Mert itt a hétköznapok is majdnem hétvégék...

Érdekesen alakult a hétfő. 9 nap után megpróbáltam totál visszarázódni az egészbe, könnyen ment a 7 órai kelés is, minden rendben volt. Kati mondta reggel, hogy Uwe-val szabadnaposok és Münchenbe mennek valami hatalmas kertészeti áruházba venni ezt-azt. A délelőttöm úgy ahogy volt a pakolászással ment el - hétvége után valahogy mindig eluralkodik a káosz a szobámban és a fürdőszobámban is. Aztán teregettem - itt hozzá kell tennem hogy mióta megjöttek fél óránként megy a gép. Beszéltem az otthoniakkal, mert ugye nem mindenkinek van 4 napos hosszú hétvégéje...és láttam a Picurt is - webkamerában, ott pöffeszkedett és pislogott, imádom! Köszi Laura! ;)
Kati és Uwe már fél 3 körül itthon voltak, de kint tevékenykedtek a kertben. Felixet elhoztam, megjött Robin - uzsgyi be a trambulinba...ááááááá!
Imádok ott ugbabugrálni meg minden, megy az idő is vele, ilyen-olyan formátumot mindig sikerül megtanulnom, de ha 20 percen keresztül csak ugrálok, érzem, hogy már az agyam is ugrál és leszakad a lábam, és még akkor is csak azt hajtogatják, hogy magasabbra és gyorsabban...és amikor leülök 5 másodpercre, hogy kicsit pihenjek akkor Felix elkezdi, hogy "hüpf, hüpf, hüpf!" (ugorj, ugorj ugorj), akkor az már sok... :)

Szóval, 5 órakor sikerült megunniuk, marhán kapóra jött, hogy megjelent az ajtóban Adriano, hogy elhívja magához Robint Wii-t játszani. A szülők megengedték, hogy Felix is menjen - mondom nem hiszek a szememnek, most komolyan mindenki elmegy Adriano-hoz?! Olyan kis aranyos voltam, hogy még azt is felajánlottam, hogy elkísérem őket, de a szülők azt mondták, hogy elég ha megyek értük. Okéé, jessz! Még egy szabad óra. A felnőtt osztaghoz jött megint egy kertész - már kb. a tizenötödik mióta eltervezték, hogy új kert lesz. Én lazán, kényelmesen elütöttem az egy órácskámat és elmentem a kölkökért. Nagyban ment a játék, nem számoltam meg, de 20 üres gumicukros zacskó ott volt előttük - húúú mondom ha ezt a szülők látnák... :) (mert ugye édességet enni sem szabad!). Ugye a játékot mondanom sem kell, de nem akarták abbahagyni. Olyan ötször szóltam nekik, mire Robin befejezte, Felix kezéből kikaptam a távirányítót és mondtam neki, hogy most indulunk haza. Elkezdett bömbölni - nem érdekelt. Szokott ilyet, majd befejezi. De ha én azt mondom már sokadszorra, hogy mennünk kell, akkor mennünk is kell. Igazam lett, fél perc múlva semmi baja sem volt.
Itthon még a vacsoránál ért egy kellemetlenebb meglepetés...nem is meglepetés, hülyeségeket beszélek :), csak olyan fura volt a szituáció.
Ugye itt volt a kertész és a vacsinál elkezdték tárgyalni, hogy kinek mi a véleménye és milyennek találják. Valahogy annál a témánál lyukadtak ki, hogy az apuka eleve nem is akart ide, falura költözni. Robin utána mondta, hogy ő sem, aztán persze Felix következett ugyenezzel. Szegény anyuka csak nézett maga elé, olyan, de olyan kínos szituba hozták, hogy az hihetetlen. Nekem ő már mesélte, hogy amikor arról volt szó, hogy ide költözzenek, akkor már 4 éve győzködte a családot, hogy jöjjenek, de alig mentek bele. Egy éve élnek itt - most lesz kettő. Ezt taglalták, azt sem tudtam már hova nézzek. Ilyen "szóváltásnak" eddig még nem nagyon voltam tanúja. Aztán következett az, hogy holnap költözzenek vissza Münchenbe, mert hogy ott mennyivel jobb volt, több barátjuk volt és a lakás is jobban tetszett nekik. Robin elmondta, hogy itt barátai sincsenek, csak Adriano - apuka válasza erre az volt, hogy ez ellen csak ő tehet. Felix szintén ilyesmiket mondott...nagyon rossz volt hallgatni. Ezt még tetőzte az is, hogy Felix-nél valami nem stimmelt az "emeleten", megint minden második szava valami káromkodás volt vagy "dagadt tehén", ahányszor a joghurtot a kanálra vette, annyiszor csöppent le a cucc arról és össze-vissza röhögött, de olyan fakutya-szinten... És, most - itt létem alatt először - láttam, hogy rászóltak, de valami baromi hangosan. Nem hittem a füleimnek. Húúú, irdatlan állapot volt, végig az volt a fejemben, hogy csak most álljunk fel az asztaltól és had vonuljak el, mert ez így már nekem is kínos. Végülis a "holnap költözzünk vissza Münchenbe"-témát lezárták, hogy az már a múlt és már mindenhez késő. Hozzáteszem, nem értem, hogy miért jöttek ide ki. Mindketten a városban dolgoznak, ott sokkal több a lehetőség minden téren. És München azért az München. Nem tudom elképzelni, hogy nekik az valahol megéri, hogy minden nap 80 km-t autózik anyuka (el-vissza), apuka pedig biciklivel és vonattal jár be a városba...na mindegy...ő dolguk...
A keddi napom csodálatos volt! Délelőtt a tónál voltam - november óta először - biciklivel mentem le. Negyven percet, azaz 5 hatalmas kört futottam - mint mindig, de fogalmam sincs, hogy ez kilométerben mennyi (talán 5 körül lehet?). Azt hittem, hogy nem fogom bírni, hiszen egész télen meg sem mozdultam - mármint nem sportoltam semmit sem. De simán ment és még jól is esett. Utána kiültem a stégre, a tó és a körülötte lévő hegyek még soha nem voltak olyan gyönyörűek, mint aznap. Jött egy turistacsoport, megkértek, hogy csináljak róluk pár képet - oké. Aztán jött a dolog nehezebb része, haza kellett jönnöm - biciklivel. És mi ugye eléggé a hegyekben lakunk, 600 m magasan kb. és marha nehéz volt már feltekerni ennyi futás után. Azt hittem lehullok már a bicikliről. De megment. :) Itthon gyors fürdő - üde lettem és friss, iszonyat jól esett. Megfogadtam, hogy megint megyek minden nap - persze csak ha az idő is engedi.
Délután gyors eszmecsere skype-on az otthoniakkal és már mentem is Felixért. Kicsit felhúzott, benyögte, hogy nem akar focizni menni. Én pedig imádtam ősszel is a keddeket, amikor mehetek vele. Igaz, hogy nem focizhatok, de olyan jó nézni is és egyáltalán csak úgy ott lenni! Hazaértünk, megevett két tányér müzlit, befutott Robin, majd apuka is. Uwe lefoglalta Robint és átnézték a házi feladatokat, én pedig ismét a trambulin felé vettem az irányt a kissráccal. Nem ugráltunk sokat, mivel rosszul érkezett le egy ugrás után, megfájdult a lába és elkezdett bömbölni. Engem akart hibáztatni, hogy túl nagyokat ugrok és így neki más a leérkezési ideje (ez de hülyén hangzik) :D, és azért történt a "baleset". Szóval abba is hagytuk az egészet, megpihentünk, majd elindultunk focira - hála istennek megjött a kedve :)
Pálya szélén leültem a kispadon és néztem a kis "focistákat". Felfigyeltem egy félvér kisfiúra, olyan aranyos volt, hogy azt elmondani sem lehet. Majd rá 5 percre leesett a tantusz, hogy az apukája ül mellettem, mivel ő teljesen néger volt. És volt vele egy még kisebb fiúcska - a "focista" tesója. Annyira gyönyörűséges volt, olyan aranyos, göndör hajjal és hatalmas kék szemekkel, hogy azt hittem megzabálom :) Sokszor elesett, én pedig felsegítettem. Beszélni még nem tudott, gügyögött csak, ha jött egy repülő, akkor mutogatott az égre. Jah, és állandóan a térdemen támaszkodott - amikor Felix odafutott hozzám, nem értette, hogy "kit szedtem össze" :):)...amikor vége lett az edzésnek, akkor is csak mosolyogtak ránk. Úgy vigyáznék kis néger srácokra is! :) Aztán eszembe jutott, hogy de milyen jó, hogy valaki ilyen közvetlen végre, állandóan mosolygós és laza, és nyílt. Mint ők és a külföldiek többsége. Sajnos időközben rájövök, hogy a németek mégsem ilyenek. Tartózkodóak, ridegek és közömbösek - egyáltalán nem közvetlenek. Tök jó kedvvel jöttem haza, feldobták a napom, pedig csak idegenek voltak. Itthon nyugiban vacsi, majd becsapódtam a tv elé megnézni a Bayern - Inter Milan meccset...
Szerdán megint voltam a tónál, a 40. percem után jött ki rajtam az előző nap fáradalma is - alig bírtam már megmozdulni és akkor még előttem állt a visszafele bicikliút. Előtte ejtőztem egyet a stégen - érdekesség: megpillantottam egy bácsit, aki meztelenül szántott kifele a vízből (17 fokos!!!) és elkezdett ugrálni a parton, lóbálta a kezeit, táncolni készült. Baromira meglepődtem, nem láttam sehol kirakva a "nudista strand" táblát :)...nem hittem volna, hogy ennyi őrült ember mászkál erre is. Egy percig sem zavartatta magát, holott egy csomóan futottak és kutyát sétáltattak. Napi "élmény" megvolt.
Itthon fürdés, bevásárlás, vasalás. Délután Felixet elhoztam, Robin 6-ig a suliban marad szerdánként, mert foci van. Felix-szel lementem én is a pályára, focizgattunk, kosaraztunk, majd megvártuk Robint a tornateremben, megnéztük az edzés végét. Nagyon hamar eljött a vacsiidő - egyedül voltam velük, apuka és anyuka nagyon későn értek haza. Felix úgy döndött, hogy vajas-ketchupos perecet enne...ú-r-i-s-t-e-n!!! Húztam a szám, de megcsináltam neki, nehogy már miattam haljon éhen szegény... :)
Elkészülés a fürdőben, fogmosás, pizsi, esti mese, csicsika. Minden rendben volt. Két percre rá Felix battyog le a lépcsőn, hogy az emeletes ágyról rájuk esett a takaró, menjek fel és szereljem vissza...oké :) Néha sokkal jobban szeretem, ha nincsenek itt a szülők este, tök rendben lezajlik minden, ura vagyok a helyzetnek és nincsenek felesleges diskurálások sem.
Napi érdekesség 2.: írt e-mailt egy csaj Nyugat-Afrikából, hogy a neten böngészve találta meg az e-mail címem (hogy hol, azt nem tudom), de szívesen ismerkedne, szerezne kapcsolatokat, eszmecsere meg miegymás...kicsit, meglepődtem, mondom kik meg nem találnak?! Végül visszaírtam neki, legalább az angolt gyakorolhatom kicsit :) Kíváncsi vagyok a válaszára, hogy kiféle-miféle... :)
Csütörtökön Orsival megnéztünk egy új bevásárlóközpontot Pasingban (Pöckingtől 20 km), kedden nyílt. Hát, amilyen szépen, fullosan és nagynak néz ki kívülről, nos belülről mindennek az ellenkezője. Kicsi és tele van drága üzletekkel. Nem nekünk való, de megállapítottuk, hogy enni néha megyünk majd, mert a kajáldák viszont első osztályúak és úgy is néznek ki! :)
Városban Szimivel találkoztam, meg akartuk venni a vonatjegyét áprilisra hazafelé, de a pasikám azt mondta, hogy odaút 118 euró, visszaút 98 euró - erre én mondtam neki egy "köszönöm, viszlát"-ot és továbálltunk. Szimi megoldja busszal, mert ez így nagyon nem kóser. :)
Nagyon nem "dolgozgattam" a gyerekekkel sem, Felix-et elvittem Eliashoz, akinek az apukája ajánlotta fel, hogy mehet játszani. Robin és Kati pedig együtt jöttek haza fél 6 körül, fogorvosnál voltak. 6-kor elmentem Felixért - hozzáteszem, hogy szakadt az eső egész nap -, de még játszani akartak, így az apukája meginvitált egy capuccino-ra. Elbeszélgettünk, jó fej volt. Mesélte, hogy járt a Dunakanyarban, Temesváron, Hévízen, Budapesten...de a kedvenc helye valami Akácia kemping volt (nem ismerem). Ott jókat lehet borozni, tábortüzezni, ja és ami a legjobban tetszett neki, hogy érezni a gyümölcsök és a zöldségek illatát, nem úgy mint itt, Németországban. Csak mosolyogtam. Azt mondta, hogy Magyarországon volt élete legjobb nyaralása és hogy nagyon kedvesek az emberek. Nagyon jól esett megint, hogy valaki ennyire dicséri szerény hazánkat. :)
Megkérdezte, hogy járok e nyelvsuliba - mondtam, hogy már nem, inkább valami munkát szeretnék még találni. Erre egyből felajánlotta, hogy mehetek hozzájuk rendet rakni, vasalni és kicsit takarítani, mivel a felesége csak április 6-án jön haza és káosz uralkodik mindenhol. Úristen, végreee, van megint munkám! Nagyon-nagyon örültem neki, de szerintem ő jobban nekem. Nem győzött hálákodni, hogy elvállaltam. Szóval, szombaton reggel 9-re megyek, 8 eurós órabérem van - ami kezdésnek egyáltalán nem rossz, a továbbiakat pedig majd meglátjuk... (azt szerintem még nem írtam le, hogy a pizzériát miért hagytam ott, de akit érdekel, annak szívesen leírom privátban).
Nos, boldogan jöttem haza a kissráccal, de vacsoránál ezt már csak tetézni tudta a család, ugyanis elárulták, hogy hétvégén szintén nem lesznek itthon - Nürnbergbe mennek szülinapozni. Juhúúúú, ismét enyém a ház, egyes egyedül :)
Kaptam levelet ismét az afrikai lánytól, annyit el tudok róla árulni, hogy 23 éves, Dakarban él (sajnos egy menekülttáborban a nevelőapjával) és elefántcsontparti származású. Még anno a háború miatt kellett onnan eljönniük és a szüleit sajnos valaki megölte, amikor egy reggel rájuk törtek. Nagyon meghatott a története, valahol érdekesnek találom, hogy éppen megtalált - ki tudja hol?!...írok neki továbbra is, nagyon érdeklődő, küldött magáról képet és kéri, hogy ne ítéljem el azok alapján, amiket elmesél magáról. Isten ments, hogy ilyet tegyek, tényleg szimpatikus. Angolt gyakorolni, megismerni egy teljesen más embert, egy másik helyet - még ha csak így e-mailen keresztül is, hát én nem vagyok semmi jónak az elrontója. :)

Most ez ilyen nagyon hétköznapias bejegyzés lett, de már muszáj volt megírnom, mivel itt mindig történik velem valami érdekesség, valami szokatlan, valami nagyszerű! :)
Mostanában sokat gondolok arra is - mivel ilyen marha gyorsan megy az idő, gyorsabban mint valaha az ittlétem alatt -, hogy szinte biztos, hogy végig fogom majd ordítani a hazafele utat, ha innen szeptemberben el kell mennem....
Mindegy, ne is foglalkozzunk még ezzel, messze van hála istennek.
Néha csak azt hiszem, hogy ez egy álom, majd egyszer csak felkelek. Mindig úgy tűnik, mintha tényleg minden az én malmomra hajtaná a vizet - olyan szinten tökéletes minden.
Ölelek Mindenkit, hamarosan jövök!
Szép hétvégét!
:)