Ha ŐK nem lennének...

Sziasztok!

Újra itt... :)

Valami cudar gyorsan megy az idő - kevesebb, mint egy hónap és megint haza kell menni...na mindegy...

Kezdeném akkor a péntekkel. Igazából semmi érdekes nem történt, kitakarítottam a fürdőszobám, vasaltam. Felix Elias-nál volt megint, Robin pedig Adriano-nál - szóval nem nagyon dolgoztam. Este anyuka szóvá tette, hogy ne engedjem, hogy Felix minden nap menjen valakihez, mert itthon is kell lennie. Jézusom. Szegény gyerek bármit csinál, bárhova megy, mindenből gondot csinálnak. Nemhogy örülnének, hogy így elvan másokkal és legalább kint játszanak az udvaron. Nekem legalábbis tetszik ez :)

Jah, még megjegyezte azt is, hogy ne mindig sima barna kenyeret vegyek, hanem magvasat, ilyet-olyat-amolyat, mert kell a változatosság. Az bezzeg változatos, hogy ők minden hétvégén tésztát és kis virsliket esznek. Ez is mindegy, majd jobban figyelek ezekre a dolgokra. Csak egyszerűen néha olyan dolgokba beleköt, hogy csak lesek. :)

Szombaton ugye korán kellett kelnem, 9-re mentem Elias-ékhoz, kicsit rendet csapni. Már capuccino-val fogadtak, elő volt készítve a vasaló és a halom ruha is. El is kezdtem, közben dumáltam apukával, marha rendes volt még mindig. Mondta, hogy addig maradok, ameddig jól esik. Délig voltam, de egyfolytában vasaltam, szünet nélkül. Meg akartak hívni ebédre is, de nem fogadtam el. Valamint mondta, hogy megbízik bennem, lenne e kedvem hétközben is menni egy héten egyszer takarítani (szombaton nem kellett). Mondom persze, hogy lenne, meg is mutatta, hogy hova fogja nekem mindig tenni a kulcsot. Aztán már jöttem volna el és a kezembe nyomott 50 eurót - először csak "megszédültem" (húú, 50 euró üti a markom 3 óra vasalásért és még szeretem is csinálni), aztán hamar rávágtam, hogy nem tudok visszaadni, erre ő: "nem is kell" - ekkor már majdnem el is ájultam :) - mert hogy nagyon meg van velem elégedve, ennyire szépen még senki sem vasalt, mekkora segítség volt ez neki és fogadjam el a pénzt gratis-ként...tisztában van vele, hogy 8 euró/órában egyeztünk meg, de most ez van. Húú baromi hálás voltam neki, ő meg azért, hogy ennyit vasaltam, pedig tényleg nem nagy cucc és ugye szeretek is. Tök boldogan jöttem haza, elújságoltam a családnak. Ami furcsa volt és feltűnt a másik családnál, hogy 3 gyerek ott volt, de elvoltak és egy hangos szót nem hallottam. Nincs tv-jük, ezért vita sem volt. Lefoglalták magukat és kint játszottak. Nem kérdezték meg, hogy "most mit kell csinálnom"? (Robin ezt szokta). Apuka fél 12-kor odaállt a konyhába és elkezdett egy nagyon gusztusos kaját főzni...itthon Uwe-t még a konyha közelében sem láttam, nemhogy főzzön :) Szóval, minden olyan más volt. És mire jövök haza, anyuka ordít a fiúkkal, hogy menjenek ki, mert jó idő van és ne a tv előtt üljenek...családi idill :)

Fürödtem gyorsan és mentem be a városba. Megint le szerettem volna vásárolni a maradék utalványom, amit még karácsonyra kaptam a családtól, de mivel a pólók 150 eurónál kezdődtek, így úgy döntöttem, hogy még visszanézek máskor.

Orsival elmentünk a magyar boltba - kürtős kalácsra voltunk nagyon ráhangolódva, de mondta a tulaj bácsi, hogy csak csütörtökön sütnek. Nem gond, majd visszamegyünk. Orsi vett a családjának egy Egri Bikavért. Én vettem túró rudit és győri édes kakaós kekszet - mondom sem kell, hogy úgy ettük a metrón, mint a kis ovisok :D De olyan jól esett...huhúúú :)

Este hazajöttem - a család már nem volt itthon - és elkezdtem készülődni. Vissza a városba, találkoztam Szimivel, Orsival és Andival, mentünk a Schluckaufba (magyar bár, jók az italakciók, sok a magyar, de akadnak külföldiek is). A bárban nagy meglepetésünkre már ott volt Tamara is - beelőzött minket, pedig úgy volt, hogy dolgoznia kell. Nem baj, így jobb volt. Iszogattunk, beszélgettünk, nevetgéltünk, kellemes muzsika, sok jó ember egy helyen, pazar társaság - nagyon jól éreztük magunkat. Olyan fél 1 körül indultunk el buliba, ismét a Klangwelt-be mentünk. Sokat táncoltunk, negyed 6-kor jöttünk ki a helyről, de én személy szerint baromi fáradt voltam. Azt hiszem akkor jött ki rajtam, hogy szombaton "korán" kellett kelnem. 

Vasárnap délben keltem, mentem Tündihez ebédre - paprikás krumpli és máj volt a menü, nyamm nyamm nyamm :P Átvettem az otthoniak által küldött kis magyar szeretetcsomagom, tele kakaóval, keksszel és teával...juhúú már nem halok éhen, bár apáék annyi mindent küldtek, hogy szerintem nem nagyon számítanak rá, hogy én áprilisban megjelenek otthon. :D Fél 3-kor továbbálltam, de városban 1 órát kellett várnom Orsira, ezalatt az idő alatt beálltam az Apple bolt elé és "loptam" a netet, csak úgy, mint az összes többi ember :) Eddig nem értettem miért vannak ott olyan sokan, mindenki vásárol? De nem, annál fifikásabbak itt is :)

Na, de a lényeg a lényeg, befutott Orsi és kimentünk villamossal a Nymphenburgi kastélyhoz. Végre nem a föld alól kellett csodálnunk (vagyis nem csodálnunk) a várost a villamossal való utazgatás miatt. Fantasztikus volt :)

A kastély gyönyörű - én kisebbre számítottam -, sok ember volt, sokan futottak, mellette egy hatalmas, rendezett park terül el számtalan kis tóval. Nagyon szép volt, sétálgattunk, ettünk egy perecet, majd visszamentünk a városba. Annyira átfagyott a kezem, hogy valami forróbbra vágytam - irány a Meki, forró csoki :) Meglepődtem, amikor a kettővel mellettünk lévő asztalnál megpillantottam a volt au pairt, Katját. Hihetetlen, hogy ebben a városban is mindig mindenkivel összefutunk, pedig hatalmas. Váltottunk néhány szót, aranyos volt, de jönnöm kellett már haza, jött a vonatom.

Érdekesség: vasárnap háromszor ellenőrizték le a havi bérletem az S-bahnon és U-bahnon...furcsa, hogy amíg otthon Lovászpatona és Pápa között ingáztam 5 évig, az 5 év alatt ellenőrizték le összesen háromszor :D Na de ez is mindegy...

Nos, hétfőn délelőtt elmentem takarítani a családhoz, akiknél szombaton vasaltam. Akkora káosz, kupi és kosz volt, hogy én olyat még nem láttam. De alapos voltam, mindent megcsináltam és kitakarítottam, 3 órát voltam ott és nagyon remélem, hogy meg lesznek velem elégedve. Úgy néz ki, hogy minden hétfőn fogok menni - bár rám van bízva, hogy akkor megyek amikor van időm. Nyavalyogni sem akarok, hogy milyen munka, mert nagyon örülök, hogy legalább végre van valami.

Délután fürdés, kaja, skype - aztán mentem Felixért. Robin este 6-ig nem jött haza, én pedig lementem a kisráccal a suli melletti sportpályára teniszezni. Úristen, mondtam neki, hogy én nem tudok, de ő erőlködött. Ütögettünk párszor, rohant pár kört a pályán, fél 6-ra értünk haza. Elnyammogott egy kis müzlit, majd befutott apuka és át is vette, Robin csatlakozott közben és beültek tv-zni - hát aznap sem dolgoztam sokmindent. :)

Kedden futni voltam és fel is vettem videóra az útvonalat, ahol mindig rovom a köröket. :) Jó, hát nem túl izgalmas, lényegében csak fák, bokrok, padok, tó, de szerintem szép. Íme:

Délután Felixel sportpályán voltam, először biciklivel, majd gördeszkával - amit fél órán keresztül kerestünk itthon. Hülye egy napja volt amúgy, mindenért kiabált, megint én voltam az utolsó "szemét" - nem értettem, hogy mivan vele. De mondjuk az anyjával is ugyanezt csinálta...ja, ami a csúcs, hogy marhán rákészültem a foci edzésére, amire imádok menni még így nézőként is, de anyuci megengedte neki, hogy ne menjen - had pihenjen szegényke, úgyis olyan fáradt. Robin nagyon ramatyul volt - hányt egész délután. De végülis nekem nem volt annyira tiszta az állapota, mivel egyik pillanatban még sóhajtozott, majdnem hogy bele akart halni, másik pillanatban meg verekedtek, kiabáltak és futkoztak...

Felixet Kati beültette a tv elé, de én közben már csináltam a vacsorát. Egyszercsak jön oda marha gyorsan anyuka, hogy milyen műsort néz a gyerek?! Mondom nem tudom, nem figyeltem. És olyan, de olyan rémülten kért meg engem, hogy nézzek már rá közbe, hogy mit néz, hogy azt hittem ég a ház. Ja, mert az sem mindegy, hogy milyen műsort néz, csak a Kika TV-t lehet - pedig hozzáteszem, hogy értelmesebb volt az, ami éppen ment, mint az ufós és harcolós mesék...mindegy...

Néha nagyon be bírok sokallni tőlük. Mielőtt még valaki azt hinné, hogy én mindig csak a szépet és jót írom le - nem így van. Igaz, hogy a napok, percek többsége majdnem hogy jobb, mint tökéletes, de ki bírok akadni azért. Csak ugye tűrni kell, és ebben az esetben, hogy au pair vagyok - én vagyok értük, nem pedig ők értem...ez itt a nagy különbség. Idővel viszont kezdek rájönni, hogy azért ez sem egy tökéletes család. Sokatoktól hallom, mondjátok, hogy mennyire megfogtam az isten lábát. Belátom, hogy vannak rosszabb családok is, tényleg marha nagy szerencsém van, de amikbe bele bírnak kötni néha, az hihetetlen. És ezt a "nagyon tökéletes" életem egy dolog árnyékolja be - a gyerekek és a viselkedésük. Volt olyan, hogy találkoztam másik au pair "gyerekével", egy kislánnyal, és olyan aranyos és barátságos volt, hogy hihetetlen (igaz, hogy magyar volt). Aztán a múlt heti foci edzéses kis néger srácot sem felejtem el, hogy ő is mennyire jókedvű, kis kedves volt. Láttam rajta, hogy árad belőle a szeretet. És itt, Robin és Felix - hát igazából sohasem tudom eldönteni, hogy szeretnek e?! Mondjuk szerintem Robin nagyon...de amikor Felix-nek éppen "olyanja" van, akkor nagyon kiállhatatlan és csak mondja a magáét, káromkodik, csapkod, vagdal mindent, kiabál és hisztizik - nem sokan viselnék el szerintem. Szeretem őket, és komolyan mindent az égvilágon megteszek, hogy minden jó legyen, mindig valami érdekeset csináljunk és lekössem őket...de egyáltalán nem érzem a részükről, hogy olyan húúú de marha jó lenne minden. És szerintem az előző csajjal sem voltak így, ezt csak abból gondolom, hogy amikor ő elment, akkor semmi búcsú, semmi szia, se puszi se pá...és szerintem ebben a munkában ennek nagyon nagy jelentősége van, hogy a gyerekekkel szeress lenni. Őszintén megmondom, rajtam néha eluralkodik az, hogy nem szeretek velük lenni, mivel akármit ajánlok fel semmi nem tetszik nekik és olyan semlegesek bírnak lenni mindenben...csak ezt így elég nehéz elmagyarázni...

És, most nem azért mondom - jajj, most sokan majd biztos azt hiszitek, hogy nem is szeretek itt lenni, hogy ilyeneket írok -, de nem hosszabbítanék náluk szerződést az egy évem után semmi pénzért sem. Komolyan, nagyon szeretek itt élni, ezt az au pair-életet, a várost, és azokat az embereket akiket megismertem, de au pair nem lennék még egyszer itt, Németországban. Ismerve már a családokat, kinek milyen kínja van, a gyerekek milyenek - egyszerűen nem. A többi au pair csajtól tudva is vannak még ennél rosszabb családok is - azt hiszem egy év elég lesz. Nagyon szeretem őket, borzasztó sok dolgot köszönhetek nekik, de a második évünk már nem lenne ilyen szép együtt azt gondolom. Valamint mást is ki szeretnék próbálni, más gyerekekre vigyázni...meglátjuk majd. Ide bármikor szívesen visszajövök, lakni, dolgozni, akár tanulni is. Azt hiszem azért érzitek a különbséget :) Ez olyan "valamit valamiért"-dolog, egy példát felhozok most. Amikor nem voltak itthon, síeltek, azon a héten nem jött a takarítónő, de én mindent felporszívóztam és felmostam - ragyogott minden. Írtam, hogy vettem tulipánt is - amibe nem halok bele, hogy az én pénzem volt, de figyelmességből tettem. Aztán van olyan, hogy kiteregetek (na jó, majdnem mindig), hétvégén is megcsinálok ezt-azt, no és ilyenkor feltűnik, hogy egy köszönömöt nem bírnak mondani. Én nem azt várnám, hogy hason csússzanak előttem, mert megmozdítottam a kisujjam és megcsináltam olyat, ami nem is az én dolgom lenne...de abszolút nem akarják észrevenni, hogy igyekszik az ember... 

Na mindegy is, kicsit kitértem - de kell néha a kitérő is. :) Annyira, de annyira dob az itteni életemen az, hogy ennyi sok jó embert megismertem. Köszi Nektek, csajok, hogy széppé teszitek minden napomat - hétvégéken is csak miattatok töltődök fel ezer százalékosan! :) 

Nem tudom, hogy mikor jövök következő beszámolóval - igyekszem tartani a heti kettőt. Dobtam pár képet a Starnberger See-s albumba is...

További szép hetet Nektek! Sok puszi

:)