kisebb "súrlódások", botanikus kert, jó kilátások...

Sziasztok!

Ismét itt vagyok. Érdekesen telik ez a hét, volt mindenben részem azt mondhatom. Hétfőn Robinnak segítettem házi feladatot csinálni, 6 darab A4-es papírt kellett összeragasztani és rajzolni, írni rá mindenféle dolgot, amit a szabadidejében szívesen csinál, kedvenc ételeit, sportjait...szinte a 3/4-ét én csináltam, de nagyon tetszett. Az idő is ment vele és örömet is okozhattam neki :) Megint nagyon sokszor meg lettem dicsérve, hogy mennyire ügyesen rajzolok - kár, hogy ezt otthon a sulikban nem fedezte fel senki sem :)...
Közben itt volt Lola, akivel tavaly még Felix egy csoportba járt az oviba, de a kislány már elsős, csak még mindig jóban vannak. Vasárnap is itt volt, hétfőn pedig csak úgy beállított. Vacsinál megvitatták a szülők, hogy Lola igazából nem is Felix-hez jön, hanem Robin miatt. Végig arról témáztak, hogy milyen aranyos, kedves, szép kislány, ráadásul ugye aranyszőke... :) Amúgy szerintem is feltűnő, hogy egyre sűrűbben fordul meg nálunk.
Kedden olyan történt, ami még soha. Ne gondoljatok nagy dologra - annyi a lényeg, hogy kétszer is sikerült Robinnal összeszólalkoznom. Nálunk volt Adriano - ilyenkor meg vannak őrülve - és nem akartak lekattanni a számítógépről, Star Wars-oztak természetesen. Huszonötször szóltam már rájuk (normálisan, szépen kértem őket) - nem hazudok, és a fél óra is jóval letelt már - és csak nem akarták kikapcsolni a gépet. Mire én felemeltem a hangom és Robin visszaüvöltött, hogy már éppen kapcsolják ki...ráförmedtem, hogy ugyan már ne ő legyen megsértődve és velem ne kiabáljon...
A másik; éppen készítettem a vacsorát, totál paradicsomos volt a kezem, csörög a telefon. Ők hárman éppen nagyon el voltak foglalva, fel - le rohangáltak - szóval ráértek. Rohanok a telefonhoz, hogy odaadjam Robinnak, hogy intézze el, mire a telefon elhallgat. Erre ő torka szakadtából rám kiabál, hogy miért nem tudtam előbb odavinni neki. Nah, akkor már én sem türtőztettem magam, megkérdeztem tőle (kiabálva), hogy miért üvöltözik velem és mi a baja ma?!... Nem mondott semmit sem...ping-pongon már jóban voltunk, csak furcsa volt aznap, mindegy...
Ping-pongon egy bácsinak sikerült ismét "felhúznia". Mindenképpen el akarta magyarázni, hogy kell normálisan szerválni. De közben neki úgy ment, hogy egyik szervája sem jött át, de engem nem akart békén hagyni. Valahogy így furcsán, alulról ütötte a labdát, be nem állt a szája...és hát, nem volt "kellemes illata" sem...(de gonosz vagyok)...
Vacsoránál (még mindig a keddi nap) már majdnem ott tartottam, hogy most állok fel az asztaltól és otthagyom őket. Felix joghurtot evett, próbált...az összes cucc, amit a kanalára sikerült felszednie, vagy a hajában, vagy a pulcsiján, vagy az asztalon landolt. Már olyan idegesítő volt nézni és látni azt - vagyis nem látni -, hogy nem szólnak neki. Bennem pedig végig csak az volt, hogy "te úristen, ő 6 éves már és egy joghurtot nem tud normálisan megenni?!"...
Lehet, hogy én csináltam csak nagy ügyet mindenből ezen a napon, lehet, hogy a Robinnal való szócsatáim bélyegezték meg - de minden idegesített :)
Csak hogy tudjátok, hogy ilyen pillanataim is vannak és nehogy azt kapjam mindenkitől, hogy csak a jó dolgokat írom le...

Szerdán zárva volt az ovi, azt hiszem valami továbbképzés miatt. Lényegtelen. Már azon agyaltam, hogy mit lehetne majd egész nap csinálni. Mármint Felix és én, én és Felix :)
Katinak támadt egy ötlete reggel; van az Olympia Park alatt egy úgynevezett "Sealife" (olyasmi lehet, mint a tropicarium Pesten), az eredeti terv az lett volna, de miután anyuka lecsekkolta, hogy 25 euró a beugró 1 órára, így inkább elvetettük az ötletet :)
Maradt a botanikus kert (képeket az albumok között találjátok). Kati elvitt minket Münchenbe, villamossal kellett kimennünk a város szélére. Egyből odataláltunk, pedig itt még nem utaztam villamossal. Nem voltak sokan és a kertnek csak a téli része volt látogatható. Nyáron még tuti, hogy visszatérek, mivel gyönyörű az egész. Szebb időben pedig még szebb lesz! Voltak különböző "házak", afrikai, mexikói, madagaszkári, orchidea, dzsungel stb. Meseszépen meg van minden csinálva, az ember tényleg úgy érezheti magát, mintha valóban ott sétálna. Meleg volt, párás a levegő - de nagyon tetszett. Volt egy pillangó-ház is, ahol a pillangók nem voltak bezárva, hanem szabadon röpödtek. Volt mindenféle színű és nagyságú. Ott töltöttük el a legtöbb időt, Felix kisajátította a fényképezőgépem és minden egyes fűszálat megörökített :) Rettegtem, hogy mikor ejti bele az egyik kis folyóba, patakba, tavacskába...de szerencsére semmi ilyen nem történt.
Nem igazán akartunk hazajönni, de Robin kikönyörögte, hogy 1 órakor jöhessen haza a suliból a fél 5 helyett...
Kifele menet jött egy csoport - valamilyen fogyatékosok voltak. Nagyon kínosan éreztem magam, Felix majdnem hogy előttük állt meg és egyfolytában bámulta őket, majd nevetett is és utánozta őket. Nem bírtam neki megmagyarázni, hogy ők betegek és valószínű így születtek. Olyan rossz volt... :(
(itt zárójelben megjegyzem, hogy itthon a szülőknek és Robinnak sem azt mesélte, hogy mi milyen jó volt, hanem azt, hogy kiket látott...)
A botanikus kert után elvittem Marienplatz-ra, Meki-ben ettünk majd irány haza.
Délután rajzolgattunk, színeztünk, Robinnál ismét itt volt Adriano. Levittem őket a suli melletti játszótérre és sportpályára - szerintem minimum 3 órát ott töltöttünk. Volt ott két kiscsaj, a három fiú elkezdte piszkálni őket, homokkal dobálóztak, bottal kergetőztek, üvöltöztek, káromkodtak...megint fel kellett emelnem a hangom - hmm remek, hogy az iskola mellett, a játszótér kellős közepén - mindegy, feladták, megnyugodtak a kedélyek :)...
Így ezek voltak a lényegesebb pillanatok, mozzanatok az elmúlt három napban.
Holnap nyugi lesz, szülők nem jönnek este haza (vagyis csak későn), romantikus vacsi lesz Münchenben. Én teszem ágyba a gyerekeket, esti mese, miegymás...de legalább nem lesz diskurálás, tudják, hogy nálam nem lehet :)
Pénteken délután az egész család Münchenben lesz, Felixet is előbb kell elhoznom az oviból. Oma Wehlen-nel találkoznak (ő nanny volt, és még akkor vigyázott a gyerekekre, amikor nagyon kicsik voltak, de máig is tartják a kapcsolatot). Enni mennek, valamint egy Lollihop nevű helyre (hatalmas játszóház, kiáltozó gyerekekkel). Kati megkérdezte, hogy van e kedvem menni, de szerintem megyek, nem hagyok ki egy ilyet :) Este pedig Orsival találkozom, beülünk valahova...
Mindegy, most a hétvégét nem írom le előre...vasárnap jövök a beszámolóval! ;)


Az Au Pair élete:

Mit jelent az, hogy au pair vagy:
Az au pair-ek internetes oldalakon vagy közvetítőkön keresztül kiutazhatnak külföldre nyelvtanulás, egy másik ország, a nép és a kultúra megismerése céljából. Adott családnál laknak, vigyáznak a család gyermekeire, óvodába és iskolába viszik őket, különórákra, edzésekre. Néha házi feladatot is csinálnak velük. Néhány családnál a főzés és a takarítás is az au pair feladata. Ahol én élek, itt csak vasalnom kell, minden héten egyszer jön egy takarítónő. Az au pair-nek saját szobája van, tv-vel - jobb esetben telefonnal, saját fürdőszobája. A család biztosít egy havi bérletet, bármilyen közlekedési eszközre - annyit utazol amennyit akarsz és oda ahova akarsz - persze csak meghatározott területen belül (az én esetemben ezt például München Großraum-nak hívják, egész Münchenre érvényes, valamint az 50 km-es vonzáskörzetbe), kapok ezenkívül még betegbiztosítást, amit szintén a család fizet. Sok családnál fizetik az au pair-nek a nyelviskolai kurzust is - nekem ezt nem fizették, saját pénzemből kellett. De ez ritka eset :) Valamint a havi 260 euró, ami tulajdonképpen zsebpénz, hiszen a családnál lakom (nem is akármilyen körülmények között), teljes ellátásom minden szempontból meg van oldva (evés, ivás). A zsebpénzt arra "kell" költenem, hogy ha valamit venni szeretnék magamnak, ha beülünk egy moziba, elmegyünk valahova vagy szórakozni. Szerintem megéri, de ezt majd később kifejtem, hogy miért...

Sokan hiszik azt, hogy tulajdonképpen semmit sem csinálunk, nem nagy ügy egy gyereket kísérgetni ida-oda, játszani vele. Én is - mint ahogy sokmindenki, nyaralásnak fogom fel ezt az egészet, egy 1 évre szóló álomnak. Viszont tudnék mesélni olyan történeteket is, akiknél nem úgy alakultak a dolgok a fogadó családdal, ahogy kellett volna. Nekik el is ment a kedvük egy életre ettől az egésztől. És igenis azt kell hogy mondjam, hogy ez nem feltétlenül egy könnyű munka. Sokszor kialakulhat az az "egyszer fent - máskor lent" helyzet, sokaknak biztos megfordul a fejében, hogy abbahagyják, hazacuccolnak, nem csinálják tovább, elegük van. Valahol meg is értem miért, bár nálam talán nem is fordult elő még ilyen (?), de azért "kemény" munka ez. Nem csak arról szól, amit azok látnak akik még nem voltak au pair-ek. Legfontosabb az alkalmazkodás. És bármennyire is jó a gyerekekkel és a családdal minden, Te akkor is kizökkentél a megszokott életedből, mert külföldön vagy, kénytelen vagy más nyelvet beszélni, idegenek között, minden nap, minden percben, velük ülsz le enni és inni, velük kell hogy megbeszéld az összes dolgod, gondod! Talán sokak számára ez a legnehezebb - hozzászokni egy teljesen új élethez, ahhoz, hogy bármennyire is tudod agyban, hogy vannak szeretteid, barátaid akikre számíthatsz, de pillanatnyilag mégis "egyedül" vagy. És így kell, hogy boldogulni tudj!

Akinek ez sikerül, bárhol legyen is, bármelyik országban de felejthetetlen egy (vagy több) éve lesz, ebben biztos vagyok. Ez egy hatalmas ajándék, amit a későbbiekben akár kamatoztathat is az ember. Mind a nyelv, az eddig nem ismert emberi tulajdonságok, a különböző helyzetek kezelése, az idegenekhez való viszony szempontjából.

Most jöjjön pár megállapítás, amiből biztosan lehet tudni, hogy au pair vagy:
- reggelenként arra kelsz, hogy üvöltenek, sírnak, ordítanak a gyerekek (az én esetemben például ez ellenkezője, csend van, mert vagy mindenki elalszik vagy Felix nem akar felkelni - ergo Robin nem kiabál egymagában) :)
- az óvodáig/iskoláig tartó út még soha nem tűnt ennyire hosszúnak
- ha más au pair-ekkel találkozol, akkor nincs olyan, hogy ne jönne szóba a "családod" és a gyerekek
- rendszerint a gyerekek tesójának néznek (engem majdnem mindig) :)
- naponta betérsz a pékségbe és a bio boltba - mert ugye a napi kisebb bevásárlás hozzátartozik a munkakörhöz
- ha idegenekkel találkozol és megkérdezik miért vagy az adott országban, válaszolsz, hogy au pair vagy és ők erre értetlenül néznek rád (sokan nem tudják mit jelent ez)
- minden anyuka, a gyerekek barátai, a család barátai, a nagyszülők, ismerősök, tanár, tanárnő, óvónő messziről köszön, ismer és végtelenül kedves
- örülsz, ugrálsz, kiabálsz, zenét bömböltetsz ha a család megmondja, hogy elmennek egész hétvégére (mégjobb esetben egy hétre) és csak a tied a ház :D - legeslegjobb!
- lehet, hogy még a csendet is jobban tűröd, mint valaha bármikor
- a legózás és a különböző kacatok kipróbálása napról-napra újabb értelmet nyer
- szereted a tavaszt és a nyarat, mert akkor a gyerek kint akar lenni és általában egyedül is eljátszik
- két véglet van; ha a havi keresetedből mérhetetlen mennyiségű ruhát, kiegészítőt veszel, bulira, szórakozásra költöd, vagyonokat hagysz ott a különböző gyorséttermekben VAGY összerántod azt a bizonyos nadrágszíjat - de nagyon, a szádból naponta többször is elhangzik a "Mától spórolok..." kezdetű mondat
- alig várod a hétvégéket, mert akkor nyugalom van, oda mész ahova akarsz és azokkal akikkel akarsz - nincs munka :)
- az első kérdésed egy másik au pairhez: "A te családod gyerekei hányszor fürdenek hetente?"
- nyelviskolába jársz, szabadidődben barangolsz, olvasol, tv-zel, egyszerűen majdnem hogy csak pihensz egész álló nap
- imádod, ha a gyerekek a barátokhoz akarnak menni - több szabadidő (neked csak el kel hoznod őket), de engem például az sem zavar, ha négy gyerek van itt - már elvannak egymással, nekem megint több a szabadidőm :)

Ami a fizetésünket illeti...hogy is mondjam?!...
Volt pár vitám még mielőtt kijöttem, sok embertől megkaptam, hogy "nem vagy normális, hogy ennyi pénzért kimész Németországba dolgozni"...stb...
Mindenkinek csak annyit mondtam, hogy nem pénzt keresni jövök, nem ez az elsődleges cél. Nem árultam el azzal nagy titkot, hogy elmondtam, hogy havi 260 eurót keresek/keresünk. Tudok olyanról is, aki többet, de mindennek ára van - ők vagy hétvégén is dolgoznak vagy takarítaniuk is kell. Ez ilyen.
Egyáltalán nem érzem azt, hogy ez olyan kevés lenne. Mivel van fedél a fejem felett, van hol aludnom, teljes ellátást kapok (mint otthon), fizetik a havi 50 eurós bérletem, a havi 40 eurós biztosításom és mindenem megvan, amire szükségem lehet. Számtalan olyan alkalom volt, hogy elmentünk valahova és ők fizettek. Ezt az egészet nem abban a 260 euróban kell mérni szerintem. Ez nekem zsebpénz; ha valamit venni akarok magamnak vagy ha szórakozni akarok.
Valamint, ha belegondoltok abba, hogy ha pl. keresnék 1400 eurót / hónap, de abból ki kellene fizetnem valamiféle lakhatást, abból kellene magamnak ételt és italt teremteni, fizetni a közlekedésem...hát nem tudom...de ha így utánaszámolok, szerintem nagyjából ugyanott tartanék... :)
Tény, hogy ebből nem lehet meggazdagodni, de mondhatni ingyen tanulom a nyelvet. Ez pedig mindennél nagyobb ajándék!

Ami nagyon fontos még; a szabadidő. Ezt az au pair-ek többsége úgyis az első pár hétben kitapasztalja, hogy hogyan kell hasznosan eltölteni az időt, amiből nekünk olyan sok van - legalábbis nekem igen :)
Hétköznapokon kb. 3-4 órát dolgozom, de ez sem az a "megszakadós" munka, hiszen tudjátok. Azért írtam azt, hogy ez tulajdonképpen egy nyaralás nekem, mivel akkor sem mondja meg senki, hogy mit csináljak, amikor hétköznapokon szabad vagyok. Oda megyek ahova akarok, azokkal akikkel akarok. Egy a lényeg, hogy fél 4-re itthon legyek, amikor Felixért menni kell.
A hétvégéken - ahogyan ezt már írtam - nem sűrűn vagyok itthon. De nem is azért jöttem ki ide erre az egy évre, hogy minden hétvégén pihenjek és itthon üljek. Lehet, hogy lefáradok a gyerekek miatt - bár ezt sem mondhatom, áldott jók :):P De a hétvége arra van, hogy menjek. Elmondhatom, hogy szinte rohanás az egész (mert ingáznom kell), de ez sem zavar, hiszen úgy szép az élet, ha zajlik! :) Sohasem szóltak még, hogy most ide vagy oda ne menjek, ebből vagy abból elég már. Nem a szüleim, de nekik felelek mindennel. De szerintem itt a fél év alatt már megismertek annyira, hogy nem vagyok az az otthon ülős típus.
Az au pair-ek 99%-a ujjongásban tör ki, ha meghallja, hogy a család elutazik, nem lesz itthon, hosszú hétvége, nyaralás következik. És ez nem azért van, mert nem szeretünk velük lenni, de egyszerűen hatalmas boldogság és szabadság önt el szerintem mindenkit akkor :)... (apropó, 2 hét múlva síelni megy a családom Ausztriába 1 teljes hétre...)

Pusszantás!