párizsról és hogy nagyon sokan nem szeretik, de nálam visz mindent. Annyi a látnivaló, hogy 1 hét is kevés lenne. Van egy megmagyarázhatatlan hangulata az összes épülettel, történelmi hellyel együtt. A párizsi emberek persze nekem sem kedvenceim - és most azért írok csak párizsi emberekről, mert Franciaország más részein igenis vannak barátaim és igenis nem mindegyik francia arrogáns bunkó (már bocsánat...) :)
















Vivivel még az Amerikában töltött éveim alatt kezdődött történetünk; azt hiszem valahogyan a blogom miatt talált rám anno és csak azért írt, mert ugyanaz a nevünk (és mert általában a Vivik jó fejek hehe). Az egyik legintenzívebb kapcsolatom az életemben - a legaktívabb utazós cimbim, a lehetetlen szituációk királynője (London, Trafalgár tér - amikor beléd botlik az a srác, aki x éve elszállásolt New Yorkban a hurrikán ideje alatt, de Vivi barátnőm elszállásolása sajnos soha nem valósult meg, mert mindig elkerülték egymást Amerikában - nos Vivivel és Évi barátnőmmel állunk ezen a bizonyos téren Londonban és leszólít a srác, hogy "bocsi, ne haragudj, de nem ti vagytok a Vivik, akiket x éve elszállásoltam New Yorkban?" - wáááááááááááá az eset után kellett pár óra, mire újra szóhoz jutottam. Ha Vivi valamire azt mondja, hogy jön és ott lesz, akkor azt mindig készpénznek vehetem. Amerikában megvolt pár keleti parti hely, aztán együtt vettük be Los Angelest, Las Vegast és San Franciscot. Megvolt párszor Budapest, London, majd együtt jódliztunk az Oktoberfesten is, Münchenben. Életemben először jártam Ázsiában - Vivi akkor is ott volt, csináltattunk közös tetoválást Bangkokban, úsztunk együtt a szingapúri Marina Bay Sands inifinity pool-jában, megvolt Kuala Lumpur, megvolt "Leonardo DiCaprio partja" és együtt ámultunk meg bámultunk a Fülöp-szigeteken is. Idén a Balaton, majd jött a szuper párizsi hétvége - szavakkal kifejezni lehetetlen, mennyire boldog vagyok, hogy ilyen emberek is az életem részesei.

                                                             kilátás az erkélyről...








Nekem idén a párizsi röpke 2 nap volt az utolsó kis utazás és kaland. Kemény 3/4 hónap áll előttem (itt április végéig számítják a telet, a síszezont). Mivel rengeteg lesz a munka, biztos vagyok benne, hogy gyorsan el fog menni ez az idő és vethetem bele magam a következő kalandba. Említettem már, hogy határozatlan időre van szerződésünk (kb. addig maradok, ameddig jól esik). Most igyekszem kicsit spórolósabbra is venni a figurát, jobban megfontolni a jövőt. Annyi mindent tanultam már így az itt töltött 4 hónap alatt is, hogy elképzelni sem tudjátok. Életem most 'sajnos' eléggé ingerszegény azokhoz a munkákhoz, kalandokhoz és élethez hasonlítva, amelyekben az elmúlt 2 évben részem volt, itt nehéz ismerkedni és szinte csak a kollégáim a barátaim, akikkel valamit lehet csinálni a szabadidőben. Mivel egy oltári drága országról, helyről és mókáról (síelés) beszélek, gondolom érthető, hogy az ide utazók többsége tehetősebb, idősebb és ugye családos - bár sokan mondják, hogy a téli szezon nagyon más lesz, hát meglátjuk majd. Valójában majdnem ugyanúgy érzem magam, mint a Maldív-szigeteken - viccesen hangzik, tudom - körülöttünk csak a hegyek, az egyetlen mód ahogy kijutsz innen, az a 'Glacier Express" vonat, egy főutca az egész város és tipikusan az a "mindenki ismer mindenkit" hely. Az emberekről még átfogóbb véleményt nem tudnék alkotni - merőben mások, mint a németek (de persze ők is megérik a pénzüket). Néha az az érzésem, hogy bent élnek ebben a burokban (ugye EU-tól, mindentől mentesen), simán beszél mindenki 4 nyelven, mindenki látja, hogy jól megy nekik és jól vannak (anyagiak miatt nem sűrűn kell aggódniuk az biztos). Csak az a gond, hogy néha elfelejtik, hogy sajnos nem minden országban megy ennyire jól az embereknek és néha a "cső látásukat" sem nagyon szeretem - de megszokható és valójában sokkal rosszabbra számítottam. A legnehezebben kezelhetőek talán a francia oldalon élő svájciak; na ők tényleg azt hiszik, hogy a világ tetején ülnek - meg persze vannak a német oldalon élő svájciak, akik 5 perces svájci német monológjuk után (miután én nézek rájuk, mint egy idióta) megkérdezik, hogy "ja, bocs nem érti a svájci németet??" ehhez hozzátartozik, hogy a németemmel semmi gond nincsen és ragyogóan dolgozom a nyelvvel már több éve (legyek éppen a világ másik felén vagy csak itt Európában), de ha lebodnának itt és azt mondanák, hogy ez is német, amit itt beszélnek, akkor azt hinném hogy soha az életben sem iskolában, sem Németországban nem tanultam a nyelvet és közöm sem volt hozzá...
Az időjárásra jobban nem térnék ki - fájó pontom lesz ez idén és az év elején, már megfogadtam, hogy utolsó munkám és helyem, ahol ennyire durva télben részem van. Egyszerűen nem bírom; állandóan fázni, sápadt kinézettel, 8 réteg pulcsi és 9 réteg kabát. Nálunk már van hó, persze. Október végén esett le az első és csak reménykedni tudok, hogy télen nem sűrűn megyünk majd -25 C alá és nem lesz minden áldott nap lavinaveszély és társaik. Szerintem mindenféle fajta ember létezik; valakinek ez a szenvedélye és izzadni nem szeret. Én most azt sírom vissza (meg a nap által szőkített hajam és állati barna bőröm hahahah). Próbálom élvezni most a nyugit - persze van 2-3 bár, ahova hétvégenként eljárunk, tavasszal lehet kirándulni majd, de kb. munkán kívül én is téli álmot alszom:) - olyan dolgokra van időm, amelyekre az elmúlt 2 évben nem sok volt; olvasok, filmeket nézek minden mennyiségben, sokat főzök és tervezgetem a jövőt (kedvenc hobbim hahaha). Az, hogy most itt landoltam és ez az életem, szintén okkal történt - másrészről pedig nem tart örökké. Magamban már kezdek a gondolattal is megbarátkozni, miszerint soha nem fogom megtalálni a végleges "kuckóm", zugom és helyem - és már akkora presztízst nem is csinálok belőle, mint mondjuk még 2-3 éve tettem volna. Ha így vagyok jól, akkor miért ne űzhetném ezt?!

Azt megígérhetem, hogy terveimnek végeláthatatlan sora van 2o19-re is; nagy titkot talán nem árulok el, ha azt mondom, hogy tervben van jövőre Amerika és hosszabb-hosszabb távra ismét Ázsia. Úgy is mondhatnám, hogy most jön majd még csak a java... ;-)

Köszönöm, hogy még mindig itt vagytok és olvastok!

Nem is kívánok semmi egyebet az új esztendőre, mint hogy minden álmotok váljon valóra, amit csak elterveztetek! Legyen egészség, békesség, boldogság és szeretet bőven - csakis a legjobbakat!

Halom puszi,

Vivi


4 megjegyzés:

  1. Drága Vivi! Bár fb-on és instan is látom a képeid, bejegyzéseid, szóval nagyjából képben vagyok mindig, de évek óta töretlenül imádom olvasni a soraid. :) Nem akarom magam ismételni, de mindig csodállak azért, aki vagy és ahogy éled az életed! Jó példát mutatsz arra, hogy ha jók vagyunk és kedvesek, kitartóan dolgozunk, akkor jó dolgok történnek velünk. Persze tudom, hogy leckék, feladatok is vannak, és nem minden fenékig tejföl de aztán mégis ott van a megérdemelt jutalom.
    Még csak képekről ismerem Svájc ezen részét, de nagyon szeretném élőben is látni. Én imádom! Bár fagyoskodni nem tudnék hónapokon keresztül, de azt szoktam mondani, hogy szívesen lennék tehenész lány Svájcban. :D Szóval úgy ahogy van, szerelmes vagyok bele. Ez nem jelenti azt, hogy nem a könnyeim mögül búcsúzok egy tengertől... :)
    Minden jóban legyen részed Neked is 2019-ben, boldogságban, szeretetben, egészségben, utazásokban! Nem baj, ha nem telepedsz le egy helyen, mert annál több kalandodról olvashatok. :) Puszi és ölelés!
    ui.: A Toblerone nekem túl édes volt. :D

    VálaszTörlés
  2. Minden évben borzasztóan várom az "évösszefoglalót" az aktuális kalandjaidról. Egyrészt tetszik a gondolkodásod és az életszereteted, másrészt meghozod az ember kedvét az utazáshoz. Csak így tovább!

    VálaszTörlés
  3. Évi bejegyzésének első négy sorát - akár - én is írhattam volna.
    Örülök nagyon, hogy a 2018-as éved is ilyen programokban bővelkedő volt.
    Csak amióta olvaslak (Vivi Amerikában), annyi élményben volt részed, mint 3 átlagos embernek egész életében sem. Utazz, tervezz, és éld úgy az életed, ahogy neked a legjobb. Továbbra is várom a képeidet az fb-n.
    Szeretettel gondolok Rád!

    VálaszTörlés
  4. Boldog Új Évet! Milyen volt az elmúlt éved Vivien? Írsz még beszámolót?

    VálaszTörlés