2010. november 21., vasárnap

Kedves ismerősök!

Megint eltelt egy hétvége. Lehet, hogy sokan rátaláltatok már a blogomra?! :D
Szombaton 11 óra körül keltem, lementem futni a tóhoz. Mondhatni tavaszias idő volt, rengeteg kutya, persze megint mindenki pólóban...délután Kati meg is próbálkozott azzal, hogy rávegye a srácokat, hogy kicsit kint legyenek. Nos, Robin elment inkább Adriano-hoz, én pedig egész délután Felix-szel bicikliztem és fociztam. 6 óra körül elmentek a szülők, gyors vacsora, aztán 8 körül már ágyban voltak. Én megnéztem két filmet (skype-on, msn-en, sehol sem volt senki, szombat = buli :D), aztán olyan 2 óra körül elmentem aludni. Vasárnap délben kelés, ebéd. Délután mind az öten a tóhoz mentünk sétálni. Nagyon sokan voltak lent, a hideg idő ellenére is, kb 2 fok volt. Azt hiszem egyre hidegebb lesz már, jövő hétre havat is mondanak. :/ Hazajöttünk, a gyerekek már nagyon fáradtak voltak, magvacsiztunk. Kati mondta, hogy lett volna egy lehetőségem csütörtökön egy másik családnál babysitterkedni, de csak este. Ők itt laknak az utca végén, múlt szombaton ők voltak itt. De kiderült, hogy nem fog összejönni a csütörtök, mivel szülők Münchenben lesznek valamit intézni. Sajnos :(
Holnaptól pedig megint egyedül (oké, Uwe itt lesz, de kb. olyan minta nem lenne:P) leszek, Katinak megint Düsseldorfba kell repülnie munka miatt, szerdán éjjel jön csak haza. Most már nem félek ettől annyira, mint az elmúlt alkalommal :D
Jövő vasárnap pedig már advent első vasárnapja...hmm :) Megrendezik az első karácsonyi vásárt itt Pöcking mellett, Possenhofenben. Remélem találok valami érdekeset, már csak azért is, mivel még senkinek nem vettem semmit karácsonyra! :$ huppsz! :D

Azt hiszem mára ennyi, hamarosan jelentkezem megint!
hiányoztok...puszi mindenkinek :*:*

3 megjegyzés:

  1. Itthon nincs annyira hideg, viszont a hó ide is közeledik(egyelőre non-stop esik az eső),
    ajjj már látom magamat, mire beérek az egyetemre, csupa víz leszek, mert felcsapnak az autók.
    Jó, hogy írtad Advent első vasárnapját, különben elfelejtettem volna :D
    Üdv,
    Évi

    VálaszTörlés
  2. :) Itt ma megint esett, de még nem marad meg. Különben mehettem volna már hóemberezni, szánkózni és hógolyózni :D de majd annak is eljön az ideje!
    Amúgy olvastam a blogod Amerikáról és észbontó, nagyon tetszik! :) Gratulálok hozzá és sok sikert mindenben (láttam fogorvos szeretnél lenni)! :)
    Üdv,
    Vivi

    VálaszTörlés
  3. Szia Vivi!
    Én már egy vén banya vagyok hozzád képest (36), de nagy élvezettel olvasom a blogodat. Egyelőre ennél a bejegyzésnél gondoltam, hogy jelzem jelenlétem :))))) Ha fiatalabb lennék, én is mennék világot látni! Nagyon tetszik a közvetlen stílusod. Csak így tovább!

    VálaszTörlés